Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)
1910-08-28 / 82. szám
1910 augusztus 28 3 hiánya és ennek következtében az agrár-klerikális feudalizmus akadálytalan szétterpeszkedése az országban. Hogy ez igy van, elég felvidéki és szászeredetü városainkra egy pillantást ^etni. Bár kulturájuk talán sohasem volt a nyugatival egyenértékű, mégis lehetetlen észre nem venni azt a nagy esztétikai és urbanitásbeli különbséget, mely ezeket az egykori ipari és kereskedelmi központokat az ország többi részétől elválasztja. A javulás és megujulás is csak ebben az irányban képzelhető el, sőt annak jelei máris örvendetesen érezhetők. A nagy magyar vidéki városok lassan ugyan, de biztosan kezdenek belépni az európai kulturélet közösségébe abban a mértékben, melyben lerázzák magukról a vidéki latifundiumok befolyását és a vármegyei rabságot. Az ipar és kereskedelem emez empóriumaiban megszületett-a tudomány, a művészet és az ezeket szolgáló kultúrpolitika szeretete. A leányok már Adyt szavalják és a Spencer, Comte^ Lombroso neve csaknem olyan ismerős, mint a Barabás Béláé vagy a Lengyel Zoltáné. Egy uj generáció él és gyarapszik, mely valóságos testi szomjúsággal áhítozik modern kultura után. A régi feudális-bőrkamáslis réteg alatt ott van már az uj indusztriális-frakkos világ. Csak egy „tavaszi záporeső' kell, hogy minden kinyíljon és kivirágozzék. Minden életképes fiatalember és minden finomabb asszonyi lélek csak ezt várja. Nagyon is budapesti szemüvegen nézi ez a cikk a magyar vidéket. A végén ugyan bocsánatkérően elismeri, hogy vannak vidéki, kezdetleges kultur-gócpontok is, de mindvégig olyan budapesti, kávéházi szemmel tekint ide ki a magyar rónaságra, mint aki sohasem látott magyar vidéket. A vidéki társadalmat nagyon hasonlóvá teszi a budapesti kávéházi társadalomhoz, mert amint a cikk a vidéki társadalmat jellemzi, az húszharminc év előtt lett volna helyénvaló. Ma már itt sokkal messzebb tartunk, több hidegséget, komolyságot és kultúrát vittünk bele az életünkbe a borivások és kedélyes, komázások helyett. Ellenben van valami hasonlóság a cikk által festett alakok és a budapesti tunya, pletykázó, párisit vagy londonit majmoló kávéházi ember között. Ezzel a komolysággal, de valamivel több szeretettel és személyes tapasztalattal kellene beszélni a magyar vidékről és a centralizációról vagy decentralizációról. mégis eltűrte volna, ha az idegen arra nem vetemedik, hogy a vörös halál típusát is magára öltse. A rajta' levő halotti lepel vérrel volt befecskendezve és magas homloka, egész area borzalmatgerjesztő skarlátvörös foltokkal eléktelenítve . . . Mikor Prospero herceg a táncosok között a hosszú, ünnepélyes lépésekben haladó kísérteties alakot megpillantotta, a borzalom, iszonyat és undortól láthatólag megremegett . . . azután a harag pírja szállt hirtelen az arcába ... — Ki merészel bennünket istenkáromló gúnyjával igy megcsúfolni? — kiáltót; a rekedt hangon a közelében álló udvaroncok felé. — Fogjátok meg, tépjétek le az álarcát, hogy láthassuk, kit akasztatunk föl napfeljötte előtt a kastély ormára. A herceg, midőn e szavakat mondta, a keleti kék szobában tartózkodott, hangja mind a hét termen tisztán, erőteljesen csengett, mert bátor, erőteljes férfi volt, aki kezének egy intésével a zenét is elhallgattatta. A herceg a kék szobában volt, körülötte néhány halványarcu, sápadt udvaronc. A herceg parancsára néhányan olyan mozdulatot tettek, mintha az idegen tolakodóra ikarnának rohanni, mire az álarcos kimért, fejedelmi lépésekkel a herceg fele közeledett. Őrült vakmerősége olyan kimondhatatlan borzalommal töltötte el az egész társaságot, hogy senki se merte ráemelni kezét. Anélkül, hogy bárki is feltartóztatta volna, két lépést tett a herceg felé 5s mialatt az udvaroncok rémült félelemmel i terem közepéről az oldalfalak mellé meneA Uaskapu felé. — A tavaszi uizáradások romjain. — (Kiküldött munkatársunktól.) A vasút mentén, amelyet több helyen kilométerek távolságán pusztított el a nagy tavaszi vízáradás, alig van már nyoma azoknak a hatalmas pusztításoknak, amelyek tömérdek embert tettek hajléktalanná és milliós károkat okoztak a Máv.-nak. Tetaesvártól Báziásig ismét erős, teherbíró a vasúti vonal, itt-ott lassul meg a vonat menete, mert az átereszek ujak, ideiglenesek, gyöngék, vigyázni kell, nehogy a régi katasztrófák réme egy vonat és számtalan ember pusztulásában ujjuljon föl. Ráziástól lejebb a sínek mentén a tavaszi szomorú napoknak több emléke vár reánk. Az egész vidék képe mégis nyugalmas, a termések legtöbb helyen jói fejlettek és a hegyoldalakról csöndes, biztató kultura köszönt felénk. : A pusztulások vaskézzel irt nyomai látszanak azonban a Széchenyi-uton, amely a Duna partján egész a Vaskapuig vezet. Ha a hajóról Berzászkánál, Lyubkován vagy Toronyicán kiszállunk, kocsin megtett rövid ut után házakra akadunk^ amelyeket valósággal kettészelt a rohanó ár, homokkal beirt területekre, amelyeken, három hónappal ezelőtt szikladarabokból épített kőházak álltak. Ezeken a vidékeken már a három hónappal előbb volt vizáradásnak erős és még beszédes nyomai látszanak, amelyek sejtetik, hogy sokkal rettenetesebbek ezek a katasztrófák, ha kulturáltabb, dolgosabb vidékeket és szenvedni, sirni jobban tudó embereket érnek. (A pusztulások nyomai.) Különösen azokról a pusztításokról számolok be, amelyeket három, egészen délvidéki köz. ségben: Berzászka határában, Lyubkován és Toronyicán vitt véghez a hegyekről szakadó ár. Berzászkáról ut: a „Valyemare" vezet a szomszédos községek felé. A viz valósággal elvágta ezt az utat, a mederben sok helyen embernagyságu üregek tátonganak, amelyeket a rettenetes erejű ár vágott. A „Valyemare" mentén újonnan épített házak álltak. A házak oldalait leszedte és elvitte az ár. Most tárvanyitva, legtöbbnyire egészen üresen és elhagyottan állnak ezek a tátongó házak, lakóik vagy elpusztultak, vagy valahol szomszédos, kültek, ugyanolyan kimért, ünnepélyes léptekkel haladt át a kék-, bíborvörös-, zöld-, narancsszínű-, fehér- és violaszinü szobákon. Senkise mert megmozdulni, mig végre Prospero herceg megfoghatatlan gyávasága miatt a dühtői és .szégyentől tajtékozva, mind a hat szobán keresztül utána rohant, mig az udvaroncok nagy ijedtségükben kővé dermedve, megbénulva, helyeiken maradtak. A herceg ¡kirántotta tőrét és alig volt már három-négy . lépésnyire az előtte haladó alak mögött, midőn az épen a fekete termet elérte és hirtelen megfordulva, üldözőjével szembe került. A tőr villogva a f kete szőnyegre esett... egy éles sikolt, s és Prospero herceg holtan zuhant a földre ... Végre néhány vendég nekibátorodott: behatoltak a fekete szobába, megragadták az álarcost, kinek magas alakja egyenesen, mozdulatlanul állott az ébenfaóra árnyékában, de a következő pillanatban már őrült rémülettel sikoltottak föl, mert a durva erőszakkal megragadott halotti lepel és álarc alatt kézzelfogható alakot nem találtak! Most ismerték csak föl — a vörös halál közvetlen közellétét . . . belopózott a sötét éjben, mint a tolvaj közéjük . . . Prospero herceg vendégei egymásután hullottak el a vérrel ázott termekben és ugyanazon kétségbeesett helyzetben multak ki, melyben tehetetlenül a földön fetrengtek. Az utolsó vendég halálával az ébenfaóra ingája is megállt. A kandeláberek lángjai kialudtak . . . Sötétség és enyészet nehezedik