Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-05 / 37. szám

1910 julius 5 DÉLMAGYAR ORSZÁG 11 ¡nryenes hely átengedését kéri. Ebben az ügy­be; különben még személyes tárgyalások is lesznek a hitközség és a város között. x A Zárda-utca kövezete. A szeged-felső­• ogj gárda-utca lakóinak nagy küldöttsége tisztelgett ma a polgármesternél, kérve őt, l r,n-y a városrendezési munkálatoknál kimaradt kövekből rendeztesse a Zárda-utcát. A polgár­mester kilátásba helyezte a kérelem teljesítését. x a Rozália-kápolna. A szeged-belvárosi ^zent Demeter-templom előterén levő Rozália­kápolna tatarozásra szorult. A város tanácsa mai üléséből kiutalta a szükséges összeget a kápolna kijavítására. x Újvidék államsegélye. Újvidék város közgyűlésén elhatározták, hogy a harminckét­ezer korona államsegitséget egészen a tiszt­viselők fizetésrendezésére fordítják. Mivel azon­ban az összeg a miniszteri tervezet szerint vett minimumok kiegészítéséhez nem elég, a házi­pénztár nyolcezer koronát előlegez, amely ösz­szeget a későbbi, emelkedő állami segélyből visszatérítik. x Az ujszegedi ártézí kut. Szeged város ajszegedi kertészeti telepe nagyon nélkülözi az ártézi kutat s erről a főkertész ismételten jelentést tett a tanácsnak. A tanács mai ülé­séből felhívta a mérnökséget, hogy a kerté­szeti telep ártézi kútjának terveit és költség­vetését sürgősen készítse el. x A szegedi anyakönyvvezetés köréből. A belügyminiszter az 1910. év január elsejétől újonnan megállapította Szeged város részére az anyakönyvvezető-személyzet illetményeinek fedezésére szolgáló államsegélyt. A miniszter azonban egy dijnoki állás illetményeit, való­színűleg tévedésből, nem utalta ki, miért is a város tanácsa mai üléséből indokolt fölterjesz­tésben kéri a minisztert a dijnoki állás díja­zására szolgáló fedezet kiutalását. A harmadik kerületi (alsótanyai) anyakönyvvezető-helyettes évi tiszteletdija hatszáz korona. Mivel ez az állás most egy napidijassal van betöltve, a tanács ma megkereste Lázár György dr pol­gármestert, hogy ezt az állást az engedélyezett bitel keretében töltse be, vagy pedig eszkö­zölje ki a belügyminiszternél, hogy a harmadik kerületi anyakönyvvezető-helyettes ellátására évi egyezerkilencvenöt korona hitelt engedé­lyezzen. x Az alsőtanyai utkaparők a rendes fize­tésükön fölül valamely jutalmat kértek a város­tól az útépítési munkák körül tanúsított ügy­buzgalmukért. Mivel ez az ügybuzgalom nem volt valami különös, a város tanácsa a kére­lem elutasítását javasolja az útügyi ható­ságnak. x A dorozsmai omnibusz. Szeged és Dorozsma közt naponkint kétszer omnibusz közlekedett eddig. Az omnibusz azonban már olyan rozzant állapotba jutott, hogy nem jár­hat tovább. Félre is vonult az útból már egé­szen, ugy, hogy most se villamos, se egyéb helyiérdekű közlekedési eszköz nem áll sem a szegedi, sem a dorozsmai közönség rendelke­zésére. v SPORT Football-verseny. Érdekes versenyt tar­tott vasárnap délután a Szegedi Atlétikai Klub football-csapata a Temesvári Atlétikai Klub­bal az ujszegedi sporttelepen. Délután öt óra­kor kezdődött a verseny, amely a szegediek fölényes győzelmével végződött. Dacára a ki­tűnő összeállitásu szegedi football-csapat jó­hirének, mégis meglepetéssel fogadták a te­mesváriak nagy vereségét. 10: 1 arányban a szegediek javára végződött a verseny, amely­nek szép eredményéhez egyaránt hozzájárult a Szegedi Atlétikai Klub minden tagja. A nagy­számú közönség sokat tapsolt a győztes sze­redieknek. * A Szegedi Atlétikai Klub football-osz­tálya fölhívja mindazon állandóan Szegeden tartózkodó footballistákat, akik az egyesületnek még nem tagjai, de tagul belépni óhajtanak, hogy ebbeli szándékukat írásban vagy szóbeli­leg, lakás és foglalkozás megjelölésével Niess­ner Aladár alelnök osztályvezetőnél (Bokor-u. 8.) e hó folyamán bejelenteni szíveskedjenek, mivel a csapatok újjászervezése és a rendszeres tré­ning e hó végén megkezdődik. Egyben fölhívja az osztály kötelékébe tartozó összes