Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)
1910-07-06 / 38. szám
12 D £ L M A G YA R O R S Z AG julius 0 nem előkelő, de eredeti volt, a Scarron lényéhez hozzátartozó és nem az ö hibája, ha még ennek a zsánernek is utánzói akadtak, akik banálissá tették Scarron tréfáját. Eletében sok üldözés érte és az ellenségei között alig volt kérlelhetetlenebb, mint Cyrano de Bergercic. Cyrano, aki önmagára olyan kényes volt, a nyomorék költőt vérforralóan gúnyolta ki. És Scarron ? A szegény, boldogtalan költőben volt erő, hogy a csúfságot humorosan fogja fel ós 1648-ban megjelent müvei előszavában olyan élesen, olyan kíméletlenül irta le önmagát, a szerencsétlen külsejűt, hogy ehez képest Cyrano gúnyolódása szinte becéző simogatás. Önsanyargatás, öncsufolás, a szenvedés volt életén át osztályrésze: müvein nevettek és a mélyebb értelmet nem vették észre benne sohasem. Ez volt a tragikuma. A kis- és küzépkereskcdők táncestéig. A „Szegedi Kis- és Középkereskedők Egyesülete" szombaton este kilenc órai kezdettel segélyalapja javára táncestéiyt rendez az ujszegedi Vigadóban. A személyjegyeket két, a családjegyeket négy koronáért árusítják a rendezőség agilis tagjai. SPORT Szegedi footballisták Kecskeméten. A Szegedi Atlétikai Klub footbalicsapata e hó 10-én, vasárnap délutáu Kecskeméten, a Kecskeméti Atlétikai Klubbal footballmérkőzésttart. legolcsóbb beszerzési forrása * - —i fa- és szántcl?.D9 int ÛÛU1H RH 41. O 1 FI ÎM x A má sod a I* városháza. Nem sok olyan öreg tisztviselője van Szeged városának, mint amilyen öreg a második városháza építésének a terve. Egész könyvet lehetne írni azokról a készülődésekről, munkákról rajzokról, költségvetésekről, amiket az ui városháza épitése érdekében eddig végeztek. A második városháza azonban még mindig nem épül pedig az adóhivatal szűk és egészségtelen, a rendőrségi levéltár lehetetlen helyzetben van és alig akad hivatal, amelynek ne lenne föltétlen szüksége ujabb helyiségre. Gaál Endre dr tanácsnoknak van a legújabb ötlete, amelylyel. szerinte, a bajon provizórikusan segíteni lehetne. Azt javasolja ugyanis Gaál tanácsos, hogy a városháza padlásszobáit, alakíttass» út a város hivatalhelyiségekké ós itt helyezze el a segédhivatalokat. x Jt'jjyzó-juliili'inn Törökbecsén szombaton ünnepelték Beodra község nagyérdemű jegyzőjének, Firigyházky Mihálynak harmincesztendős jegyzői jubileumát. x A Széchenyi-tér. Érdekes hivatalos aktus volt kedden Szegeden. A középitószeti tanács tartott ülést, még pedig nyílt helyen, a szabadág alatt, a Széchenyi-téren. Szeged igazán monumentális közterének, a Széchenyitérnek a rendezéséről volt szó. Most már teljesen aszfaltozva lesz ez a tér, a polgármesternek gyönyörűséges tervei vannak az egész térnek szobrokkal való benépesítéséről, ezeknek a céloknak megfelelően kell ,-t városnak ezt a legszebb területét rendezni. A középitószeti tanács minden részletébon hozzájárult a tanács javaslatához és így a teret a legközelebbi időben ugy alakítják, a kertészet akként díszíti, amint azt a jövendő nagy cél kívánja. A városháza elé, a Széchenyi-térre jön a király hatalmas lovasszobra, amelynek költségeire a juniusi közgyűlés szavazott meg százezer konát. -Ezen a téren emelnek szobrot Deák Ferencnek, a haza bölcsének. x Áthelyezések Torontálmcgyénél. A vármegye főispánja Szópffy Elemér alibunári tb. főszolgabírót szolgálattételre a központba, Csolakovics Milivo], jelenieg Antalfalvára kirendeltszolgabírót pedig az alibunári főszolgabirósághöz helyezte át. § honvédség szégyenfoltjai." Tíisztics Györgye budapesti honvédszázados nővérei, Risztics Anasztázia és Oiga, valamint- *» sógorSzirmák Imre között szakadatlanul folynak i pörök, mert o Risztics-nővérek honvédszázados batyuikat azzal vádolják, hogy kiforgatta őket minden vagyonukból. Nemrég a törvényszék folyosóján Risztics Anasztázia és Olga ezt