Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-21 / 51. szám

4 DÉL-MAGYARORSZÁG 1910 julius 21 A bűnös „aviatikusok", — A repülőgép, a gyakornok és a géplakatos. — (Saját tudósítónktól.) A repülőgép konstruálására társult két kalandos embernek: Bleier Sándornak, a Szegedi Kereskedelmi és Kiviteli Részvénytársaság volt gyakornokának és egy szabadkai géplakatosnak bűnügyében ma délután nem egészen váratlan fordulat történt. Amint ugyanis azt már ma megírtuk, a Kiviteli Részvénytársaság igazgatójának följelentésére Bleiert Alapfy István szabadkai rendőrkapitány letartóztatta és előzetes letartóztatásba helyezte. Bleier a szabadkai rendőrségen olyan vallomást tett, hogy a repülőgép megkonstruálására általa linánszirozott géplakatos is tudott a csekklapokkal űzött manipulációkról. Ennek következtében a géplakatost még tegnap kihallgatta a szabadkai rendőrség. Az aviatikusnak készüiő iparoslegény azonban mindvégig tagadba, hogy tudott arról, hogy Bleier a pénzt bűnös uton szerezte. Az inas-aviatikust tehát egyelőre szabadlábon hagyták, a nyomozás azonban tovább folyik annak a megállapítására, hogy a különös társascégnek mindkét tagja tudott-e a csekklapokkal való bűnös üze!mekről. A megkárosított részvénytársaság igazgatója tegnap Szabadkán járt és tárgyalt a bűnös útra tévedt Bleier Sándor szüleivel annak érdekében, hogy a háromszáznyolcvan korona kárt térítsék vissza a részvénytársaságnak. A szülök erre nem voltak hajlandók, noha a v szonyaikkal ismerősök állítása szerint töblezer korona vagyonuk van. A háromszáznyolcvan korona megtérítéséül végre is fölajánlottak havi huszkoronás részletet, amit azonban a részvénytársaság nem fogadott el. Minthogy a ma délig kapott határidőig Bleier szülei a kárt nem téritették meg, a részvénytársaság igazgatója értesítette a szabadkai rendőrséget, hogy a panaszát nem vonja vissza. így a pályája legkezdetén lévő Bleier Sándort ma délután átkísérték a szabadkai ügyészség fogházába. A négyszázharmincnyolc koronáról hamisított csekket nem sikerült Bieiernek kiutalványoztatni. Ézt a szabadkai postahivatal visszaküldte Budapestre a postatakarékpénztárnak. Gyulai Pál háza. Szép nagy palotája volt a fővárosban Gyulai Pálnak. A vörös téglákkal kirakott háromemeletes palotát a Sándor-utca 13. szám alatt Gyulai Pál építtette még öt-hat évvel ezelőtt s mikor a ház egészen készen volt, 1906 vegén Baross-utca 13. számú lakásáról ide költözött pihenni és ahogyan ö mondotta : a halálra elkészülni. Itt is halt meg Gyulai Pál. Ebbe a házba, augusztus hó elsején, Üllői-ut 58. számú telepéről a VIII—X. kerületi járásbíróság fog költözni. A VIII—X. kerületi járásbíróság már régebben kerestetett alkalmas épületet hivatalai számára. Amig Gyulai élt, a bérletet nem lehetett megkötni, mert az öreg kritikus kényelmét nem akarták hozzátartozói megzavarni. Halála után azonban aktuálissá vált az ügy, miután az üllői-uti biróság számára ez az épület mutatkozott a legalkalmasabbnak. A ház jelenlegi tulajdonosa, Gyidai Fodor Dániel és neje, született Gyulai Aranka ekkor megkötötték a bírósággal a szerződést, mely egyelőre tíz évre szól. Ugyanekkor a lakók nagyrészének május elsejére fölmondták. A javítások és átalakítások már hetek óta folynak s a munkások most épen a Gyulai Pál volt lakásában dolgoznak, melyet a biróságí iktatóhivatal céljaira alakítanak át. Az uj lakók beköltözésével az érdekes épület stilszerüségéből mitsem fog veszíteni. Amig Gyulai élt benne, ő sem tett egyebet, minthogy Ítéleteket mondott irodalmi