Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-28 / 107. szám

ÍSÍO. I, évfolyam, 107. szám. Szerda, szeptember 28 ELOPIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évre . R 2S-— félévre . . . R 14'— negyedévre . R 7-— egy hónapra tt 2'40 Egyes szám ára 10 fillér 11 TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 C=J Kiadóhivatal SJJ interurbán 835 ¡1 Budapest] szerkesztőség telefon-száma 123—11 gízpontí szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=3 Korona-utca 15. szám c=s Bsdapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=3 Városház-utca 3. szám a ELOPIZETESI AR SZEGEDEN: évre . R 24-— félévre . . . R 12'negyedévre. R 6— egy hónapra S 2'Egyes szám ára 10 fillér A Ház megnyitása. A mai formális képviselőházi üléssel megkezdődött újra teljességgel a politikai élet. Maga az ország is tiirelmetJenül várja, hogy a nemzeti munka korszaka — tettekben és alkotásokban — megkezdődjék. Talán a pártok is égnek a vágytól, hogy fegyverüket újra összemérjék. De akik a legharsányabban és Jegtürelmetlenebbül kiabálnak lázas munka és nagyszerű cselekedetek után, — többnyire oly ellenzéki hírlapok, amelyek a politikában a dologtalan veszteglésbe, meddő' huzalkodásba, az állami élet szívverését is megbénító abszolút tehetetlenségbe nyilván abban a korszakban utáltak ugy bele, amelynek odaadó támogatásában, földöntúli erényeinek magasztalásában magukat semmi más újságtól fölülmúlni nem engedték. S ha aláírjuk is, hogy „egy fölfordult ország és kiéhezett társadalom elvadulva és elkeseredve kiáltoz munka, kenyér és könnyebbségek után", — azt kérdezzük először: lehet-e ennél lesújtóbb bírálatot mondani a letelt politikai rendszerről, amely — saját bevallásuk szerint — csak éhséget és fölfordulást hagyott maga után ? S másodszor: csodaszerek hijjával csak a természetes és fokozatos gyógyítás eszközeivel rendelkezvén, ily mélyreható vérbe és csontokba átment nyavalyákat lehet-e eltüntetni pár hónap Wlassics a Muráról. — A Muzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének szegedi nagygyűlésén elmondott beszéd.— — Hol törne elö elemibb erővel az a kél gondolat, mely fajunk jövőjével oly szerves összefüggésben van, mint ebben a környezetben, hol a fajmagyarság Szent István koronájának birodalmában egy testben lakik, hol a nemzeti élet minden lüktetése rezgést okoz. Az a két gondolat, mely nekem sarkcsillagom volt akkor, midőn politikai felelősség terhelt a magyar közművelődés vezetésében, sarkcsillagom" maradt mindig, melyet egész odaadással követek, bárhova állit a kötelesség parancsa. Ez a két gondolat a magyar kultura decentralizációja és a magyar faj szellemi és gazdasági kulturai felsŐbbségének biztosítása és fokozása. Ez a két gondolat itt a magyar Alföld e metropolisában ragyog igazán a maga fényében, — mert az a kincs, mely a Dugonics-Társaság, a Somogyi-könyvtár városában a lelkekben él, azok a komoly polgári erények, munkaszeretet, azok az eszményi törekvések, az a példás liüség az anyaföklhöz, mint elpusztíthatatlan őserő, nemzetünk, országunk büszkesége. Sokat foglalkoztam már irataimban és beszédeimben ezeknek az alapvető gondolatoknak tartalmával és a kitűzött célra vezető állami és társadalmi eszközökkel és mégis mindig uj és uj vonatkozásban jelennek meg előttem e gondolatokhoz fűzött törekvések. Ugy látom, hogy ezek ujak maradnak vagy fölujulnak mindaddig, mig a társadalmi és állami élet cselekvő terén teljesen kielégítő megoldáshoz nem jutnak, mig tettekké, intézményekké, lüktető magyar szellemi életté, az ország egész alatt? Mert a munkapárt csak hónapok óta tartja kezében az ország kormányzását. Kétségtelen, hogy a nemzeti munkát meg kell kezdeni. Ha ezért volna oly türelmetlen egyik-másik laptársunk, még köszönettel is fogadnánk kedves érdeklődését. De „uj munkátlanság" gyakorlásával vádolni meg a munkapártot, (a „régi" munkátlanság aranjuezi szép napjai a letűnt korszak idejére esvén) megvádolni közvetlenül az őszi ülésszak megnyílta előtt s csak azért, mert egy újságcikkben laptársunk nem talált elég gazdag munkaprogramot: ily eljárás sokat levon a bírálat komolyságából és igazságából. Köteles a kormány újságcikkekben előre bejelenteni terveit, céljait, alkotásait ? Vagy köteles azokat bejelenteni mindjárt a képviselőház legelső ülésén ? Nem az-e a természetes, ha a költségvetési vita folyamán tájékoztatja az országot terveiről, készülő javaslatairól, munkásságának sorrendjéről? Az sem égbekiáltó mulasztás talán, ha az első vagy második ülés helyett egy másikon, de mindenesetre még a delegáció ülései előtt, terjeszti be a kormány a Házban a jövő évi költségvetést, amelyre valóban nehéz föladat vár: ki kell küszöbölni