Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-02 / 61. szám

« DÉLM AG YARORS ZAG 1910 augusztus 8 A helgy mély lélegzetet vett és folytatta: — Nekünk nincs gyermekünk: mi csak egyedül vagyunk, a férjem és én ... mi magunkhoz vennők a kicsikét . . . beleegyeznek? A parasztasszony agyában derengeni kezdett. Ezt kérdezte: — Maguk Karcsikát akarják? Oh nem, azt mán nem adjuk oda! Most d'Hubiéres ur próbált közbenjárni: — A feleségem nem fejezte ki magát helyesen. Mi gyermekünkké akarjuk fogadni, de azért őnőkét is meglátogathatja. Ha fejlődik és életben marad, amit felteszek, ó" lesz az örökösünk. Ha netán mégis születnének gyermekeink, akkor azókkal egyenlő arányban örököl. Ha azonban mégsem felelne meg várakozásunknak, akkor, mihelyt nagykorúvá lesz, huszonötezer franknyi összeget kap tőlünk, melyet már most letétbe helyezünk a közjegyzőnél. Hogy pedig önökről is gondoskodjunk, havi száz frank életjáradékot biztosítunk önöknek életfogytiglan. Megértették most, hogy miről van szó? A parasztasszony magából kikelve felugrott. — Maguk azt akarják, hogy pénzért eladjuk Karcsikát? Ez mán mégis csak sokl Ilyet kívánni egy anyától! Ez mán piszok dolog vóna! A férfi komolyan és gondolatokban elmerülve hallgatott 6 csupán feje bólintásával jelezte, hogy felesége szavaival egyetért. D'Hubiéres asszony sirva fakadt s férjéhez fordulva, zokogással vegyes szóval, a kívánságainak teljesítéséhez hozzászokott gyermek módjára hebegte: — Nem akarják, Henri, nem akarják! Azután még egy végső kísérletet tettek. — De barátaim, gondoljanak gyermekük jövőjére, boldogulására és ... A parasztasszony magából kikelve szavába vágott: — Most már vége legyen ! Jól megrágtunk mindént. . . Kinn tágasabb és jól teszik, ha ide többé' nem teszik be a lábukat ... Az mán még se járja, hogy el akarják lopni az ember gyerekét! Kimenet d'Hubiéresné asszony a szeme könyfátyolán keresztül is észrevette, hogy két egészen kicsiny baba játszik a porban s az elkényeztetett nők szívósságával, még mindig remélve, kérdezte: — A másik kicsike nem az önöké? Tuvache apó így felelt: — Nem, az a szomszédé ; ott kérdezőskődhetik, ha ugy tetszik. Azután visszament a maga házába, melyből még mindig kihallatszott a felesége méltatlankodó dünnyögése. A Valiin házaspár éppen asztalnál ült s kényelmesen kenyeret falatozott, takarékosan egyegy darabka vajat vévén hozzá késsel a kettejük közt álló tányérból. D'Hubiéres asszony újból megtette ajánlatát, de • most már óvatosabban, csábítóbban, ravaszul. A két falusi eleinte tagadólag intett fejével; dé. mikor meghallották, hogy ők is kapnak havi száz frankot, fürkészve s már alapjában megrendülve, állhatatossággal tekintettek egymásra. Mindazonáltal sokáig hallgattak, kinos harcban önmagukkal. No, mit szól kend hozzá, embör? — szólalt meg végre az asszony. Amáí nagyképűen válaszolt: — Ammondó vagyok, hogy lehet róla beszélni. Most d'Hubiéres asszony, remegve a félelemtől, ecsetelni kezdte előttük kicsikéjük jövőjét és: szerencséjét s beszélni kezdett arról a sok pénzről, melyet amaz később szüléinek adni fog. A parasztgazda még ezt kérdezte : — Hát az az ezerkétszáz frankos járadék ? Azt a jegyző előtt csináljuk ? -— Persze, — felelt d'Hubiéres ur — akár már liolnap. A parasztasszony, aki valamin gondolkodni látszott, megszólalt: — Száz. frank egy hónapra... az nem is olyan nok a kicsikéért; pár esztendő múlva már segíthetne a dologban .. . százhúsz