Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-15 / 96. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG I91Ő szeptember 15 Szőke beszél... Következik a vádlott kihallgatása. Az elnök : Szőke Jenő! A büntetőtörvénykönyv 279. szakaszába ütköző, előre meg nem iontolt szándékos emberöléssel van vádolva, hogy Reök Istvánt Szécsényben revolverrel megölte. Megértette a vádat? A vádlott elfojtott hangon felel: Megértettem. Az elnök: Bűnösnek érzi magát? A vádlott: Nem. Beismerem, hogy elkövettem a tettet, de azért mégsem érzem magam bűnösnek. Végtelenül szerencsétlen ember vagyok. Nagyon szerettem egy asszonyt és nagyon szerettem a barátomat is . . . Hangját elfojtja a sirás. Egész testében remeg. Egy kissé tótos kiejtéssel beszél. Nagysokára összeszedi magát és folytatja: — Engedje meg a tisztelt esküdtbíróság, hogy röviden elmondhassam élettörténetemet. — Harmincegy éves vagyok. Atyám korcsmáros volt. Két testvérem él. Nővérem, aki negyvenöt éves és bátyám, aki Ganz-gyári mérnök. Én vagyok a legfiatalabb. Testvéreim már felnőttek, mikor én három éves koromban elvesztettem atyámat, árván maradtam. Atyám vagyonából én reám tizezer korona jutott. Ügy rendelkezett atyám, hogy anyám mostohatestvére legyen gyámom és hozzákerültem három éves «oromban nevelésre Szécsénvbe. — Ennek az embernek, gyámomnak, éjjeli kávéháza volt. Csak a neve volt éjjeli kávéház, inkább rosszhirli helynek lehetett mondani, ahol egész éjjel dorbézolások folytak. Ebben a környezetben nevelkedtem. Képzelhetni, hogy a kis gyermek lelkületére milyen rossz hatással volt ez. Azt hiszem, hogy buskomoríágomat, amely azóta sem hagyott el, ott szereztem. — Rokonaim kívánságára a vármegyei árvaszék elrendelte, hogy vegyenek el erről a helyről. De mivel nevelőatyámnak tartásomért pénz járt és neki erre a pénzre szüksége volt, kijárta, hogy ezt a rendelkezést visszavonják és engem erőszakkal vittek el a tanítótól, ahová beadtak. Nyolc éves voltam. Emlék" szem, hogy az asztal körül futottam, menekültem a csendőr elől, aki azért jött, hogy visszavigyen régi gyámomhoz és a csendőr a szurony hegyét szegezte nekem, igy kényszeritett, hogy kövessem a gyűlölt helyre. — Mikor kijártam az elemi iskolákat, Losoncra kerültem gimnáziumba. A felsőbb osztályokat Besztercebányán tanultam, ott is érettségiztem. Diákkoromban Besztercebányán, ahol ismeretlen voltam, ugyanolyan helyre kerültem lakni, mint aminő gyámatyám éjjeli kávéháza volt. Egy ízben razziát tartottak és engem ls a rendőrségre vittek. Budapesten jogászkodtam. Valamennyi szigorlatomat kitüntetéssel tettem le. Balassagyarmaton voltam törvényszéki joggyakornok, majd Erdélybe mentem ügyvédi gyakorlatra és letettem az ügyvédi vizsgát. Szécsényben telepedtem meg. Huszonöt éves voltam ekkor. — Én, aki sohasem éreztem a családi élet jótéteményét, elhatároztam, hogy megnősülök. Feleségemmel ott, Szécsényben találkoztam először. Akkor látogatóba jött rokonaihoz. Az utcán láttam meg, megszerettem s alig kétszer beszéltem vele, megkértem a kezét. Megnyert nagy szivjóságával. Férj és feleség tettünk. Két gyermekünk született. Egy leány, aki most öt éves és egy flu. aki most töltötte be harmadik évét. Családi életem boldog volt. Igaz, néha ösz«zekoccantunk, de mindig jelentéktelen dolgok miatt« főleg pénzkérdésen. — Feleségem, aki jómódban nevelkedett, nem tudta fölfogni, milyen nehéz pénzt keresni és többet költött, semmint én birtam. Ezért civódtunk, de ki is békültünk. így éltünk, kérem alázattal. Sok látogató Járt házunkhoz. Én nem szerettem a társaságot. Legkedvesebb sétálóhelyem a ' temető volt. kedvenc olvasmányom a biblia. De azért örültem, hogy a feleségem mulat. Reök István. — Négy éve annak, hogy Reök István Széesénybe jött. A legszimpátikusabb, a legnemesebb és legszebb jellem, akit valaha megismertem. Meguzerertem, megbarátkoztam vele és mondhatom, talán o volt egyetlen júbarálom. Végtelenül szerettem. Sohasem hihettem volna, hogy feleségem olyasmit követhet el, amiről, sajnos, később meggyőződtem. Feleségem ugyanis gyermeteg