Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-27 / 106. szám

6 DELMAGYARORSZAO 191Ü szeptember 27 pipázott. Integetett neki a vénasszony. De a csendőr nem értette meg. Lélekszakadva, a, rémülettől fuldokolva ért Dancsházyékhoz Szilágyiné. — Nesztek, — lihegte — Imre a házban! Átadta a levelet. Csak ennyit mondott. Összerogyott. Az udvaron járkált ekkor talpig fegyverben Fekete László csendőrkáplár, ő volt a ház őrizője. Hallotta az öregasszony hirhozását. Rohant át a községházára. Jelentette az esetet Kotán Ferenc csendőrörmesternek. — Fegyverbe! — hangzott tompán, riadtan a jelszó. Tizennyolc csendőr nyomban fegyverben állott. — Körülvesszük a házat! Lopódzva, kuszva osontak ki. Pillanat alatt, nesztelenül körülfogták a házat. Elől az utca felöl, két oldalt a szomszéd telkeknél s hátul, a kertek alatt. És napsütötte, fényes délben megkezdődött a haláltusa, a vakmerő harc. Add meg magad ! — Élet-halálküzdelem. — Vitális bent ült az első szobában. Az ablaka az udvarra, a kapu felé néz. Sima, tiszta az udvar. Se egy bokor, fácska, semmi az udvaron. Vérfagyasztó istenkísértés itt végigmenni. Kotán őrmester végigment. Belépett a kapun. Nem tőrtént semmi. Indul. Csönd. Egy pillanat. Még egy. Most odaért. Két csendőr mellette termett. Ruszbach István és Zemlényi László káplárok. Kotán bezörget. Semmi válasz. A konyhaajtó nyitva. A szobaajtó zárva. Az őrmester egyetlen rúgással bedöntötte az ajtót. Szemben az ajtóval, jobbfelől ott ült az asztalnál Vitális Imre. Levelet irt. Puskája az asztalhoz támasztva. Fölugrott. Vállhoz kapta fegyverét. Célzott. De már két csendőrpuska meredt felé. — Add meg magad! — kiáltott az őrmester. — Hagyjanak! — felelt a bestia — úgyis meguntam a dolgot! És fegyvere nyomban eldördült. Kotán őrmester arcát elöntötte a vér. A fülén érte egy sörét. Ugyané percben dördült Ruszbach István káplár fegyvere. A haramia mellébe fúródott a golyó. Megtántorodott Vitális. Elugrott az asztal mellől. Átfutott a szoba másik felébe. Az ágyra vetette magát. Fegyvere csövét halántékához nyomta. A lábával elsütötte a ravaszt. Mindez egy szempillantás müve volt. Vitális fegyverével együtt a csendőrök puskája is durrant. Mind a tizennyolc csendőr a házhoz futott. Az ablakon, az ajtón át egyszerre lőttek. Borzasztó hatása volt Vitális fegyverének. Balszemét elvitte a löveg s koponyája hátsó falát fölszakitva, agyvelejét szerte vitte a sok sörét. Elvétett egy lövést, de maradt ideje, hogy végezzen magával. Mellében volt a csendőr golyója, de a maga kezétől ment a másvilágra. Az utolsó pillanatig vad haramia maradt ez a rendkívüli ember. ' De hullott a csendőrök golyója is. Vank Miklós, Fekete László, Zemlényi László, Ruszbach István káplárok lőttek elsőnek. Az izgalomban senki sem látta, hogy talált-e. Lőttek az ablakon a többiek is. Ropogtak a puskák. Negyven golyó süvített a halott körül. Szinte csoda, hogy a vad harcban, a vérszomjas tusában, ahol tiz lépésnyiről lőttek szembe az emberek, egymást le nem lőtték. Tízszeresen a halál torkában voltak ezek a legények. Elül a lőporszag. És ott volt végre a csendőrök előtt Vitális Imre hitvány teste . . . A vizsgálat. A csendőrök maguk beszélték el a borzasztó harcot, mikor megérkeztek lóháton Némethy Károly és Borhy százados, kocsin Jezerniczky Dénes berettyóújfalui főszolgabíró, Szunyogh Barna szolgabíró, Örley György királyi közjegyző s mások. Némethy százados, aki legutóbb vezette a nyomozást, visszaparancsolta a csendőröket. — Az ujságirók az utolsók — jelentette ki. — Először nekem kell tudnom mindent s a miniszternek kell táviratoznom. Nem tudni miért, Némethy százados a sajtó képviselőinek kérésére nem volt hajlandó fölvilágosítást adni. — Majd holnap — mondotta. Némethy csendőrszázados lezáratta Vitális házát. Jezerniczky főszolgabiró intézkedett, hogy minden érintetlenül maradjon, amig az ügyészség ki nem érkezik. Öt órakor érkezett Kármán Elemér dr királyi