Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-02 / 61. szám

1910. f, évfolyam, 61, szám Kedd, si gusztus 2 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 1' d Korona-utca IS. szám (=3 Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=a Városház-utca 3. szám e=i ,, ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . R 12-— negyedévre . R 6'— egy hónapra R V— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évre . R 28-— félévre . . . R 14'— negyedévre. R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 1=3 Riadóhivatal 830 Interurbán 833 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 A bánválság, J Jh hl-A, A Tomasich bán lemondása Körül viharzó horvátországi válság komoly fordulathoz jutott. Végre az egész közvélemény és a politika összes tényezői előtt tisztán áll, hogy miről van szó abban a vitában, amely a bán és a horvát országgyűlési koalíció között fölmerült és válságig élesedett. A személyi kérdés, melyet némelyek előtérbe tolnak, nem tengelye ennek az összeütközésnek. A józan elemek Horvátországban, magának a horvát-szerb koalíciónak nagy része is, sokkal többre tartja Tomasich bán kitűzött kormányzati célját, mint ilyetén apróbb boszuvágynak kielégítését. Hogy hozzá némely horvát képviselők mégis ennyire ragaszkodnak, jele annak, hogy itt tulajdonképen hatalmi kérdésről van szó. Hatalmi kérdésről, mely útját állja annak, hogy a horvát törvényhozás és belső kormányzat tényezői között az alkotmányos és törvényszerű egyensúly helyreálljon. Parlamenti diktatúrához lenne hasonlatos, ha a bán a vitás kérdésben alávetné magát nem is egy többség, nem is egy párt, hanem e párt néhány tagja akaratának. Holott Horvátországban is arról van szó, amiről szó volt Magyarországon : a politikai rendnek, a kormányzat nyugalmának helyreállításáról és tartóssá tételéről. Horvátországban is, mint nálunk, úrrá lett a lelkeken az a meggyőződés, hogy inuló. folyton megújhodó rend a változásnak állandóságát, tehát ingadozást, bizonytalanságot jelent, tehát útját állja mind a lelkek megnyugvásának, mind a közügyek zavartalan fejlődésének. Egy ország haladásának, egy nép jólétének alapvető feltétele vívmányainak állandósága. Ennek megteremtéséről van szó Horvátországban, tehát kizárólagosan horvát belügyről. E belügy elintézésében kizárólag a horvát országos érdek mértékadó. Mondhatjuk, hogy a felmerült válság tényleg csakis e szempont szerint fog elintéződni. Magyarországot e kérdés közvetlenül csak annyiban érinti, amennyiben társországának rendjéről és nyugalmáról van szó. A közösségnek annyi nagy életere kapcsolja össze Horvátországot Magyarországgal, hogy tekintve a nagy kölcsönhatást, nem lehet közömbös nekünk a horvát ügyek alakulása. Hisz vannak függő kérdések, amelyek még rendezendők. Vannak horvát kívánságok, amelyek legalább is tárgyalást és számbavételt kérnek. Magyarország kormánya nem zárkózik el az elől — ezt félreérthetetlenül kijelentette, — hogy megkezdje a regnikoláris tárgyalásokat. E tárgyalásoknak azonban sikerre csak akkor lehet kilátása, ha Horvátországban is helyreáll a teljes alkotmányos és parlamenti rend, és belátható időre állandósulnak a közviszonyok. Bizonytalan horvát helyzet közepette kötelező tárgyalásokat folytatni és kötelező megállapodásokat kötni, alig lehet. Hogy miért, azt hosszan magyarázni fölösleges. Két fél közötti viszony rendezéséhez elengedhetetlen, hogy a megállapodó felek ügyei külön-külön tartósan rendezettek legyenek. Magyarországon e tekintetben a politikai újjáalakulás folytán semmiben sincs hiány. Horvátországban arról van szó, hogy ez a rend megteremtessék. Ebből a szempontból ez a horvát belügy természetes kihatással van a Magyarországgal való függő kérdések rendezésére is. Horvátország belső kormányzati érdeke és • Magyarországhoz való viszonya egyaránt megköveteli tehát a válságnak elintézését a tartós rend szempontja szerint. Erre mindkét félnek megvan a módja és a bánnak hajlandósága is. Aki illetékes tényező Szent István koronája országainak vezetésében, maga a király is, nem fogadván el a bán lemondását, jelezte felfogását és álláspontját. A horvát nép hangulata is a békét és az alkotó munkát akarja. Ilyen körülmények között jogos a hit, hogy egy párttöredék hatalmi