Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-22 / 52. szám

1910 Julius 22 DÊLMAGYARORSZAG 13 Biztos hatású szer a Franki-féle HAJSZESZ HAJHÜLIAS ellen. A hajkorpát eltávolítja. Kis üveg 1 kor., nagy üveg 2 kor. Kit ünő szeplő stb el len a Franki-féle SERAIL-CRÉMF. AHCZSZEpTfő] Ártalmatlan ! 1 tégely árai K. Hozzávaló szappan 70 fl.ll. Pouder 1 kor. Kapható egyedül: gyógyszertárában. Felsőváros, SZEGEDEN, Szt. György-tőr. KÖZGAZDASÁG (—) Marhazárlat. Budapestről jelentik : A mai csütörtöki marhavásáron reggel egy szájfájós tehenet vettek észre az ellenőrzésen és az ellenőr jelentésére a főállatorvos a tehenet rög ¡.ön levágatta. Az esetet bejelentette a vásárigazgatónak, aki rögtön intézkedett, hogy a mai vásárról nem szabad marhát a külföldre lábon szállítani, abból az okból, mert ha a külí ldre beteg állat kerül, elzárhatják a határokat, amiből óriási károk hárulhatnak marhakivitelünkre. A vásárigazgatónak ez a gyors, . előrelátó, erélyes intézkedése a kereskedők körében igen nagy konsternációt keltett. A vásár elején, a reggeli órákban még ugy volt, hogy ezek a kereskedők állataikat egyáltalán nem fogják a vásárra fölhajtani, hogy így szabad kezet nyerjenek jószágaik fölött. Az izgalom első perceiben olyan hirek terjedtek el, hogy nem szájfájás, hanem lépfene miatt történt az igazgatóság intézkedés'e. Ez a hír a főváros összes mészárosai között is elterjedt, túlzottan hatvan esetről beszéltek és az egész vásárt megfert.őzöttnek hitték. Később azonban a nagy izgalom teljesen lecsillapult. A kereskedők mégis piacra vitték állataikat;, a vásár visszanyerte régi képét és a fölhajtás a későbbi délelőtti órákban háromezer darab volt. A vásárigazgatóság annak a határozatának, hogy marhát lábon nem enged a külföldre és .olyan városokba, ahol vágóhid nincs, ahol tehát három nap alatt nem lehet kimérni, az lesz az eredményé, hogy a fővárosban egyenlőre olcsóbb lesz a hus, mert a piacra került és levágott marhát eí kell adni. Viszont ezután a hus ára föl fog szökni, mert a kereskedők elhatározták, hogy a jövő csütörtöki vásárra nem hozatnak ujabb marhát, hanem a ma még föl nem hajtottakat, különösen ökröket, beistállózzák és azokat fogják a jövő vásárra hajtani. Azokat az állatokat, amelyek a beteg tehénnel együtt voltak, azonnal elkülönítették és teljesen elkerített helyen tartják. (—) Nyilvános árverés. A kereskedelmi és iparkamara közli velünk, hogy a magyar királyi államvasutak különböző vonalairól Szegedre irányított, de itt ki nem váltott sokféle áruk kerülnek e hó huszonnyolcadikán a szegedi Tisza-pályaudvaron nyilvános árverésre. Az elárverezendő áruk közt van tekeasztal, varrógép, ketrecek, kosarak, festékek, lakkok, díszműáruk, aranyozott lécek, téglaverő asztalok stb. stb. szájpadlás nélküli fogak és fogsorok amerikai módszer szerint készülnek, úgyszintén aranykoronák is. SZABOLOVIGS A6DSTI i. SI. "0B*«»«B«»Basœ»HosaHmB0SïBa8S«»iBS»«ia jgj] ggg 88 Örökölt uradalmi földbirtok átvétele « B § miatt tijonnan berendezett \ rőfös divatáru üzletem I a b | helyiséggel együtt előnyös fel- | | tételek mellett azonnal eladó. • I Neuwirth Félix, Szeged I | Kigyó-uíca és Feketesas-uíca sarok. | B6BBasi3BBB£SBa£Q!BSGWsaBBBag«BaiSfisái Isten ostora. (3) Irta Jexsov Nikoláj. — Ne mondd ezt nekem, te német