ügyész, Kotzó Emil ügyészségi tisztviselővel, aki hatósági fényképfölvételeket készített a gyilkosról. Ezalatt számosan érkeztek, érdeklődtek, távol falvakból, hintók, automobilok gyűltek össze. Kijött a helyszínére Bánóczy Kálmán főispáni titkár is, a Bige-család, Rigó Loránd dr s mások. Az utolsó levél. Nem fejezhette be utolsó levelét Vitális. A tentaceruzával Írott érdekes levelet itt adjuk: Kedves egyetlen Drága Örökké! Felejthetetlen jó feleségem Eszter bocsáss meg te én nekem örökké boldogtalan férjednek Imrének. Ugyan! drága jó asszony mért tettél szerencsétlenné a te hűtlenségeddel holott én ugy szerettelek hogy azt le irni nem lehet. De nagy kár hogy az anyád szavára kellett hallgatnod. Fájdalom jobb lett volna éles kést döftél volna szivembe akkor mikor a templomba azt mondtad hogy Szeretem Szeretetből megyek hozzá. Óh! Istenem méért nem hallgattad meg hogy ugy lett volna. Mily boldog volnék most ós itt van s láttam hogy hűtlen vagy hozzám nem szerettél, efeletti elkeseredésből követtem el a nagy hibát egyszer tudtam hogy erőltettek hogy hozzám jöjj férjhez de nem gondoltam, hogy a te anyád . . . Eddig van. A mondatot már nem fejezhette be Vitális. Beszélgetés Kotán csendörőrmesterrel. Egy hirlapiró beszélgetett Kotán Ferenc csendőrőrmesterrel, aki szemtől-szembe állt halálraszántan a betyárral. Harminc körül járó legény. Pompás zsandár-tipus. Alacsony, szélesvállu, hirtelenszőke bajuszu, szúrós szemű, kemény katona. Lovascsendőr. Most volt tűzben először. — A Községházán voltam vagy huszadmagammal szombat délután, — beszélte. — Két óra után öt perccel beront hozzám Vank Miklós tizedes, jelenti, hogy özvegy Szilágyinétól mit hallott. Hogy a házában van Vitális. Pillanat és fegyverbe álltunk. Tessék már, ha gondolja, fölírni a csendőreim nevét. Megérdemlik : Majercsik György, Vank Miklós, Lukács János, Venczel István, Kis Zsigmond, Udvari György, Biró Sándor, Magyar István, Ruszbach István, Biró Ferenc, Utasi Gábor, Zemlényi Lajos, Burkus István, Biró Antal, Farkas Gerzson, Török Sándor, Kraftfogel Mátyás, Sas József, Vida József, Pataky Gyula, Egi Ignác és Beke J. Mihály. A legénységet három részre osztva, három udvaron keresztül hatolva, Vitális telkét és házát körülvettük. Zemlényi, Ruszbach, Farkas meg én egyenesen a Vitális kapuján mentünk be. — De hisz így az ablakból könnyen célbavehetett négy csendőrt. — Már az aztán mindegy. Négy helyett akad még tizennégy. Nem volt időnk ezt is latratenni. S körülfogtuk a kertet, udvart s miután nem találtuk, a lakás előtt verődtünk össze. Négyen az ajtónál. A többi a két ablak előtt. A konyhaajtó be volt csukva. Egyet rúgtam rajta ás kinyílt. Óvatosan körülnéztem. Senki. A szobaajtó belülről csukva. Be akartam lökni az ajtót. Nem engedett. Most neszt hallottam a szobából. Mint mikor valaki fölugrik a székről. Már tudlam, hogy bent van, akit keresünk. Megráztam a kilincset és bekiáltottam: — Nyissa ki, Vitális! Feleletet nem kaptam. Még egyszer fölszólítottam: — A törvény nevében adja meg magát! — Élve nem! — felelt Vitális. Erre ballábammal berúgtam az ajtó alsó tábláját. Derékig érő nyilás támadt. Guggolva visszaugrottam. Láttam, hogy Vitális térdepelve rámfogja,,a fegyverét. Farkasszemet néztünk. Lőttem. Ő is lőtt. Egy sörét ért. A fülemet. Semmi. Kiáltottam: tüzelni! Az ablakokon át lőttek a csendőrök. Mögöttem féltérden állva célzott Zemlényi. Lőtt. Vitális megtántorodott. Az ajtót betörtem. Akkor a gazember az ágy előtt fejébe lőtt. Csupa egy merő vér lett mindenem. Nem láttam a füstben többet. Zemlényi Lajos tizedes lépett most elő: — Itt térdeltem. Szembenéztem vele és célozva lőttem. A mellét találtam, ahogy észrevettem. Mikor a füst eloszlott, ott feküdt az ágyon hanyatt, egy fekete subán. A napa ágyán, akit megölt, A haramia felesége. A községháza mellett kis szük sikátor kacskaringózik. Itt van Dancsházy Jáno3né háza. Nála lakik Vitális Eszter, a haramia