frank dukálna nekünk-. ... D'Hubiéres asszony, remegve a türelmetlenségtől, nyomban ráállt az alkura s mivel azonnal magával akarta vinni a gyermeket, rögtön átadott ajándékul száz frankót, miközben férje ogy okiratot fogalmazott. A maire és egy szomszéd, kiket sürgősen áthivattak, voltak a tanuk. És a fiatal assszony, ragyogva a boldogságtól, felkapta a visító fickót, mint ahogy az ember magával visz a játékszerboltból egy rég epedve kivánt játékszert. A Tuvache házaspár ott állt a maga küszöbe előtt s némán, szigorúan nézte távozásukat, szivében talán már megbánva ellenkezését. A kis Jean Vallinről azután sokáig mit sem lehetett hallani. Szülei minden hónap elsején elhozták a maguk százhúsz frankját a jegyzőtől; szomszédjaikkal haragban voltak, mert Tuvachené vérig bosszantotta őket, örökké s oly hangosan, hogy Vallinék jól hallhatták, azt hajtogatván, hogy piszkos romlottság és egészen a természet ellenére való, pénzért eladni a gyermekét! Több ízben tüntetőleg becézgette amazok szemeláttára Karcsikáját, miközben igy szólt hozzá : — Nem, nem, téged nem adlak el, kicsikém! A gyermekemet nem adom oda.. . szegény ördög vagyok, de a gyermekemet nem bocsátom áruba! Ez azután éveken keresztül naponkint ismétlődött ; mindennap bántó célzások estek az ajtó előtt, ugy hogy azokat a szomszédba okvetetlenül át kellett hallani. Végül Tuvachené asszony szentül meg volt győződve arról, hogy különb a környék valamennyi asszonyánál, mert ő akkor nem adta el Karcsikáját. S csakugyan, ahol csak szó esett róla, igy emlegették: — Szó sincs róla, csábító ajánlat volt, de Tuvachené ugy viselkedett, amint az jó anyához illik. Példakép kezdték emlegetni s Karcsika, aki immár tizennyolcadik évében jár s aki előtt folyton azt hajtogatták, hogy szülei akkor mily nagy becsben tartották, jóval többre tartotta magát e miatt a társainál. Vallinék most, hála évjáradékuknak, pompásan éltek. Bizonyára ez volt tulajdonképeni oka a nyomorgó Tuvache házaspár dühének. Legidősebb fiuk most a katonaságnál szolgált. A második meghalt. Karcsikának keservesen kellett dolgoznia apjával, hogy anyját és két fiatalabb nőtestvérét eltarthassa. Éppen huszonegy éves volt, mikor egy reggel ragyogó fogat állt meg a két viskó előtt. Egy aranyóraláncos fiatal ur ugrott ki a kocsiból és lesegített egy fehérfürtü öreg hölgyet. Az öreg hölgy igy szólt: — Ez az, fiam, a második ház. És a fiatalember egész otthoniasan belépett Vallinék házikójába, A koros anya éppen kötényeit mosta, a már beteges apa a tűzhely mellett szunnyadt. Mindketten felkapták fejüket, mikor a fiatalember felkiáltott: — Jó napot, apám ! Jó napot anyám \ Riadtan fölemelkedtek. A parasztasszony bámulatában a vízbe ejtette szappanját s hebegve szólt: — Te vagy az, gyermekem? Te vagy az, gyermekem ? A fiatalember átkarolta és megölelte, miközben ismételte: — Jó napot, anyám ! Az öreg férfi, egész testében remegve, de azzal a nyugalommal, melyből soha ki nem zökkent, igy szólt: — Hát megjöttél, Jean? Minta legföljebb egy hónappal ezelőtt látta volna utoljára. És amikor alaposan kicsevegték magukat, az öreg szülök persze körülvezették fiukat a faluban, hogy fünek-fának megmutogassák s elvitték a mairehez, a járásbiróhoz, a paphoz, a tanítóhoz. Karcsika a küszöbön állt s látta őket elhaladni a viskó előtt. Este, vacsora közben igy szólt az öregekhez: — Mán meg kell mondani, hogy kendtek elég ostobák voltak, mikor el engedték