footbal­listákat, hogy a tréningnapok és idő közös meghatározása céljából e hó 10-én délután hat órakot az egyesület ujszegedi pályáján okvetlen jelenjenek meg. Ugyanekkor elfogadtatnak je­lentkezések a footballosztályba való fölvételre. Figyelmeztetnek az osztály tagjai, hogy az újjá­szervezendő csapatokba kizárólag azon játéko­sok osztatnak be, akik a megállapítandó tré­ningeken rendszeresen résztvesznek. EGYESÜLETI ÉLET A Szegedi Gyorsírók Egyesülete julius 2-án választmányi ülést tartott Dobay Gyula dr el­nöklete mellett. — A serényen működő szegedi kultúregyesület felhívást intéz az összes hazai gyorsirókörökhöz és tanfolyamokhoz, amelyben a „Szegedi Gyorsíró" hivatalos lappá tételét fogja szorgalmazni. — Céljául tűzte ki Szege­den a gyorsírást intenziven terjeszteni, e cél­ból a szünidőben ingyenes tanfolyamokat ren­dez, az egyiket a felsőkereskedelmi iskolában Katona Dávid dr, a másikat a városi főgimná­ziumban Torma Károly és Kulinyi Ernő veze­tik. — Ezenkívül az uj tanév kezdetén felhí­vást bocsát ki a szegedi középiskolák tanuló­ifjúságához és azok szüleihez, amelyben meg­ismertetik a gyorsírás nagy előnyét és a gyors­iró-tanfolyamokba való beiratkozásra hívják fel a tanulók és a szülők figyelmét. — Szeptem­ber hóban nyitja meg immár 9-edszer ingye­nes magyar levelező- és vitairási és német gyorsirási tanfolyamát, amelyen a tanfolyam­vezetői tisztekre Elefánt Teréz, Katona Dávid dr, Peck Ferenc és Donáth Jakab gyorsírás-ta­nárokat kéri fel. — Az egyesület részt vett az országos* Maywald-ünnepségen, amelyen az egyesület nevében Katona Dávid dr üdvözölte Maywald József dr-t és felkérte, hogy érdemes munkásságának betetőzéséül foglalja írásba tanításának kitűnő módszerét, hogy azt az ifjabb gyorsirás-tanárok is követhessék. — Az ünnepelt készséggel vállalkozott is erre. — Az ünnepség utáni banketten Vikár Béla és Maywald József dr köszöntötték föl a sze­gedieket, akiknek nevében Dobay Gyula dr, elnök válaszolt. A budapestiek e hó folyamán Szegedre jönnek tanulmányozni az egyesület mintaszerű vezetését. Vikár Béla az Országos Magyar Gyorsíró Egyesület részéről kérte, hogy a Szegedi Gyorsírót adja a szegedi egye­sület mérsékelt áron és az esetben hivatalos lapjává teszi azt az országos egyesület is. Mindenesetre érdekes, hogy ezen a téren Sze­ged viszi a vezető szerepet, ezt tanúsítja ez a kérés is; a választmány ugy határozott, hogy szívesen ad rendes áron tetszés szerinti pél­dányszámban lapot, de önállóságát és vélemé­nyének szabadnyilvánitását nem adja föl. Az egyesület díszes oklevelet készíttetett a ver­senyiráson nyertesek jutalmazására. Elhatá­rozták, hogy egyesületi helyiséget bérelnek, amelyben az egyesület értékes könyvtárát és mu­zeumát elhelyezi, a köny vtárt külföldi gyorsirási munkák megvétele utján fejlesztik. — Köszöne­tet mondtak Szeged városának az 1910 évre megszavazott segély első felének, ötszáz ^koro­nának kiutalványozásáért. Elhatározták, hogy a lap nyomatását a következő három évre a Délmagyarország nyomdavállalatnak adják oda. Ezután tárgyalás alá vette az egyesület Bó­dogh János budapesti posta- és távirda-fel­ügyelőnek, az egyesület érdemes tiszteletbeli elnökének halál esetére szóló ajándékozási szerződését, melynek főbb pontjai a követ­kezők: Bódogh János alapító levelében kijelenti, hogy halála esetére biztosítani kívánván tan­könyveinek és egyéb gyorsirási munkáinak és az ezekben lefektetett és a tapasztalat által is helyesnek bizonyult tanítási módszerének fönmaradását, úgyszintén összes müveinek tu­dományos színvonalon való további fönntartá­sát, miután gyorsirási tevékenységének első jelentékeny részét Szegeden töltötte, ahol a szépen kifejlett gyorsirási élet mintegy termé­szetes folytatása az ott általa megkezdett és kifejtett ezirányu működésnek és miután tudo­mása és meggyőződése szerint a Szegeden „Szegedi Gyorsírók Egyesülete" név alatt mű­ködő egyesületet találja a legalkalmasabbnak arra, hogy a gyorsírás terén