felesége. Most kelt föl a gyermekágyból. Fehérbabos kék bluz van rajta, a fején fehérvirágos kendő. A konyhában szoptatja a háromhetes magzatját. Siralom, milyen gyenge, vézna ez a fiatal, huszonnégy éves menyecske. Öt és fél éves házas Két gyereke van. A négy éves Eszti, meg »' újszülött Jóska. z Keservesen sir a menyecske: —- N:\gyon nagy baj ez az én fejemre — tsr_ deli kétségbeesetten. De aztán megvigasztalódik. Elmondja, hogy szerette az urát: y — Nemcsak kötelességből. Igaz, hogy vert igaz, hogy vaslapátot ütött hozzám. De mért ne szerettem volna. Azért jó volt mégis. Min. dent rám költött volna, mikor beteg voltam hogy meggyógyuljak. Most itt ez a két gyerek' A fajzatja . . . Elbeszéli, hogy Vitális tudott olaszul, szerbül németül is kicsit. Olvasgatni is szeretett. Mé^ nótát is csinált. Vadászni járt. Szerette az urak társaságát, — Adjik ki szivát ides — pityeredik el az ótvaros kis Eszti. Aztán az anyja megtömi gyümölcscsel a kis leány kötőjét és keservesen fuldokolva zokog: — Oda van mán minden! Itt van Szilágyi Sándorné is. Feketekeszkenös, remegőfeiü vénasszony. A csendőrök nyomravezetője. <3 is ott kuksol a konyha sarkában. Elmondja a néni, hogy amikor a mala cokat akarta etetni a Vitális-házban, hát kiszólt Imre és küldött vele feleségének levelet. — Én követelem, ami a jussom, az ezer pengőt. — Mit csinál avval a pénzzel, néni ? — Hát azt csinálom, hogy iszkolok innen. Mennék mán ma is, ha a csendérek nem vigyáznának rám. Megölne egy kanál vizben ez a falu, hogy elárultam a bujdosót. Pedig nem a pizért tettem. Piz nekem niksz ! De kicsúszott a számon. Meg voltam én jó uram rémülve, de kegyetlen . . . Temetik Vitális Imrét. Délelőtt fölboncolták Vitális holttestét s délben már, amikor a levesnótát húzták a toronyban, koporsót hoznak a Vitális-portára. Flóderes, barna deszkakoporsó, aranyos papircifrasággal. Aranyos betűkkel ragasztották rá az írást. Egyik oldalán ezt: VITÁLIS IMRE ólt 30 évet. A másik felén meg ez a sor csillog: Meghalt 1910 szeptember 24. A Dancsházyék szekeréről emelik le a koporsót, amit Újfaluból a „Lózunfeld" (Rosenfeld) boltjából hoztak. Egy óra múlva már beleteszik a halottat. Szemfedőt borítanak rá. Három órára van kitűzve a temetés a háznál, ahova egyszerre csak megjön Mocsárszélről a haramia anyja: Berke Józsefné. A második ura után nevezik igy. Csinált virágból való koszorúihoz. — Hogy nekem hirül se adták, hogy nem ia tudattak! Az Öreg asszony odateszi a koszorút a koporsóra. Csöndesen imádkozik. A szeme száraz. Nemsoká megtelik az udvar. Újfaluból jön át százával a nép. Szentmártonból csak a rokonság. Megérkezik a pap is. Kiss Antal református lelkész. A koporsót kiteszik az udvar kő zepére. A pap rövid imát mond fölötte, aztán szekérre teszik a halottat. — Kár érte — zsongják a siratóasszonyok, amint mennek a koporsó után. Leégett az újvidéki gőzmalom— Egymillió korona kár. — (Saját tudósítónktól.) Újvidéken vasárnap este egy nagy, virágzó ipari üzem pusztult el, csaknem egészen. A bácskai nábob tulajdonát képező Zsófia-gőzmalom a lángok martaléka lett. A malomépület teljesen leégett, csak a mellékhelyiségeket sikerült megmenteni. Emberáldozatai is vannak a hatalmas tűzvésznek, amely több mint egymillió korona kárt okozott. Egy öregasszony ijedtében szörnyethalt, egy tűzoltó pedig' súlyosan megsebesült. Az áldozatok iránt óriási részvét nyilvánul meg, de nagy megdöbbenést keltett a malom katasztrófája is, mert ez egyik legrégibb ipari vállalata volt a Délvidéknek. A rémes tüzkatasztrófáról az alábbiakat jelenti újvidéki tudósítónk: A város közepén, az Alkotmány-, Gőzmalomés Szalonka-utcák sarkán áll a hatalmas Dungyerszky-féle Zsófia-gőzmalom. Vasárnap este tiz órakor kigyuladt és hétfő estig égett. Kivonult az -egész újvidéki és péterváradi tflz oltóság, a 96-ik és 6-ik gyalogezred egy-egy zászlóalja, a honvédség és még ma délelőtt is szakadatlanul dolgozott a tűz eloltásán. Félóra