Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-09 / 117. szám

1910 október 8 DÉL-MAGYARORSZÁG 19 gyobb az izomereje, addig a nő fejlettebb idegrendszerrel bir. Továbbá, hogy az eddig megmért legfejlettebb és legnehezebb agyvelő egy női koponyában volt; már pedig a mai tudomány az agyvelő súlyát és a cerberalauyag fejlettségét az intelligencia kétségtelen fokmérőjének tekinti. Ennek a nőnek agyveleje kétezerkétszáz grammot nyomott, négyszáz grammal többet, mint Couvier-é. Ámbár nincs tudomásunk arról, hogy e nő valami egyenértékűt alkotott volna Couvier-nek az ásványokról irt munkájával. De a lőpor feltalálása nem tartozik a szava" zatijog feltételéhez és ha végig tetszik tekin" teni azon a hétmillió francia polgáron, akinek van választójoga, akkor bizonyára észreveszi, hogy az is elég képesítés, ha valaki egy fél tonna súlyt bir a hátán cipelni. Ezek után, ha agyonütnének is érte, sem volnék képes megérteni, hogy csupán ezen izombeli inferioritásórt — nem szólva a kofákról, kik súlyos terheket cipelnek a piacra, a többi cipelő nőkről meg a női akrobatákról — amint mondám, ha agyonütnének érte, se tudnám felfogni, hogy ezen izombeli inferioritás ok legyen a jogfosztásra. Ezzel ellentétben előttem minden körülmény csak a nők joga mellett dönt. Ha Madame de Sévigné ma élne, bizonyára képtelen volna azokon az erőmórő-gépeken, melyek a vásárokon ós népligetekben a csibészek és munkások izombeli képességét vannak hivatva feltüntetni — a maximumot lfeütni. És ön ezt elég oknak tekinti arra, hogy Madame de Sévignének ne legyen választójoga? Pedig bizonyos, hogy nem volna, mig kertészének, Gaffer Paulnak volna! Miért? Minő akadályt talál ön abban, hogy Madame de Sévigné ép ugy szavazhasson, mint kertésze, kinek ő a kenyéradója?" „De Madame de Sévigné szintén kivétel. Ön csak nem kívánhatja, hogy egy egész nemzet szokásait, eszméit ós törvényeit néhány kivétel érdekében megmódositsák." „Nos, mit szól Madame de Sévigné nagyanyjához, de Chantal asszonyhoz? És Madame de Lafayettehez ? És Madame de Maintenonhoz? És Madame de Lqnguevillehez ? És Madame de Cháteletliez? És Madame _clu Deffandhoz? És Madame de Staelhez? És Madame Rolandhoz? És Madame Sandhoz? És . . ." „Ezek mindegyike csak kivétel!" „Akkor azt mondom: ha egy nem ily kivételekkel tud szolgálni, akkor bizonyságát adta annak, hogy nemcsak a községi hatóság megválasztásánál képes véleményét leadni, hanem oly kiváló személyiségeknek a megválasztásába is beleszólhat, amilyen egy országgyűlési képviselő. — De az előbb még nem mondtam el összes kivételeimet. Mit szól ön Clothildehez, aki megtérítette a frankokat a kereszténységnek és következésképen minket is? Nem gondolja, hogy neki tekintélyes befolyása volt Clovisre és hazánk sorsára? Hát Madame de Beaujeu és castilliai Blanka és magyarországi Erzsébet és angolországi Erzsébet és nagy Katalin és Mária Terézia nem voltak-e ily kivételek ?" „Igen, de ezek csupa királynék és királynők voltak." „Az semmit sem változtat a nemükön. Intelligenciájukkal és erólyessógükkel bebizonyították, hogy ép oly jól tudnak uralkodni, mint a férfiak. Semmi sem győzhet meg engem arról, hogy ha a nők — dacára nemüknek — oly királynőket szolgáltathattak, mint ezek voltak, képtelenek volnának — nemüknek következtében— választójogot gyakorolni." „Ön igen jól tudja, hogy a világon nemcsak ily nők vannak. Gondoljon a nőknek azon tömegére, kiknek még fogalmuk sincs a politikáról meg a kormányzatról." „Ha ön végigtekint azon férfiak tömegén, kiknek igényük van erre a jogra, ép ilyen mértékben fogja közti' "ellelni e hiányt. Sőt merem állítani, hogy a nők nagy tömege csupa olyanokból áll, kikről oly sok nagyhírű ember, mint anyjáról azt állította: „Ámi az édesanyámat illeti, ő a legokosabb és legderekabb asszony a világon; mindent, amivé lettem, neki köszönhetem." Világért sem tudom belátni, hogy ezek a nők, habár nem is látják