Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-04 / 88. szám

IÖIÖ szeptember 4 B ÉL MAGYAR O RSZÁG 17 Az ördögszem. Szenzációs bűnügyeknél, kivált lia még csak nyomozati stádiumban van az affér, gyakran olvashatja a publikum egy-egy tudósításban, hogy a tettes „érthetetlen módon hatalmába kerítette az áldozatot". Ezt irták a finom szépségű Tihanyi Irmáról, aki pár éve Chlumetzky gróf osztrák főrend panaszára került a börtönbe ; Gennari Giuseppe vivómesterről, akit Eranosz István dr rejtelmes tönkretételével vádoltak meg; legutóbb pedig VamberszkyAntal szobrászról, akit Nagy Béla dr ügyvédjelölt följelentésére ítéltek el, valamint Thiel Antal pénzügynökröl, aki miatt az elmebajosnak nyílvánitott Greiner Zsigmond dr ügyvéd került a bíróság elé. Tömérdek hasonló példát lehetne ideplántální, amelyeknél pokoli furfangot, titokzatos csábítást, végzetes varázst emlegettek. Aki pedig egy-egy nagy biinpör hőse ¡ránt esztendők multán is érdeklődik s figyelemmel kiséri a további életét, uz érdekes magyarázatra juthat . . . A népszokások és erkölcsök tanulmányozói, ha valóban szociológiai alapon búvárkodnak s elvetődnek az emberi babona mérhetetlen terrénumára is, okvetlenül találkoznak a babonának egy olyan megnyilatkozásával, amely az ' összes nemzeteknél és népfajoknál egyaránt virágzik az egész földkerekségen. Az ördögszein babonája ez, a riasztó varázsé, amelylyel bizonyos emberek egyszerű tekintet által meg tudnak rontani valakit. A magyar paraszt, aki még a tehenét is félti az eféle kajántól, ilyenformán jellemzi : — Megver a szemével ! Ősi frázis szerint a szem a lélek tükre s a homlok alatt szokszor szinte láthatóan kiül a lélek. De ezt a hitet, bármily poétikus aksziómába öntsék, egyáltalán nem erősitik meg — a szemorvosok. Voltakép minden szemnek a tekintete egyforma ; a gyermeké vagy felnőtté, a nőé, vagy férfié. Az egyetlen tényleges külömbség a szivárványhártya színében, a pupilla nagyságában konstatálható. A tekintet jellemzősége pedig nem magán a szemen, hanem a szemgolyó forgásának az irányában, az egész arcizomzat mnnkáján és a fej tartásán nyilvánul. A harag, amely a szemből kicsap, a szerelem áradozó lángja, a gyűlölet izzó szikrája, az ártatlanság menyországa, a bűn pokla, öröm és fájdalom, jámborság és fanatizmus, a dal és gyöngédség: mindez, ami emberi, állati és ördögi az emberi kebelben, a közmondás szerint kiolvasható a szemből. De hát ez mind csak tartós mese. A szemnek tulajdonítjuk, ami valójában csak arcjáték. S ezt nagyon szimpla kísérlettel igazolhatjuk. El kell takarni egy képnek, vagy élő személynek arcát — ugy, hogy csupán a szemek láthatók — és akkor lehetetlen az arc kifejezését fölismernünk, bárha a szemek minden részének mozgását jól meg is figyelhetjük. Mulatságos dokumentumát szolgáltatta ennek egy magyar származású párisi újságíró és professzor, Téry Gusztáv, aki egyszer számos előkelőség „szemfotografiáját" mutatta végig — ugyancsak ismert személyiségeknek. Amikor például a Briand miniszterelnökét megmutatta Tristan Bernhardnak, ez így szólt: — En a Humbertné szemének tartom. így tévesztették össze Jaures szemét a Bertillonéval, Capusét a Willyéval és sokat nevettek utóbb a különböző véleményeken. Hamincöt képből egyedül a Rejane karakterisztikus — sokszor kifestett — szemét ismerték föl ketten is. Az ördögszem, a gonosz tekintet hite azonban mégis több tekintetben megáll a valóságban. Még pedig a hipnózis és az autoszuggesztió révén. Aki a babonában hisz, az veszedelemben is íorog, hogy a rontó varázs hatalmába kerül. Egy markáns gesztus, egy majesztétikus póz, egy energikus tekintet s erőteljes beszédmodor: ezek a tulajdonképpeni varázsszerei a legtöbb nagy alaknak, akiről már régi mondák is beszélnek. De jóformán a szem fascinációja. Napoleonról mesélik, hogy mágikusan hipnotizáló tekintete volt s hasonló tulajdonságát emlegetik Cromwellnek, Nagy Frigyesnek, Péter cárnak, a mieink közül pedig Attiláról, Hunyadi Jánosról, Ocskay Lászlóról stb. — találták ki ezt. Gyakran jelentős szerepet játszik a verbálszuggesztíó, amiről egy híres hamburgi szemorvos, Seligmann doktor alapos tanulmányt irt. Elmondja a többi közt Muley Moliammed esetét) amely 1908-ban történt Casablancában. Szigorú őrizetben volt akkor s egy francia detektív azt jelentette róla, hogy meg akar szökni. Egy csapat katona vonult föl, hogy a tervet meghiúsítsa, mire Muley Moliammed átokkal sújtotta a detektívet, hogy Allah fossza meg a szemevilágától. Állítólag borzalmas jelenet volt. Másnap reggel a detektív arra ébredt, hogy — megvakult. A hír gyorsan elterjedt a városban; a nép véres tüntetést rendezett s egész sereg orvos szaladt a detektivhez. Autoszuggesztió esetét konstatálták a megvakulásra hajlamos organizmuson. Hozzánk közelebb eső példa is bőven akad, amely a szuggesztió és hipnózis kulisszái mögül került elibénk. Másfél évvel ezelőtt nagy föltűnést keltett a fővárosban egy asszonyszöktetés, amelynek véres párbaj, válópör és öngyilkosság lett a következése. Egy budapesti nagykereskedő felesége — aki egészséges, szép, fiatal és egyáltalán nem hisztériás nő volt — eltűnt az ura mellől. Kiderült, hogy a csábító — egy épenséggel nem délceg külsejű orvos — kerítette a hatalmába. Sokáig beszélt hozzá, tekintetét belefúrta a hölgy kék szemébe, a kezeit furcsán simogatta ós ráparancsolt, hogy kövesse őt. Soha álomba vagy letargiába nem ejtette, az öntudattól meg nem fosztotta. S az uriaszszony, aki a férjét gyöngéden szerette, a gyer" mekeiért rajongott — elhagyta a családját. Ahányszor a „tigristekintet" ráesett, elsápadt; arcvonásai szinte megmerevültek, a keze jéghideg lett, a beszéd nehezére esett s automatikusan követte az idegen férfit. A szerencsétlen teremtés, minthogy a férje szamárságnak deklarálta a szuggesztiót és nem bocsátott meg neki, április havában öngyilkossá lett egy budapesti szanatóriumban. Ibsent pedig eleinte gúnyolták ós kinevették, amikor A tenger asszonya megjelent. Ott is boldog házasságban él a hősnő, Ellida s hirtelen jön egy idegen, akinek titokzatos lénye, a hangja, de főképp a tekintete lebilincseli, elvarázsolja s magával ragadja. Az orvostudomány monodeizmus-nak keresztelte el az ilyet. Világszerte sok ördögszemü embert tartanak számon, akiktől valósággal retteg is a nép. Híres jettatore volt — olaszok adták ezt a nevet — IX. Pius pápa, akitől a római asszonyok jobban féltek a pokol tüzénél is. Amikor megpillantották, eszeveszetten menekültek s az áldásosztásnál se mertek ránézni, hanem lehajtották a fejüket és szoknyájuk alatt fico-t csináltak (fügét mutattak). A parasztok abban hagyták a munkát, ha IX. Pius jó termésre való kilátást konstatált. — Biztos, — mondták, — hogy minden elpusztul, amit ő megáldott. A katasztrófák egész sorozatát tulajdonították neki s száznál több emberről mesélték, hogy a pápa szeme rontotta meg, pusztította el. De manapság is számos ilyen jettatore akad. Egész Lisszabonban az a hire például Mária Amália királynőnek, hogy ördögi a szeme. Három évvel ezelőtt drága karperecet ajándékozott egy udvarhölgynek, aki még aznap kitörte a karját. Tavaly egy ponyvái lepte meg a főudvarmester fiacskáját ós a ló mélységbe dobta a gyermeket, ugy, hogy szörnyet halt. Nálunk egy színésznőről beszéltek ilyen babonásan pár esztendeje, amikor — letartóztatták az Operaházban elkövetett lopás címén. A vizsgálat kiderítette, hogy férje többször hipnotizálta ós ilyen delejes állapotban kényszeritette több titkos cselekményre is. A fiatal művésznő ellen a károsult visszavonta panaszát s elsimították az ügyet. Azóta különben már lecsukták a férjet — közönséges csalások miatt. Hasonló büniigy volt a Kapatícs Annáé, akit 1904 októberében egy Papp Ferenc nevű elzüllött jegyző arra bírt rá, hogy apjától drága ékszereket lopjon. Az öreg Kapatícs postai altiszt volt és a kézbesítésre szánt holmit Csente el a leány. Papp egy sokat emlegetett asszonynyal Clevelandba szökött, a szerencsétlen Anna pedig öngyilkossá lett a Lukács-fürdőben. Világraszóló eset volt az, amelyik a tuzséri kastélyban történt. Ott Neukomu kutfuró-mérnök ugy elaltatta a földesúr leányát, alapi Salamon Ellát, hogy többé nem ébredt föl. Neukomu azonban nem valami bűnös célzattal végezte a hipnózist ós maga a család sem kívánta az elitóltetését. Amit Hegedűs Gyula csinált Molnár Ferenc briliáns darabjában, „Az ördög"-ben ós — kevósbbó finoman, de sokkal pregnánsabban — Svengalli a Du Maurier „Trilby"-jében, sokszor megesik az a kriminalisztika terén, — amint a cikkünk elején szóbahozott személyekről nagyrészénél ki is derült. De — épp fordítottan — emlegették az ördögszemüek közt Bórczy Béla rendőrtanácsost is, akinek éles tekintetét sok vádlott nem birta ki; a notórius gonosztevők pedig reszkettek, akár egy kis nyárfalevél, ha ismételten Bérczy elé jutottak. A „zárai gróf", Suppisicli Jóska, akit ő fogott el az Adria partján, jettatora-nak mondotta; de maga Bérczy csak nevetett az exotikus jelzőn. Nem is lehetett komoly alapja annak; a néhai főnyomozó csak modern inkvizítor volt, aki a spanyolcsizma és egyéb kinzóeszközök nélkül is eléggé meg tudta gyötörni a delikvenseket. Amikor Thomka Sándor, az önbetörő fülorvos halálba menekült Bérczy elől, kibújhatott még a felelősség alul, de dr Róth Sándor öngyilkossága után már a „nagy pribékre" is lecsapott a fátum s tudvalevőleg ő is öngyilkossággal pusztult el. A babona azonban túlélte, aminthogy tán sohasem fog bennünket a természettudományi megismerés meg a többi exakt tudomány odáig segíteni, hogy az ördögszem hitét kiveszejtsük a nagy tömegekből. T. K.