Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-22 / 102. szám

716 DÉLMAQYARORSZAO 1910 szeptember 21 denütt folytatják a régi terrorízálás munkáját, — az uj irány zászlóbontását Szlavóniában fogják megkisérleni. A szlavóniai kerületek főemberei és volt képviselői tüntetően távol maradtak már a fúziós értekezletről is és egyáltalán nem titkolják arra való készségüket, hogy egy uj kormánypárt létesítésén közreműködjenek. Pejacsevich gróf, aki a szlavóniai viszonyokat kiváltképen jól ismeri, beavatott körök értesülése szerint a szlavóniai politikusok részéről kifejezetten meg lett kérve, hogy a kibontakozási akciónak szlavón földön leendő megindítását kezdeményezze s ezzel a tervvel hozzák összeköttetésbe a grófnak a bánusszal történt legutóbbi találkozását és tárgyalásait. Ha ez a terv, amint előrelátható, általános helyesléssel találkozik, akkor már legközelebb összehívják Eszékre az országos értekezletet, melyen a bánus, Tomasics Miklós dr, ki fogja fejteni azt a közjogi és kormányzati programot, melynek alapján a választási harcot föl akarja venni. Lehetetlen föl nem ismerni ezekben az eseményekben a legközelebbi mult magyarországi krónikájával való frappáns hasonlatosságot. A keretek, az emberek, a viszonyok mások, talán kisebbek, a politikai eszközök, a cselvetések azonban ugyanazok, de legfőbbképen ugyanazzal a kegyetlen erővel lép föl itt is a fátum, mely a hatalmi önzés lelkiismeretlen kufárait elsöpri a cselekvés teréről. Afíér egy meghívó körül. A főrendiház újjászervezése alkalmával tudvalevőleg a protestáns püspökök és főgondnokok is főrendek lettek. A reformátusoknál a három legidősebb püspök és három legidősebb főgóndnok, az evangélikusoknál a három legidősebb püspök, a világiak közül pedig az egyetemes főfelügyelő és a két legidősebb felügyelő. As evangélikus — Isten önnel. Ne haragudjon, hogy megzavartam. Kezet nyújtott. — Elmegy'? — kérdezte. — Elmegyek. Ne haragudjon ... Lassan az ajtó felé indult. A kezét már rátette a kilincsre, amikor a férfinek eszébe jutott, hogy kikísérje. Az* ajtóhoz lépett és kitárta a leány előtt. Ebben a pillanatban az alkonyos szobában két könyes szemmel találkozott a tekintete. Megremegett. Olyasmit érzett, mintha holdfényes vizeken lassan visszafordulna a csónak, amelyről már örökre lemondott. Az evezők csüggedten hanyatlanak a viz testére s aki a csónakban ül, elnémult a hangja, arcáról lefonnyadtak a fiatalság mályvái. Amint a viz lassan feléje sodorja, mintha a szomorúság álomképét hozná. Férfileíkének rakoncáira zizegve hullanak a hervadó emléklevelek s a régen halott világon az élet egy könycseppje csillan keresztül, mint az őszi hajnal ködfátyolán az ébredő napsugár. — Ne menjen még, Magda, — mondta. A hangja most meleg volt és bársonyos. — Ne menjen még. Hiszen el se mondta, miért jött. A leány keze most lecsúszott a kilincsrő és halkan zokogni kezdett. A férfi visszavezette a kerevethez. — Ne sirjon, Magda, kérem, ne sírjon. Nem akartam megbántani. Mondja el, mi hozta ide . . . ? ilyenkor .... A leány az ablak felé fordult: — Hogy mi hozott ide ? Most már magam sem tudom. Talán az emlékeim. Lehet. Nem tudom. — Gondolkozzék kissé, Magda. Higyje el, az agglegényélet jéggel vonja be az ember szivét s az ember ugy érzi, hogy tél van. egyház részéről hosszú idő óta tagjai a főrendiháznak Prónay Dezső báró főfelügyelő és Laszkáry Gyula, a legidősebb