Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-04 / 63. szám

1910 augusztus 3 DÉL-MAGYARORSZÁGI 13 A katonatiszt tragédiája. tudósítónktól.) A távíró az éjszaka már meghozta a szomorú hírt, hogy egy bécsi penzióban agyonlőtte magát ludasfalvi Ludmann Gyula honvédszámtiszt, ludasfalvi Ludmann Gyula altábornagy fia. A tragédia középpontjában egy asszony áll, aki elfordította a szivét a fiatalembertől s ezzel ha-'' lálát okozta. A fiatal Ludmann Gyula huszonöt esztendős volt. A Ludovika-akadémiát végezte s mint hadnagy került a honvédséghez. Kitűnő katona volt, de egy gyakorlat alkalmával meghűtötte magát és teljesen elveszítette hallását. Akkor kénytelen volt a csapatszolgálattól visszavonulni. A honvédelmi minisztérium számvevőségéhez került. Mint katonai hivatalnok is egyike volt a legszorgalmasabb embereknek. Nemsokára megkapta a második rozettát. Közben mindent elkövetett, hogy fülbajából kigyógyuljon, de hiába. Járt külföldön is, de nem bírtak rajta segíteni. Csaknem teljesen meg6iketült, ugy, hogy hivatalában is csak hallószerkezet segítségével tudtak vele beszélni. Mindenki sajnálta a daliás és rendkívül szeretetreméltó fiatal embert, akit jól ismertek a fővárosi társaságban és a jégen is. A szivét azonban csak egy asszony tudta lángralobbantani, Borszéky Károly egyetemi tanár válófélben lévő felesége, született Gindele Mici, néhai Gindele Jenő dr és felesége, született Scberpen Lujza bárónő leánya, aki 1883-ban született, tehát körülbelül három esztendővel volt idősebb imádójánál. Az altábornagy fia komolyan beleszeretett a csinos asszonyba, aki szívesen fogadta az udvarlást. Körülbelül egy féléve, hogy megindult a válópör s Borszékyné elköltözött az ura József-köruti lakásáról az anyjához a József-utca 12. számú házba. Ettől kezdve Ludmann és az asszony gyakrabban találkoztak és igen sűrűn leveleztek. Az öngyilkos fiatalember a szülőinél, az Üllői-ut 116/B. számú ház harmadik emeletén lakott s most halála után Íróasztala fiókjában nem kevesebb, mint százötvenhat szerelmes levelet találtak, «ind a válófélben lévő asszonytól, aki néhanapjában két levelet is küldött imádójának. Ludmann Gyula titokban el is jegyezte ideálját s mindenki ugy tudta, hogy csak a válópör végét várják s azután megesküsznek. A sors azonban másképen határozott. Hiába volt Ludmann figyelmes menyasszonyához, azt kell hinni, hogy érzelmei utóbb nagyon is meg. változtak, de hogy miért, azt talán csak ő maga tudná megmondani. Alig mult el nap, hogy Ludmann bokrétával ne kedveskedett volna szive hölgyének. Még akkor is küldött virágot, amikor özvegy Gindeléné a leányával kiköltözött nyaralni a Hüvösvölgybe, a Hidegkuti-ut 74. számú penzióba. A hölgyek ott meglehetős visszavonultan éltek, csak olykor jöttek be a városba. Három héttel ezelőtt kapták az utolsó virágot, egy hatalmas kosarat, amely cukor, kával volt megtöltve. A válófélben lévő aszBzony nagyon megörült a figyelemnek és mosolyogva mondva a Ludmannék tisztiszolgájának, aki a virágot vitte: — Köszönöm szépen, milyen jó, legalább a vasúton lesz miből torkoskodni. Az asszony és az anyja tudniillik akkoriban külföldi útra készültek. El is mentek Veldesbe. Kevéssel utóbb a fiatal Ludmann is elutazott nyaralni a szüleihez Révfülöpre. Onnan vasárnap estefelé érkezett vissza Budapestre az üllői-uti lakására. Mindjárt az Iránt érdeklődött, hogy jött-e levele? A házmester egy külföldről érkezett levelet nyújtott át neki. A levelet Gindele Mici irta. Ludmann Gyula elolvasva a levelet, nagyon izgatott lett ¿s odaszólt a tiszti szolgának: — Csomagolj, azonnal utaznom kell. Magam Bem tudom, hogy hová megyek : ezt mondd a szülőimnek is. Ludmann Gyula elutazott. Másnap este érkezett meg Budapestre az édesapja s nemsokára azután értesült