államháztartásunkból annak a deficitnek a szégyenfoltját, amely az előző rendterületét átfogó közművelődési szervezetté nem válnak. Ezeket a vezérlő elveket hiába ismerik el egyesek vagy egyes körök igazaknak. Gyakorlati hatalmuk csak ugy van, ha a köztudatban vernek gyökeret. A közértelemnek kell azokat befogadnia. Cselekvő munkával kell azokat a hatalom jelentőségére emelni. Az igazság értéke talán ugyanaz marad, ha csak egyetlen ember fejében él is, de az igazság győzedelmes erővé csak ugy lesz, ha a közértelem válik mozgatójává. Önöket is, uraim, Szeged város közönségét, a magyar faj kulturértékének emelése lelkesíti, midőn városukat századok hagyományára visszanyúló munkával iparkodnak nap-nap mellett a kultura intézményeivel gazdagítani. Most is a kultura decentralizációjának gondolata vezeti önöket, midőn minden áldozatra készen állanak, hogy a tudománynak legfőbb melegágya, egyetem ékesítse virágzó fejlődésnek indult városukat. Ha közművelődési mozgalomról el lehet mondani, hogy nem helyi érdek abban az uralkodó elem, áll ez különösen arról a nagyarányú mozgalomról, mely e hazában a tudományegyetemek fokozatos szaporítása jegyében hullámzik. Egy uj tudományegyetem alapítása sohasem helyi, de mindig országos érdek, mert azt talán senki se fogja tagadni, hogy egy uj egyetem alapítása kihat az egész ország szellemi életéro. Semmi kétség, hogy az ország minden részét átfogó nagy arányú közművelődési szervezetben a központ a felső oktatásügy helyes rendezése. Nemzeti szerencsétlenség volna, ha egyfelől át nem látnók a nagyobb arányú kulturális szerveset életszükségletét és másfelől elzárkóznánk ebben a szervezetben a több tudományegyetem fokozatos alapításának nélkiilözhetlensége elől. Nem szer gazdálkodása folytán szakadt a nyakunkba. Ebből oly végleges következtetéseket vonni, aminőket laptársunk levont, és megjövendölni (szeptember 26-án), hogy újra költségvetési provizóriumkérésre van kilátás e pár napi időhaladék miatt: ez lehet ellenzéki túlbuzgóság, de igazság benne nincs egy szemernyi. Hogy a „régi munkátlanság"-nak évei után még a hajukszála is az égnek áll, ha „uj munkátlanság" lehetőségére gondolnak laptársaink: megértjük és méltányoljuk. Emberhez méltó, beleunni fölfordult állapotokba, éhező társadalomba, a letűnt rendszer édes semmittevésébe s abszolút (tehát orvosolhatatlan) tehetetlenségébe. A mohóságot, amelylyel a sajtó egyrésze most egyszerre csupa oly dolgok után sóvárog, amelyeket az „aranykor" két utolsó esztendejében nélkülözniök kellett: mi méltányoljuk. A munka és alkotások után lihegő politikai birálatot csak arra az egyre kérjük, türtőztesse kissé tiszteletreméltó türelmetlenségét. A nemzeti munka korszaka elkezdődik, sokkal hamarább, mintsem remélné és sokkal intenzivebben, mintsem gondolná. De persze, ha valaki azt gondolja, hogy négy esztendőnek a nemzet szervezetén, a társadalom fegyelmezettségén, az államháztartás egyensúlyán, a nemzet hitelén és jóhirén végzett romboló túlzok, ha azt állitom, hogy nemzeti fönmaradásunk főbiztosítéka az egész országra kiható, bölcsen átgondolt közművelődési szervezetben keresendő. Csak ennek a segítségével leszünk képesek a népek szellemi küzdelmében a ránk váró titáni osztályrészt megvívni. Csak ennek a szervezetnek életerős segélyével bírunk a népek közbecsülésében tiszteletreméltó állásra emelkedni. A kormány és törvényhozás életrevalóságának, politikai okosságának mértéket itt kell keresni. Minden attól függ, minő eszközöket tud a kormány, törvényhozás és társadalom ennek a célnak szolgálatába állítani. A nemzeti közvélemény már tisztán kezdi látni, hogy az egy központba összegyűjtött nagy kultúrintézményekkel az ország kulturigényei ki nem elégíthetők. Több sugárkévének kell lenni, melyből a tudományos és művészi élet ereje fényt vessen. Több gócpontnak kell lenni, hol a világ szellemi haladásának izzó munkáját komolyan megértik, azt munkálni, sőt előbbre is vinni tudják. Gócpontnak, honnan kiterjed az egész környezetre a nemesebb fölfogás, a tudományos és művészeti eszmények iránt táplált lelkesedés, ahol megfinomul az ízlés, emelkedettebb lesz a közszellem, szigorúbb lesz az erkölcsi fölfogás, komoly a kötelességérzés és fölismerést, megbecsülést nyernek a szollemi életnek azok a finom, megmérhetlen elemei, melyek tulajdonképen egy nemzet életének erőtényezői, egy faj életképességének fokmérői. Ha több ily gócpont lesz e haza területén, akkor ezek nemcsak elsőrendű kulturai érdeket szolgálnak, de a nemzeti egység, a magyar politikai nemzet leghatalmasabb pilléreivé válnak. A kultura decentralizációja értékének tiszta, világos fölfogása lebeg azon kívánság fölött, hogy e minden ízében nagy magyar városból