Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-27 / 106. szám

788 DÉLMAGYARORSZAO 1910 szeptember 24 Forog-e fönn tehát beszámithatóságot kizáró ok, ha egy normális egészségű ember valakit indulatos fölgerjedésében megöl? Ez nem esküdteknek való kérdés. Ezt az elmeorvosok és a szakértő birák vannak hivatva esetről-esetre megoldani. Az esküdtek épen e kérdést illetőleg könnyen ntegtévesztbetők. A szécsényi ügyvéd például erős indulatba jött, mikor neje vélt megrontójával találkozott. De azért tudta, hogy mely irányban vonja őt kérdőre, megértette annak védekezését és öntudatosan cselekedett, mikor több pisztolylövéssel megölte. Az esküdtek igazlátását azonban mégis el jehet kápráztatni ily esetben azzal, hogy a vádlott az őt ért sérelem folytán annyira föl. volt háborodva és olyan önkívületi állapotba jutott, hogy a tett pillanatában már azt sem tudta, mit cselekszik. Ehez még csak az szükséges, hogy a védő szimpátiát keltsen a vádlott iránt s gyűlöletes színben tüntesse föl az áldozatot. Ekkor majdnem biztosra vehetjük, hogy az esküdtek nem bűnösre szavaznak. Valószínű azonban, hogy a valódi ok nem az, ami a kérdésben foglaltatik, mert hiszen olyan esetben» aminő a szécsényi volt, még a laikus esküdt is belátja, hógy a vádlott öntudatosan cselekedett, hanem az a melléktekintet, ami már gyakran szolgált fölmentő verdikt alapjául, hogy a megölt rászolgált sörsára. Ez azonban nyilván azt jélenti, hógy az esküdtek ily. esetekben a legmesszebbmenő önbíráskodást szentesitik. Az esküdtek igen sok fölmentés előtt igy okoskodnak: A megölt egyén rossz ember volt, aki gyötörte hozzátartozóit, vagy másokat, vagy jogtalanul károsította őket. A vádlott , jó ember volt, de végre megsokalta a bántalmat és elégtételt vett magának azzal, hogy a gyűlöletes embert megölte, vagyis: saját ügyének bírája lett. Az esküdtek megszánták a vádlottat és hajlandók fölmentésére. Önbíráskodás címén azonban ez nem történhetik meg. Ennélfogva valamely törvényszerűen föltótt kérdésre felelnek ugy, hogy a fölmentés bekövetkeza pásztor kék zubbonyára. Ekkor vette észre, hogy még a tegnapi ruha van rajta.. Jó szerencséje, hogy ünneplője és tiszta gyolcsa künn volt a ládában a pitvarban. Gyorsan felöltötte a rojtos iingöt, a vasárnapi köntöst. A tükrös csizmát és babonából — bár erősen röstelte a dolgot — az arcát megfürösztötte a reggeli harmatban. Kezét, recés-ráncos barna kezét már homokkal mosta tiszta kutvizben. Sietett, hogy meg ne lepjék. És aztán méhdöngicsélés, darázsdongás közepett bokrétát szedett szagos mezei virágból, a rozmaringot pedig ki nem felejtette volna a fél világért sem. — Kérem, — szólalt meg hirtelen egy gyönge hang a háta mögött. Gyorsan megfordult és ugy zakatolt a szive, hogy elfelejtett jó reggelt köszönni. — Kérem. — szólt a leány kissé szégyenlősen, — hol lehetne itt megmosakodnir> Virágos, habos, csipkés dereka a nyaka körül szabad volt. — Mindjárt merek a kútból, szolgalatjára —r- szólt a legény és csaknem elkábulva szaladt a kúthoz. Hozta a vizet és alázatosan mondta: -r- Elkerülök majd a rétre, addig a kisasszony bátran megmosakodhatik, — Nem szükséges, csak a kezem és arcom mártom be. És mindjárt ott a vödörből megfecskendezte sápadt arcát, nagy szemét, amelyre pillája barna árnyékot vetett. Kezével lubickolt a vizben és gyöngyöket frecscsentett szét a napsugárban. Megnedvesítette az ajkát és mosolyogva