egyházkerületi felügyelő. A harmadik evangélikus főrend volt Ihász Lajos, a dunántuli egyházkerület felügye'ője. Ihász Lajos 1908 december 9-én meghalt. Akkor a főrendiház a hivatalban idő szerint következő Szentiványi Árpád felügyelőnek küldötte el a meghívót a főrendiházba. Szentiványi akkor képviselő volt. Be kellett volna jelentenie, hogy emiatt nem veheti igénybe a főrendiházba szóló meghivót. Csakhogy ebben az esetben Zsilinszky Mihály, a bányai egyházkerület felügyelője került volna sorra. Apponyi Albert kultuszminiszternek azonban, nemkülönben Prónay Dezső főfelügyelőnek — kik Zsilinszkynek erős politikai ellenfelei — kellemetlen lett volna, ha Zsilinszky Mihály bekerül a főrendiházba. Szentiványi Árpád tehát ugy segített politikai barátain, hogy a főrendiházi tagság megtartása vagy el nem fogadása tekintetében nem nyilatkozott. Egyszerűen zsebrevágta a meghivót. Szentiványi szokatlan eljárása nagy föltűnést keltett. Az evangélikus egyház egyetemes gyűlésén föl is szólaltak e miatt, azonban Prónay megvédelmezte eljárását. És Szentiványi Árpád ennek folytán zsebében tartotta továbbra is a főrendi meghívót. Jött azonban a Khuen-éra. Szentiványi Árpád most még jobban hallgatott. Ugy okoskodván, hogy ha esetleg a képviselőházból kimarad, szépen beül a nála felejtett meghívó alapján a főrendiházba. Szentiványit azonban megválasztották képviselőnek. De Zsilinszky is kapott képviselői mandátumot. Mivel így nem kellett attól tartani, hogy Zsilinszky a főrendiházba kerül, remélték, hogy Szentiványi most már mégis csak visszaküldi a főrendiházi meghivót. Szentiványi Árpád azonban még mindig hallgat. Most azonban már nem tűrik ezt szó nélkül. Illetékes helyről arról értesülünk, hogy Szentiványi Árpád megkerülésével fölszólítják a főrendiház elnökségét, hogy a meghivót juttassák el Vécsei Sándor dr dunántuli kerületi felügyelőnek, aki a hivatali idősorban Szentiványi és Zsilinszky után következik. Ez annál Js kívánatosabb, mert a protestáns egyház világi vezéreinek nem azért adtak főrendiházi Aztán jön egy perzselő pillanat, a jég megolvad, itt a nyár ... A férfi itt elakadt és türelmetlenül folytatta: — Látja, én már nem tudok okosan beszélni. Beszéljen maga, Magda. A leány most lassan feléje fordította a fejét. — Elfelejtettem. Az emlékekhez nem szabad hozzányúlni, mert az ember mindent eifeled. Ugy-e, így van? A férfi megfogta a leány kezét. — így volt. De az élet gyakran rácáfol a teóriákra. Még azokra a szomorú, szép teóriákra is, melyeket a sziv kalapál össze magányos, elhagyott órákon. Istenem, az én életem . . . Beszéljen, Magda. A leány most már mosolygott s a lepergett könye ráhullott a férfi kezére. — Hogy miért jöttem ide ? Hát azért, hogyha akarja... hát... itt is maradok... — És az apja? — Meghalt. A szobában lomha testtel elnyúlt a csönd. Az utcán meggyújtották a gázlámpákat s az ablakon át fehér-sárga fényf oly ondárok kúsztak föl a plafondra. A férfi rámeredt a lángra, a leány lehorgasztotta a fejét. — Meghalt, — mondta a férfi. — Meghalt, — ismételte a leány. — És most, maga .. . ? — Szabad vagyok.. Nincsen senkim, Ha akarja ... — Igén... Meghalt az apja. Szegény. És nem érhette el, amit akart. — Nem. — Pedig, milyen szép volt maga, Magda. Milyen viruló volt. És mennyire igaza volt az apjának. Az olyan szépséghez nem illenek a gondok, az olyan szépséggel karriért tagságot, hogy némelyek