majom! Nézz utána, nem valami egyéb-e? Nem a bor ütötte-e le a leányt a lábáról? — Nézze meg maga uram: az arca már feketedik, a kezei ökölbe szorítva és nincs az a fogó, melylyel ezeket az öklöket szét lehetne feszíteni . . . Isten kezében van . . . — Te német! Én lehuzatom a bőrödet és belefojtalak a mocsárba! Mentsd meg őt, átkozott! Ha meg nem gyógyítod, meghalsz, te antikrisztus hírnöke!! — Legyen meg az akarata, uram ... — hebegte a megrémült doktor. — Nincsen hatalmamban ... Az isten az, aki itt ver rettenetes ostorával... Az istennel nem lehet beszélni, nem lehet pörlekedni. . . — Szedd elő minden tengerentúli szeredet) kutya! Mentsd meg, amivel akarod, amivel tudod! Hiszen még él . . . él! — Isten segítségével ... ha ő is ugy akarja, — mormogta a német. — Én már mindent megpróbáltam . . . Nehéz az Isten ostora . . . — Gyógyítsd, te kigyó, vagy a kastély falán zúzom össze a koponyádat! Elmúlt egy kis, mindenkire kinos idő. Pan Kameneczkij le nem vette a szemét Broniszlaváról ós rémülve látta, mint változik el gyönyörűséges arca. A német addig itatta a beteget, mlg ütereje megszűnt verni. — Vége ! suttogta halkan és letette az orvosságos üveget. Pan Kameneczkij meghallotta. Egyszerre le" hajolt Broniszlavához ós arccal ráesett a mellére. De már a következő pillanatban hatalmas ökle rázudult a németre, aki nyöszörgött és hátrabukott; a vér csak ugy patakzott bezúzott fejéből . . . III. — El innen, el! Pusztulj szemeim elől, ünnepi csőcselék! Takarodjatok haza a viskóitokba, vagy a pokolba, nekem mindogy! így kiáltott rá a vendégeire pan Kameneczkij, mikor hazatért Broniszlava temetéséről. De megpillantva a teritett asztalokat, megváltoztatta a szándékát: — Vissza! Üljetek le mind, üljetek halotti tort! Emlékezzetek az én bűbájos csillagomra... De azután . .. egy pillanat alatt színeteket se lássam ... S ne lássalak téged, te vén kutya! — rivallt rá a rettenetes ur az elhunyt apjára. — Gyűlöletes vagy te nekem ! Nem tudtál vigyázni a leányodra, átkozott! ? Lehet, hogy az uton babonázták bele a bajt ellenségeim! Ne bámulj reám, mint a veréb és ne várj tőlem kegyelmet! A te undok pofádban nem látom én az én hófehér kisasszonykám ragyogó kópét, nem az ő kék szemeit, nem az én gyönyörűségemet! Hordd el magad, te förtelem! — Kegyelmes uram! — hebegte Broniszlava apja. — Féld az istent! Hát mit tehettem volna én!? Az ur mérte ránk a csapást . . . Talán bizony nekem könnyen esik elveszteni egyetlen gyermekemet? — Hát azt akarod, hogy a magam módja szerint bánjak el veled? Ám legyen! Kutyák, tömjétek be a száját egy pár pofonnal! Még elszörnyüködni sem ért rá senki, mikor az egyik oldalról Bzseszko, a másikról Kapuczinszkij, két hatalmas pofont kentek az arcára. A cingár pan Necsajko lekarikázott a földre s mikor fölkelt, csak ugy patakzott a szájából a vér. Fehér volt mint a fal és remegett. — Te zsivány! — ordított föl. — Te útonálló! Ezt nem viszed el szárazon, hitvány! Elmegyek a királyhoz; én nemes ember vagyok és lovag, te pedig alávaló rabló, a rablófészkedben! Átkozott! A gazságodért sújtott le a sors! Téged az isten büntetett! Erővel feleségül akartad venni a leányomat, de aa isten rád küldte a rossz nyavalyát! és te fs el fogsz pusztulni, te is . . . Be sem végezhette, amit mondani akart. A bősz pan