kedélyű, végtelenül jólelkű, valóságos gyermek volt. Nem tehetek róla — e szavaknál keservesen sírva fakadt a vádlott : ma *em tudok rá haragudni. Gyermek volt és ez \z én vesztem. Nyári szerelem. — Hoffmann Sándor bérlő egyszer fölkeresett irodámban. Megbeszéltük vele, aki akkoriban kliensem volt, hogy Rákos-fürdőre megyünk nyaralni, ahol Hoffmannéknak kastélyuk van. Feleségemmel és gyermekeimmel két szobát kaptam. Minden reggel bementem irodámba és csak este jöttem haza. Egy este, alig értem haza, elém állott feleségem és igy szólt hozzám : — Te olyan búskomor vagy. Nem illünk egymáshoz. Nem akarlak megcsalni, nem akarok rosszat tenni, inkább váljunk el. — Nagyon elképedtem. Erre elbeszélte, hogy Hoffmann megígérte neki, ha elválik tőlem, elveszi feleségül. Csodálkoztam rajta, hisz Hoffmann egy-kétszer beszélt vele, nem is lakott a kastélyban. Beismerem, megvádoltam a feleségemet, hogy viszonya van Hoffmannal. <3 behívta gyermekeit, mindkét kezét a gyermekek fejére tette, ugy esküdött meg, hogy sohasem volt viszonya Hoffmannal. — Fölkerestem Hoffmannt és ő becsületszavára fogadta, hogy köztük nem volt semmi. Elhatároztam, hogy elválok feleségemtől. Táviratoztam rokonainak, hogy jöjjenek. Megállapodtam velük aztán, hogy visszaadom a húszezer korona hozományt, holott erről nem volt írás és nem lettem volna köteles visszafizetni, de arra is köteleztem magam, hogy neki adom annak a pénznek a felét, amelyet azóta kerestem, sőt azonfelül még tizezer koronát. Ez j nagyon meghatotta feleségemet. Amint erről tárgyaltunk, sírva fakadt és igy szólt: — Mi lesz gyermekeimből? — Mincl a kettői sírtunk és a vége kibékülés lett. Elhatároztuk, hogy együtt maradunk. Elmentem akkor jóbarátomhoz, Reök Istvánhoz. Megkérdeztem tőle, mit kell tennem Hoffmannal. Reök azt felelte, hogy ezt a dolgot másként, mint párbajjal, nem lehet elintézni. Mikor Hoffmann megkérte feleségem kezét, — mondotta Szőke — még az- én feleségem volt, tehát súlyosan megsértett engem. Párbajoznom kell. Provokáltam Hoffmannt, • megverekedtem vele. Egyik segédem Reök István volt. Az árulkodó cselédek. — Elérkeztem most a szomorú délután elbeszé" léséhez. Junius huszonharmadikán volt. Délután öt és hat óra között irodámban dolgoztam. Bejött hozzám feleségem és sétálni liivott. — Látod fiam, dolgom van. Menj valamelyik barátnőddel. Ugy is volt. Szörényi Bélánéval ment sétálni. Beesteledett, nyolc óra is elmúlt már és ő még mindig nem jött haza. Nagyon izgatott voltam. Közben szóltam a kisasszonynak, hogy fektesse le a gyermekeket, mert ugy látszik, feleségem nem gondol a hazatérésre. Szomorúan ültem az asztalnál, vártam az asszonyt. A kisasszony, aki ott ült mellettem a szobában, körülöttem sürgölődött. Ez a leány négy polgárit végzett, intelligens, jólelkű teremtés. Egyszerre megszólalt : — Doktor ur, már régen akartam valamit mondani . . . Nem folytatta tovább. Faggattam, éreztem, hogy valami nagyon fontosat szeretne mondani. Annyira izgatott voltam, hogy szinte sírva kérleltem, beszéljen. Erre Nagy Margit, a nevelőnő, elmondta, hogy azon az éjszakán, mikor én Pesten jártam politikai ügyekben, ott hált feleségemnél Reök István dr. Nem hittem fülemnek. Rohantam ki a cselédekhez. Eszembe jutott, hogy maga Reök küldött Pestre. Lelkemre kötötte, hogy menjek el a negyvennyolcas pártba, sánszaim vannak, ha föllépek ellenzéki képviselőjelöltnek. A szakácsnő nyíltan megmondta, hogy azon az estén féltíz óra tájban feleségem kétszer is, háromszor is kiment a kapuba, mintha várna valakit. Látták napközben, amint a kapukulcsot beolajozlu. A cselédek ebből gyanút fogtak. Leskelődtek az ablaknál. Látták jönni Reök Istvánt. Féltizenegy óra volt. Reök bement a szalonba, onnan a hálószobába. Csak kakasszóra, hajnalban távozott el — igy beszélte' szakácsném. »Mit tettél szerencsétlen!