Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-14 / 72. szám

1910 augusztus 10 DÉL MAGYARORSZÁG 7 sikkasztott, de zavaros vallomásával és ért.he­tetlen viselkedésével őrültnek akarja szimulálni magát. Ma átkísérték az ügyészséghez. Utcai affér Makón. — Egy rágalmazó cikk miatt — (Saját tudósttónktól.) Ma kinos botrány verte föl Makó főterének a csendjét, amely­ben az a legkínosabb, hogy ezt a botrányt egy lapszerkesztő inszcenálta, aki nem hiva­tásos újságíró. Az incidensnek kinos és kelle­metlen előzményei vannak, amelyek arra kényszeritették Dózsa Ferenc dr makói előkelő ügyvédet, csanádmegyei tisztelet­beli főügyészt, hogy" tettlegesen vegyen elégtételt Espersit Jánoson, a „Makói Füg­getlen Üjság" felelős szerkesztőjén, egy olyan sértésért, amelyet igazán nem lehetett más módon megtorolni, mint ahogy azt Dózsa dr tette. A Makón nagy és kinos föltűnést keltett incidensnek az előzményei nem kevésbé keltettek kinos és általános föltűnést a szomszédos kis városban. A „Makói Független Újság" egyik e heti számában ugyanis „Pók" cimen cikk jelent meg, amelyben a Dózsa dr családi életét érintő súlyos gyanúsítások és támadások vannak. Az erős hangon tartott cikk nagy ellenszenvet keltett nemcsak Dózsa család­jának és barátainak körében, hanem az egész városban. Ezérfr a családi életét ért súlyos és mindenképen indokolatlan támadás­ért vett ma elégtételt a makói és csanád­megyei közéletnek egyik vezető előkelő­sége, Dózsa dr. A nagy szenzációt keltett utcai botrány részleteit az alábbiakban ismertetjük: (A Dózsa-család.) Makón, de egész Csanádmegyében is általá­nos tiszteletnek és közkedveltségnek örvend a Dózsa-család, amelynek több tagja szerzett her­vadhatatlan érdemeket a megyei és városi köz­élet fölvírágoztatásában. Magának Dózsa Fe­renc dr-nak virágzó és a megyében nagyon keresett ügyvédi irodája van, amely puritán pontosságáról ós jólvezetettségéről híres. Alig van jótékonysági vagy egyéb társadalmi moz­galom Makón és a megyében, amelynek meg­indítói vagy vezérei között ne lenne Dózsa Ferenc dr és a Dózsa-családnak még egyik­másik tagja. Dózsa Ferenc dr édesatyja vár­megyei főügyész, rokonai á makói közkórház igazgató-főorvosa, Dózsa Lajos dr, Nagy Sán­dor volt országgyűlési képviselő és Dózsa Sámuel dr, a kiváló makói ügyvéd. (Cikkezik a Független Újság.) Amióta a legutóbbi szenvedélyes választások viharai elmultak, csendes, nyugodt volt ismét a kis Makó köz- és társadalmi élete. Egy-egy kisebb eseményen kivül az okozta az egyedüli kellemes szenzációt Makón, hogy az itteni közkórház igazgató-főorvosa, Dózsa Lajos dr, az elsők között volt az egész országban, akik az áldásos Ehrlich-szérummal való oltást és gyógy­kezelést megkezdték. Az utóbbi napokban úgyszólván kizárólag erről beszéltek lelkesedve a jó makóiak, különben végezte mindenki azzal a szorgalommal, csenddel és egykedvű­séggel a dolgát, amint az egészen közömbös, üres és meleg napokon szokásos. A hétén aztáu a csendes munkában és tisz­tes polgári szórakozások között, de szenzációk nélkül élő makóiaknak uj és nagy szenzációval szolgált a „Makói Független Újság". A pikáns és Ízetlen híradásról szóló sorokat falta a makói feözönség, amely mindenhol olyan, hogy a lenyomtatott és pikáns szenzációkat el akarja olvasni, ha azután meg is botránkozik rajtuk, {szürke és semmit sem sejtető volt annak a cikknek a cime, amelyben a „Független Újság" méregbe mártott tollal akarta megmarni Dózsa dr-t. Ez a cím ; A pók. A cikkíró állattani ismeretei szerint ugyanis a pók élősdi állat. Ha tehát a pók élősdi állat, mrért ne