kiáltották oda Risztics kapitánynak és vele levő bajtársának, Boclics Hermannak: — Gazemberek! Ti vagytok hadsereg szégyenfoltjai ! Risztics százados és társa a becsületsértésért följelentették a Risztics-nővéreket s ez ügyben Bauman járásbiró előtt ma volt a tárgyalás. A vádlott nővérek elismerték, hogy a sértő kitételeket használták és a bizonyítás megengedését kérték abban az irányban, hogy a százados és társa fosztották ki őket minden vagyonukból. Minthogy a Risztics-nővérek ezen vádjával a katonai bíróság is foglalkozik, Bauman járásbiró az eljárást fölfüggesztette addig, mig a katonai hatóság a följelentések tárgyában nem dönt. § Egy ügyvéd bünporc. Vogcl Károlyné született Winkler Aranka szerajevói magánzónő 1906. év nyarán megbízta Singer Ármin dr fővárosi ügyvédet, hogy járjon el egy hagyatéki ügyében. A megbizónőnek nagybátyja, Glückselig Gusztáv ugyanis 1904 junius 9-én végrendelet hátrahagyásával meghalt. Végrendeletében fivérének, Glückselig Simonnak tízezer koronát, a budapesti Chevra Kadisának pedig ezerötszáz koronát hagyott, vagyona többi részéről pedig ak'épen intézkedett, hogy azt nővérei. Glückselig Róza, férjezett Winkler Sámuelné, Glückselig Fanny, férjezett Hódi Ignácné és unokahuga. Winckler Aranka, férjezett Vogcl Károlyné kapják Készpénzben Glückselig Rózának háromezer, Glückselig Fannynakpedig hétezer korona volt kifizetendő. Az örökség többi részére vonatkozólag meghagyta a végrendelkező, hogy azt értékpapírokba fektessék és az értékpapírok kamatjövedelmét haszonélvezetképen Glückselig Róza és Fanny bírják halálukig, azután pedig Winkler Arankát illesse meg. Amikor Singer dr átvette Vogelnétői a megbízást, mindjárt eljárt ebben a hagyatéki ügyben és részint készpénzben, részint értékpapírokban összesen 45,783 korona 85 fillért vett föl 1908. és 1907 években. Ebből az összegből 190ö április 4-én 17,453 koronát küldött el felének, a fennmaradó összegek megküldését azonban hiába sürgette Vogel Károlyné, Singer dr folyton halogatta. Végre megunta Vogel Károlyné « várakozást és megtette az ügyvéd ellen a büntetőfeljelentést sikkasztás miatt, Az ügyvéd ekkor azzal védc'-ctt, hogy ezt az összeget négy éven kereszt"! teljesített ügyvédi munkáinak dija fejében í :-.rtotta meg magának. Ugyancsak büntotőföFelentést tett Singer Ármin dr ellen Müllor Matild tescheni magánzónő, aki 1807. julius havában megbízta, hogy tescheni ingatlanaira 23.CC0 koronás jelzálogkölcsönt szerezzen a régi terhek konvertálására. Singer Ármin dr időközben megtudta, hogy ügyfelének részvényei és egyéb értékpapírjai vannak. Elhatározta, hogy ezektől megszabadítja ügyfeléi . Sikerült is neki 2279 korona értékű részjegyet, könyvet és két darab 1000—1000 korona névértékű cukorgyári részvényt megszereznie. ket azután egy lembergi banknál érté: ,itettc, a pénzt pedig Sekulesz Henrik i-t v:i segédjével beváltotta és a pénzt a tnagá céljaira fordítatta. Müller Matild feljelentésére szintén sikkasztás büntette miatt indult meg Singer dr ellen a büntető eljárás, amelynek folyamán az ügyvédet a mult óv szeptember 21-én le. is tartóztatták és október 12-ig vizsgálati fogságban is volt, Ekkor tízezer korona óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A kétrendbeli sikkasztás bűntettében megindított vizsgálat most nyert befejezést és az ügyészség vádiratot adott be ellőne. Singer a vádirat ellen kifogásokkal élt, amelyeket ma tárgyalt a vádtapács. A mai tárgyaláson a vádtanács érdemben még nem határozott, hanem a terhelt kifogásai alapján elrendelte a vizsgálat kiegészítését abban az irányban, hogy alapos-e a terheltnek az elszámolási viszn nyal való védekezése. Csakis e pótvizsgái lefolytatása után fog a bíróság a vádalá i lyezés kérdésében érdemileg dönteni. le~ ZI 5 H (—) Biulajjests zálogházak forgalma. ^ magyar királyi zálogházak igazgatóságának kimutatása szerint budapesti zálogházak forgalma * mult hónapban a következő volt: körponti intézetben felvettek 23586 ékszer- és 27960 ingótételt, összesen 439937 korona beesertéküen; kiváltottak 270S7 ékszer- ós 27368 ingótételt, összesen 48058'l korona becsértékben A belvárosi intézetbea felvettek 12482 ékszer- és 27724 ingótételt, összesen 29897<) korona becsértékben; kiváltottak 12626 ékszeres 25572 ingótételt, összesen 286592 korona becsértékben A terézvárosi intézetben felvettek 8673 ékszer- és 11558 ingótételt, összesen 237071 korona becsértékben; kiváltottak 11384 ékszer- és 12873 ingótételt, összesen 275362 korona becsértékben A II. kerületi fióküzletben felvettek 3192 ékszer- és 2989 ingótótelt, összesen 79898 korona becsértékben; kiváltottak 3545 ékszer- és 3274 ingótételt, összesen 86421 korona becsértékben. A VII. kerületi fióküzletben felvettek 5342 ékszer- és 3509 ingótételt, összesen 143297 korona becsértékben; kiváltottak 5519 ékszer- és 3337 ingétételt, összesen 139397 korona becsértékben. A felvétel a mult hónapban 5570 tétellel volt kisebb, mint az előző hónapban. (—) A Kobrak-gyúrból részvénytársaság lett. Magyarország és Ausztria legnagyobb cipőgyára a Kobrák-féle cipőgyár. Ez a gyár a minap 2.500,000 korona alaptőkével részvénytársasággá alakult át. Az igazgatóság tagjai lettek: Kobrák Mór Neugebauer Sándor és Güttentag Lajos. (—) Az aradi ipartestület nj titkára. Az aradi ipartestület elöljárósága tegnap választotta meg az uj titkárt. Az összes szavazatokat Kaszab Géza kapta és így ö lett m ipartestület, titkára. (—) (¿aztlák a tcrmésbécsíésrői. A gazdák hivatalos lapja a földmivelésügyi miniszter legutóbbi termésbecsléséről a következőket irja: „Amint előrelátható volt, a földmiyelésügyi minisztérium megjelent termésbecslése igazolta azokat az elterjedt híreket, melyek az idei rekordtermésről már hónapok éta forgalomban vannak. Nemcsak a szorosan vett belföldön, a külföld részéről is óriási érdeklődés nyilvánult a miniszteri termésbecslés iránt és nem csalódtak azok várakozásaikban, akik beleélték magukat abba a tudatba, hogv ezidén valóban bö termésünk lesz. Kétségtelen, vannak egyes vidékek, ahol máris megállapíthatjuk, hogy a termés jól sikerült, határozott véleményt azonban az össztermést illetőleg csak később lehet mondani, amikor a próbacséplésekkel és a termés legnagyobb részének behordásával már készen leszünk Az időjárás mindenesetre javított a helyzeten, az esőzések, ugylátszik, szüneteiben vannak s az aratásra olyannyira kívánatos. meleg száraz idő köszöntött be. A gabonatőzsdén a miniszteri termésbecslésre rohamos árcsökkenés ' -vetkezett. Ugy vélik, hogy ezidén a gabonakereskedelem súlypontja a készárugabonák adásvételére helyezkedik s a határidőtizletben. vagyis a papirosbuza íorg&lmában nem lesznek olyarányu üzletkötések, mint az elmúlt esztendőben voltak. .Ha beigazolódik, hogy valóban oly termésünk lesz, mint ami1 ven hirek erről forgalomban vannak, mindenesetre na „v előrelátást kell tanúsítani a piacrahozatallal, nenógjr a túlkínálat árdevalváciét idézzen elő. A tűid-dón siránkoznak, hogy a hő aratás kereset szemfontjából nem fog hozni semmit, persze azoknak, akik' csak papirosbuzáva! kereskednek. A gazda, az már bizonyos,' nem látja hasznát a jobb termésnek s-e, móri alacsony árak mellett nem találja meg számítását". (—) A „Ildi«»" tőkét emel. A Helios automobüforg-almt részvénytársaság igazgatósága elhatározta, hogy a vállalat részvénytőkéiét kétszázötvenezer koronáról fölemeltet! ötszázezer koronára. A tőkeemelés kimondását az a hónap 13-án összehívott rendkívüli közgyűlés napirendjére tűzték. (—) A yyó'r—sopron—ebenlurti vasid vezetése. A győr—sopron—ebenfurti vasút elnöki teendőit Gerhardt Gusztáv halálával ideiglenesen egy külön bizottság intézi. A bizottság tagjai: Sonnenberg Imre és Horánszky Dezső dr igazgatósági tagok. <