Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-15 / 96. szám

9 OÉLMAQYARORS2AQ 1910 szeptember 15 a itUfon-tüok megsértéséről nem in­A tagnapi esködtsséki főtárgyaláson Salgó Sándor vádlott elismerte, hogy „Anarchia a kapmoári postahivatalban" cimü cikket, amely­ben Wagner Pálról festett fotográfiát, ő irta, 4« Minősnek azért magát nem érzi. Később fgflHNBM meg róla, hogy a „Kaposvári Hírlap "­baot megjelent cikknek Rátkai István postás voifc » szerzője, de tudja azt is, hogy „v. p." jeistfe Wagner Pál tudtával és beleegyezésével kerfflt a cikk alá. Wagner Pál jogi megbízottja Kelemen Mózes dr volt, aki elmondta a vádbeszédet Salgó el­len. Majd Hajdú Gyula dr védőbeszédének el­mondása után az esküdtek tanácskozásra vo­nultak vissza, öt perc múlva meghozták az Íté­letet, amely Salgót nem bűnösnek mondottaki. A törvényszék erre Salgó Sándort az ellene emelt vád és annak következményei alól föl­mentette. . A nyíregyházai országos gazdagyülés. (Saját tudósítónktól.) A Magyar Gazdaszövet­ség idei országos nagygyűlését e hó husza­dikán délelőtt tartja meg Nyíregyházán. Az országos gyűléssel egyidejűleg ünnepli meg fönnállásának huszonötödik évfordulóját a Sza­bolcsvármegyei Gazdasági Egyesület s ebből az alkalomból országos mezőgazdasági ós ipari ki­állítást rendez ugyancsak Nyíregyházán. A nagygyűlés és a nyíregyházi kiállítás iránt a gazdatársadalom részéről országszerte igen nagy érdeklődés nyilatkozik meg s a gyűlés méretei és látogatottsága előreláthatólag fölül fogják múlni a megszokott kereteket. A nyíregyházai városi majorban rendezendő gazda­sági kiállítás munkálatait az előkészítő-bizott­ság már befejezte. Az érdeklődés fokozódása és a jelentkező kíállitók nagy száma a terve­zett keretek kibővítését tették itt is szüksé­gessé. A kiállítás tulajdonképen Szabolcs vár­megye mezőgazdaságának lesz hü bemutatója, de bizonyos vonatkozásban országos jellege van, különösen a gazdasági gépipar tekinteté­ben. Az országos gazdagyülés napirendjére a Magyar Gazdaszövetség vezetősége a magyar mezőgazdaság legfontosabb ós legégetőbb prob­lémáit vette föl s a gyűlés sikerét a gazda­társadalom vezéreinek megjelenésével teszi nyomatékosabbá. A szabolcs-vármegyei ós a nyíregyházai gazdatársadalom mindent elkövet a nagygyűlésre és a kiállításra érkező vendé­gek fogadása és kifogástalan ellátása érde­kében. A nagygyűlés szeptember huszadikán, ked­den délelőtt tíz órakor lesz. A napirendje a következő: 1. Elnöki megnyitó. 2. Bernát Ist­ván igazgató előterjesztései. 3. Mezőssy Béla országgyűlési képviselő: A magyar mezőgazda­ság érdeke a jövő gazdasági kérdéseinél. 4. Majláth József gróf: A földbirtokos szociális föladata. 5. Lipthay Béla országgyűlési kép­viselő: A lótenyésztés fontossága és iránya a kisgazdaságokban. 6. Meskó Pál titkár: A drá­gaság és a gazdák. A nagygyűlés után, délután egy órakor társaslakoma a kiállítási nagyven­déglőben. Egy teríték ára két korona. A tár­sasebédre jelentkezni lehet szeptember tizen­negyedikéig a Magyar Gazdaszövetségnél (Budapest, IX., Üllői-ut 25.) Akik nem jele ­keznek ós nem lesz ebédigazolványuk, ;iz< k •zámára hely nem biztositható. Ebédigazolván; t a Magyar Gazdaszövetségtől kell kérni, de , z ebéd ára Nyíregyházán a vendéglőben fizetendő. Kedvezményes vasúti jegyváltásra szolgáló igazolványokat minden résztvevőnek készsr ­gel küldenek, ha az illető részvételi szándékát szeptember tizennegyedikéig bejelenti a Magyar Gazdaszövetségnél (Budapest, IX., Üllői-ut 25.) s a bejelentéshez az igazolvány kiállítási ille­téke fejében minden darab igazolványért husz fillért csatol levélbélyegben. Beszállásolás végett közvetlenül a Szabolcsvármegyei Jubi­láris Mezőgazdasági Kiállítás Lakásrendező