kérdésekben. Most legföljebb az fog történni, hogy a törvény nevében Ítélkeznek maid házában. A Sándor-utcai házhoz Gyulai Pált más tekintetben is kedves emlékek fűzték. Újjáépítése előtt egyemeletes, szürke épület állott a helyén, mely még a régi Pest maradványa volt. Ez a ház a Szendrey Ignác tulajdonához tartozott s lakott benne egy ideig Petőfiné Szendrey Júlia is. Az öreg Szendreytől aztán örökség révén ment át a Gyulai és felesége birtokába s tőlük örökölte, illetőleg Gyulai Páltól még életében a leánya, Fodorné-Gyulai Aranka. Világos, tágas, kitűnően épített lakások vannak benne s a lakók mindössze csak azt kifogásolták, hogy a ház száma 13-as. Az udvaron egy öregedő fa is van még, ezt, mint kegyeletes emléket, a régi Szendrey-féle ház lebontásakor Gyulai és leánya óhajára mentették meg a pusztulástól. — Egy régi szegadi háziurról. — Rövid időn belül hatalmas, romboló munka kezdődik meg Szegeden a „palánkban". Egy egész kis városrész, a palánki templom körül sorakozó, negyvenegy házból álló tömb tűnik el nemsokára a föld színéről. Enyhítsünk hát a romboló munka kíméletlenségén azzal, hogy az egyes, ma még fönnálló házak rég porladó urainak eredeti alakjait néhány emlékező sorban megörökítsük. Akik ezidő szerint azokat a házakat lakják, talán nem is sejtik, hogy mennyi régi, kedves emlék fűződik a süppedékes udvarokhoz, az ócska, düledező falakhoz, az alacsony, nyirkos szobákhoz. A legtöbb régi házat ugyan ma is leginkább első gazdájának a neve után nevezik, arról azonban mitsem tudnak már a benne lakók, hogy ki volt hát az a régi, nagyon régi háziúr. A Sobay-ház egyike a legrégibb és legismertebb házaknak. Sobay-ház ... Ki volt hát tulajdonképen az, a bizonyos Sobay, akinek a nevét alkalomadtán annyiszor halljuk. Egy-két jó öreg ember tud róla csak, azoknak is akkor elevenedik meg az emlékezetében, ha téli időben a meleg kandalló mellé szorulnak . . . A Sobay-ház . . . Földszintes, ódonfalú épület magas, lejtős háztetővel. A régi gazdája az ötvenes évek előtti időkben szerepelt. Akkor közismert alakja volt az egész városnak. A Somogyi-utca hatodik és Révayutca tizenkilencedik számú, a régi szerb templommal átellenes sarokház tulajdonosa abban az időben Sobay György, doktor medecinae volt. Sok esztendő nyomhatta a vállát már az ötvenes években is, alakján és arcán azonban nem hagyott nyomot az idő vasfoga. Ezekből az évekből emlékeznek rá legjobban az öregek. „Bélorvos"-nak hivta a nép az öreg doktort, így különböztették meg a kirurgusoktól. Nem volt sebész, szemész, fogász ós mi egyéb, még „belgyógyász" sem, hanem csak bélorvos. Ex offo fő fizikus volt a titulusa, Vácról származott Szegedre, ősi magyar családból. Nagyon szegény gyerek volt. A maga erejéből nevelődött föl. Kora fiatalságában már nagy hajlandóság mutatkozott benne a tudományok iránt. Eleinte ugy járogatott be az elemi iskolákba, a tanítók aztán hamarosan megszerették a tudományszomjas, de különcködő fiút s rendes tanulóvá tették. Tanulgatott is Sobay szorgalmasan mindaddig, mignem végül mint kész orvos került vissza Szeged városához. A különcködő fiúból különcködő emberré nőtte ki magát. Magyar ember létére borotválta a bajuszát, egyáltalában semmiféle szőrszálakat nem tiirt meg az arcán, ami akkoriban nagy visszatetszést keltett. Ezt tulajdonképen azért tette, hogy a többi rangú és rendű emberektől megkülönböztesse magát, hasonlóképen igyekezett különbözni másoktól ruházat dolgában sőt beszédben is. Régi divatú, feliil keskeny, úgynevezett olasz cilindert