fia tragédiájáról. A fiu pedig Veldesbe utazott. Ott a pályaudvaron találta már Gindelénét és a leányát, akik Bécsbe készültek. Jegyet már nem válthatott, ugy ugrott föl hozzájuk a vasúti kocsiba. Együtt utaztak Bécsbe. Ott a hölgyek a Mariahilferstrassen, a Schneider-féle penzióba szálltak. Ott bérelt szobát Ludmann is. Akkor már, ugylátszik, szó volt a szerelmesek közt a szakításról. A hölgyek a penzióban igen hidegen viselkedtek Ludmannal szemben. Amikor a folyosón találkoztak, a köszöntését is alig fogadták. Délután Ludmann bejelentette magát náluk. Amikor belépett, özvegy Gindeléné átment a másik szobába. Ludmann alig néhány szót váltott szerelmesével, aki, mint mondják, elutasította. A fiatalember erre kirántotta Browning-revolverét és szivenlőtte magát. Menyasszonya kétségbeesetten kiáltott segítségért, de már késő volt minden : Ludmann Gyula nyomban meghalt. Gindeléné és leánya azonnal távoztak a penzióból. Borszékynét egy bécsi híradás szerint annyira megviselte az izgalom, hogy szanatóriumba kellett vinni. A szerencsétlen fiatalember holttestét Budapestre hozzák és ott fogják eltemetni. Szülői, akiket rendkívül lesújtott a katasztrófa, még maguk sem tudják biztosan a tragédia közvetetlen előzményeit. Valószínű, hogy mindent elmond az a levél, amelyet az öngyilkos édesapja számára hagyott hátra. Bajok egy válópör körül. — A hamis helyhatósági akta. — (Saját tudósítónktól.) A felvidék egyik nagyobb városában nagy lakodalom volt félesztendővel ezelőtt. B. ügyvéd vezette oltárhoz F. Lujzát, egy odavaló nagykereskedő szép és fiatal leányát. A lakodalom napján az após félre hivta a vejét : — Kedves öcsém-uram, — mondta szeretetteljes hangon — igaz, hogy negyvenezer forint hozományt ígértem," de csak harmincat adhatok. Ebből azonban üzleti szokásaimhoz híven levonom a megfelelő percentet és átadok természetben huszonötezer forintot. A férjjefölt nagyot nézett. Próbált tiltakozni, fenyegetőzött is, de azután elfogadta a leszállított hozományt. A lakodalom megtörtént. A fiatal pár nászútjának első állomása Budapest volt. De ez volt az utolsó is, mért' a férj másnap már hazaküldte ifjú feleségét a szüleihez. Megindultak a kapacitálások, a családi purparlék. A szép Lujza szülei mindenáron azt akarták, hogy R. béküljön ki feleségével, de az ügyvéd erről hallani sem akart. Két hétig tartottak a tanácskozások, végre F.-ék elhatározták, hogy Lujza válik. Megbízták Sztéhló Kornél dr budapesti ügyvédet, hogy adja be a válókeresetet. Sztehló eleget is tett a megbízatásnak és a szabályszerűen fölszerelt keresetet benyújtotta a budapesti törvényszéken. Minden melléklet megvolt, sőt még azt is be tudták bizonyítani, hogy a fiatal pár utolsó- lakása Budapesten volt. Ez azért volt szükséges,- hogy a budapesti bíróság legyen illetékes.a válópör tárgyalására. Ezt az • úgynevezett helyhatósági bizonyítványt a nyolcadik kerületi elöljáróság állította ki. A férj képviselőjének, Polyák Béla dr-nak föltűnt az akta. Annál is inkább tűnhetett föl, mert a férj csak" egyetlen éjszakán lakott együtt a volt feleségével : állandó lakása és irodája a felvidéken van. Rövid vizsgálódás után megállapította, hogy a helyhatósági bizonyítvány hamis. Nincs iktatva az elöljáróságon, de nem is kérte annak a kiállítását senki sem. A hamisító, aki minden bizonynyal elöljárósági tisztviselő, annyira ment a vakmerőségében, hogy az aktát még a helyettes elöljáróval i aláíratta. Ez könnyen sikerülhetett, mert hiszen az előljáró, aki naponkint átlag százötvenkétszáz aktát ír alá, nem ellenőrizheti személyesen a tisztviselőit, hanem meg kell biznia a becsületességükben. Polyák dr azonnal megtette a bűnvádi följelentést a rendőrségen, azonkívül illetékességi kifogást adott be a törvényszéken. A törvényszék