« — Mikor ezt megtudtam, mint az őrült, szalad" gáltam föl és alá a szobában. Kétségbeesetten téptem hajamat. Ekkor lépett be az asszony. Rákiáltottam: — Mit tettél szerencsétlen! Feleségem nyomban így felelt: — Nem igaz, egy szó sem igaz! — Ne tagadd! Házasságtörő vagy! — Nem igaz — mondta ismét. — De mikor tanuk vannak rá! Eddig szerettelek, most, hogy hazudsz, megvetlek. Az asszony megtört és vallott: — Beismerem. Mikor Pesten voltál, elvesztettem eszemet. Beeresztettem magamhoz Reököt. Nem tucltam ellenállni. Kért és könyörgött. — Keservesen sírtam. Arra gondoltam, hogy főbelövom magam. Feleségem is zokogott. Azt mondta: — Menjünk ki mind a ketten Amerikába. Majd azt tanácsolta, hogy haljunk meg közöisen. De eszünkbe jutottak a gyerekek. Meg kell ölnöm Reököt — ez a gondolat villant agyamban, — vagy kényszeríteni fogom rá, hogy vegye el feleségül. — Sírtunk egész éjszaka. Reggelig együtt voltunk. Amint Szőke vallomásában ide ért, észrevette, hogy a hallgatóság sorából egy fényképész feléje irányítja a gépét. — Ne méltóztassanak fotografálni — fordult a fényképészhez — elég szerencsétlen vágyók én igy is. Az elnök (rászól a fényképészre): Vigye el azt a fényképező-gépet. A fotográfus kimegy, Szőke pedig folytatja: — Elutaztam Besztercebányára és amikor onnan visszaérkeztem, ott találtam feleségem anyját. Anyósom nem állott szóba feleségemmel, pedig — amint később bevallotta — az anyja előtt letagadta, amit nekem bevallott. A gyilkosság. — Másnap reggel újra az a terv érlelődött meg bennem, hogy mégis elmegyek Reökhöz. A cseléd mondotta, hogy az irodában két ember vár. Nem álltam szóba velük, mert sok dolgom volt, Pestre kellett mennem és a Reök-dolgot is el akartam intézni. Útközben eszembe jutott az utazásom, visszamentem a felöltőmért, amelyben, minthogy néhány nappal azelőtt hosszabb kocsiutat tettem vidékre — revolver volt. Még láttam útközben a postaszolgákat a posta előtt, amiből tudtam, hogy korán van, mert még nem osztották ki nekik a leveleket. — Nem is hittem, hogy Reököt, aki rendesen negyedtizkor kel, már ébren találom. Legnagyobb meglepetésemre, a korai idő dacára, a cukrászda előtt szembetalálkoztam vele. Szép, magas fiatalember volt, ismeretes fenhéjázó modoráról. Nyolc-tíz lépésről meglátott és fenhéjázva kiáltott rám : — Szervusz Szőke! — Elfogott az indulat. A sors szembehozott életem megrontójával, nem tudtam, mi történik velem, előrántottam a revolvert és lőttem, azután már csak arra emlékszem, hogy otthon voltam, két kollégám jött hozzám, akik mondták, hogy jelentsem föl magam. — Nekem egyetlen gondom az a szerencsétlen fiatalember volt. — Orvost! Tanárt hívjatok! — mondtam, mikor a történtekről értesültem. — Megnyugtattak, hogy sikerülni fog Reököt megmenteni. — En kocsira ültem, bejöttem Balassagyarmatra. Néhány nap hijján, negyedéve vagyok itt, én, a legszerencsétlenebb ember a világon, Szőke vallomása után az elnök szünetet rendel. Szőke és a nevelőnő. Szünet után az elnök azt firtatta, hogy volt-e Szőkének Nagy Margit nevelönővel viszonya. A vádlott nem-mei felelt, mire az elnök figyelmeztette, hogy vaunak tanuk, akik azt vallják, hogy Szőke a nevelőnőnek kabátot vett és egyszer egy szállodában is látták őket. A vádlott erre azt felelte, hogy a felesége megbízásából és a nevelőnő pénzéből vette a kérdéses kabátot. Kenecli dr kéri Fodor Rezső dr orvos megidézését, aki Szőkét idegbaja ellen kezelte. Ezután a tanuk kihallgatására került a sor. A tanuk. Kiss Pál ötvenhárom éves béres azt vallja, hogy együtt ment a cukrászda előtt ifjabb Orsovay Pállal és az első lövés láttára oda" ugrott Szőkéhez és megragadta a kezét, mire Szőke azt mondta, hogy hagyja el, mert hasonló sors éri. Reöknek azt mondta, hogy menjen a kapu alá és a tanú is utána sietett. Eközben Szőke többször azt mondta: — Most megboszultam magam ! A tanú nem vett észre a vádlotton semmi izgatottságot a lövések előtt, de az első lövés után már zavarodott volt. A következő tanú ifjabb Orsovay Pál, aki arra is jól emlékezett, hogy Szőke két lépésről nyugodtan célzott, amikor lőtt, sőt előzőleg fogadta a -cukrászda előtt a köszönését. Kenedi dr védő itt megjegyezte, hogy a tanú a vizsgálat során máskép vallott. A védő szavaira a tanú azt mondotta, hogy akkor zavarodott volt, de most tisztán emlékszik már.