Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-01 / 85. szám

4 DELM AGYARORSZAO 1910 szeptember 1 Harc Budapesten a záróráért. (Saját tudósítónktól.) A főváros kereskedelmi alkalmazottai népes gyűlést tartottak tegnap este a Demokrata-kör helyiségében a nyolc órai záróra érdekében. A gyűlés, amelyen Vértes Sándor fővárosi kereskedő, törvényhatósági bizottsági tag is fölszólalt, megállapította a nyolc órai záróra szükségességét, annak hasznos voltát és az alkalmazottak legsürgősebb követetelésének jelezte annak társadalmi uton és a céltudatos szervezkedés utján való megvalósítását. A gyűlés elnökévé Taubner Vilmost, a Kereskedeimi Alkalmazottak Országos Egyesületének elnökét választották meg, aki hosszabb beszédben ismertette nagy vonásokban az alkalmazottak mozgalmait és azokat a csalódásokat, amelyek eddig a kart érték. A fővárosi kereskedő-testületek— úgymond — kivétel nélkül a nyolc órai záróra mellett foglaltak állást és memorandumban fordultak a kereskedelmi kormányhoz, hogy törvényesen szabályozza a záróra kérdését. Becsületszavukat ís lfiköttötték a nyolc órai záróra mellett. De egyes fővárosi főnöki testöletek legmesszebbmenő támogatása és közreműködése sem volt képes egyes főnököket arra birni, hogy becsületszavukat be is tartsák. Majd igy folytatta: A munkaadó-testületek pártfogásában nem igen bizhatunk, hisz saját táborukban sincs meg a kellő befolyásuk, sulyuk és erejük ós igy tisztában lehetünk azzal is, hogy társadalmi uton a mi törekvéseinket siker egyhamar nem koronázza. Oly eszközöket kell keresni, amelyek célhoz vezetik törekvéseinket. Ezek az eszközök pedig csak a szervezkedés erejében vannak meg. Szakítani kell minden egyesületnek azzal az irányzattal, amelyet eddig követett. Bár elismerem, hogy a különböző testületeknek egymás közötti versengése jóhiszemű volt, konstatálhatjuk, hogy ez a versengés a kereskedelmi alkalmazottak nagy társadalmának nem eredményezett semmit. A sok csalódás megjelölheti végre számunkra azt az utat, amelyet követnünk kell. A mi ügyünk sikere csakis az erők egyesítésében lehet. Le kell dőlniök a válaszfalaknak és a különböző egyesületekben levő kartársaknak egy hatalmas, nagy gazdasági szervezetben kell tömörülniök. Ebben a szervezetben rejlik az az alkotóerő, amely előbb-utóbb diadalmaskodva fog előtörni. Szégyenteljes állapot, hogy amig a müveit nyugat nagy városaiban azt látjuk, hogy nemcsak a kereskedelmi alkalmazottak emberi jogait biztosították törvényileg, hanem folytonosan jóléti intézményeket is létesítenek, addig hazánkban még mindig a nyolc órai záróra érdekében kell napról-napra sikra szállanunk. Szégyenteljesen gondolok arra, hogy a arccal. — Épen a közepén találtam el, folytassuk. Due, tre, quatro . . . Malefikusz, ma végzek veled! Tizenháromszor ismételte meg a játékotA tőr hegye mindannyiszor egyazon helyen döfte át a puha viaszkot. Az olasz majdnem sirt örömében. — Engem nem lehet megrontani, — suttogta mámorosan. — Én a kard mestere vagyok! — És szerelmesen, mintha kedvese ajkát zárná magához, megcsókolta a hajlékony kard meztelen pengéjét. A gyertyákat elfújta. Levetkőzött. Aludni tért. De kísérteties és nehéz álmai voltak. Többször fölriadt nyoszolyáján. Reggel öt órakor dörömbölni kezdtek az ajtaján. — Ki az? Jöjjön be. Egy púpos koldusasszony perdült be az ajtón. A duenna. Kivel az ajándékait szokta küldözgetni. — Mi újság? — Jaj, szerelmes levente úrfi, aranyos lovag ur, nagy újságot tudok. A szegény Czobor kisasszonyt falura küldik a szülei. A gombkötő féltékenykedett. Mához hét napra már meg is van az esküvő. Az olasz pupillája kerekre tágult, mint a macskáé a sötétben, ha madarat lát fölrepülni. — Ennek nem szabad megtörténnie, — dadogta. — Elszöktetem azt a leányt. Tonio ! A legszebb ruhámat! Cseresznyepiros blúzomat aranyhímzéssel s az ezüstvirágos diszköntösömet. Csomagolj! Mind