kérdezte: zék. Csakhogy ily esetekben mindig megtaláljuk a fölmentés valódi okát: az önbíráskodás jóváhagyását, * Esküdtbiróságaink ítélkezésében ez már úgyszólván rendszerré vált. Eremits nagykikindai ügyvédet nyílt utcán leütötte két adósa, akiket pör utján vagyonuktól megfosztott. Egy vásárhelyi fiu agyonütötte apját, aki brutális ember volt és anyját bántalmazta. Özvegy Haverdánét előre megfontolt szándékkal agyonlőtték, mert rosszul bánt leányával, stb. Az esküdték mindezekben az esetekben fölmentették a beismerésben volt vádlottakat. Pedig egyik sem cselekedett öntudatlan állapotban, vagy elmezavarban. . Ezeket az eseteket méltóan egészíti ki a balassagyarmati és szatmári verdikt. A szatmári tizenhat éves leány elismerte' bűnösségét. Maga mondta el, hogy veszekedő és részeges anyját álmában beretvával megölte. A hozzá intézett kérdésekre föltűnő értelmességgel válaszolt, az orvosszakértők pedig egyhangúlag megállapították, hogy a leány testileg és lelkileg teljesen fejlett és bűnének belátására elegendő képessége van. Ezt egyébként orvosszakértő'i kijelentés nélkül is fölismerhették az esküdtek, mert hiszen a vádlott elemi iskolába járt s vallási oktatásban is részesült, tehát tudta a jő és rossz, a megengedett és a büntetendő cselékmény közt való különbséget. És mégis fölmentették. Miért? Mert az egyik kérdésre adott feleletük szerint cselekménye elkövetésekor a büntethetőséghez szükséges értelmi és erkölcsi fejlettsége nem volt meg. De vájjon csakugyan ezért mondták-e ki a nem bűnöst, holott minden, amit láttak és észleltek, épen az ellenkezőről győzhette meg őket. Azt hiszem, nem tévedek, ha abban keresem e fölmentés okát is, hogy az esküdtek szimpátiát éreztek a leány iránt, aki szerintük nem érdemel büntetést azért, hogy anyját, aki rosszul bánt véle, életétől megfosztotta. Az ilyen igazságszolgáltatás azonban, — Szép vagyok? — Ist . . . — szólt a legény, de lenyelte a szót, mert érezte, hogy imádság, vagy káromkodás lett volna belőle. És a leány még egyszer ránézett, a szemével rátűzött, mint a nap, ugy, hogy a pásztor összerázkódott, mint a galamb, mikor turbékol. — Nem tetszem magának—incselkedett a leány és a legény csak kétségbeesett mozdulattal tudott felelni, mint a néma. — De azért ad nekem enni? — mosolygott tovább a leány. — Éhes vagyok, mint a farkas. A pásztor néma hálát adott az istennek, hogy kedvét, sőt étvágyát is visszaadta a boldogtalannak. — Szerény viskómban — hebegte — csak tejjel élünk. Ha a kisasszony meg nem vetné, lelkemből adnám. — Én is tejet szoktam inni, nem csokoládét, — mondta a leány olyan hangon, imit népszínművekben tanult meg. Mert színésznő volt. Ami tejszin csak volt az éléstárban, azt a pásztor beleöntötte egy porcellán-csuporba, aminek arany volt a szegélye és amit a városban vett díszül az asztalra. A leány nyalakodott, mint a macska és tejfeles lett a piros szájaszéle. -r1 Jaj, de szép itt, — tört ki belőle önkéntelenül és körülnézétt a nagy, tiszta rónán. Leült a padkára, amely a kis hófehér, kenyérsütés-szagu őrház előtt volt. Fölötte akáclomb tartott ernyőt, mozdulatlanul is vidám leveleiből. (Folytatása és vége következik.) amely az élet kioltásáig menő önbíráskodást szentesíti, nem jogállamba való, hanem a kö zépkor elkésett maradványa. Az esküdtbiróság csődjét jelenti az, ha az ily esetei gyakrabban ismétlődnek. Nálunk már elé" sokszor előfordultak arra