Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-13 / 71. szám

isno. I, évfolyam, 71. szám Szombat, augusztus 13 KBzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ca Rorona-utca 15. szám era Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=i Vaioshiz-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 241— félévre . . . R negyedévre. R 6— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér 12'— 2"— ELOFIZETESl AR VIDEREN: egész évre. R 28'— félévre . . . R negyedévre. R 7'— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fillér 14"— 2-40 TELEFON-SZAH: Szerkesztőség S35 a Riadóhivatal 835 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—II ílz öreg vármegye. Marostorda, az öreg-, mégis nagyon liatal vármegye ismét aktuális. Az ottani koalíciós társaság újra érdekes stiklit követett el. Közigazgatási bizottságának legutóbbi ülésén történt, hogy a bizottság tiz szavazattal hat ellenében elhatározta, hogy a főispánnak azért az eljárásáért, hogy „a közigazgatási bizottsági ülés elnöklése ügyében nem intézkedett kellő időben és szabályszerűen", mely okból a bizottság ülése délelőtti fél tiz óra helyett csak tizenegy órakor volt mégkezdhető, jogorvoslattal fordul a belügyminiszterhez, azt kérve, hogy utasitsa a főispánt pontosságra. Ezt a határozatot a közigazgatási bizottság többsége Gál Sándor volt képviselőházi elnök kezdeményezésére hozta, annak dacára, hogy maga az elnöklő alispán bevallotta, hogy a főispán a titkára utján azt az üzenetet küldte, hogy mivel a vasúti összeköttetés miatt Budapestről csak féltizenegy órakor érkezik meg, addig ne nyissák meg a bizottság ülését, mert ő maga kíván elnökölni. Étről az üzenetről az alispánnak tudomása volt, közölte a bizottság ülésén is, de Gál erre sem ejtette el a főispán eilen az intézkedés elmulasztása miatt emelt vádat, hanem oda módosította azt, hogy a főispán vétke az, hogy nem küldött az alispánnak közvetlen értesítést. Furcsa eset. Mi is történt MarosA nyomorék. Irta Guy de Maupassant. Földhözragadt szegénysége és nyomorék volta ellenére is szebb napokat látott valaha. Tizénötéves korában a varvillei országúton egy szekér eltiporta s összezúzta mindakét lábaszárát. Ezidő óta koldult s végigvonszolta testét az utak mentén, tanyáról-tanyára döcögve két mankója közt, melyek a füle magasságáig föltolták a két vállat. A feje két hegy között a völgyben látszott állni. Talált gyermek volt, akire a billettesi plébános akadt rá halottak napjának reggelén az árokban, miért is a Nicolas Toussaint (Mindszentek) névre keresztelte, ügy nevelték föl könyörülotességből, iskolába sohasem járatták s nagyokat nevettek rajta, ha a falu pékje néhány pohár pálinkával holtrészegre itatta. Azóta is csak csavargott ¡3 egyebet sem tudott, mint a kezét nyújtani. D'Avary bárónő valamikor, hogy éjjeli szállása legyen, átengedett neki egy szalmával telt zugot a • tyúkól mellett, a kastélylyal szomszédos majorságban. Akkor, még a nagy éhinség napjaiban is bizonyos lehetett felöle, hogy kap egy falat kenyeret s egy pohár almabort a konyhában. Gyakran néhány sou-darabot is fölszedhetett a földről, melyet a lépcsŐró'l, vagy szobája ablakából az öreg hölgy dobott le neki. Ámde a bárónő már rég a föld alatt pihent. i vásárhelyen? Nagyon zavarosak és ellentmondók ezeknek az uraknak a vádjai. Vegyük sorra: Gál Sándor mélyen megbotránkozik azon, hogy egy ülést, melyet féltízkor szokás tartani, csak tizenegykor lehet megnyitni. Ugyanaz a Gál Sándor botránkozik meg ezen, akinek mint Házelnöknek tudtunkkal nem volt olyan súlyos sérelem, amikor a tisztelt Házban a tiz órára hirdetett üléseket csak tizenegy óra felé szokta megnyitni. Hja igaz, akkor Gál Sándorék ültek a „nyeregben", már pedig a nyereg magasságából tekintve a tizenegy is tiz órának látszik. Csodálatos, hogy épen ez a közigazgatási bizottsági pár perc keltette Gál úrban és társaiban a lelkiismeretet, amikor ők maguk hetek óta mást se tesznek, minthogy egy vármegye ^¡letét a kisszerű személyes hajszáikkal megakasztják, amikor egy vármegyének százféle fontos közérdeke vár hetek óta arra, hogy a méltóságos és nagyságos vármegyei hősök szóhoz juttassák. Itt pedig nem percekről van szó, amelyekért a vasuti menetrend felelős, hanem hetekről, amelyeket ezek az urak raboltak el a megyétől. Szóval, az a főispán bűne, hogy nem értesítette a bizottságot a távolmaradásáról? Hát akkor honnan tudta az alispán, hogy Erősdy meg fog érkezni és elnökölni akar és mikép értesült erről Gál Sándor is? Hiszen épen ennek az értesítésnek az alapján módosította oda A falvakban úgyszólván semmit sem adtak neki, mert már unos-untig ismerték s megelégelték negyven éven keresztül látni, amint kunyhóról-kunyhóra vándorol, fatalpain vonszolva rongyos és alaktalan testét. Mindazonáltal semmi áron sem akart elköltözni, mert nem ismert egyebet a földön, mint ezt a zugot, ezt a három-négy parányi falut, melyekben nyomorúságos életét tengette. Határt szabott a maga koldulásának s a megszokott terület határvonalát sohasem lépte tul. Nem tudta, hogy a fákon tul, melyek a látóhatárt szegélyezték, van-e még világ ; de erre nem is volt kiváncsi. És mikor a parasztok, akiket boszantott, hogy naponkint ott találkoznak vele a földjeik szélén, vagy árkaik mentén, rákiáltottak: — Miért nem mégy más faluba is, ahelyett, hogy örökké itt ődöngenél? — nem felelt s igyekezett eltűnni, szivében az ismeretlentől való félelemmel, a szegény ember rettegésével, akit megmagyarázhatatlan módon ezernyi dolog is rémit: uj arcok, szidalmak, azoknak az embereknek gyanakvó tekintete, akik őt nem ismerik, a zsandárok, akik párosával végigmérik az utakat s kiknek láttára ösztönszerűleg elbujt a bokrok közt, vagy a kőrakások mögé. Ha csak megpillantotta őket a távolban, amint fegyverük megvillant a napfényben, nyomban különös mozgékonyság költözött tagjaiba, a szörny mozgékonysága, aki minden áron rejtekhelyet keres. Ilyenkor lebukfena vádját, hogy az intézkedés formája sérelmes ? Ugyebár, ha az alispán tudja, hogy a főispán késéssel fog érkezni, vagy meg kell várni a megérkezését, vagy — ha halasztást nem tűrő ügyet kellene addig is elintézni, — meg kell kezdeni az érdemleges munkát az alispán helyettes elnöklésével. Hogy a két természetes megoldás helyett egy lehetetlen harmadikhoz folyamodtak, azon csak az csodálkozhatik, aki nem ismeri a marostordai koalíciós erkölcsöket. Ez a harmadik megoldás az volt, hogy Gálék megkezdették a gyűlést az alispán helyettes elnöklésével azzal az érveléssel, hogy a főispán nem intézkedett az elnöklésről, és az ülésen az érdemleges munka megkezdése helyett valami vádhatározatfélét mondtak ki a főispán ellen azzal az érveléssel, hogy a főispán intézkedett az elnöklésről, de nem megfelelő formában. Hát melyik az igaz? Intézkedett? Vagy nem intézkedett ? Boldog vármegye, ahol akadnak még Gál Sándorok, akik nem tűrik el, hogy a főispán — közügyekben lévén elfoglalva, és bejelentve a késést — megkéssék egy bizottság üléséről. De százszor boldogabb volna az a sokat zaklatott vármegye, ha Gál urék késnének már le végre a maguk felforgató munkájáról, mert akkor a vármegye lélekzethez juthatna s végre a munkára is ráérne. Reméljük, hogy a belügyminiszter, akihez Gálék ezzel a stiklivel fordultak, megtalálja cezett mankóiról, rongydarab módjára földre ejtette magát, gömbbé göngyölődött, egész kicsinyre, csaknem láthatatlanná vált, meglapult, mint a nyúl a fészkében s rongyainak szine fölismerhetetlenül összeolvadt a földével. Mindazonáltal soha sem volt velük semmi dolga. De a félelem már benne volt a vérében, mintha e rettegést, e ravaszságot szüleitől örökölte volna, kiket sohasem ismert. ' Nem volt tanyája, nem volt tető, mely védelmet nyújtott volna neki, nem volt kunyhója, nem volt éjjeli menedéke. Mindenütt aludt, télen s nyáron egyaránt belopózott a pajtákba vagy az istállókba s ilyenkor bámulatos ügyességet tanusitott. Mihelyt valaki észrevette jelenlétét, nyomban nagyügyesen elillant. Ismert minden nyilást, melyen keresztül be lehetett hatolni az épületekbe. A mankóval való bánás következtében karjai rendkívüli módon megerősödtek. Csupán keze erejével föl tudott mászni a szénapadlásokra, ahol, ha elegendő élelmet birt összeszedni körútján, három-négy napig is megmaradt, anélkül, hogy mutatkozott, volna. Ugy élt az emberek közepett, mint az erdő vadja; nem ismert senkit, nem szeretett senkit s a parasztokban sem keltett föl egyéb érzést, mint a közönyös megvetés és a tartózkodó ellenségeskedés egy nemét. Idők folytán a „Harang" csúfnévvel illették, mert a két facövek közt ugy himbá