viselt. Emiatt sokat mulat rajta egykét öreg még ma is. Az ilyen formájú cilinderben ugyanis: csak a csizmadiák jártak. Télen rókaprémes kozáksüveget hordott. Fatermörder gallérja volt, télen tarkaszinü sállal kötöti még körül a nyakát. Különösen büszkélkedett szépen kidolgozott, csipkékkel díszített ^tász lis" ingére. Mindig ugyanazon hosszú, francia szabású, kéngyertyaszinü mellényben és „Reehfarb" őzbőrszinü kaputrokkban járt. „Latzos" (egyenes) elejü szarvasbőrnadrágot és térdinérő szarvasbőr-csizmát viselt. Egyik kezében mindig elefántcsontgombos bambusznád-botot a másik kezében pedig a „pajdlit" vitte magával. A pajdli (Beutel, zacskó) a mai bőrből készült ridikülökhöz hasonló, de sokkal jelentősebb hivatásu holmi volt. Ebben hordta magával a „kedélyes doktor" azt a szert és szerszámot, amely a tudományát közvetítette. A szer és szerszám épen belefértek a pajdlibaaz előbbi ugyanis nem volt egyéb, mint „herbaié", az utóbbi pedig a gyorsfőző spirituszszal. Ilyen hiányos műszerek mellett is nagyon szerették a páciensei. Sőt épen ezért, amint mindjárt kiviláglik. Emiitettük, hogy beszédben is különcködő volt. Született magyar volt, de az akkori környezet belé oltotta a német nyelv iránti hajlandóságot. Svábosan beszélt németül, de szerette utánozni — és kitűnően tudta is — a zsidók német dialektusát. Általánosan „kedélyes doktornak" nevezték. A páciensei különösen amiatt szerették, hogy sohasem irt recepteket. Nem kellett tehát drága pénzt fizetni a patikai orvosságokért. Ha valamelyik betege erő~en köhögött s elhivatta magához, ezzel a szólás-mondásával nyitott be: — So lang ma' hust, ist ja gut! Akkor aztán elővette a pajdliból a gyorsfőzőt, a herbatéát s maga főzte meg a páciense teáját. Pár főzés után jobban is lett töle a beteg. A patikusok azonban természetesen nem szerették a kedélyes doktort, érthető okból. Volt egy kedvesen furcsa szokása a kedélyes doktornak. A pácienseitől való távozás után sokszor negyedórákig tartotta a kezét az ajtó külső kilincsén. Azért volt ez, mert nem állhatta, ha utána sompolyogtak a családból kérdezősködni, vagy hogy kikísérjék. A Somogyi- és Révai-utca sarkán levő házban egyedül lakott. Feleség-e, gyermekei nem voltak soha. Istállót, benne lovakat is tartott, de maga nem ment másképen, csak gyalog. Halála után a házat vég rendeletileg a városnak hagyta. Iskolai alapítványt is tett a saját nevére. Erre főképen a szegénységben eltöltött diákévek emlékei indították. A ház ma is ugyanabban a stílben áll még) mint a régi háziúr idejében. Alacsony, boltíves tornácai roskadozófélben vannak már. Csodálatos, hogy eddig még nem dőltek be az ódon falak, pedig nagyon megviselte őket az idő. A háznak azóta különben csak a tetejét javítgatták. A szobák és a melléképületek ma is ugyanazok. Igaz, hogy az istállót asztalosmühelylyé alakították át, de még ennek is megjárja. Sobay idejében kert is volt az udvarban. Ma már ez nincs meg, csupán két terebélyes fa virágzik. Az egyiket, az eperfát, harminc esztendővel ezelőtt ültették el. A másik sokkal fiatalabb. Négy lakó lakik a Sobay-házban. Két asztalos és két vámőr. Valamennyi me? van elégedve a lakásokkal. — Jobban tartják ezek a lakások a meleget, mint sok modern ház szobái, — mondja az egyik öreg lakó. Később, amint körülnéz, elgondolkozva teszi hozzá: — Kár is lebontani még ezt a Sobay-házat. Hanem hát a sopánkodások nem használ»»14 semmit. A ház el fog tűnni a föld színé1'1''; Sobay doktor nevét azonban nem felejti el senki, őrzi az emlékedet. H. GH\