Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-11 / 69. szám

I. évfolyam, 69. szám Csütörtök, augusztus 11 ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évre . K 28'— félévre . . . R 14 — negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEPON-SZAM: Szerkesztőség 835 cn Riadóhivatal 831 interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma <28—12 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, cs Rorona-utca 15. szám i—i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=i Városház-utca 3. szám a ,. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . R 12-— negyedévre. R 6— egy hónapra R V— Egyes szám ára 10 fillér Tomasich és a horvátok. Bekövetkezett, amire nemrégiben még gondolni sem lehetett: Tomasich bán rövid barátkozás után meghasonlott a horvát-szerb koalícióval, a király aláirta már Ischlben a horvát országgyűlés föloszlatására vonatkozó rendeletet, még ezen a héten széjjel is küldik a zágrábi parlamentet s az őszszel uj választások lesznek Horvátországban. Néhány hó­napnyi időtartamba szorul bele a külö­nös válság, amit ezalatt a rövid idő alatt le is akarnak bonyolítani. És pe­dig oiyképen, hogy Tomasich bán uj pártot alakit. A pártalakulást a mostani mérsékelt horvát frakciók fúziója előzné meg, az ennek a célnak érdeké­ben megkezdett tárgyalások már nagy­ban tartanak, bár még nem vezettek pozitiv eredményre. A mód tehát, amivel a horvátországi válságot megoldani akarják, hasonlatos a nemrégiben történt magyarországi eseményekhez. Ügylátszik, a nemzeti munkapárt örvendetes sikere adta meg az in pulzust a horvát válság ilyetén való megoldására. Sőt látszólag Toma­sichnak könnyebb dolga, valószínűen nyert ügye van, mert hiszen olyan pártok állanak rendelkezésére, amelyek a kormányt minimális engedményekért erőteljesen támogatni hajlandók és mert hiszen maga a válságot okozó koalíció állandóan a békés húrokat pengeti. Színek és hadi elvek. Irta Kemény Aladár. Parmantié-ben, huszonnégy kilométerre Sidi Bel Abbestől, éles töltésekkel hadgya­korlatot tartott az első idegen ezred két zászlóalja. Három őrnagy volt velünk a gya­korlatokon, amelyeknek a francia neve tir dö gerr. A kiképző század, a huszonhatodik, két álló hétig dolgozott pokoli hőségben, tüskés tarlón, árkon, bokron, amig töméntelen „sziluettéből megszerkesztette az ellenséges hadállást. A sziluett feketére festett, deszká­ból egybetákolt figura. Van mindenféle, tüzér­ség, ágyuk, gyalogosok, lovasok, külön és csoportokban. Hosszura nyúlt lövészléniák, husz-harminc fekvő katona egymás mellett. A fantáziának, az arab lovas-attaknak hü képmása : bon­tott sorokban, tömkelegben vágtató lovasok. Amikor a parmantiési vértelen ütközet, förtelmes forróságban lezajlott, amikor mi, lé­gionisták, halálra fáradva, fehér ajakkal he­verésztünk a sátorponyvák alatt, napiparan­csot adott ki Élió őrnagy, a parmantiési tir dö gerr parancsnoka. — Megrovom — irta az őrnagy — az egész tisztikart . . . Minden egyes zászlóalj­parancsnok, századparancsnok, főhadnagy és hadnagy egy ősi hibába esett. Eltévesztette a gyakorlatot az elmélettel . . . Pedig elmé­lettel már sok ember életét keserítették el, hanem elmélettel, tudomásom szerint, még meg nem nyertek egyetlen ütközetet sem. A parancsnok urak, sőt minden egyes káplár, aki az eszkvádját vitte a tűzbe, front­Eszerint, legalább első pillantásra, a horvát válság ilyen gyors lebonyolítását helyeselni lehetne. Valóban kívánatos, hogy a társország politikai viszonyai annyira tisztázódjanak, mint a miéink, annál is inkább, mert föltétlen érdekünk a nyugalom Horvátországban, mert ez mintegy kiegészítője és támogatója a magyarországi nyugalomnak. De épen ezért, mivel a horvát hely­zet lecsillapodását, illetve megoldását elsőrangú érdeknek tartjuk, nem mu­laszthatjuk el, hogy némely aggodal­munknak, ugy gondoljuk : alapos aggo­dalmunknak kifejezést adjunk. Őszin­tőn kimondjuk hát, hogy az esetleg létrejövő horvát fúzió sikerében bizni nem tudunk. Az az idő, ami a zágrábi országgyűlés feloszlatása és a legké­sőbb ősz végére tervezett választások közé esik, sokkal kurtább, semhogy azalatt a horvát közvéleményt teljesen Tomasich és a kormány táborába hó­dítani lehetne. Ebben a tekintetben Magyarországon más volt a helyzet. Itt maga az uralmon levő koalíció hajtotta maga ellen a választókat ezerszer is­mertetett avatatlan és rosszhiszemű politikájával. Ám Horvátországban a koalíció ugyanabból a