nézve, hogy iga2°, ság ügyi kormányunkat és a törvényhozást az esküdtbirósa'gnak immár elodázhatatlan reformjára figyelmeztessék. fi szegedi borkongresszus. — Megalakult a Homoki Szőlősgazdák Országos Egyesülete. — Négyszáz uendég. — [Saját tudósítónktól) A vendéglátások napja virradt vasárnap Szegedre, a legmagyarabb és legvendégszeretőbb városra. Közel négy. száz szőlősgazda tömörült a kongresszuson szövetséggé: a Homoki Szőlősgazdák Országos Egyesületévé. A vidékről érkezett vendégek élénkséget hoztak magukkal s meglátszott a város külső képén is, hogy ünnepnap volt vasárnap. Szegeden igazán olyan ritkán van nagyobb idegenforgalom, hogy egy-egy ilyen alkalom a városra nézve valóságos ünnepet jelent. Az utcákon följelvényezett csoportok járkáltak mindenfelé, nagyrészük régóta ismerőse már Szegednek és mégis örömteljes csodálkozással gyönyörködtek azon a rohamos átalakuláson, amelyen ez a pár évtized eiőtt még teljesen parlagon állott város keresztülment. Szívesen konstatálták, hogy Szegednek, minden hibája ellenére, óriási fejlődőképessége van. Maga a borkóngresszus igen változatosan, érdekes momentumokkal tarkítva folyt le Szegeden az első napon. Elismerés és dicséret illeti ezért legelsősorban Lázár György dr polgármestert, akinek tevékenykedését és az ilyen hasznos alkalmakra mindenkor kész irányitóképességét már vasárnapi számunkban is méltattuk. A kongresszus és a kongresszussal kapcsolatban rendezett gyönyörű bor- és szőlőkiállitás sikeréért pedig különösen a kongresszus első diszelnökét: GerUczy Ferenc bárót és a megalakított egyesület titkárát: Gerle Imre dr-t illeti a méltó elismerés. A homoki szőlősgazdák egyesületének szükségességét és hasznosságát élénken megvilágítják azok a beszédek és előadások, amelyeket a kongresszus első közgyűlésén hallottunk. A hegyvidéki bortermelők már jóval előbb fölismerték az egyesülés fontosságát, szövetségük már van, amely intenzív módon képviseli a hegyvidéki szőlősgazdák érdekeit, bár gyakran a homoki bortermelők rovására. Ennek az ellensúlyozása is egyik fontos föladata lesz az újonnan megalakított egyesületnek. A vasárnap kezdődött és hétfőn bevégződött kongresszusról alábbi részletes tudósításainkban számolunk be: A kiállítás és megnyitása. A homoki szőlősgazdák kiállítását, amelyet a Szegedi Gazdasági Egyesület rendezett, vasár" nap reggel nyolc órakor nyitották meg, A kiállítás helysége a Horváth Mihály-utcai tágas kabaré-épületben volt. A legkülönfélébb homoki szőlő- és borfajok voltak itt közszemlére elhelyezve, igen Ízléses csoportosításban, nemzetiszínű dekorációkkal. A kongresszisták csodálkozásukat fejezték ki afölött, hogy az egész ország szőlőtermését ért sok csapás ellenére is elsőrendű volt a kiállítás anyaga, ugy, hogy igazság szerint minden kiállítót jutalommal kellett volna kitüntetni. Hasonló véleményen volt a kiállítás zsűrije is. A kiállító gazdák száma száznyolcvanhat, akik négyezer mintapalackot és négyszázhatvannyolc fajtájú bort állítottak ki. Egy-egy kollekcióban gyönyörű, megfestésre érdemes szőlőfürtöket láttunk. Föltűnést kel, tettek Kulcsár Imre és Kiss Lajos szőlőiből való óriási fürtök, továbbá László Kálmán és László Zoltán pompás borkollekciói. Volt ott husz éves homoki bor is, amely szinre, zamatra bármely más borral is kiállja a versenyt. Volt. ott pezsgő, amely homoki borból készült s Török Sándor debreceni sz?' ísgazda saját be