lehetne „A pók" egy cikknek a címe, amelyben a természettudományi ala­pon álló, tehát modern szerző megtámad egy embert a legszentebb családi becsületében? Az állattan törvényei szerint tehát cimet nyert a cikk. Ami ez alatt a cím alatt van, azt már nem az állattan tanítja. Legalább a „Makói Független Újság" ugy hirdeti. A cikkben ugyanis vakmerő és ízetlen nyíltsággal piacra hurcolják Dózsa Ferenc köztiszteletben álló hitvesének a becsületét is. A cikk a hirlapirás fölada­tának tekinti azt, hogy azzal a vakmerő állí­tással álljon a nyilvánosság elé, hogy Hervay István csanádmegyei alispán eredménynyel ud­varol dr Dózsa Ferencnének, hogy az udvarlásT ról és eredményről tud Dózsa Ferenc dr is, ak szives elnézéseért klienseket kap az alispántól (Az incidens.) Hogy mi ennek a személyi élekkel telitett( hirlapirásnak témáját és föladatát nem tehető^ mivel sem indokolható kiruccanásnak a hát­tere, az még nem derült ki. Bizonyos, hogy a párját ritkitó támadás kinos és általános föl­tűnést keltett egész Makón, ahol a történelmi nevezetességű iráska megjelenése óta sokat tárgyalták az ügyet. És a súlyosan sértett Dózsa Ferenc dr egész a mai napig nem tudott abba a helyzetbe jönni, hogy a sértésért méltó elégtételt vegyen. Ma azután a Független Újság cikke által fölkevert hüllámgyürü tovább terjedt és a botrányos ügynek kinos folytatását adta a város főterén, a „Korona"-szálló előtt. Este hét óra felé járt az idő. Espersit János kávéházba tartott a makói főtéren, Dózsa Fe­renc dr pedig ép tenniszezésröl jött rakettel a kezében. Espersit még jókor észrevette a fe­léje közeledő ügyvédet, esetleg elkerülhette volna a találkozást, ha megfutamodik. Ugy lát­szik, ezt szégyelte. Ment hát tovább, ugy, hogy a j,Korona"-szálló előtt összetalálkozott a ha­talmas erejű, jól megtermett Dózsával. Az ügy­véd megszólította : — Miért irta azt a cikket ? Espersit nem is válaszolhatott. Dózsát el­fogta a düh, nyomban magasra emelte a ra­kettet és vele Espersit fejére sújtott. Espersit védekezni, sőt támadni is próbált, ami azon­ban alig sikerülhetett neki a nagyerejü ellen­felével szemben. A két ember elkeseredett, heves küzdelme még percekig tartott. Ezalatt egyre nagyobb embertömeg gyűlt köréjük, ami Dózsa dr-t arra kényszeritette, hogy a jól végzett munka után eltávozzék. Az utcai verekedő hire futó tűzként terjedt el az egész városban. Aki csak tehette, a „Ko­rona"-szálló felé sietett, hátha lát még vala. mit az érdekes és úriemberek között szokat­lan párbajból. (Az afférről.) A Délmagyarország makói tudósítójának al­kalma volt beszélni Dózsa Ferenc dr egyik közeli rokonával, aki a botrányról a követke. zőket mondotta: — Tény és való az, hogy a botrány meg­történt. Nem szívesen beszélek r$la, mert egyik közeli rokonomnak a családi ügyéről van szó. Espersit János egy komisz rágal­mazó cikkben olyasmit állított Dózsa dr fe­leségéről, amely föltétlenül megtorlást kö­vetelt. Bemocskolta családi éietüket és meg­rágalmazta a város köztiszteletben álló alispánját is. Minden olyan ember, aki más­nak családi boldogságát hamis hírekkel meg­hurcolja a városban, megérdemli, hogy ha­sonló bánásmódban részesüljön. Dózsa dr rokonom, amikor kérdőre vonta Espersit Jánost, aki szemérmetlenül beismerte, hogy a cikket, ő irta, nem vehetett másként elég­tételt, minthogy megverte. Ezt pedig meg­érdemelte az az ur, aki egyébként, tudtom­mal, nem is hivatásos ujságiró. Talán azért vájkált olyan szemérmetlenül a családi be­csületében. Hivatásos ujságiró jobban vigyáz a tollára. Igazat kell adnunk a nyilatkozónak. Valóban példátlan