többségi pártból alakult, amely Tomasichot igen nagy barátsággal támogatta és amely a kor­mányzási programot most is elfogadja* Személyi kérdések miatt feneklett meg a horvátországi béke, nem tarthatjuk ban vonult föl. Ez tisztára lehetetlen álla­pot. Már csak azért sem lehetséges az ily­nemű támadás, mivel az ellenség könnyen megállapítja a támadók létszámát. Támadni rézsútosan kell. Eddig Élió. Brutális, pogány egy ember az én volt őrnagyom, de értett a hadvise­léshez, annyi szent. Tehát rézsútosan kell támadni. Justi­nianus császár ediktumában azt hirdette, hogy hibától mentes a corpus curis. Ecce, mondták erre a kommentátorok, az első hiba ! Mert ki hiszi el a nagy császárnak, hogy hibátlan kompiláció létrejöhet V így vagyunk a derék Élió őrnagy napiparan­csával is. Leszidja benne az elméletet, mint olyant és odabigygyeszt a végére egy elméleti tételt. Petőfivel szólván, az elmélet és a rendszer egy anyaméhben születtek. Rendszer nélkül hadviselés nincs, amint­hogy jogi mozaik sincs olyan, amely­ből itt-ott ne hiányoznék egy kövecske .. . De ne ejtsük el a dolog fonalát. Hova lenne a tisztelt jogász urak kenyere, ha nem létezne örökös hiány a jog­folytonosságon? Hova lenne a csizmadia, ha nem lennének lyukas csizmák? Azt hi­szem, ha lyukas csizmák nem lennének, akkor a becsületes csizmadia céh remekes mesterei, sutba hányva árt és kaptafát, — egyáltalá­ban nem is szerencséltetnék többé a szá­nalomra méltó emberiséget alkotásaikkal. Járhatnánk mind a vizig: mezítláb . . . Ezért vallom azt, hogy a katonának szük­sége van a rendszerre mindaddig, amig ré­sek lesznek ezen a rendszeren. Rendszert a katonai téren időtlen idők óta észlelhe­hát szerencsés taktikának, hogy e sze­mélyi kérdéseket most mindenféle gaz­daságiés politikai problémával is kompli­kálják. Ebből az alkalomból hivatkozunk a Piauch báró bánsága alatt történt ese­ményekre. Rauch szintén a mostani metódust követte az ő idején kitört válság alkalmával. Szintén uj pártot alakított a gyorsan kiírt választások előtt. És mi lett az eredmény? Az, hogy egyetlen kormánypárti képviselő sem jutott be a zágrábi parlamentbe. Alapos okunk van tehát arra az aggo­dalomra, hogy Tomasich is a Rauch báróéhoz hasonlatos sorsra jut. Ámbár mindezekkel a világért sem akarjuk azt bizonyítani, hogy a horvát helyzet re­ménytelen. Sőt. A konjunktúrákat ab­szolút kedvezőnek találjuk. Csupán az a fontos, hogy a helyzetet ne elhamar­kodva, ne ferde irányban, hanem ala­pos politikai munka révén használja ki Tomasich. A horvátországi viszonyok alapos mérlegelése után arra a konklúzióra jutunk, hogy az uj pártalakitást és a választásokat nem szabad elhamar­kodni. Preciz píogram és preciz meg­álllapodások kovácsolják össze a fú­ziót, aminek létföltételéül azt tekint­jük, hogy a horvát-szerb koalíció mér­sékelt elemei résztvegyenek benne. Hogy pedig az uj alakulás föltétlenül sikerüljön, kívánatosnak tartjuk, hogy tünk. Pyrrhus elefántokat bocsátott a lé­giók tömör falába, Hunyadi, a hatalmas Hunyadi, ékrendszerrel harcolt, Wallenstein szabadzsákmányolást engedett, Napoleon megteremtette a modern, eklektikus sztra­tégiát. Ugyanezt a Napoleont a hires skót négyszögek döntötték passziv rezisztenciájuk­kal a kétségbeesés karjaiba. A japánok a mentái tréning jegyében győznek. A burok, különben az angolok is, a koppok lankás eresztékén csomókat formáltak az élő és már elesett lovakból és egy-egy ily csomót (grupp-ot) körülvéve, nyitották meg a tüzet. Kitchener lord Egyiptomban az angol ladek talpával győzött és hogy egyebet ne emiit­sek, masiroz a légiói is. A magyar-osztrák hadsereg a csukaszürke formaruhával fogja végezni sikerült mozdulatait egy jövendő Königgratznél... Elhiheti akárki, hogy sem az én őrnagyom Élió (Héliot), kicsinyben, sem Pyrrhus, sem Hunyadi, sem Wallenstein, vagy Napoleon, Wellington, Oyama, Botha, lord Roberts, lord Kitchener vagy a Générái Marche­Marche, a baziliszktekintetü d'Amader nem akartak rendszert alkotni, amikor megalkot­ták tényleg. Ők győzni akartak és győztek. Magában az istenadta természetben is van rendszer. E rendszer benne gyökereszik, bent él a lüktető organizmusban. Ah, de milyen rendszer volna az, amely mint a Madách űrben repülő Ádámja, a saját üstö­kénél fogva ragadná ki magát az ős anya­természetből és lógván, légből kapva, a lég­ben, ordítaná: — íme itt vagyok, én rendszer!! Rendszer vagyok egy színárnyalat je­gyében 1

Next

/
Thumbnails
Contents