Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-11 / 93. szám

DÉL-MAGYARORSZÁG 17 A magyar feminizmus történetéből. A hazai feminista mozgalmak történetében kiválóan nagv a jelentősége egy nyolcvan év előtt megjelent magyar könyvnek, amelyet mostani jubileumos évfordulójáig nem ismertek, nem olvastak, tudomásul nem vettek, jóllehet olyan könyvről van szó, amely mint olvasmány is a legjobb a maga nemében, — mint szociológiai munka pedig érvénesen a legkiválóbbak közé tartozik. írója: Csontos István nevű magyar ember, majdnem semmi nyomot nem hagyott maga után. Élt, dolgozott meghalt, — az ilyen embereknek nálunk már eleve meghatározott rendeltetése szerint. A véletlenság juttatta ezer és ezer kötet közül kezünkbe ezt a jóravaló munkát, amely Kassán, 1830-ban ,Szép nem ügyvédje az asszonyi becset sértegető vádokok ellen" cim alatt jelent meg. Mult század eleji vidéki kuriózumnak Ítéltük első pillanatra, csak később kellett tapasztalnunk, hogy ez egy tanult, nemesen gondolkodó, müveit magyar elme munkája. Csontos könyve feminista könyv. A szó legnemesebb értelmében való feminizmus értendő ezalatt. Világosan látó, absztrahálásra képes, modern észjárású, lelkes magyar ember ez az iró, aki a nőkről szóló könyvében alkotta irói életének legnevezetesebb cselekedetét. Mert irt még Csontos egyebeket is eme könyvén kivül. A Nemzeti Muzeum kézirattárában néhány 1828-ból való, hiriapi közlésre szánt irata található, a könyvtárban pedig megvannak kisebb munkái, egy „érzékeny játék" öt felvonásban, kisebb erkölcsi értekezés, ismeretesek továbbá hiriapi közleményei, amelyek nagyrészben a FelsőMagyarországi Minerva évfolyamaiban jelentek meg. Abból az alapgondolatból, hogy e világon nincs más és nem lehet más cél, mint az emberiség boldogulása, keresi és kutatja Csontos az okokat, amelyek a nők és férfiak életének legfontosabb föltételei. A nők a férfiakra vannak utalva, a férfiak pedig a nőkre: ez az első, alapvető megállapítása. Ámde a férfiak ama természeti parancsot, hogy a nőkre vannak utalva, a társadalmi élet'folyamán akként teljesítették, hogy az egymásra való utalás kényszerét a maguk számára mindig előnyös vonatkozásaikban szorgalmazták. A nők gyöngébb szellemi és fizikai képességét fölhasználták arra, hogy elnyomták őket, külön erkölcsöt, törvényeket szabtak meg számukra, miközben magukat ellátták mindenféle szabadsággal. Nem is maradt a nő számára végül életcélnak semmi egyéb, mint a férjhezmenés. Ez helyes, mert így a jó, de minden azon múlik, hogy miként megy férjhez a nő és férhezmenetele előtt minő modorban keli eltöltenie életét. A magyar társadalmi viszonyok erre a kérdésre néhány groteszk, karrikaturaszerü képet adnak a mult századbeli magyar nő #!etéről. Vég- és egyetlen cél lévén számukra a férjhezmenés, a nőnevelés lényege arra volt fektetve, hogy néminemű ügyességek, fogások, mesterkedések által minél gyorsabban férjet szerezzenek maguknak. Megtanították tehát őket mindenre, ami rájuk nézve ebből a szempontból kivánatos volt. A nemesség és polgárság leányai tudtak iüegni-billegni, tudtak továbbá táncot, ész és eél nélkül való klavirozást, kecses bókhajtásokat, fülig való szemérmes pirulásokat, aztán olvastak is néha holmi Csalóka Pétereket vagy Kártigámokat. Az ilyen nő volt a férfi eszménye. Énnek az eszménynek azonban, ha akart volna, sem lett volna módja helyzetének megváltoztatására, mert nem értett semmihez. Eszménynek nevelték és ha mint ilyen nem kelt el a vásáron, beállhatott apácának, lehetett vénleány belőle, esetleg kegyelemből tengődhetett valamelyik családban, de célt nem ért, élete meddő, örömtelen volt és hiába akart volna sorsáért valakit vádolni, a felelősséget senki sem vállalta magára. Ez Volt a sorsa a pártában maradt eszménynek. A célt ért, vagyis férjhez ment asszonyt más sors várta a házasélet keretében. Ü lett a háznál az első cseléd, ő vezette a háztartást, ő ügyelt fel a házi teendők ellátásra és ő nevelte fel a gyermekeket is, azon a cimen, hogy a gyermekneveléshez a férfinál jobban ért, De meg azért is, mert ez a szerep is neki volt kiosztva amaz elv alapján : asszony dolga a gyermekkel vesződni. Ha volt e mellett érkezése szórakozásokra, abból is kivette részét a mult század kezdetének asszonya. Pletykázott, rágalmazott a megengedhető határokig, órákig eldiskurált egyegy ruhájáról, közkeserveit tették a cselédekkel való bajok, rossz gyermekeinek nevelése és más egyebek. Ilyenformán, sőt még ilyenebbül irják le a XVIII. és XIX. század eleji magyar nőt Gvadányi, Ányos Pál, Baróti, Rajnis, Horváth Ádám, Csokonai és a többiek. A kiváló nők tipusa volt pedig az olyan, aki, ha azt mondták bü, ráfelelte bá, ott jnaradt, ahová tették, engedelmes, tűrő szolgája volt férjének, rabja háztartásának, de azért nem jött panasz ajkára, nem zúgolódott sorsa ellen, nem ment panaszkodni a szomszédba, hanem még