Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-14 / 72. szám

1910. I. évfolyam, 72. szám. Vasárnap, augusztus 14 Rüzpontl szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, i—i Rorona-utra 15. szám i—i Budapesti szcrhssztísíj cs kiadóhivatal IV., ca Várcsház-a.ca 3. szám •—i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— téiévre . . . R 12 negyedévre . R 6— egy hónapra R 2 Egyes szám ára 10 fillér E10F1ZETESI AR VIDÉKÉN: egész évrs. R 28-— félévre . . . R 14-— negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 œ Kiadóhivatal 838 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 A Béke megrontói (f. á.) Hatalmasok, népek és országok sorsának intézői gyűlnek össze nemsokára Ischlben, liogy megüljék I. Ferenc József nyolcvanadik születésnapját. Amikor fejedelmek ünnepelnek fejedelmet, az nem csupán a körülrajongott i?r személyét illeti. Minden uralkodó millió és millió embert képvisel, a pompás és fényes találkozások nem egyebek államok randevújánál és az Ischlben pihenő életerős aggastyán körülrajongása természetszerűleg szól Ausztriának és Magyarországnak egyaránt. A nagy Habsburg nagy napjainak révén békének és szeretetnek kell áradnia felénk is. Az összevissza fegyverkező világtörténelmi versengés közben, a gyakran wagneri rémségekkel zengő európai koncert közepén meg nem görnyedve áll I. Ferenc József örökkig daliás alakja és irtózatos háború fenyegető dühe csillapodott le a mult évben is jellegzetes kék szemének szelid tekintetétől. Öröm és megnyugvás hát a népekre, hogy a hozzá hasonlatos hatalmasok az ő tiszteletére összegyűlnek. Mindenütt békiilés. Orosz a japánnal szives egyezségre lép s amit el nem intézett sok ezer halott, azt a súlyos gazdasági és hegemónia-kérdést megoldja néhány csöndeshangu jegyzék. Csupa nyájasság és derű az európai diplomácia, amely tavaly majdnem fölsorakoztatta a rengeteg hadtesteket és a rettenetes Dreadnaugthokat. A balkáni puskaporoshordóban is mintha limonádé erjedne mostanság. És a Békének ebbe a biztató némaságába beleordít most az alantos gyűlölködés. Alantos és je'entéktelen, de épen ezért kétszeresen megbotránkoztató. Hirül adjuk ma a Délmagyarország egy másik cikkében, hogy a romániai magyarellenes politikusok tiltakozásának hatása alatt Károly király lemondott arról a tervéről, hogy résztvesz az ischl-i ünnepségeken. Szépen otthon marad Szinajában, mintegy dokumentálván azt, hogy Románia nem vehet részt a magyar fejedelem ünneplésében. És ebből az alkalomból a bukaresti lapok fogvicsorgatva és diadallal vonitanak felénk. Tücsköt-bogarat összehordanak ellenünk, kigyót-békát kiáltanak felénk a Béke hitvány megrontói. Kezdik az idei választásokkal. Hogy elnyomták itt és ágyonnyomoritották az ő magyarországi édes testvéreik politikai szabadságát. Hogy most a magyar kormány körmönfont módon tőrbe akarja csalni a románok vezetőit. Aztán kezdenek visszafelé sandítani. Régen elsimult, majdnem elfelejtett ellentéteket elevenítenek föl és történelmi alapon igyekeznek bebizonyítani, hogy Károlynak és tanácsadóinak igazuk van. A gálád és mélyjáratu agyarkodás láttán önkéntelenül fölmerül az a kérdés, hogy van-e eszük és lelkiismeretük ezeknek a békemérgezőknek ? Tudatában vannak-e annak, hogy mit cselekszenek ? És miért teszik ? Ilyen módon csak nem akarnak segíteni magyarországi fajrokonaik sorsán és komolyan ebben az esetben arra sem számithatnak, hogy sikerül befeketíteniük Magyarországot Európa közvéleménye előtt. Mi a célja hát az ünneprontóknak ? Könnyen megállapíthatjuk. Semmi egyéb sem lehet, csak az, hogy az ischl-i ünnep aktuálitásába belekapaszkodva, a Magyarországon készülő nemzetiségi békét még jobban, a csirájában elmérgezzék. Titkos szálak és gyalázatos anyagi érdekek fűzik ezeket a bukaresti sovinisztákat a mi románjaink mozgalmaihoz. Ha megszűnik a románok forrongása, egyszerre elvesztik ők Magyarországon a talajukat. Bedűlnek az alagutak, amiken keresztül szállítják az izgatók a fanatizmust és mesterségesen szított elkeseredést. A különben szelid és politikailag jelentéktelen uralkodójuk révén és Ferencz József nyolcvanadik születésnapjának alkalmából védik hát immorális érdekeiket. Lehet, hogy Károly király meggondolja még a dolgot és Ischlből mégsem marad el. Ám akárhogyan történik is, az a csöpp méreg, amit a bukaresti izgatók belecsempésznek Európa béKsnos kötelesség, Irta Ambrus Zoltán. II. Sándor cár uralkodásának