Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-12 / 43. szám

R5zponti szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám jjudapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV Városház-utca 3. szám ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN'; egész évre . K 24 — félévre . . . K 12' negyedévre. K 6'— egy hónapra "li 2'Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évre . K 28'— félévre . . . K negyedévre . K V— egy hónapra 11 szám ára 10 fillér 14-— 2-40 TELEPON-SZAM: Szerkesztőség 835 a Riadóhivatal 83« Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 I. évfolyam, 43. szám Kedd, július 12 Az uj egyetemek. Végre félhivatalos formában nyilvánosságra hozták annak a memorandumnak a tartalmát, amelyet kormánymegbizásból Demeczky Mihály dr készített az uj főiskolák dolgában és amely valószínűen alapja az uj egyetemekről készítendő törvényjavaslatnak. Demeczky tanulmánya szerint öt uj egyetemet és egy uj műegyetemet kell fölállítani Magyarországon, nem pedig egyetlen harmadik egyetemet, mert csak igy elégíthető ki a nemzeti kultura az ország népességi viszonyainak nézőpontjából. Fölösleges hangoztatnunk, hogy az egyetem - kérdés ilyen megoldása örvendetes. Nem is akarunk most evvel az ügygyei általánosságban foglalkozni. Az a célunk, hogy megállapítsuk : vájjon a harmadik egyetemért küzdő városok közül Szeged kellő méltánylásban részesül-e? Mielőtt ezt tennők, ismertetni akarjuk Demeczky memorandumát. A tudós tanár, mint ő maga elmondja, hosszas és alapos tanulmányok után jutott arra az eredményre, hogy több egyetemre van szükség. Megállapította, hogy Debrecen, Szeged, Pozsony, Kassa, Pécs és Temesvár nemcsak alkalmasak egyetemek fentartására, hanem a nemzet jövőjének érdekében föl is kell azokat szerelni a kultura fegyverzetével. #1 konflis. Irta Fehér Árpád. . . . Tíz óra felé Békésné búcsúzott a teázó társaságtól. Hiába marasztalták. Neki most már mennie kell. A férje, mivel eddig nem jött érte, bizonyosan megint veszít és ilyenkor — mondta nyugodt mosolylyal — még egy idegen asszony kedvéért sem hagyná ott a kártyaasztalt. Négy-öt fiatalember, jobbára a vendéglátó család rokonai, szolgálatkészen ajánlották Békésnének. hogy elkísérik. — Elég lesz egyikük is — szólt az aszszony és tréfásan végigmustrálta őket. De nem tudott választani. Nos, döntsék el egymás között. Valaki erre azt ajánlotta, húzzanak sorsot. Papirosokra Írták hát a férfiak nevét, összehajtogatva cilinderbe tették és nagy mulatság közt a legfiatalabb leány kivette onnan a szerencsés elkisérőjét. — Géza ! — kiabálták — Géza. hol vagy ? A Géza nevü fiatalember egyediilvaló szomorúságban az egyik fíiggönyös ablakmélyedésben állt. Nem is aánlkozott és igy szinte természetes volt, hogy a kacér véletlen neki juttatta azt a boldogságot, hogy rövid ideig a szép asszony őrizője lehessen. kényszeredetten, sápadtan ment előbbre színtelen hangon mondta : — Hát menjünk. Elbúcsúzkodtak. Az előszobában a kívánatos asszonyra rásegítette prémes kabátját, ^ztán föivette a magáét is és elindultak, kiérve a csendes, sötét bérház lépcsőházába, mindaketten dideregtek ; a zsúfolt, kényelmes és lármás vendégszoba után nem kelle— Két nézőpontból kell kiindulnunk— mondja Demeczky. — Először azt kell megfigyelnünk, hol fenyegeti veszedelem a magyarságot, hogy ott kellő védelmi pozíciót szerezzünk. Másodsorban pedig arra kell ügyelnünk, hogy ahol színmagyar elem él és küzködik, ott megadjuk annak a fejlődéshez szükséges eszközöket. Az elsőként emiitett cél eléréséhez önként kínálkozik két város: az egyik Pozsony, a magyar műveltség nyugati végvára; a másik pedig Kassa, amely északkeleten és keleten őrzi a Rákóczi-érának a gyönyörű tradícióit. Tudvalevő, hogy Magyarország északi részén állandó a leghevesebb pánszláv bujtogatás, amelynek hullámverése elhat Pozsonyig és Kassáig egy. aránt. Azok az egyetemek, amelyek ebbe a két városba kerülnek, mérhetetlen szolgálatot fognak tenni az egész országnak. Az egyetem valamely vidék életében olyan, mint a világítótorony a tengeren. Reáfüggesztik a szemüket a környék lakói, magához vonz mindenkit és a műveltség fényszóróival megvilágítja az alattomos agitációk rejtelmeit. — De a nemzetiségi kérdésen kívül van egyéb ok is, amely tanácsolja, hogy Pozsony és Kassa egyetemet kapjanak. Pozsonynak vannak európai nívójú, virágzó kórházai, amelyek már akár holnap is alkalmasak volnának pSy orvosegyetem céljaira. Van azonfölül Pozsonynak jogakadémiája, sőt egy csonka orvosi fakultása is és mindezeken fölül van egy nagy alapítvány is arra a célra, hogy Pozsony egy teljes egyetemet föntarthasson. Kassa helyzete talán még érdekesebb. Ennek