tudatában sem élt sorsának jobb lehetősége. Az ilyen mintakép, amikor minden dolgát elvégezte, amikor néhány percét a maga számára is sikerült biztosítani, akkor oda ült öreg karosszékébe az ablak mellé, elővette imádságos könyvét és hálát adott az Istennek, hogy ezt a napot is kegyesen megengedte számára. Helyes-e ez'? Igaz-e ez ? Méltányos ez V Ezek a kérdések hallszanak ki Csontos gondolataiból. Hát a nagy és terhes munkának, amelylyel a nő férjével való közös élésében részt vesz, ez legyen a jutalma, hogy minden emberi jogaitól megfosztassák? De viszont a másik esetben, a rendes átlagos nők bemutatásánál sem árad valami különös lelkesedés ajakáról, mert ugy véli, hogy a társadalomnak kevés nyeresége van az olyan nőkből, akik a gyermeknevelés munkájához egyáltalában nem értenek és akiknek lelkében nem él ama törekvésnek hő vágya, hogy a férfival egyenrangú lévén értelemben és jogokban, egymással bensőbb, igazabb életet élhessenek és az utánuk következő nemzedékre mindama tapasztalásokat, kulturális értékeket, amik az ő életüket teljessé tették, át ne ruházhassák. Ámde a létező viszonyok mindenekfölött praktikus beavatkozásokat ajánlanak s az első lépés ebben a munkában a nőnevelés gyökeres átalakítása. Helyesebben szólva a női nem megbecsülése, ember voltának elismerése és a benne levő értékeknek a közös boldogulás elősegítésére való fokozása. Csakhogy ez a nevelési programm magával vonja a férfiak nevelésének a reformiát is, mert mit ér az, ha a nő bármiféle lelki javakkal ékeskedő, ha durva, 'nyerslelkületü, kulturálat'an férfiak tömegében kell sorsát keresnie. Hiszen a müveit, tanult nő — mondja Csontos— valóságos réme a férfiaknak, ráfogják, hogy tudákos, hogy háborodott elméjű stb., holott az egész baj ott van, hogy az átlagos férfigondolkodás nagyon alacsony régiókban él. „Ennélfogva — mondja — az asszonyok is annyira neki vágynák a' tudatlanságnak szokva, hogy tudni valamit szinte véteknek tartják. Innét igen sok anyák nem is ügyelnek leányaiknak lelki kiformáltatásokra, hanem csak hogy tiz—tizenkét esztendős korokig épkézláb megtarthatván őket, szárnyokra bocsáthassák. Az ily barom formán fölnevelkedettektől azután mi jót 's hasznost várni?" Tudni kell, hogy eme kifakadások nem mai viszonyokra vonatkoznak, nyolcvan év előtt irta ezeket egy müveit magyar ember, de fejtegetései azért ma sincsenek még túlhaladva. A tizennyolcadik század második felében, kivált a politikai röpirodalom terén érdeklődés nyilvánul hazánkban is a nők ügyei, jogai iránt, az irodalomban egyikmásik iró önállóbb és értékesebb müvekkel iparkodik az ügyet szolgálni, mint Faludi Ferenc a nemes asszonyról való fordításával stb., de olyan öntudatosan, programmszerüleg, a kérdés lényegét minden vonatkozásában átértő rendszerességgel még a legújabb időben is alig foglalkozott valaki, mint ez az elfeledett, érdemei ellenére, ok nélkül mellőzött magyar iró. És régi volta miatt sem avult el egyetlen sora az érdekes könyvnek. Olvasmány gyanánt is kellemes, okuíást keresőknek ellenben jóra serkentő és valódi megnyugvást szerző. Évtizedeken át való ismeretlensége szomorú képét adja irodalmi viszonyainknak. Nem ez a könyv és iró azonban az első, aki ilyen mostoha bánásmódban részesül nálunk, vannak még érdekes iró egyéniségek, akiknek az irodalomtörténetben volna a. helyük és a közönség még létezésükről sem tud, mert nem volt véletlenül érdeklődő, aki őket bemutassa. Ez a sors tette ismeretlenné az első magyar feminista könyv Íróját is. Nevezetes, munkája megjelenésének jubileumos évfordulója, ha későn is, rátereli azonban a figyelmet szimpatikus törekvéseire. Ezek pedig ma is még megérdemlik, hogy nyolcvan év elmultával kegyeletes megemlékezések számára anyagot adjanak. M. y. — z. . M Öszi délután. Irta Drucken Juliska. Esős szeptemberi délután. A járdákon apró kis tócsákban összegyűlt a viz és pajkos utcagyerekek beleugráltak. Anna az ablaknál állott és egy ilyen kis csoportot nézett. Egy pillanatra elfelejtette annak a levélnek a tartalmát amely apró, fehér kezében reszketett. A szobája fehér, intim bútorzatú. Kis rézágy, fehér takaróval. Fölötte egy impresszionista piktorlány festménye. Meghitt női budoár: a? ablak fehérselyemfüggönyei között pongyolában egy szőke nő áll, s az arca szomorúságán látszik, hogy vár valakire, de aki nem fog jönni soha ... A kép neve: Pillangó kisasszony . . . Régen kapta Elek Anna valakitől. Künn őszi eső csapkodta akkor is az ablakokat, de azzal a külömbséggel, hogy az elhomályosodott szobában akkor nem látta a falra ereszkedő szürke árnyakat. Az élet elmosódott fakó színeit. A nagy szomorúságokat, akkor még nem voltak édes, bus lelki reminiszcenciái. A másik szobában hirtelen az édesanyja hangja csendült meg: — Nem, én nem erőltethetem. Én nem beszélem rá. Ezt ne is kívánd tőlem. Most az édesapja ideges, türelmetlen, parancsoló hangja: