Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-14 / 72. szám

1910 augusztus 14 DÉL MAGYAR ORSZÁG 17 Nők a politikában. Irta Lukács Margit (Temesvár). Temesváron még soha sem látott és hallott esemény történt nemrégen. I1rogrami beszédet tartott az egyik párt jelöltje, amelyen a feministák is agitáltak az elveik érdekében. Természetesen egyelőre csak csendben, óvatosan röpiratok osztogatásával a gyűlés megkezdése előtt, igy próbálva leküzdeni a kezdet nehézségeit. Aztán szép Csendben végig hallgatták a szónokot. Eddig még nem is volt baj, mert hisz a férfiak viccelődéseit, amelyekkel komoly ellenérv hijján traktálták őket, igazán nem veszik számba. De volt aztán komoly megbotránkozás is a férfiak közt. Hiszen belátjuk, jogosan: mert az csak mégis hallatlan dolog, hogy á nők nem a karzatra mentek, hanem szép nyiigodtan helyet foglaltak a földszinten, a férfiak között. Mit keresnek a nők a politikában, pláne a földszinten ? A karzatokon még Csak elfogadhatók, sőt, oda kívánatos is ,, nemünk szebbik fele", hogy hallgassák és csodálják a teremtés urát szónokolni. De csak lebegjen „felettünk", ne jöjjön le a magasságból, mert az árt a nimbusának. Nem tudunk fölnézni rá, ha mellettünk ül a gyűlésterem, a parlament padjain. Hát, tisztelt uraim, köszönjük a jóakaratot és a figyelmeztetési, de lemondunk róluk ! Részt kérünk az emberi működés minden terén nemünknek, de nem alamizsnaképpen, mint ahogy mostanában önök adni szoktak, hanem a jogainkat követeljük ! Minden téren inkább belátják azt, csak éppen a közéletet, a politikát „védik" kettőzött erővel. Pedig éppen erre van leginkább szükségünk, hogy alaposan megjavíthassuk a helyzetünket. „A nő csak föltűnést akar okozni és beszéltetni magáról, ha politizál", mondják ki a szentenciát és erős a gyanúm, hogy önmagukról következtetnek, akik azt állítják, hiszen nő igazi politikai működést nálunk manapság még nem fejthet ki. De hát mi is tulajdonképpen az a politika, amitől ugy féltenek bennünket? Olyan működés, amely az emberiség minél nagyobb részét a lehető legjobb helyzetbe akarja juttatni. Ebből a legnagyobb stílű „jótékonyságból" miért akarják az asszonyt mindenünnen kizárni? „Nem érett még meg rá!" Ez a rövid, de biztos válasz. Furcsa! Hát honnan tudják, hogy nem érett? Kipróbálták már? Dehogy! Sőt minden erejükből arra törekszenek, hogy minél távolabb tartsák az asszonyt a közélettől. Egyben azonban kimondják, hogy ugy is akkora befolyása van igy közvetve is, mintha meg volna minden joga. Férfiúi következetesség! De nagyon is jól tudják, hogy egészen megváltozna a törvényhozás kepe, ha abba nekünk asszonyoknak is volna beleszólásunk. Mindenesetre kevesebb viták lennének a t. Házban és a tüzérség uj kabátgombjai helyett fontosabb problémákon törnék az eszüket. S politikai panamák, meg örökös katonai kiadások helyett hasznosabb dolgokra adnák ki az ország millióit, nehogy tovább is kórházak hiányában pusztuljanak el betegeink és tisztességes lakás nélkül nyomorogjanak munkásaink százezrei. És igy vagyunk ezer más dologgal is. Erre a férfiak azt mondják : szép, szép, de csak irott malaszt. Megérik-e ezek a szép tervek, hogy föláldozzuk nekik a ma poezisét: a csendes, nyugodt családi életet, engedjük-e, hogy ilyen merész ideálokért odaadjuk gyermekeink anyját, házunk napsugarát, a vidám, mosolygó gondtalan asszonyt? Hogy helyébe konkurrens munkatársat kapjunk, aki által még nehezebb lesz a megélhetés í Ez az uraim, — vallják be amitől-félnek* ami ellen kétségbeesve küzdenek és amit még sem fognak föltartóztathatni, mert ez a fejlődés természetes menete. Belátom, önöknek kényelmesebb volt, amikor a házukban önökre örökké fölnéző, igénytelen, gondolatnélküli babát találtak, akinek a legfőbb gondja, hogy ura és parancsolójának minden szeszélyét szó nélkül kielégítse. De hát ezeknek a „szép időknek" hál' Isten vége. Ma már mi is gondolkodunk és öntudatra ébredünk. Tudjuk, hogy éppen olyan jogunk van az élethez, mint a férfiaknak és éppen ugy akarunk küzdeni a saját egyéni céljainkért^ mint azok. Ma már nem az egyetlen célunk és vágyunk, hogy hogyan szerezhetnénk ölbe tett kézzel, de minél szebb pillantásokkal férjet magunknak, aki aztán ugy, mint eddig az apánk, eltart bennünket, hanem gazdasági függetlenség a jelszavunk. A férjhezmenés aztán más lapra tartozik. Ne féltsék azért a házasság szentségét tőlünk. A fejlődés csak előnyére válhatik; csak szebb és jobb lehet, mint amilyen ma, Hiszen a mai házasság — igen kevés kivétellel — vásár. Nem is lehet más, csak a legkevesebb fiatalember keres annyit, hogy jövedelméből a családját eltarthassa. Igy a házasságkötéseknél a szerelmet a közvetítő irodák főkönyvei pótolják. Az ilyen „szerelem" és a másik közt csak az a különbség, hogy itt a leány fizet érte, ott meg a férfi. Ezt a „szent" házasságot ne féltsék a fölvilágosodott politikai fegyverek után nyúló asszonytól. Az asszony mai társadalmi helyzete tarthatatlan, változtatni kell rajta. Arra azonban, hogy ezt a változást a férfiak saját akaratukból, önként előidézzék, hiába várnánk az Ítélet napjáig. Magunknak kell hát hozzáfognunk e munkához. Elsősorban a törvényhozásra kell, hogy befolyásunk legyen, hogy ezáltal elhárítsuk az asszony munkája elől az ezernyi akadályt, amely most előtte áll. Ezért politizálunk, ezért akarunk a férfiak közt állni minden munkájuknál, hogy az közős küzdés legyen közös célért. A temesvári urak, meg a többiek is meglátják majd, hogy agyrémektől féltették a nőt. Harc a csók ellen. Egy francia író, Jean Frollo erősen kikel a hygienia szabályai ellen egy minap irott cikkében. Először — úgymond — eltiltanak bennünket a borivástól, azután a tejtől, később a víztől is, nehogy a tifuszbacillusokat magunkba szivjuk. És most újra fölveszik az orvosok a csók elleni harcnak néhány évvel ezelőtt már elejtett fonalát. Tehát miután megfosztottak bennünket az étkezés örömeitől, most már a sziv gyönyörűségeit is el akarják venni az emberektől. Az ember ne ölelkezzék többet, ne csókolja meg a szép női kezeket, hanem egyedül éljen, állandó félelemben a mikrobáktól. Tehát hogy éljen az ember, meg kell magát fosztania mindattól, amiért érdemes élni. Egy amerikai lap — igy panaszkodik Frollo — nemrégiben ankétét hivott össze ebben a kérdésben. Az ankéten például a következő beszéd hangzott el: — Ha két egyén megöleli és megcsókolja egymást, kiteszik magukat töméntelen megbetegedés veszélyének. Ha egy asszony nagyító üvegen át látná mindazokat a mikrobákat, amelyek egy férfi bajuszában élnek, soha sem engedné magát megcsókolni. Ha egy fiatal leánynak ajkát gondosan megtisztítanák és azután egy bajuszos férfi csókot adna neki, akkor látnák, hogy milyen rémes ez a csók. A tuberkulózis, a difteritisz-mikrobák ezrei volnának lesöpörlietők az előbb még mikrobamentes ajkról. Persze ezek a parányi állatkák nem láthatók, de kedvezőtlen helyzetben annál veszedelmesebbek. A csók egyáltalában veszedelmes, de ha már csókolózunk, tegyük azt bajusz nélkül. Minden esetben valósággal biin, ha az ember egy szép, de különösen ha egy csúnya asszonyt megcsókol, mert az ember soha sem tudhatja, milyen betegségeket tapaszt az ajkára éppen akkor, amikor boldogítani akarja. De — folytatja panaszosan az említett iró — a csók elleni harc még csak hagyján. Vannak ennél még nagyobb furcsaságok is. Nemrégiben egy tudós-kongresszuson megállapították, hogy a kézszorítás majdnem olyan veszedelmes, mint a csók. A karon 25.000—80.000 a mikrobák száma. Különösen veszedelmes a pénztárosokkal való kézfogás, mert ezeknek a keze tele van a piszkos pénzről ráragadt mikrobákkal. Veszélyes az orvos, a borbély és a mészáros keze is. A tudósok szerint tehát nemcsak csókolódznunk, de még barátainkkal kezet fognunk sem volna szabad. Ezen egyébként Edward akként segített, hogy csak a jobb kezére húzott keztyüt, de ezt azután állandóan rajta is tartotta. Mikor ez divattá vált, Edward nevetve mondta el, hogy miért liuzott csak egyik kezére keztyüt. Erre gondolva, igazán joggal kérdezi az ember, érdemes-e élni. Mert ha tényleg veszélyes mindaz, ami élvezetes, akkor nincs semmi célja az életnek. Eijnek a meggyőződésének adott kifejezést az amerikai tüdövészellenes liga elnöke is, amikor a következőket mondotta: A csók talán tényleg veszélyekkel jár. De az a férfi, aki fél a veszélyektől akkor, amikor egy szép ajkat kell megcsókolni, nem érdemli meg a férfi nevet. Ezer mikrobákkal szemben is meg kell védeni a csók jogát, mert csók nélkül nem ér az élet semmit. Egyébként vannak országok, ahol a csók, mint erkölcstelen cselekedet, tilos. Más országokban viszont a csók tartama rendőrliatóságilag van szabályozva. New-Yorkban például van egy rendelet, mely szó szerint a következőképen hangzik: Minclen csók erkölcstelen, mely tovább tart egy percnél, a rend Őrségnek teliát, joga van arra, hogy a hosszan csokolódzókat szétválaszsza egymástól. Nincs azonban arról adat, hogy a newyorki rendőrség valami túlságos szigorúsággal alkalmazná ezt a rendeletet. OGAK Lukács Imre fogmüterme a berlini fogtechnikán oki. képesítve [¡sekoníls-utca l. Menyi-tér sarok. Prosnifi-há/.