a négy lovamat nyergeld föl reggelre. — Minek? — kérdé a szolga elhűlve. — Még ma szökünk. Visszautazunk a hajelenlegi kormányt az ő föltámadásában bizony mi igen figyelemreméltó támogatásban részesítettük és ennek első ténykedésében nem tapasztalsunk mást, mint hogy ostorcsapással sújtott felénk. Beszédét igy fejezte be: Nekünk, mint becsületes kereskedelmi alkalmazottaknak kötelességünket becsületesen teljesítenünk .kell, megadjuk munkaadóinknak a kellő tiszteletet, de ezzel szemben megköveteljük azokat a jogokat, amelyek ember és isten előtt bennünket méltán megilletnek. A fáklyásmenet elmaradt, azonban a mai nagygyűlés gyújtson fáklyát az önök szivében, mindegyiküknek a lelkiismeretében és hamvaszsza el mindazt, ami ennek a becsületes, munkás társadalmi fölszabadulásnak útját állja. A nagy hatást keltett, hosszas éljenzéssel és tapssal fogadott beszéd után Pfeiffer Sándor szólalt föl. Részletesen kifejtette a nyolc órai üzletzárásnak ugy a kereskedő, mint az alkalmazott érdekében való szükségességét. Kifejtette, hogy ennek megvalósítása nem ütközik sem a kereskedő, sem a vásárló-közönség érdekeibe, de meg a kereskedők néhány fillér haszon miatt nem tehetnek tönkre kétszázezer, nagyobbrészt családos alkalmazottat. Szólt azután még a céltudatos szervezkedésről és az egyesülésben rejlő erőről. Beszéde végén határozati javaslatot terjesztett elő, amely szerint a „Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete, a KereskedőIfjak Társulata és a Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetsége által tartott nagygyűlés megállapítja, hogy a kereskedelmi alkalmazottak erkölcsi, anyagi, szellemi és fizikai érdeke, hogy legalább este nyolc óra után szabadok legyenek ós a pihenésnek, szórakozásnak, a szellemi művelődésnek és társadalmi kötelességeiknek szentelhessék hátralevő idejüket; megállapítja, hogy a kereskedelemnek is érdeke a nyolc órai üzletzárás, de a főnökök érdekeire sem hátrányos s a fogyasztók érdekeit sem érinti. Mindezek alapján a nagygyűlés a kereskedelmi alkalmazottak legsürgősebb követelésének jelzi a nyolc órai üzletzárásnak törvényben való elrendelését és amig ez megvalósul, szükségesnek tartja a nyolc órai záróra társadalmi uton való megvalósítását. Evégből számit a belátásos főnökök közreműködésére. Követeléseik megvalósítását azonban elsősorban az alkalmazottak céltudatos szervezkedésétől várja, amiért is a nagygyűlés erkölcsi kötelességévé teszi minden kereskedelmi alkalmazottnak a célirányos szervezkedést." Worák József hozzászólása után a határozati javaslatot nagy lelkesedéssel egyhangúlag elfogadták. Vértes Sándor fővárosi kereskedő szólalt föl zámba. Egy leány is jön velem. Elviszem az apám házába. Siess! Föl akart ülni az ágyán. De valami megmagyarázhatatlan rosszullét fogta el. A feje nehéz volt. Szédült. Az ajka száraz. Minden zúgott, kavargott körülötte. A szekrény, az ablakok. Mintha nehéz kendőt borítottak volna a homlokára. Irtózatos láza volt. A hideg lelte. A szolga segített öltöznie. Az olasz egy székre roskadt. — Nem tudom, mi van velem! — rebegte fáradtan. — Mintha ólomból lettek volna öntve a lábaim. Menj orvosért. Hozzatok felcsert. Eret kell talán vágni rajtam. A szolga elrohant. A lovag magára maradt a szobában. Mereven nézett maga elé a földre. Hirtelen föltürte az ingnjját, S ekkor összerázkódott az ijedtségtől. A karja tele volt nagy szederszinü és vérrel aláfutott kiütésekkel. — Ez pestis, vagy spanyol betegség! — rebegte az olasz halálsápadt arccal. — Talán a varázsló rontott meg. Szűz Mária! Miért engedted, hogy ily nyomorultul elpusztuljak. Eszméletlenül szedték föl a padlóról, hogy megjöttek az orvossal. Befektették az ágyba. Az arca sötét volt egészen, mint a szeder. — Ennek már vége, — mondotta a tudós orvos fejcsóválva. — Papot kell hivni. Valami ragály pusztíthat Budán. Ez