makacskodása nem fogja útját állhatni annak, hogy Horvátországban is uj korszak kezdődjék mind a kormányzatban, mind a parlamentben : a komoly munka korszaka. A hársfa. Irta Sänger F. Volt egyszer egy szépséges ifjú hársfa. Ott állott a falu előtt elterülő, zöld donibon. Tudta, hogy szép és ennek nagyon megörült, de nem mutatta; mert okos volt és a saját szépségükben való örömet az okos hársfák nem szokták elárulni, mivelhogy megbántanák ezáltal a többi fákat, amelyek szépek szeretnének lenni. Végtére ám az öröm is unalmassá válik, ha változatokkal nem lehet tarkítani. Egy csöndes nyári éjjelen újra csak erre gondolt a hársfa és ekkor jó ötlete támadt: magot vetett le maga köré és egy, két, három, négy, öt év múlva a szép hársfa mellett egy fiatal kis hársfácska állott. A levélkéi gyöngék és világoszöldek voltak, az ágai puhák és a törzse hajlékony és bájos ; és oly közel állott, hogy az anyahársfa ágai dédelgethették, simogathatták . . . Ez volt, csak a nagy öröm ! És amikor a durva szél megrázta, hajlította, csaknem letörte a kis fácskát, az anyja ráborította vastag ágait, megvédte és erősnek, hatalmasnak hitte magát. .. Ez pompás variálása volt az örömnek, de később még jobb lett. Az emberek : a falu lakói, kijöttek, meglátták az uj fácskát — tizenhat éves lehetett akkoriban, — nagyon bájos, nagyon kecses alakit volt már — és ők nagyon megdicsérték. — Jaj de csinos! — mondták a leányok és a legények hunyorgattak hozzá és az okosak, akik ezt hallották, ráfeleltek : — Nem nagy csoda, ilyen anya mellett ! Ezután két példányban csodálták hársfa asszonyt, ő pedig csak ezt akarta. Tulajdonkép több magot is hinthetett volna, hogy még több példányban csodálják meg. De ő ezt nem akarta; okos fák jól tudják, hogy mikor elég és azt is, hogy a legszebb hársfa néha olyat produkálhat, ami még nálánál is szebb. A hársfa tehát teljesen meg volt elégedve az egyetlen sarjával és még büszke volt reá, hogy nincsenek testvérei. A kis fácska igy gondolkozott: — Az anyám és én, mi ketten a legszebb fák vagyunk a környéken ! Mindig is igy gondolkozott: „A mamám meg én" ; a világért sem merészkedett volna megfordítani, példának okáért: „én és a mamám." Ezt különben hársfa mama is természetesnek hitte, még akkor is, mikor a kisaszszony csábitó illatát rábízta a meleg tavaszi szellőre és forró nyári napokon titokzatosan susogott és zizegett szép fiatal leveleivel. Voltak emberek, akik azt állították, hogy a kis hársfa gyorsabban nőtt és fejlődött volna, ha nem állana oly közel az anyjához; de hiszen ez mellékes, a külsőségekre csakis a föliiletes emberek fektetnek oly nagy sulvt; okos hársfák ilyesmin nem is törik az eszüket. A forma mégis befolyással bír a tartalomra, noha a bölcsek tagadják ezt és nem akarják elismerni; pedig itt is igy történt. A kis hársfa édesen és kellemesen illatozott., de nem vette észre senki! A hársfamama erős, nehéz illata háttérbe szorította egészen. A kis fa levelei kecsesen táncoltak, — de ki vetett rá ügyet ? .. . A nagy hársfának levelei teltebbek, sötétebbek voltak és többszörösen betakarta velük a kicsit. Igy történt, hogy a kis hársfa megmaradt félős kis apróságnak, finom, szép és félénk volt, teljesen előkelő, de egészen kicsiny. És a legfelső ága, a fejecskéje mindig szerencsésen oldalt hajlott, arra az oldalra, ahol több világosság érte; de a nagy hársfa százszorta több világosságot kapott és ezért a kicsiny nem tudott érvényesülni semmikép. Furcsa látvány volt. A leányok azt mondták, hogy helyes, a legények fölhúzták az ajkukat és az okos emberek ezt mondták: — Ejha, ugy látszik, a tyúk megbánta, hogy kiköltötte a tojást! Az okos emberek sem tudnak ám mindent; a tyúk nagyon és becsületesen örült; csak ekép vélekedett: hogyha mindig szárnyaim alatt tartom a kis csirkét, akkor soh'se nőhet tul a fejemen. A kis hársfácska pedig be nagyon szeretett volna lombosodni, de csak a legfelsőbb ágát perzselték a napsugarak és nagyon hálás volt mindezért. Oly kedves, oly jó és — oly buta volt a kis hársfa. Ez volt e kis fa szomorú sorsa. Mindvégig védte, ápolta, kényeztette és elnyomta az anyja — és menthetetlenül belepusztult volna az anyai szeretetbe, ha egy napon nem történik valami. Eljött ugyanis egy idegen férfi és megvizsgálta a helyzetet.