Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-30 / 83. szám

1910. I. évfolyam, 83. szám. Kedd, augusztus 30 Mzpontl szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=j Korona-utca 15. szám i—i Bndapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., C3 Városház-utca 3. szám ca ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24-— félévre . . . R 12' negyedévre. R 6-— egy hónapra R 2'Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre . R 28-— félévre . . . R 14 — negyedévre. R 7'— egy hónapra R 240 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 1=3 Riadóhivatal S3S Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Harmónia. Az a harmónia, amely most a nemzet és a király között helyreállt és az uralkodó nyolcvanadik születésnapja alkalmával kifejezésre jutott, nem a nemzet ellanyhulásának és hitevesztettségének megnyilvánulása. A nemzeti törekvések, bármit mond az elfogult vád, megvannak ma is ; a cél ugyanaz, csupán a mód változott meg. Az volt a baj, hogy az eszközök tekintetében nem volt meg eddig köztünk az egyetértés s emiatt erőink szétforgácsolódtak. Ami reménység elmúlt, ami illúzió szétfoszlott, az mind csak a harc eme módjára vonatkozott. A cél a régi. Nem szabad és nem lehet annak változnia. Gazdasági és kulturális munkával, önértékünk és erőnk valódi gyarapodása révén akarjuk a nemzet nagyságát és dicsőségét elérni, nem frázisokkal, parlamenti viharokkal s a törvények paragrafusaival. De el akarjuk érni mindannyian. A nemzet nyugodtsága, a közélet látszólagos nagy közönye bécsi ellenségeinket téves ábrándokba ne ringassa. Nyugodt, mert tudja, hogy nincs veszély ; közönyös, mert tudja, hogy a mai pártharcok már nem a nemzet életkérdései. Félre ne értsék a nemzet e hangulatát. Az a diadal, amelyet a kormányzó párt aratott, nem a bécsi politika diadala. Akik mondják, még azok sem hiszik. Nietzsche. (Meghalt 1900 augusztus 25-én.) Irta: Manojlovicli Teodor. Az az éleslátású és ugyanolyan mély, mint szigorú és lelkiismeretes intellektusa ember, aki ma meg akarná irni a filozófia történetét, munkaközben egy egész rakás furcsa és megdöbbentő fölfedezést tehetne. Alkalma volna például konstatálni, hogy tizenöt, sőt talán husz századon keresztül alig csináltak komolyan filozófiát, vagy ha mégis próbálkoztak egynémelyek ezirányban, ugy csak nagyon félhangon, titokban, más cégér alatt és félig majdnem mindig öntudatlanul. De ezek nagyon ritka esetek. Anynyira ritkák, hogy nem is tudták fönntartani a filozófiához való hajlandóságot és igazi érzéket, amelyek eltűnésével azután valami, a filozófiától teljesen elütő és idegen került „filozófia" néven forgalomba. Jöjjünk tisztába a fogalmakkal. Mi az a filozófia? Megközelítőleg: A megismerés föltétlen, határtalan és minden érdek nélküli keresése 4 mint öncél, — ösztönből, szenvedélyből. A filozófusban ez a szenvedély uralkodóvá lett és mint lángész nyilvánul A nagy, a Szokratesz-előtti görög filozófusokból ezt lehet kiolvasni. A tudásvágy nagy művészi passzió módjára ösztökélte ezeket az óriási gondolkodókat és iratta meg velük azokat a müveket, amelyek még ma is alapul és főanyagul szolgálnak minDiadala ez a nemzet és a király közötti harmónia eszméjének, mert attól várjuk a nemzeti törekvések sikerét. A sikertelen eszköztől a sikert Ígérőhöz fordult; épen azért, mert céljához ma is ragaszkodik. Egy elmúlt időszak aggressziv politikája a monarchia nagyhatalmi pozícióját alapjaiban támadta volt meg. Az erre szükségkép támadt reakció — melyért a „hazafiakat" súlyos felelősség terheli, — alapjaiban támadta meg a magyar szupremáciát. A katonai kívánságok erőszakolására az általános és egyenlő választói jog erőszakolása volt a felelet. Bécsben azt mondják, hogy Magyarország megingatta a kiegyezést; mi azt mondjuk, hogy a választói jog követelése mindezeknél erősebben ingatta meg azt. Az általános és egyenlő választói jog erőszakolása a kiegyezés szellemének világos megsértése volt. A kiegyezés garantálta a királynak a nagyhatalmi pozíciót; a király ezzel szemben az ország teljes beikormányzati önállóságát garantálta. Az általános és egyenlő választói jog követelése azonban Magyarország belkormáuyzati önállóságának súlyos sérelme volt, mert egy szorosan belkormányzati kérdésben tisztán, Ausztria érdekében, az országra akarta