már a százhetvenkettedik áldozat. — Nem!... Ne! — tiltakozott az olasz. — A bábsütőt hozzátok el. Kivánom. Nagy, kerek halszeme van, mint a harcsáé. Az egyik szeme örökösen tátva van, a másik pedig félig összeragadt, mint a madaraké. Beszélnem kell vele. Mielőtt meghalok. Tonio ismét elrohant. Kis idő múlva ezután. Kijelentette, hogy örömmel ment a gyűlésre, mert jogosnak és méltányosnak, do meg a kereskedelem érdekében állónak is találja az alkalmazottak kívánságát. Szívesen hallotta a keményebb szavakat is, mert tudja, hogy ezek azok ellen irányulnak, akik makacsságukkal lehetetlenné akarják tenni a tisztességes kereskedő-elemnek, hogy az alkalmazottak és a főnökök között egy lojális, egymást megértő, becsülő, támogató viszony teremjen, ígérte, hogy minden erejével rajta lesz, hogy az alkalmazottak jogos törekvéseit siker koronázza. Vértes beszédét lelkesen megtapsolták, azután Taubner Vilmos elnök a gyűlést bezárta. A képviselőválasztás utójátéka— Egy kaszinói kizárás. — Pálffy László gróf panasza. — (Saját tudósítónktól.) A júniusban lezajlott képviselőválasztás hullámai még mindig nem csillapodtak le teljesen. A koalíció népszerűtlen politikájának nagy veresége után az ellenzéki pártok egyes „átpártolt" függetlenségi vezéreken töltik ki a bukások fölött érzett haragjukat 8 kíméletlen hajszát indítanak volt elvtársaik ellen. A választások idején az abaujtornamegyei Göncön a Justh-pártí Nemes Bertalan állott szemben Bárcsay Ferenc pártonkívüli jtl lölttel. A városban néhány évvel ezelőtt alakult a „Gönci függetlenségi és 48-as kör", melynek diszelnökéül Pálffy László grófot választották meg. A képviselőválasztás harcaiban azonban a diszelnök és vele a kör néhány tagja olyan szerepét játszott, hogy azt a függetlenségi kör fölfogásával nem tartották megegyezhetőnek a többi tagok. Ezért a választások után összeült kaszinói közgyűlés a diszelnököt* Pálffy László grófot és több társát, akik a függetlenségi jelölt ellen foglaltak állást, a kaszinóból kizárta. Pálffy gróf és társai sérelmesnek tartották magukra nézve a határozatot és a kaszinói közgyűlés határozata ellen a bíróságnál vesznék maguknak elégtételt. Pálffy gróf ugyanis a „Gönci függetlenségi és 48-as kör" közgyűlésén résztvett tagokat, akik a kizárás határozatát hozták, Halmi Pál dr kassai ügyvéd utján az abaujszántói járásbíróságnál becsületsértés miatt megérkezett a bábsütővel. A mézeskalácsost odatuszkolták a haldokló elé. Zavartan állott a lovag nyoszolyája előtt. — Féllábam a purgatórium küszöbén áll, — sóhajtotta a haldokló gavallér. — De hü keresztényként megbocsátok. Mégis, mondd, miért bűvöltél halálra? ! A mézesbábos kézzel-lábbal tiltakozott, — Nem vagyok varázsló. Az ükanyám sem volt strix. Különben is szamárság. Csak vénasszonyok hisznek az ilyen mesékben. — De ha nem volnál ördöngös, miért néztél mindig oly vésztjóslóan a szemem közé, ha arra mentem? — firtatta a haldokló lovag. — Miért ? — fakadt ez ki dühösen, — Azt is megmondom. Mert te egy finom és tanult lovag vagy s a mézesbábot még sem nálam rendelted, hanem Visegrádon. A haldokló viaszarcán finom mosoly vonaglott keresztül. — Tiz aranyam marad még... — suttogta, — Rád testálom. De csinálj egy óriás szivet mézeslisztből. Akkora legyen, mint az oltár. Két oldalt velencei tükrökkel. A középre Mária képét fesd rá, hét tőrrel a szivében. Szép volna, ha pádovai rózsákat is tudnál mintázni köröskörül rózsaszínű selyemfonalakból. A Máriakép alatt, aranybetükkel álljon az én utolsó üzenetem: „... A legjobb, a legszebb s a legkedvesebb Mariettának ajánlja kihűlő szivét, amely a sirban is csak érette fog dobogni, a föld legboldogtalanabb lovagja." A bábsütő elfogadta a rendelést. A lovag pedig meggyónt, megáldozott és meghalt, távol a hazájától, olthatatlan szerelemmel a szivében, Budán, az 1356-ik esztendőben, feketehimlőben.