vinni a Valiin gyereket. Az anya csökönyösen válaszolt: — Nem akartuk eladni a gyerekünket. Az apa hallgatott. A fiu újból kezdte: — Nem lett volna valami nagy szerencsétlenség, ha ilyenformán eladtak volna. Tán csak nem veted a szemünkre, hogy megtartottunk ? A fiatalember durván válaszolt: — Igenis, a szemükre vetem, mert hájfejüek voltak kendtek. Az ilyen szülő balsorsa a gyermekének. Kendtek megérdemelnék, hogy faképnél hagyjam. A szegény asszony belesirt a tányérjába. Könnye dúsan patakzott, miközben levesét kanalazta s a leves felét is elcsorgatta, mikor sirva igy szólt: — Jobb, ha az ember megöli magát, mintha gyermekét fölneveli! Az elvetemült fiu tovább ordított: — Inkább ne születtem volna, mintsem a kendtek fiának. Ezzel az élettel torkig vagyok. Mikor megláttam azt a másikat, fölforrt a vérem s igy szóltam magamhoz: — lám, most te lehetnél annak a helyében! Aztán fölemelkedett. — Jobb, ha elmegyek innen, mert reggéltől estig ugy is csak szemrehányást tennék kendteknek. A két öreg lesújtva, némán, könnyes szemekkel állt előtte. — Igazán ostoba gondolat volt kendtektől. Jobb is lesz, ha máshol keresem a kenyeremet. Ajtót nyitott. Kívülről vidám lárma hallatszott be. Vallinék ünnepelték visszatért gyermeküket. Ekkor Karcsika nagyot toppantott lábával s odakiáltotta szüleinek:— Hájfejüek! Azután eltűnt az éjszakában. Felelős szerkesztő: Róna Lajos. Lapkiadó-tulajdonos: Délmagyarország hírlap- és nyomdauállalat részvénytársaság. Nyomatott Szegeden a Délmagyarország hírlapés nyomdavállalat részvénytársaság körforgógépén. Iskolai hegedűk kltilnö hanggal. Kaphatók: 3, 4, 5, 6, 8, 10 forintért és feljebb. Hangverseny-hegedftk 20 forinttól feljebb Iskolai és |i3!F«Tmflfiimnlr az összes zenekari és miitemplomi HÖÍ UiUUIUUl'JIV kedvelői hangszerek, huL'j szerkezetű cimbalmok legkiválóbb hangtartó szerkezettel, pedál nélkül 30 forinttól sfeM&bb. Fonográf és Gramofon S15legjutányosabb árakon. Hengerek és lemezek a világ leghíresebb művészeinek felvételeivel. Dus raktár kiváló gyártmányú uj és átjátszott zongorák és pianinókban. Régi zongorák és egyéb hangszerek ujakra becseréltetnek. Zongora kölcsönző intézet. Teljes zenekarok felszerelése kedvezd feltételek mellett. Tornászati és községi dobok dus választékban. . Sternberg Ármin és Testvére cs. ís kir. udvari hangsiergyör föüíleíöben BUDAPEST. VII,, RáKncii-ut 38, Képes árjegyzéket (minden cikkről külön) ingyen küldünk, csak meg kell írni, hogy miféle hangszerről kívántatik az árjegyzék. Valéria-tért 03 fűszerüzletébeii nagyméltóságú Tallián Béla ur törökkanizsai uradalmából származó Teljes-Tej literenként 18 fillér. Ugyanott naponként friss pörkölt kávé, válogatott főszerek jutányosán kaphatók E±ss± tüzelőanyag legolcsóbb beszerzési forrása Jutkovics Géza la-és s;é"le"""! 1 LA: 111 11. • líl Standard poloska-, moly-, sváb- és ruszni - irtó gázfejlesztő anyag. A legbiztosabb féregirtási módszer. Postacsomag utánvéttel 5 kor. • • • • • • "Patkány-kolera1 " Garancia mellett vállaljuk patkányok gyökeres kiirtását. — Patkány-kolera vegyi szerünkkel, amely bacillust termel és ha egy is evett belőle, akkor a többi is elhullik tőle. Megrendelhető 5 kilogrammos csomagokban 12 kor.-ért, utánvét mellett. Használati utasítás ingyen. VEGYÉSZETI LABORATORIUM BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS-UTCA 14-16. SZ. Kérjük «zen hirdetésre hlvstkoznl, mely eaetben Bt százalék engedményt adunk.