eljárás volt ez Espersit úrtól, aki mint „sajtó" szerepel Makón és visszaél a becsületes újságírók becsületes fegyverével, a tollal. A tettlegesség sohasem helyeselhető, de vannak esetek, amikor meglehet érteni ezt a súlyos lépést. A földesúr és a leánya. — Halálba a rágalom elől. — (Saját tudósítónktól.) A somogymegyei Nagy­atád községet tegnap óta véres szenzáció tartja izgalomban. Borbás Ferenc rinyaszentkirályi földbirtokos agyonlőtte leányát, Borbás Annát, egy férjétől elvált asszonyt, azután a füstölgő fegyverrel a saját életét is kioltotta. A borzalmas családi tragédia okait a legnagyobb titokzatosság födi. Borbás Ferencnek nagykiterjedésű birtokai vannak Binyaszentkirályon, amelynek egyik leggazdagabb polgára. Leánya hires szépség volt, akiért versengett az egész vármegye fiatal­sága. Mikor azonban férjhez ment, boldogtalan életet élt. Azt beszélték, kikapós természetű volt, állandóan pörpatvarban élt férjével, végre is elváltak egymástól. Borbás Anna édesatyja nagyatádi házát vezette, Borbás Ferenc pedig rinyaszentkirályi birtokán gazdálkodott. A földbirtokos gyakran ellátogatott a leányá­hoz és olykor több napig vendége volt. A szom. szédok suttogni kezdtek a dologról s azt be­szélték, hogy Borbás ugy viselkedik a leányá­val, mintha udvarlója volna. Bizonyosát azonban senki se tudott. Borbást nagyon elkeserítette a pletyka, folyton panaszkodott, hogy nem tud szabadulni a rágalom elől, öngyilkos leisz ós megöli a leányát is. — A halálunkkal fogjuk méghazudtolni a pletykát — mondotta néhány nappal ezelőtt. A minap elkészitette végrendeletét, minden ügyében intézkedett. Szótlanul, mogorván visel­kedett és meglátszott rajta, hogy sötét tervet forgat agyában. Tegnap meglátogatta a leányát, akivel a hálószobába vonult vissza. Nem sokkal később két durranás hallatszott ki a szobából. A cselédek rosszat sejtve, az ajtóhoz rohantak, befeszítették és behatoltak a dráma színhe­lyére. A padló tele volt vérrel, megüvegesedett szemmel, vérben feküdt az apa és leánya. A jeány szájába égy zsebkendő volt tömve, a zsebkendőn átszivárgott a piros, gőzölgő vér. Mindketten meghaltak. A csendőrség vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy Borbás miért követte el rémes tettét. Halottrabló utcai leány. — Eltűnt nyolcezer korona. — (Saját tudósítónktól.) Budapesten, a Lázár-utca 7. szám alatt tegnap délelőtt tizenegy órakor meghalt Szabó Józséfnó lakásán Schmarz Vil­mos hajdúszoboszlói terménykereskedő. Tegnap­előtt az éjszakai személyvonattal érkezett Schmarz Vilmos Budapestre, a Páris-szálloda második emeletén a 63. számú szobában lakott, tiz órakor ment el a hotelből és a Váci­köruton eszébe jütott, hogy benéz egy szóra a Lázár-utcába. Be is nézett a hetes számú föld­szintes házba. A földszint 1. ajtószám alatt lakó Szabónéhoz tért be. Egy félóra múlva Schwarz Vilmost megütötte a guta. Nyomban meghalt. A holttestet a törvényszéki orvostani intézetbe vitték. Ma ebben a szomorú ügyben szenzációs fordulat történt. A rendőrségen Csiszár Imre fogalmazóhoz beállított Weinberger Gá­bor hajdúszoboszlói faraktáros, az elhunyt Schwarz sógora és a következőket mondta el: — Budapest felé a vonaton, a lapokból értesül­tem, milyen szerencsétlenség történt a sógo­rommal. Azt olvastam, hogy Schwarznál két­ezernégyszázhatvankilenc koronát találtak, pe­dig tizezernégyszázhatvankilenc koronát hozott föl magával. Ebből nyolcezer koronát Holstein Kálmán kabai terménykereskedő adott át neki, hogy itt egy ügyfelének fizessen. Az a gyanúm, hogy a sógor nem fizetett, mert

Next

/
Thumbnails
Contents