a vörös halál eltorzult hulláira . . . esetleg jobban biztosított és védett helyeken telepedtek meg. Berzászka határában volt egy cigánytelep: eléggé népes és nagy. Ezt a telepet teljesen elöntötte a viz. A sátrak, a kunyhók, a színes cigányvilág helyén ma egészen üres, lakatlan, szürke terület áll. A cigányok a hegyre hurcolták sátraikat és ma is ott élnek, meredek fák és törpe bozótok között, elszórtan, összetákolt, rongyos és piszkos sátrakban. Félelmetes vihar, rettenetes felhőszakadás lehetett itt! A csendes, a szolid „Berzászka"-pataknak egészen más medre van, mint volt ezelőtt hosszú éveken át. A Lyubkova szomszédságában elpusztult kettős ivezetü vashid hiányát a gyalogjárók és a kocsin közlekedők nem igen érzik. A medrét változtatott Berzászká-patak régi medrén teljes nyugodtsággal lehet átgyalogolni vagy átkocsizni. Alig maradt valami viz a régi mederben, . ...... . ..;;•... (Az elpusztult vasút.) Berzászka és Lyubkova között, Toronyicán vannak a bécsi Eisler-cégnek hatalmas erdői. Rendes nyomtávolságú vasúti sinek vezettek a hegyekre, ezek közé az erdők közé. Rettenetes pusztulás nyomai látszanak itt. A vasúti sinek és annak még a nyoma is, hogy itt pár héttel ezelőtt síneken vitték le a hegyekről a világkereskedelembe a hatalmas törzseket, valósággal eltűntek. A Dunába rengeteg fát sodort az ár, élelmes és lusta szegények még ma is lesik, mikor visz a part felé a gyorsan futd Duna egy-egy ilyen hatalmas fatörzset. A Széchenyi-ut mentén, a Duna partján hatalmas, öreg eperfák merednek a magasba. Egyik-másiknak a derekába óriási fatörzs ékelődött. Azt mondják, hogy a szállításra készen álló fatörzseket az ár ragadta le a hegyről és ékelte velük keresztül az útban álló, vastag, szálas eperfákat. A szép Széchenyi-ut sok helyen, különösen Lyubkovánál erősen megrongálódott. Énnek a községnek a határában volt vashid ma is egymástól ötven méternyi távolságban, két darabban fekszik. Az uj hid építését már megkezdtékLyubkován, körülbelül akkora területen, mint a szegedi Kiss Dávid-féle ház, szorosan egymás mellett házikók álltak. Ennek a helyén most egy darab sivár, üres és terméketlen homokos, terület van. Házaknak, embereknek sehol semmi nyomuk. Akit meg nem ölt az ár, az tovább állt száz méterrel és kezdi itt az uj életet, a tovább való vegetálást. Különös, szinte érthetetlen dolgok is történtek itt. Ott, ahol kőházak halomra dőltek, ma is érintetlenül, teljesen épen áll egy fából való kis viskó. És laknak is benne : a pusztulások sziklaromjain egy megmaradt favityillóban. Más helyen minden elpusztult: ház, ól, ember, kiszakadoztak gyökereikből a fák és a kis gazdaságot elzáró fakerítés sértetlen maradt. Részben idillikus, részben szomorú az a kép, amely egy harmadik helyen tárul elénk. Valósággal egy félház, kettévágott szobák és konyha. Az egyik szobában a fal mellett szék, a másikban gyerekkocsi áll. A konyhában teknő fekszikTalán valami szép, egyetértő családi életet bolygatott itt meg a sors. A rettenetesen pusztító vizáradást Lyubkova fizette meg a legtöbb emberélettel. Az ide vezető utat jobbról-balról virágzó kukoricaföldek szegélyezik, a községben pedig házakat ugy eltemetett a terméketlen futóhomok, hogy nyomuk sem maradt. A Duna partján, a Széchenyi-uton a rohanó viztől legörgétett hatalmas szikladarabok éktelenkednek és a Széchenyi-ut megrongált korlátja a nagy alkotások mulandóságára emlékezteti a Vaskapu felé hajózót. (A károsultak.) Ha virágzó városok, fejlődő kereskedelem és ipar van itt a hegyek között, vetekszik a Máv.-éval az a kár, amelyet magánosok szenvedtek volna. Mert hatalmas volt annak a vizáradásés felhőszakadásnak az ereje, amely itt pusz-