helyt adott a kifogásnak és illetékességi okból elutasította a keresetet. A rendőrségen ezalatt megindult a nyomozás. Egry Péter Pál rendőrkapitány lefoglalta a hamisított bizonyilt/ványt, a hamisítót pedig keresi. Nyomában is -van, talán már meg is találta. De egyelőre nem árulják el, hogy ki volt a bizonyitványhamiíiitó tisztviselő. Crippen dr előde. Crippen dr esetével kapcsolatban érdekesnek tartjuk egy Hasonló gyilkosság fölelevenitését, amely szintéw Londonban történt. Erre vonatkozólag egy német ujságiró a következőket írja: Az 1882-ik év kezdetén több napig Londonban tartózkoidtam és véletlenül Camdem-Townban laktam, tehát abban a városrészben, ahol Crippen dr ?i feleségét megölte és fölkoncolta. Ezt a városrészt néhány utca kivételével gazdag emberesk lakják, többnyire olyanok, akiknek saját villájuík van ott, vagy pedig évi jövedelmük nagy. Egy kora reggel az Eitis-be kellett utaznom. Hétfői, napon volt és ha jól emlékszem, február elején. Az a nedves, hűvös idő volt, ami olyan keliemetlen szokott lenni az idegenek eüőtt. Az omnibusz a Newgate-Street-re vitt, ahol leszálltam. Előttem egy hatalmas épület állt, amelynek a frontján alig volt ablak. Az épület előtt nagy embertömeg volt, amelynek egyes csoportjai élénken vitatkoztak egymással. Valami nagy dolognak kellett történnie, mert az emberek arcáról feszült várakozást olvastam le. Egyszerre hozzám lép valaki és kérdi tőlem, hogy mi történt * itt? Ezt meghallotta egy közelemben álló suhanc és így szólt : — Hogy mi történik? Látja kérem azt a fekete zászlót, amit az épület egyetlen ablakából most kidugtak ? Ez azt jelenti, hogy körülbelül harminc lépésnyire tőlünk, a falon tul, most akasztották föl Lámsden doktort, aki egy asszonyt Battersea-ban megmérgezett. Összeborzadtam, de rögtön utána egy kis harang hangja vonta magára figyelmemet, amely a kis toronyból a gyilkos orvos halálát adta tudtára a közönségnek. Lamsden dr, aki Battersea-ban, London déli részében lakott, egy nőt kezelt aki mérgezési tünetek között halt meg. Ezt megtudta a bíróság és az orvost egy szenzációs esküdtszéki tárgyalás után, dacára annak, hogy mindvégig tagadta a gyilkosságot, halálra ítélte. Kivégeztetése előtti éjszakán mindent töredelmesen bevallott. Az épület, amely előtt álltam, amint később megtudtam, az Old Baily volt, az esküdtszék épülete, ahol a szerencsétlen orvost halálra Ítélték és ahol egypár lépésnyire tőlem ki is végezték. Bokányi támadói. (Saját tudósítónktól.) Az Építőiparosok Országos Szövetségének válságával kapcsolatban olyan hírek keltek szárnyra, mintha a Szövetség irodájában az ellenzék egyik tagja, Markó Elek revolvert fogott volna a párt és a Szövetség egyik vezérére, Bokányi Dezsőre. A nem épen épületes dologban a biróság fog igazságot mondani, amennyiben Bokányi és Garbai följelentették Markot. Az ügy tisztázását most nyilatkozatokkal kísérlik meg az ellenfelek. A megvádolt Markó igy nyilatkozik: — Több lap pár nap óta jól ismert forrásból azt a rémhirt irta rólam, hogy én Bokányi ellen revolveres merényletet követtem el. Rászegeztem revolveremet és talán le. is durrantottam volna, ha hivei a gyilkos szerszámot ki nem csavarják a kezemből. Ez a hír nem felel meg a valóságnak. Revolvert sem Bokányira, sem másra nem fogtam. A valóság az, hogy Bokányi huszonötödmagával, julius huszonkilencedikén, pénteken este tiz óra tájban, kilenc társammal együtt a csoport irodahelyiségében megtámadott. A támadók két vezetőségi tagtársamat véresre verték. Amikor már valamennyiünk testi épsége veszélyeztetve volt, védekező állásba helyezkedve, nadrágom hátulsó zsebéből revolveremet kivettem és kabátom zsebébe tettem, a támadókat pedig figyelmeztettem, hogy senki meg ne bántson bennünket. A túlerővel szemben tehát az önvé-