taktikázzanak vele hanem azért, hogy az egyház ott tényleg kép. viselve legyen. Ez a képviselet pedig jelenleg Prónay és Szentiványi hibájából — csonka. A postások fizetésrendezése. — Álhírek a sztrájkról. — (Saját tudósítónktól.) Egyik fővárosi lap föl, fujt cikket közölt, azt adva hirül, hogy karácsonyra a magyar postások sztrájkolni fognak. Az idézett újság szerint a postások közt hihetetlenül nagy az elkeseredés. Már évek óta hitegetik őket fizetésrendezéssel, de meg. maradnak a hitegetésnél. Legutóbb azt az ígéretet kapták, hogy 1911 január elsejére meg lesz a fizetésrendezés, ezt a határnapot aztán kitolták egy évvel későbbre. A postások ekkor egy volt szabadelvű minisztert kértek föl közbenjáróul, hogy legalább 1912-ben megkapják a fizetésrendezést. Szomorú volt a válasz, amit a közbenjáró a minisztertől kapott: — A kegyelmes ur, Hieronymi miniszter —. mondta a postásoknak — semmiféle kinevezésről, fizetésrendezésről hallani sem akar. Szomorúan kell ezt önöknek jelentenem. Elkeseredésük még nagyobbra nőtt egy ujabb sérelem miatt. Mint a postások mondják; Hieronymi odadobott nekik egy darab mézeskalácsot. Megígérte, hogy az elmaradt fizetésrendezés helyett egymillióháromszázezer koronát fölvétet a jövő évi költségvetésbe, hogy abból visszamenőleg pótlékot kapjanak a postások. Nos, hát ez az ígéret is elesett. A mézeskalácsot sem kapják meg. Ezeket irta egy lap és hozzátette, hogy a postások tovább nem várnak és szeptember huszonhatodikán, a képviselőház összeülése napján, tüntető menetben vonulnak föl a parlament elé. Ha ez sem használna, akkor a pos* tások karácsonykor beszüntetik a munkát. Fővárosi munkatársunk, aki érdeklődött az iránt, hogy mi igaz ezekből a hírekből, illetékes helyen azt az információt kapta, hogy a postások elkeseredéséről, tüntető íölvonulásáról és sztrájkjáról szóló hirek nem igazak. Nem is lehetnek igazak, mert nincs rá semmi ok. A postások fizetésrendezése ugyanis a küszöbön kell csinálni. Fény, pompa és gazdagság! Ez illett magához. Nincs nagyobb gazság, mint elrejteni, vagy megölni azt, ami szép. Hiába: a művész nem én voltam, hanem ő, a jó, számító öreg. Mit adhattam én akkor a maga szépségének ? Elérhetetlen álmok kopott álmodója, mit adhattam én akkor? Az ideálok, ha rongyosak, az éghez közel is rongyosak maradnak ... Velasquez portréját nem szabad a padlásra vinni! Igaza volt az öregnek. A leány a két kezére hajtotta a fejét: - — Igaza volt. — Akkor hát, miért nem ment férjhez? — Mert nekem is igazam volt. Mert senkisem nyújthatott annyit, mint az emlékeim. Az emléket nem lehet pénzzel megváltani és az én kártyaváraimat nem lehet ezresbankókkal újraépíteni. Az én leányálmaim .. nem, nem! . . . Azért jöttem, ha akarja, itt is maradok. Itt a maga — padlásszobájában, A férfi testét végigőblögették a főiforró vérhullámok. Fölemelte a leányt és az ablakhoz vitte: — Nézze, Magda, néhány nap múlva itt van az ősz. Hideg szelek beledudolnak majd az utcákba és mi behajtjuk majd az ablakot, leülünk a kályha elé és kéz a kézben, beszélni fogunk az emlékeinkről. A mi kettőnk szép gyermekemlékeiről. Az első csókról s az utolsó fogadkozásról. Nincsen szebb a fütyürésző ősznél s a csöndesen álmodó legényszobánál. És a kályha vörösen izzó cyklopszeménél, melybe belémerednek fiu és leány. r — És újra olvassuk a gyermekmeséket? Egy hosszú, vad, harapós csók felelte : — Hiszen már olvassuk!