az egyik leggyönyörűbb és legműveltebb magyar városnak szintén van ősi jogakadémiája, kitűnő gazdasági akadémiája és amit kevesen tudnak, voltakép van teljes egyeteme is. A kassai mes hirtelen bejutni a zúzmarás, metszően hideg téli éjszakába. Az asszony belekarolt a fiatalemberbe és csak mikor a körútra kiértek, szólt : —- Üljünk kocsiba. Ugy látom, csukják már a kapukat és nem szeretném, ha az uram előbb érne haza. — Jó, — mondta a fiatalember. Kocsi után néztek. Az átellenes mellékutca felől a gyér ködön át lámpák csillogtak a szemükbe. Csak egy rozzant konflis állt a kocsiállomáson és előtte vékony takarója alatt vacogva fujt gőzfelhőket a kivénhedt, szükabraku ló. —• Nincs itt kocsis'? — kérdezte a fiatalember az ott lézengő kabáttalan, rongyos férfitől. — Hogyne, nagyságos ur, — kapta föl az szolgálatkészen a fejét — rögtönest. Azonnal. Hej, ez a Móni, egyre csak iszik. De küldöm . . . És szaladt a szemben levő kurtakorcsmához, amelynek befagyott ablakain pirosas világosság szűrődött ki az utcára. Alig mult egyetlen perc ós már rohant ki a kocsis a vendéglő ajtaján. Alacsony, züllött emberke volt. Folyton hunyorgatott apró szemeivel és sörtéses arca fagyott-biboros. Vigyorgott az italtól, amit a hidegre való tekintettel ma talán szokatlanul bőségesen élvezett. — Kezét csókolom, nagysága. Tessék, tessék. Alázatosan nyitotta ki a kopott, rázós, befagyott ablakú szűk egyfogatú ajtaját. A fiatalember odafordult hozzá: — Üllői-ut 23. — Értem. Igen — pislogott bizalmasan a Móni nevü groteszk kocsisember. egyetem, látszat szerint, megszűnt, de bármely napon ujjá éledhet anélkül, hogy ehez a törvényhozás, vagy a király jóváhagyására szükség volna. — Szeged mellett voltakép fölösleges Is érveket fölhozni. Csak épen két dolgot szükséges megemlíteni. Szeged természetes középpontja a szerbségnek és már helyzeténél fogva ís az a hivatása, hogy a délvidéki szerbeket a magyar nemzeti eszme számára meghódítsa. Ez kis mértékben már eddig is sikerült, a középiskolák segítségével, az egyetem pedig mindenesetre fokozni fogja, talán teljessé is teszi az eredményt. De Szeged egyébként is rászolgált a legteljesebb megbecsülésre. Erejét nagymértékben meghaladó áldozatokra hajlandó és igazán mindannyiunknak gyönyörűsége telhetik abban, hogy mily nemes és önfölálclozó vetélkedést fejt ki a legmagyarabb város a kultura érdekében. Arra kötelezte magát Szeged, hogy az egyetem céljaira hétmillió koronát ád és azonfölül uj, nagyszabású kórházat épít. Ez igazán gyönyörű, sőt talán . . . talán — csodálatos. — Debrecen ? Nemkevésbé méltó az ország tapsaira. Az Alfölcl metropolisa talán még Szegedet is meghaladja áldozatkészségben, minthogy ugyancsak ád hat millió koronát az egye. tem céljaira, de azonfölül még az egyetem föntartásához is kész évről-évre hozzájárulni. És csak hasonlókat mondhatnék Pécsről is, amelyiknek az ötödik egyetem jutna. — Azonban hat egyetemről beszéltünk és nem ok nélkül. A hatodik a tervem szerint műegyetem és a temesváriak régi óhajtása szerint a délvidék eme fővarosában fog fölépülni. Amig a tudományegyetem elhelyezéséről lehetett vitatkozni, és méltán, addig a műegyetemmel kapBecsapta az ajtót, fölkapaszkodott a kiferdült bakra, aztán gyí, gyi, te hitvány, — elindult a konflis. Móni megrántotta a kopottsallangu gyeplőt, kifordult a kocsival a körútra, szopogatta maradék kurtaszivarját, majd mikor észrevette, hogy nem szelel, valami régi nótát kezdett dudorászni. Az öreg pára kocogva ment a bárkával. — Üllői-ut, cifra itt, — motyogott magában a Móni és a belül ülő fiatal párra gondolt, — ej, ugyan szép asszony . .. Ennivaló jószág ... De a fiatalember sem utolsó .. . Az éjszakázó, mámoros kocsis lehunyta bozontos szempilláit. A májusra gondolt, amikor ilyentájt, a város népének elpihenése idején, megint jönnek majcl az ifjú párok. Ej, mennyien jönnek. Fénylő szemmel, izgalmas arccal... A fehérruhás nők, a vidám férfiak. Minden tavaszon újra jönnek. Évrőlévre szaporodnak. És hányan ismerik. — Móni bácsi, hisz' tudja már... A ligetbe. Móni belehúzta a nyakát föltürt gallérjába. Ugy álmodott a himbálódzó bakon Budapest égő virágairól, zöldbeborult fákról, rózsaszín nyári hajnalok szerelméről. Szidta is magában egy kicsit a kegyetlen hideget, meg a sikos aszfalt-utat. És eszébe jutott az a csikorgó téli éjszaka, mikor egyszer kiioncvenhétben, amint ép ilyformán bóbiskolt, két revolverdurranás riasztotta föl. Még a tunya ló is hogy megrémült. Vér futotta be a kocsi megviselt párnáit. Ugy húzták le róluk holtan a vendéget. Szép, halovány aszszony volt, mosolygó a sápadt halálban is. A férfi szintén deli . . . — No, gondolta » vén kocsis, — ezek csak