tisztán a dolgokat, de okosak és derekak, ne legyenek a választójoggal fölruházva ép ugy, mint az a sok durva és bolond fickó a másik nemből." „Nem mondotta ön egyszer, hogy a jogoknak kötelezettségekkel kell járniok ? A nők azonban nem mehetnek háborúba, mint azt a férfiak teszik". „Hát franciaországi Johanna, hát flandriai Johanna, hát Hacliette Johanna, kit XI. Lajos fórfikatonák fölötti parancsnoknak nevezett ki, mert Beauvais-t egy női csapat élén megvédelmezte Merész Károly ellen, nem harcoltak-e hősiesen? Végül mit szól ön Jeanne d'Arc-hoz? Ön szerint e nők egyikének sem szabadna szavazatát leadnia azon ország egyik képviselőjének megválasztásánál, melyet ö az elbukástól védelmezett meg, amit még ma is megcselekedne, ha az alkalom ugy kivánná. Ezek után nevetséges volna, ha a vitát folytatnám önnel". Fordította: Pogány Nándor. •»••••••••••••••••••••••••••••••a Betegek figyelmébe! Az orvosi tudomány föladata az emberi test betegségeinek leküzdése. Ez legbiztosabban elérhető egy uj gyógymóddal. Ezen gyógymóddal való kezeléssel a legrégibb betegségben szenvedő is egészségét visszanyerheti. Ernst Márk, az amerikai magyar orvos 40 éven át ugy bel-, mint külföldön folytatott tanulmányozásai és e téren szerzett tapasztalatai alapján ezen uj gyógymóddal, — egyedül csak az általa szerves anyagokból előállított gyógyszerekkel, — a legnagyobb sikerrel gyógyít mindennomü külső és belső betegséget. Rövid idő alatt bámulatos eredmény tapasztalható. Asthma, tüdővésznél, a sziv, ideg, gyomor, máj, vesebajnál, elhízásnál, vérszegénység, sápkór, sárgaság, angolkór, vizkórnál, csuz és köszvénynél, valamint fájdalmas és szabálytalan havi bajnál, mindennemű szembetegség, nemi betegség és ennek következményei eseteiben. Orvosi tanácskozás ingyen. — Gyógy helyiség: Szeged, Báró Jósika-utca 48. szám alatti saját házában. — Rendelési idő: délelőtt 9—11-ig, délután 3—5-ig. — Ingyen rendelés szegényeknek: d. e. 11—12-ig. Csak még egy napot! Irta dr. Jrsai Arturné Feje fölött összekulcsolt kezekkel, félig lehunyt szemekkel és álmodozó, élvsóvárgó mosolylyal ült karosszéken a fiatal asszony a szálloda társalgójában. Az utóbbi napok képei lassanként elvonultak előtte. Berlin! Mily lázas, kapkodó, soha meg nem pihenő élet. Élet! Igen: ez élet volt. Ahogyan az emberek siettek, futottak, törekedtek, dolgoztak. Amint még a teherkocsik is gyors ügetéssel jártak, az automobilok száguldottak, a közúti kocsik siettek, villamosok és omnibuszok, kerékpárok és motorok vágtattak. És az az elegáncía! Azok az üzletek, azok a szállodák ! Menybeli Isten ! Hogyan élnek ilyen városban ! Itt tudják az emberek, hogy élnek. Tudják, hogy minden nap jelent valamit, hagy valamit hátra és hogy a holnap nyújt valami reményt. Az idő nem folyik le, csak amúgy, mint a homok a játszó gyermek ásójáról. És azután Hamburg! Ahol a világ pulzusát véljük látni. Ahol a kikötő-forgalomban az irdatlan, szertelen árbócerdő fölött az universum élete elereszkedett. Ahol az óriás daruk a világ minden részéből kiemeltek árukat ; amint a sokemeletii üzletekben a hajók tartalmát árusították, amelyek még messze valahol a nyilt tengereken úsztak. Valahol! Lenni valahol, csak odahaza nem, abban a szűk, kicsiny, halott városkában. Csak vissza nem abba a börtönbe, abba a kalitkába, ahol az élet ellibegett bátortalanul színtelenül, anélkül, hogy éltünk volna. Öt évi házasságában először esett meg, hogy a férje üzleti útjára magával vitte. Első eset volt, hogy valami mást látott, mint a vidéki város poros utcáit, alacsony házsorait, szomorú akácligetét és ostoba, pretenziózus megyeházát. Leánykorában egyszer volt Budapesten. Ezen a több hétig tartó látogatáson élősködött eddig. Emlékezett a Margitszigetre és annak virág-varázslatára; a várra és a pompás kilátásra, mely onnan nyilott és a szép városra az ő tündöklő folyamával. Erre kellett mindig visszagondolnia. De mi volt