utolsó éveiben történt, hogy egy téli reggel Kolb báró, a szentpétervári színházak főfelügyelője és az udvar támogatásával fenntartott francia szinház intendánsa, megjelent Lenormand kisasszony szállásán s beüzent a színésznőhöz, hogy hivatalos ügyben kivan szólni vele. Lenormand kisasszony azt üzente vissza, hogy szívesen rendelkezésére áll a bárónak, ha megvárja, amig ő felöltözik; fáradjon a szalónba. A várakozás meglehetősen hosszú idejét Kolb báró egyesegyedül annak szentelte, hogy folyton fontolgatta és latolgatta, mit fog mondani. Kínos kötelességet kellett teljesítenie. Lenormand kisasszony egy félévvel előbb még a párisi Comédie Française tagja volt s Kolb bárónak csak nagy áídozatok árán sikerült rábírnia, hogy tiz évre a szentpétervári francia színházhoz szerződjék. A szerződés megkötése óta Lenormand kisasszony mindössze kétszer játszott a szentpétervári francia színházban; Phaedrája is, Lecouvreur Adriennejç is nagyon tetszett az egész közönségnek, legjobban az előkelőknek ... és most Kolb bárónak mégis azzal kellett előállanja, hogy nagy sajnálatára lemond a tízéves szerződésről, minden megokolás nélkül. A színésznő végre jelentkezett. S a báró, estefelé, erről a beszélgetésről számolhatott be a főudvarmesternek : Lenormand. 0, ó, milyen iintiepies arc! Ha nem ismerném jól, báró és lia nem tudnám, hogy ön üres óráiban dalköltő, azt kellene hinnem: nini, ez az ur a szentpétervári rendőrfő, aki tudtomra adja, hogy hazatoloncolnak Franciaországba! Vagy talán haragszik azért, hogy szives meghívására nem siettem jelentkezni a hivatalában, hanem azt feleltem, hogy: ha a bárónak beszéde van velem, hát csak keressen föl? !... A báró. Jobban szerettem volna, ha hozzám fárad. így kivánná a hivatalos rend, állásom tekintélye . . . Lenormand. 0, ó, az ön állásának a tekintélye! ... De egyelőre hagyjuk ezt. Csak arra emlékeztetem, hogy ön nekem nem följebbvalóm és én önnek nem vagyok cselédje, hanem, igenis, az ön színháza az egyik szerződő fél és én a másik ... a szerződésemben pedig ilyen esetekről nincs szó. A báró. Erről sokat lehetne vitatkozni és az én fölfogásom az, hogy ameddig ön a szinház kötelékében van, köteles az intézet házirendjéhez alkalmazkodni. A legtöbb szerződésben benne is van ez a kötelezettség, kifejezetten. Megengedem, hogy az önében nincs, de ez nem változtat azon . . . Különben mindegy. Elállottam a kérésemtől s eljöttem magam, mert én meg tudom érteni és tiszteletben tudom tartani a hölgyek idegességét, különösen a színházi hölgyekét. Lenormand. No, nem épen csak ezért jött el. hanem egy kissé azért is, mert attól tartott, hogy ha egyszerűen rideg, hivatalos levélben közli velem a mondanivalóját, botrányt találok csapni... és ezt ön igen szeretné elkerülni. A báró. Nem, ez eszemágában se volt. Föl se tehetem azt, hogy efélére tudná ragadtatni magat; nem képzelek olyan esetet ... a legrosszabb esetben is megóvna ettől a jóizlése. Aztán meg ön igen jól tudja, hogy Oroszországban vagyunk ós nem Párisban. Itt nem oly könnyű botrányt csapni. De ha ön botrányról beszél, akkor ön tudja, hogy mit kell mondanom és talán fölmenthetne attól ... Lenormand. Könnyű kitalálnom, miért jött, de nem mentem föl semmitől... ellenkezőleg, égek a kíváncsiságtól, hogy miképen fogalmazza meg a mondanivalóját. A báró. A legegyszerűbben. Ön tisztában van vele, hogy parancsra járok el és az érzésem ellenére csak kinos kötelességet teljesítek. Azért olyan tisztelettel, aminőt az ön művészete megkövetelhet, de egyszerűen tudtára adom önnek, hogy nagy sajnálatomra le koll mondanom az ön további szerepléséről és színházam fölbontja a tízéves szerződést. Természetesen nem zárkózom el ennek az elhatározásnak a jogi következései elől és rajta leszek, hogy minden egyéb kívánságának megfelelhessek, föltéve, hogy ön nem követel több kártalanítást, mint amenynyit a móllányosság megadhat. Lenormand. Köszönöm, nem kérek belőle. Önök erre az álláspontra helyezkednek: a színésznő elvihet mindent, amit csak összeszedhet, de mars! ... A színésznőnek az is elég, ha jól fölpakkolhat . . . mindig meg szoktak elégedni vele, ha mindent összecsomagolhatnak és magukkal vihetnek, ami a kezük ügyébe akad, az utolsó gyufatartőig . . . ám vigye, ami szemének, szájának kellemes, ha nem követel túlságosan sokat és nem akarja elvinni még a templomtornyokat is! . . . Csakhogy én ám nem helyezkedem erre az álláspontra! Nekem nem kell