Bizottságához (Nyíregyházán) kell fordulni, ugyancsak legalább szeptember hó tizen­negyedikéig levelező-lap utján, de akik nem akarnak előzőleg már Nyíregyházára érkezni, azok Debrecenben is megszállhatnak s onnan a reggeli vonattal egy óra alatt utazhatnak Nyíregyházára. NflPI_HIREK A szanatóriumba vitt cukrász. (Saját tudósítónktól.) Az a családi botrány, amelynek révén Weisz Béla udvari szállító, az ismert fővárosi cukrász a kékgolyó-utcai sza­natóriumba került, most már a rendőrséget is foglalkoztatja. Mialatt Weisz Béla ügyvédje azon fáradozik, hogy kliensét kiszabadítsa az idegbajosok otthonából, uj fordulat történt) amely a dolgot egész más világításba helyezi. Ma délelőtt ugyanis a szanatóriumba internált ember felesége, ügyvédje, Polónyi Dezső dr utján a főkapitánysághoz följelentést adott be, amelyben csalással vádolja férje ismerősét, Sí­pos Lászlónót. Ennek a fiatal menyecskének, aki tizenkét esztendős leánykájával éldegélt fölöttébb szű­kös viszonyok közt a fővárosban, ugy látszik, démoni szerepe van ebben az ügyben. Weisz Béla tizenöt évvel ezelőtt látta először mint leányt. Azután az asszony férjhez ment egy debreceni államvasuti mérnökhöz. Özvegyen maradva, a fővárosba költözött. Csekély nyug­dijából nem tudott megélni. Egy ízben a rend­őrséggel is meggyült a baja. Egy rendőr föl­jelentette, hogy egy úriembernek alkalmatlan­kodott az utcán. Akkor a negyedik kerületi kapitányságon el is Ítélték az asszonyt nyolc­van koronára. Az idén áprilisban találkozott újra Weisz Bélával egy mozgófényképszinházban. A hat­vankét éves ember belebolondult és mint a följelentés mondja, a nyár folyamán legkevesebb ötven-hatvanezer koronát költött rá. Ékszert, ruhát vett neki, külföldi és hazai fürdőkre küldözte s készpénzt is adott neki. Siposné viszont elhitette Weisz Bélával, hogy neki öt és fél millió korona hozománya van és hogy ő majd Weisznak, az udvari szállítónak kijárja a bárósitást. A cukrász ezt elhitte. Mindezek után Polónyi Dezső dr, Weisz Bélánó jogi képviselője sürgős előterjesztést intézett a budapesti törvényszékhez. Előter­jesztéséhez csatolta Sarbó Artur egyetemi ta­nárnak Konrád Jenő dr jelenlétében kiállított orvosi bizonyítványát Weisz Béla elmebeli álla­potáról. Weisz Bélát az intézetbe való be­szállítása után megvizsgálták és a tabopara­lizis kétségtelen kórképét állapították meg. Polónyi előterjesztése kéri továbbá, hogy a bíróság kötelezze Visontai Somát, Weisz Béla régi ügyvédjét, hogy azokat az orvosi bizonyítvá­nyokat, amelyeket 1895-ben Laufenauer, Mo­ravesik, Jendrassik, Donáth és Salgó orvos­tanárok Weisz Béláról kiállítottak és amelyek­ben tabeszes paralizis progresszivát állapítottak meg, bocsássa a bíróság rendelkezésére. A törvényszék holnap bizottsággal fogja meg­vizsgáltatni Weisz Bélát, akit régebben Krafft­Ebbing is kezelt. A csalás miatt tett följelentésre a főkapitány­ságon ma megindították a nyomozást, amelyet Szentkirályi Béla rendőrfogalmazó vezet. Sípos Lászlónót, aki a Budapest-sz&\\óba,n lakik, detektívek kisérték be a főkapitányságra. Az asszony konokul tagadja, hogy ő Weisz Bélát fosztogatta volna. Délután házkutatást tartottak a lakásán s több tanút hallgattak ki, akiknek állítólag tudniok kell, hogy Weisz hová vitte a tömérdek pénzt. A naponta hét­nyolcszáz koronát jövedelmező üzlet pénztárá­ból mindig kiszedte a bevételt ós eltékozolta. A szomorú ügyben a vizsgálat fogja kideriteni a valót. Sipos Lászlónót egyelőre megfigyeli a rendőrség. — A német császár és a mohácsi kolera. Pécsről jelentik : A Mohácson föl­merült koleraesetek miatt Vilmos német császár útirányát megváltoztatták. A német császár udvari különvonata Mohács és Vil­lány elkerülésével Pélmonostor felé