Kameneczkij szólni sem tudott a dühtől, csak a kezével intett. Necsajkot megragadták, elhurcolták, ököllel, lábbal döngették. — Lám, itt az ón megrontóm! — hörögte végre. — Ez a Necsajko pusztította el a leányát, hogy ne lehessen az enyém! No de majd én is elbánok a gaz árulóval, amint megérdemli! Hol van Félix, az iródiákom? Hadd irja föl a jegyzékbe, hogy pan Necsajko is elpusztult a rossz nyavalyában ... Ti pedig legények, dobjátok be, de ne a sirba, hanem egyenesen az árokba, az örvénybe, a feneketlen mocsárba . . . Hol van hát Félix? Előlépett Bzseszko és még egy zömök lengyel. — Fölséges uram! — hallották a vendégek. — A rossz nyavalya elpusztította iródiákját Félixet is. S kiviile még sok más van elásva a földbe: Ponur a bojtár, Jan az udvaros, Pseszinszkij és Rudzko, az öreg pan Pervobjalszkij Ignatij, hét inas és vagy harminc vendég, akik cseresznyét ettek ós sört ittak rá a konyhában. Az asszonyok közül is, akiket parancsa szerint fölséges uram, föl sem irtunk, elegen pusztultak el. — És mindez két nap alatt! suttogták a vendégek. — Jaj nekünk! Istenem, uram, szent atyám, légy velünk. — így hát most Birszkij Julij az iródiákom? — kérdezte rövid szünet után mogorván pan Kameneczkij. — Jól van! írd csak föl hát fiam, amit parancsoltam . .. Birszkij, az iródiák, csak állt és hunyorgatta a szemét. — Arról a kutya Necsajkóról! — utasította Bzseszko szikrázó szemekkel és részeg piros arccal. — Hogy a nehéz nyavalyában halt el... Hallod Birszkij? De az, akihez a pan és a nekidühödt jobbágy fordultak, egyszerre a szivéhez kapott, egyet fohászkodott és arccal a földre bukott. — Oda vagyok! Oda vagyok! — hangzott föl nyögései közepette. — Isten ostora! — suttogták a vendégek b keresztet hánytak magukra. — Isten büntetése ez az átkozott halál... — Nem ugy van, nem! — szólt pan Kameneczkij emelkedett hangon. — Nem az úristen hatalma nyilvánul itt, hanem a rossz szemeké s a gonosz gondolatoké! Bzseszko, vitesd Birszkijt a némethez, Necsajkoval meg tegyétek, amit mondtam. És még ha maga az ördög látogat is el hozzám, mégis megboszulom magamat menyasszonyom megrontóján ! Ti meg mit lógatjátok az orrotokat ? 'Sz ez a betegség csak a poltronokat emészti el! A poltronokat meg a vén asszonyokat! Én nem félek tőle, fütyölök rá! Hadd legyen isten ostora ! De én erősebb vagyok ... én nem hagyom magam ! — Bocsásd el Necsajkot! — feleltek a vendégek khórusban. — Nemés embert nem lehet ám csak ugy agyonverni, mint valami kozákot vagy hitvány jobbágyot! — Nem bocsátom ! De meg már késő is aggódnotok : Necsajkot már ezóta szétmarcangolták az én hűséges kutyáim . .. Ugy-e Bzseszko ? Rendben van a dolog ? — Necsajko meghalt ... — felelte Bzseszko mosolyogva. — Egyszerre ugy rájött a nyavalya, hogy isten a megmondhatója! A mi német tudósunk csak rápillantott s azt mondta : bátran eláshatjátok. — Ááá! No lám, a nyavalyával nem lehet ám csak ugy beszélgetni, mint az emberrel! — szólt pan Kameneczkij. — Lám, az isten nagyon jól tudja, kit kell árulás és halált okozás miatt megbüntetni . . . Hé, zenészek ! Hadd hallom azt a zsidó muzsikátokat Pokolba a sok temetéssel! Úgyis mindegy ! Nekem most máson jár az eszem . . . elég baj az, mikor egy vitéz lovag mindent elfeled egy szép vászoncselédért ! Játszatok az én egészségemre, meg