erőszakolni az uralkodó akaratát. De a hazafias koalíció ezt elfogadta. Az a törekvés, mely ezzelszemben a monarchia nagyhatalmi pozíciójának sértetlenül hagyása fejében vissza akarta szerezni ez ország belső önrendelkezési jogát, nem a lemondás politikája volt, hanem a szószoros értelemben vett valódi függetlenségi politika. Andrássy gróf kisérlette ezt meg először; egy oktalan párttöredék cselekvésében megakasztotta. A mai kormányzó pártnak végre is sikerült. A nemzet és király közötti harmónia helyreállításával visszaszerezte belső kérdéseinkben a nemzet önrendelkezési jogát, Magyarország belkormányzati önállóságának alapföltételét, melyet eljátszott a koalició. Érezte a nemzet, hogy erről volt sző az elmúlt időszak küzdelmeiben s az a népszerűség, ami Tisza István gróf személyét körülvette, bizony nem a lemondás politikájának szólt. Érezte a nemzet, hogy itt egy kemény, hajthatatlan államférfi áll szemben a birodalmi egység cselszövő híveivel s ezeknek oktalan magyar segítőivel. És megértette, hogy a nemzet és király közötti harmónia hirdetője nem helyezi a harmóniát mindenek fölé; s hogy a nemzeti vágyak érvényesítésének sikerhozó eszközeként becsüli azt; s hogy a harmónia ezen óhajtásának — határa van. És ez a nemzet, amely annyi hazafias frázisokba burkolózó udvaronccal találkozott: az udvaroncnak hirdetett államférfiuban meglátta a kemény magyart. Ez az, ami őt és pártját népdenhez, ami erős, egészséges, előkelő és becsületes a gondolat világában. Előkelő és becsületes (természetesen az intellektus előkelőségét és becsületességét értem) — ez a két fogalom Szokrateszszel kivész a görög gondolkozásból. A filozófia kezd etikus, sőt vallásos irányúvá lenni, kezd célból eszközzé alakulni, — elfajulni. Az eddigi gondolatmélység helyett a körmönfont dialektika, a szellemesség kap lábra, az eddigi művészi és ritmikus forma helyett a verisztikus, ravasz, sziporkázó dialógus. A filozófus elhagyja előkelően magányos zárt kertjét, ahol csak a kiválasztottak kereshették föl — és kimegy a piacra „tanítani", „világot javítani" — deinagógoskodni, komédiázni. Szókratész, az eddig legnagyobbnak hirdetett görög bölcs már egészen ezt a tipust képviseli. Vele indul hanyatlásnak a gondolat. Ő csinál a legelőkelőbbe^, legintellektuálisabbak eddigi élvezetéből piaci mulatságot, árut. A filozófia demokratizálódik — és ez a vég kezdete. g A diadalmaskodó jfk kereszténység azután tényleg eltüntet minden filozófiát a földszínéről. A teológikus vi|igfelfogásu, mélyen barbár és fanatikus kelet tombolva tiporja el a hellén szabadgondolkodást és a hitvitát és az ebből keletkező hittudományt ülteti ennek helyére. A keresztény talmudisták, az egyházatyákaz intellektueljeiennek a világnak, amelyet csakhamar áziatizálnak és jármuk alá hajtanak. A gondolat végtelen hosszú időkre bilincsbe van verve — ad maiorem dei glóriám. A teológia, a tudomány, a bölcseség, az üdvösség — minden. Az „isteni bölcseség" győzött az emberi bölcseségen és „nevetség tárgyává tette ezt a világ előtt", Szent-Pál apostol gyülölségtől vibráló szavai szerint. A reneszánsz — az ókor óta az emberiség legcsodásabb, legvirágzóbb kora (amelyhez képest ma még mindig hanyatlásban vagyunk) — sok fényt, sok uj életet, erőt és örömet öntött ugyan ki a barbár századok alatt majdnem eltespedt Európa fölött, de ez a második hellén napsütés mégis csak tulrövid ideig tartott ahoz, hogy a tökéletesen vértelenitett gondolatot ismét életro melengethette volna. A filozófia kényes, nemes növény, melynek sok világosság, sok friss levegő és különösen sok nyugalmas idő kell. Az ugrás mégis nagy és szembeötlő. A mély, tetszhalottszerü álomnak vége szakadt, Az intellektusok megérezték a fényt és feléje fordultak, utána mentek. Kezdték újraépíteni a görSg világgal összekötő hidat, melyet a kereszténység özöne elsöpört volt. Ébredt az „emberi bölcseség" — és habár nagyon szerényen, másodlagosan, mintegy jobbágy szerűen, de mégis csak megint mert létezni az „isteni bölcseség" mellett — vagy inkább alatt. Az ellenreformációban és ellenreneszanszban diadalmaskodó egyház is óvatosságból éesz némi engedményeket a tudománynak é:-; , kultúrának — és ezáltal fulánkjukat, veszi. Az egyház ravasz módon megnyeri a legfinomabb gondolkodókat is — és az erősen szkolasztikus izü „filozófia" föladata ezentúl