az a csodákhoz képest, amelyeket most látott! És most visszamenjen. Élje át minden nap a szürke, egyforma életet. — Most haza kell utaznunk, — mondotta tegnap a férje — az utazás sokba került. De ha minden jól megy, egyszer magammal viszlek Parisba. Amikor a nő Parisra gondolt, ajkain megjelent az élvezetre vágyó, csaknem érzéki mosoly. De mikor lesz az ? Valamikor. Boldog Isten, mily sokára lehet ez és mily lassan halad addig az idő! — Sarolta, eredj csomagolni. — A férj a szálló irodájából lépett ki, ahol számláját kiegyenlítette. A nő megrázkódott. — Csomagolni, — ismételte mechanikusan, — már? — Hét órakor indul a vonat. Most öt óra. Eredj, Sarolta, eredj! A nő lassan fölkelt. Fiatal arcának mosolyát mintha letörülték volna. Most máifáradt, durcás, unott kifejezés ült rajta. Fölmentek a lépcsőn és benyitottak a szobába. A férj a bőröndkulcsokat vette elő, megnyitotta az egyiket. A nő lassan elővette a szekrényekből a ruhákat és összehajtogatta azokat. Könyek ültek a szemeiben. Majd hirtelen kiegyenesedett és bizonytalan, siránkozó gyermekhangon szólt: Lajos, maradjunk még egy napig. A férj bámulva nézett rá: Minek? Mi dolgod még? — Semmi dolgom. De ugy szeretnék, ugy szeretnék . .. Hisz mindent láttál. Én elvégeztem dolgaimat s otthon is marad munka elég. És igazán: éppen eleget költöttünk. A fiatal asszony ajkai megrándultak. Halkan, de konokul ismételte: — Csak egy napig, egyetlen napig szeretnék még maradni. A férj türelmetlenül vont vállat. — Ez gyerekség. Ma utazunk és vége. Csöndes zokogás reszkettette meg a nőt. Szótlanul vett ki ruhadarabot, ruhadarab után; beletette a bőröndbe; más egyebet is elővett; papírba göngyölgette, elcsomagolta, de szakadatlanul folytak a könyei, keskeny, egyéniség nélkül való arcán végig. Bámulva és kelletlenül nézte a férj. Nőül vette a nyugodt, vágy és szenvedély nélkül való leányt, mert ő maga is olyan volt és megunta a vendéglői étkezést és rendetlen háztartást. De azért is, mert Saroltát szerény, igénytelen, alkalmazkodó lénynek tartotta. A vagyontalan lelkészleány számára fényes parti volt. Faüzlete egyre nagyobb lett; voltak külföldi összeköttetései. S a lány tulboldog volt, hogy felesége lehetett: Színtelen élete eladdig apja házában folyt le. Férje oldalán éppen oly színtelen maradt. Gyermekeik nem voltak. Emóciók nem fordultak elő. Események, kereszteléseken, lakodalmokon és temetéseken kivül egyáltalában nem voltak. De most hirtelen föltépték előtte az élet kapuját. Nagy erővel vonult be valami kicsiny poros lelkébe és megtöltötte azt vágyakkal és sóvárgásokkal. S rettegett a kalitkától. Rettegett a hétköznapiasságtól s az élet egyforma pengésétől. Azt azonban a férj nem tudhatta. Olyasvalamit nem ismert, aminek a neve köá(pkenység, benső élemény, alvó vágyak ébredése, kölcsönös megértés. Azt hitte, a feleségének örömet okoz és maga is örült bizonyos nehézkes módon, amikor látta, hogyan élvez a nő. De kell, hogy mindennek vége legyen. Hát mit akar még az asszony ? Hirtelen nagyigényű lett-e? Rosszul cselekedett-e, hogy megmutatta neki a világvárosok fényűzését? De a nőnek még mindig folytak a könyei. A férj türelmetlenebb lett. — Nem értlek. Mit akarsz voltakép? Azt hiszem nincs okod panaszra s nem mondhatod, hogy nem volt elég szórakozásod. Vagy gyerekség ez, vagy az igényeid nagyok. A nő még mindig sirt. Mechanikusan, szinte, mintha önkéntelen lett volna, ugy hagyta él ajkait a szó: — Csak egy napot, egyetlen egyet szeretnék még itt tölteni. A férj kiment és becsapta az ajtót. Ez már badarság volt. Azért sem! A szálloda ajtaja elé ment és szivarra gyújtott. Mire visszatért, a bőrönd el volt csomagolva; a plaidszij meg volt szorítva; a nő az utazásra készen föl volt öltözve. Nem sirt már; nem is szólt. Ugy látszott, mintha maga is belátta volna, hogy óhajtása mily gyermekes és igazolatlan volt. Hét órakor vonaton ültek. Füttyszó után lassan megindult