Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-03 / 87. szám

I, évfolyam, 87. szám. Szombat, szeptember 3 RJzponti szerkesztóség és kiadóhivatal Szeged, cra Rorona-utca 15. szám i—i Bedapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=i Városház-utca 3. szám t=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24 — félévre . . . R 12'­negyedévre . R 6— egy hónapra R V­Egyes szám ára 10 fillér EL0FIZETES1 AR VIDÉKÉN: egész évre . K 28 — félévre . . . R 14-— negyedévre . R V— egy hónapra R 2*40 Egyes szám ára 10 fillér TELEPON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=j Kiadóhivatal $39 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 178—12 A Ház uj rendje. Érdekes tervvel foglalkoznak a kor­mány tagjai. Arról van szó, hogy a szeptemberben megkezdődő ülésszak­ban a parlamenti tanácskozások idejét délelőttről délutánra fogják áthelyezni. A képviselőházi ülések áthelyezésének célja az, hogy a kormány tagjai mun­karendjüket célszerűbben oszthassák be, mint eddig. A képviselőházi ülések eddig szokás szerint délelőtt tiz óra­kor kezdődtek és körülbelül délután két óráig tartottak. Az uj tanácskozási rend szerint a tárgyalások délután há­rom órakor fognak kezdődni és a ház­szabályszerinti négy órát betartva, este hét órakor fognak végződni. Az uj tanácskozási rend, amely egyébiránt több külföldi államban al­kalmazásban van, föltétlenül praktiku­sabb, mint a mai rendszer. Elsősorban abból a szempontból, ami a kormány tagjait a reform gondolatára vitte, hogy tudniillik a miniszterek igy idejüket és munkájukat jobban beoszthatják, de másrészt a parlamenti tanácskozások és a képviselők szempontjából is. Ed­dig a képviselőházi ülések ideje össze­esett a minisztériumi hivatalos órákkal. Sőt az is megesett nem egyszer, hogy valamelyik miniszternek ugyanabban az időben még bizottsági ülésen is részt kellett, vagy kellett volna venni. Leső János. — Egy újságíró jegyzökönyvéből. — Irta Sajó Aladár. Már csak kevesen voltak a kávéházban. A pincérek félrevonulva bóbiskoltak; ugy kellett őket a kasszirnőnek csengetyüszó­val figyelmeztetni, valahányszor vendég ér­kezett. Nem sűrűn tette. Ki is jár éjfél után két órakor kávéházba? Olyankor már csak mennek a vendégek. Akik ott ragadnak: egy-egy beborozott társaság, néhány szen­vedelmes billiárdozó, meg azok az alakok, akikrői'senki sem tudja, mi a foglalkozásuk, miből élnek, de mindig jól élnek. A cigány­prímás a gazdával alkudozott a kassza mel­lett előleg irányában és közben elég sürün hörpintgette a kis szilvóriumot poharakat, amelyeket szemének egy-egy pillantására töltögetett tele a kassza rózsája, mintha kommencióképen járna. Az egyik sarok­asztalnál két honvédtiszt busult bor mellett; a nagy tükör alatt a pamlagon egy fiatal pár tanulmányozta nagy buzgalommal a képeslapokat. A felületes szemlélő legalább ezt hihette. Oldalt nagyobb kerek asztalnál hat fiatalember ült, többnyire hosszú hajjal, csupasz arccal, néhányan félelmetesen széles karimájú, puha kalappal a fejükön és mind­annyian keresetten rendetlen ruhában. Vigan volt a társaság. Akaratlanul is hal­lottam a szavukat. Újságokról beszéltek meglepően nagy tájékozatlansággal, ,de nem kisebb határozottsággal. Érdemes újságírók­ról, kiváló Írókról mondtak bírálatot. Nevek röpködtek a levegőben, nem mindig meg­A kormány tagjainak a munkája ugy összetorlódott, hogy néha teljesen kép­telenek voltak föladataikat elvégezni. Három helyen is kellett volna lenniök egyazon időben, de emellett, habár más hivatalos dolgaikat iparkodtak is más időre halasztani, megtörtént, hogy épen a munkával tulhalmozott déli időben egy halaszthatatlan negyedik dolgot kellett elintézniük. így történt aztán, hogy hol itt, hol ott lehetetlen volt apróbb, sőt néha fon­tosabb mulasztásokat elkerülni. Különö­sen a közigazgatás szenvedett a képvi­selőházi tanácskozások miatt. És épen a legfontosabb közigazgatási ügyek szen­vedtek igen gyakran halasztást. A nagy­horderejű ügyekben ugyanis rendszerint nem a tanácsosok szoktak intézkedni. Ezt a miniszterek és államtitkárok fentartják a maguk számára. Csakhogy a dél­előtti parlamenti elfoglaltság miatt az ilyen nagyobb fontosságú ügyek, ame­lyek elintézése többféle referálást, uta­sitást, intézkedést kiván, sürgősségük dacára is, néha hetekig, sőt hónapokig hevertek egy-egy miniszter, vagy állam­titkár Íróasztalán. A miniszterek és államtitkárok ugyan még a íontosabb parlamenti tanácsko­zások idején is iparkodtak legalább délben rövid időre bemenni a minisz­tériumokba, de ez meg gyakran a kép­viselőházi tárgyalásokra volt hátrányos. tisztelő jelzők kíséretében és kíváncsian nézte a szigorú bírákat a két busuló hon­védtiszt, áhítattal figyelte őket a kasszírnő. — Mondja csak — kérdeztem a pincér­től, — ismeri azt a haragos társaságot ? — Hogyne, kérem ! — Kik azok? — Nem tetszik ismerni? Azok iró, szer­kesztő urak. — Ne mondja! — Az a fekete ott, azzal a nagy kravát­lival, a Leső János szerkesztő ur. Ahogy tőle hallottam, nagyon sok újságba dol­gozik. A nevet, azt mondja, sohasem szokta kiírni, de nagyon sokat ir. Állandó ven­dégünk és jó vicces ember. Mellette ül a Cédrus szerkesztő ur. Azt se tet­szik ismerni? Pedig híres ember. A többi mind rája hallgat. Nagyon szigorú. Az ugyan kimondja a szót. Csak az előbb jött, annyi dolga volt; én fizettem ki a konflist. Ezek, kérem, mind újságíró, szerkesztő urak. Jobban szemügyre vettem a társaságot és lassan-lassan megelevenedett előttem Leső János szerkesztő urnák, a sokat irónak és viccesnek összeköttetése a sajtóval. Persze, hogy ő az! * A tűzoltók automobilja késő éjszaka ijesz­tően búgott végig az utcán. Hosszú, vonta­tott, panaszos hang, amelyet nappal is bor­zasztó hallani, pedig akkor sokat elvesz félelmetességéből az utca zaja. Éjjel, amikor csöndes a város és meredten bámulnak a feketeségbe a zárt kapuk és üres ablakok, épenséggel rémületet keltő. Hamar kérdez­zük meg a tüzőrséget, hol a tűz, mi ég? — Malomtüz a Soroksári-uton, A miniszterek és államtitkárok déli tizenkét óra után rendszerint elsiettek a hivatalaikba, hogy amit lehet, még elvégezhessék. Ennek aztán az volt a természetes következménye, hogy az interpellációk idejében már nem voltak a Házban a miniszterek. Ha ellenben az uj tárgyalási rend életbelép, dol­gozhatnak hivatalaikban a rendes hi­vatalos órák alatt, idejük lesz elmenni a bizottsági ülésekre, amelyek nagy­részét délutánról délelőttre fogják át­helyezni és jut idejük egyéb hivatalos dolgaik elintézésére is. Nagyjelentőségűnek tartjuk azonban az ujitást a parlamenti tanácskozások és a képviselők szempontjából is. Eddig a képviselőház, ha csak valami külö­nösebb érdekességü tárgy nem volt napirenden, tizenegy óráig még nem volt határozatképes, tizenkét, vagy egy óra után pedig már nem volt az. A képviselők egy része kényelmessége miatt késett le az ülés megnyitásáról, másik rész — és ez a fontosabb — egyéb elfoglaltsága miatt — ment ké­sőn, sőt ritkán a képviselőházba. Azok­ról, akik egyáltalán nem járnak ülé­sekre, nem Szólunk, azok valószínűleg akkor se fognak járni, ha a tanácsko­zások délután lesznek. De igen sok olyan képviselő van, aki inkább a par­lamentet hanyagolja el, mint kenyér­kereső pályáját. Hogy mást ne emlit­Ez baj. A rendőri riporter, akire a tűz, rablás és más eféle kellemes dolog tartozik, nem volt a szerkesztőségben. Ha nem jár valami után, a rendőri sajtóirodában lesz. Meg kell győződnünk, ugy van-e? — Nincs itt, — volt a felelet. — Vagy tiz perce a Kálvin-térre ment több társával. Ott gyilkosság történt. Ketten voltunk a szerkesztőségben. Mind­kettőnkre nagy szükség volt, de valakinek föltétlenül ki kell mennie a tűzhöz is. Ma­lomtüz, az nagy dolog, bő tudósítást kell róla írni és nem lehet tudni, mivé fejlődik a veszedelem. — Tudja mit, — mondtam osztályos társam­nak az éjszakázásban — megyek én. Amit nem győz földolgozni, csak tegye félre a számomra. Remélem, hamarosan visszajö­hetek. Hiszen a riporterünk valószínűleg je­lentkezni fog telefonon, küldje ki akkor rögtön a tűzhöz, hogy én visszajöhessek. A szolgánk egy-két perc alatt kocsit kerí­tett és a meleg éjszakában gyorsan ügetve haladtak a lovak kifelé a Soroksári-utra. Vállalkozásom nem szerzett nagy örömet. Rendőri igazolványom sem volt, hogy a rendőri kordonon átbocsássanak és egész uton a különféle eshetőségekről gondolkoz­tam : akad-e emberséges rendőr, aki elhiszi, ki vagyok és mi járatban és átbocsát a kor­donon, vagy hozzájárulhatok-e egy rendőr­tiszthez, aki segítségemre lesz? talán ott lesz már a riporterünk? győzi-e a munkát a szerkesztőségben magára maradt társam és mikor juthatok vissza hozzá? Közben kémlel­tem az eget, mikor láthatom meg a magasban a lángnak pirosan sárgálló fényét. Minél kijebb jutottam, annál élénkebb lett az utca. Kocsikat

Next

/
Thumbnails
Contents