megy a nemrég tizembehelyezett vicinálison. Az ud­vari különvonat Kiskőszeg állomásig megy, onnan a német császár kocsin hajtat a vadászterületre. — A pápa állapota. Milanói lapok ma reg­gel megjelent számukban azt a hirt közlik, hogy a pápa nagybeteg. Ma egy hírlapíró járt a Vatikánban és érdeklődött a szentatya álla­pota iránt. A milanói hírekből mindössze annyi az igaz, hogy a pápát újra előfogta régi baja a köszvény, de ennek ellenére a szentatya el­látja a kormányzás teendőit, megtartja az audienciákat és fogadja a látogatóit. — Kkuen-Héderváry Tiszánál. Buda­pestről jelentik : Khuen-Héderváry gróf szep­tember tizenkilencedikén Gesztre utazik, bogy jelen lehessen Tisza István gróf csa­ládi ünnepélyén. — Kitüntetett temesvári úrinő. Őfelsége a király nagypéli Sternthal Salamonnét, a te­mesvár-belvárosi izraelita nőegyesület és a vakokat gyámolító egyesület elnöknőjét, a köz­jótékonyság terén szerzett érdemeinek elisme­réseűl, a koronás arany érdemkereszt adomá­nyozásával tüntette ki. A nőegyesület választ­mánya ma ez alkalomból tisztelgett az elnök­nőnél és nagy óvációban részesítette. — A ss№ged-»ókusi plébániáról. Csernoch János csanádi püspök értesítette Szeged város polgármesterét, Lázár György dr királyi taná­csost, hogy a szeged-rókusi plébánián Lengyel István káplán helyére Stiebel Lőrinc áldozárt rendelte ki segédlelkésznek. — Házasság. Zelinka Alajos nyugalmazott királyi törvényszéki irodaigazgatónak, a buda­pesti jelzálog-hitelbank hivatalnokának leányá­val, Ilonkával, a mai napon kötött házasságot Ligeti Béla szegedi műépítész, építési vállalkozó. — A szeged—dorozsmai villamos. A szomszéd Dorozsma község elöljárósága arra kéri Szeged város polgármesterét, hogy a Dorozsmán folyamatban levő sorozásra és arra való tekintettel, hogy Dorozsma csak szeptember huszonkilencedikén végez a ha­las—mérges—dorozsma—szegedi helyiérdekű vasút kérdésével: halaszsza el a szeged— dorozsmai villamosvasút tárgyalását. Lázár György dr polgármester a kérelem folytán a szeptember tizenhatodikára kitűzött tár­gyalást október hónapra halasztotta. — Az egyéves önkéntesség. Bécsből jelen­tik : Néhány lapnak az a híre, hogy az osztrák­magyar hadseregben megakarják szüntetni az egyéves önkéntesi intézményt, mint mérvadó helyen kijelentik, alaptalan. — A vizsga. Érdekes ügye van a tudo­mány-egyetemnek. Arról van szó, hogy Kazy József államtitkár fia, Kazy Péter, jogtörténeti pótvizsgát tett anélkül, hogy szabályosan jelentkezett volna. Ezért a jogi kar dékánja csalás miatt indította meg el­lene az eljárást. — A dorozsmai átjáró. A szeged-rókusi állomás felüljáróját, mely átjáróul szolgál Sze­ged és Dorozsma között, negyven napig elzár­ják a forgalom elől. Az átjárót ugyanis ujjá építik, s ez okozza a kinos forgalomzavart. Az államvasutak szegedi üzletvezetösége már köz­hírré is tette, hogy a forgalom ezen az útirá­nyon negyven napig szünetelni fog. Műszaki vélemény szerint kétszer huszonnégy óra, tehát két nap alatt át lehetne a felüljárót alakítani, mert az előre elkészített uj vasszerkezetet két nap alatt rá lehet helyezni a hidfőre. Ezt Sze­ged város hatóságának figyelmébe ajánljuk. — Egyházmegyei közgyűlés. A bányai ágostai evangélikus egyházkerület ma délelőtt kezdte meg- több napra tervezett közgyűlését Zsilinszky Mihály egyházkerületi felügyelő és Scholtz Gusztáv püspök elnöklésével a Deák­téri evangélikus iskola dísztermében. Az elnöki megnyitót Zsilinszky Mihály mondotta. Beszé­dének elején megemlékezett a zsolnai zsinat háromszázados jubileumáról és a király nyolc­van éves születés napjáról, a hazai protes­tánsokat közelről érdeklő két eseményről. Be­jelentette, hogy az egyetemes közgyűlés kiil-

Next

/
Thumbnails
Contents