kifejtett működé­sét és követett irányát halála utánra átvegye, müveit a viszonyokhoz képest tovább fejlessze és terjessze és a magyar gyorsírás megalapí­tójától, Markovits Ivántól ráruházott irásegység megőrzésének kötelezettségét átvegye, ez ok­ból összes gyorsírás-munkáinak szerzői jogát, úgyszintén az utána járó irói tiszteletdijakat halála utánra a Szegedi Gyorsírók Egyesületé­nek ajándékozza, amely összegek mint Bódogh János hagyománya kezelendők és kizárólag gyorsirási célokra fordítandók. Ennek ellenében az egyesület köteles a könyveket a szükséghez képest átdolgozni, megfelelő tudományos szín­vonalon tartani. A választmány örömmel vette tudomásul Bódogh János nemes intézkedését, köszönetét fejezte ki lelkes donátorának, aki Szegeden megteremtette a gyorsirási életet és Szegedről történt eltávozása dacára is hűséges támoga­tója maradt a szegedi gyorsirási törekvéseknek. KÖZOKTATÁS -f- Református tanítók gyűlése Szegeden. Megírtuk, hogy a békésbánáti református egy­házmegyei tanító-egyesület idei vándorgyűlését kedden tartja meg. A gyűlésen mintegy két­száz tanító vesz részt. Már a mai nap folya­mán igen sokan megérkeztek Szegedre. A gyűlést megelőzőleg fél 9 órakor istentisztelet lesz a református templomban, amelyen Berecak Sándor lelkész mond beszédet. Istentisztelet után 9 órakor a városháza közgyűlési termé­ben kezdődik meg a gyűlés a következő tárgy­sorozattal: Elnöki megnyitó, mondja Czirbus István elnök. Titkári jelentését előterjeszti Mágori Sámuel titkár. A gyermekészjárásról előad Sík Ilona szegedi református tanítónő. A szemlél­tető oktatás reformjáról értekezik Szeghalmi Gyula tanító. A Magyar Tanítók Országos Szövetségének ügyét Császár Péter ismerteti. Református iskolaközségről előad Lázár István tanító. A számvizsgáló-bizottság előterjeszti jelentését. Békés vármegye földrajzát ismerteti Kiss Sándor tanító. Indítványok. A gyűlés után délben ebéd lesz a Prófétá­ban. Az ebéd után Szeged nevezetességeit te­kintik meg s délután négy óra ötvenöt perc­kor Fiúméba utaznak, ahová szerdán este ér­keznek meg. Csütörtökön délelőtt 9 órakor folytatják a vándorgyűlést az állami elemi iskola tornatermében. A tanítói kirándulások fontosságáról Irlanda Dezső makói tanitó, a tanitó földrajzi tapasztalatairól Kovács Zoltán tanitó beszél. A tanítók vasárnap éjjel érkez­nek vissza Szegedre és másnap szétoszlanak. + A szegedi iskolaszék hétfő délutánra hirdetett ülése elmaradt s azt szerdán délután tartják meg. + A városi zeneiskola értesítője. A sze­gedi államilag segélyezett városi zeneiskola 1909—1910. évi tanfolyamáról König Péter igaz­gató, az ismert zeneszerző számol be. Két­százhetvenkilenc növendéke volt az elmúlt [évben az intézetnek, kimaradt harminchat. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ál­tal engedélyezett háromezer korona állam­segélyt fölvette az intézet. A szegedi zene­iskolai tervpályázat biráló-bizottsága 1910 február hó 16-án a zeneiskolába beérkezett tizennyolc pályamüvet megbírálta a következő eredménynyel : Első dijat Spiegel Frigyes és Márkus Géza, második dijat Tornallyai Zoltán, harmadik dijat Bciumhom Lipót budapesti mű­építész nyerte el. A zeneiskola ez év folyamán négy nyilvános versenyt rendezett. A szegedi zeneiskolának növendékei közül Elefánt Ilona, Istók Barnabás (hegedű), Schwcirtz Irén (zongora), poloska-, moly-, sváb- és ruszni - irtó gázfejlesztő anyag. A legbiztosabb féregirtási módszer. Posta­csomag utánvéttel 5 kor. • • • • n • j" Garancia mellett vállaljuk patkányok gyökeres kiirtását. — Patkány-kolera vegyi szerünkkel, amely bacillust termel és ha egy is evett belőle, akkor a többi is elhullik tőle. Megrendelhető 5 kilogrammos csomagokban 12 kor.-érí, utánvét mellett. Használati utasítás ingyen. VEGYÉSZETI LABORATORIUM BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS-UTCA 14-16. SZ. Kérjük ezen hirdetésre hivatkozni, mely esetben öt százalék engedményt adunk.

Next

/
Thumbnails
Contents