Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-21 / 51. szám

1910. I, évfolyam, 51, szám Csütörtök, julius 21 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ca Korona-utca 15. szám t=n fudapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=d Városház-utca 3. szám c=j ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . R 12"— negyedévre . R 6'— egy hónapra R 2-— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évre . K 28 — félévre . . . R 14 — negyedévre . R V— egy hónapra K 2"40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 c=a Riadóhivatal 83« Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 A katonatiszt. Olyan országokban, amelyeknek önálló hadserege van, a polgárság rendszerint büszkeséggel és szeretettel veszi körül a katonaságot. Nálunk bizony, minek tagadjuk, kialakult egy különös, polgári antimilitárizmus, különösen a közös hadsereggel szemben s ebben, az utóbbi időkig, nagy része volt magának a hadvezetőségnek. Néhány év óta, mint őrömmel tapasztaljuk, átalakulni kezd az ármádia copfos szelleme. A magyar legénységgel jobban bánnak, a magyar tiszteket megbecsülik s. végül olyan magyar városokban, amikben közös katonaság van elhelyezve, maguk a tisztikarok igyekeznek a közönséggel a jóviszonyt föntartani. Ilyen módon aztán nálunk is megerősödik az a józan fölfogás, hogy nem a fegyveres, munkátlan valakit, nem a béke rémét kell látni a katonatisztben, hanem egy alapjában szomorú, de a mai viszonyok között még ugylátszik szükséges állami intézménynek az alkalmazottja ő. Még hozzá rosszul fizetett, adósságokkal küzdő, eleget dolgozó, tehát — proletár alkalmazottja. A katonatiszt súlyos helyzetének megértése nagyban hozzájárul ahoz, hogy ne tekintsünk rá gyűlölettel, hanem a sorsával tárgyilagosan foglalkozzunk. Hát hiába is csillog a zsinór a cifra kabáton, hiába csörgenek büszkén a kardok, a fényes mente sok sötét nyomorúságot takar. Még hozzá olyan nyomorúságot, amely sem szóval, sem tettel kifejezésre nem juthat. Azért jobb a polgári pályák proletárjainak, mint a militárizmus szenvedőinek. Azok szervezkedhetnek, memorandumozhatnak, sőt bérmozgalmakat indíthatnak, ezek kénytelenek hivatásuknál fogva némán tűrni a nélkülözést. Épen tegnapi számunkban adtuk hírül, hogy Bécsben feltűnést keltő könyv jelent meg a katonatisztek eladósodásáról. A kétségkívül bátor munka kissé triviális szinekkel festette le a katonatisztek siralmas helyzetét és alkalmat adott arra, hogy némelyek antimilitáris kommentárokat fűzzenek hozzá. Pedig ebbe a hibába esni nem szabad. Akadnak ugyan, mint minden társadalmi rétegben, könnyebb felfogású tisztek bőven, hanem a többség mégis hibáján kiviil jut uzsorások karmaiba és végleges pusztulásba. A katonatiszt-probléma tehát folyton aktuális. Most azonban, nem lehetetlen, hogy Ausztriában és Magyarországon egy csapásra megszűnik. Véget ér pedig magának a legfőbb Hadúrnak, a királynak bölcs és nemes akaratából. Valóban, ha fájt eddig, hogy a mindenkori uralkodó a hadsereg kizárólagos tulajdonosának tekintette magát, most megengesztelődhetünk. Mert I. Ferenc Józsefnek az az elhatározása, hogy születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmával rendezteti az egész hadsereg minden tisztjének összes adósságát, olyan fejedelmi dolog, olyan kimondhatatlanul mély, szociális jelentőségű eredmény, amelynek révén a királyt uj rajongás és uj tisztelet illeti. Maga az a tervezet, amelylyel a katonatisztek adósságainak rendezését meg akarják valósítani, nagyszerű sza kitás a hagyományokkal. Megint bebizonyosodik, hogy Ferenc József nem olyan konzervatív, mint aminőként a köztudatban él. Belátja, hogy kár gyümölcsözetlenül hevertetni a horribilissé fölszaporodott Mária Terézia-rendi vagyont és az Albrecht-alapot. Az életküzdelem s a kenyérgond a legvéresebb háborúval fölér. Minek tehát megvárni az igazi háborút ? Szolgáljon a Mária Terézia-rend kincse már most a katonatisztek sebeinek enyhítésére, így akarja a király. Es amellett, hogy a legkülönbözőbb előléptetések és talán a harminc éves szolgálati idő behozatala is örömünneppé fogják még inkább avatni az uralkodó születésnapját, a két említett alap segítségével a tisztek megszabadulnak adósságaiktól. így jutnak be a reális életbe bizonyos elvont, heverő tőkék és így menekül meg egy egész nagy foglalkozási ágazat a végromlástól. De a nagy ügynek meg is teremnek az áldásos gyümölcsei. Bizonyos, hogy a katonatisztek megmentése rendkívüli módon fokozni fogja az osztrák-magyar hadBoszu. Irta Falk Richárd. A hóna alatt vaskos iratcsomóval tért haza. Vacsora idejéig át akarta tanulmányozni az örökségi bünpör aktáit. A higgadt és kristálytiszta gondolkodású vizsgálóbíró idegeit mindig jólesően izgató bizsergés járta át, valahányszor megfejtésre váró bünügyi problémával állott szemben. Nagy emberismerő volt és kitűnően fegyelmezte a fantáziáját, — ami érdemekre vágyó vizsgálóbírók között ritkaság — és ennek köszönhette sikereit. 0 ugyan szerénykedve szokta elhárítani magáról a dicséretet s az elismerést. Amikor egyik-másik ravaszul összebogozott ügyből kiásta az igazságot és a tettest a beismerés béklyóiba szorította, visszavonult a kar társak gratulációi elöl. Nem tartotta művészetnek a rókavadászatnak azt a nemét, amikor a gonosztevő üldöztetve és kifárasztva a keresztkérdések falkáítól, terítékre került. Csak gyakorlat az egész, ismerte be Ural vizsgálóbíró. Hiszen a naiv emberek megcsodálják a hortobágyi csikóst, aki sok száz csikó közül kipányvázza a magáét. Csak gyakorlat kell hozzá, személyi és tárgyi ismeret. Forgatta, lapozgatta a sűrűn teleirott ivPapírokat. Közben jegyezgetett. Munka alatt tekintete a mahagón íróasztal sarkában álló, ezöstkeretes arcképre tévedt. Szép, kis filigrán asszonyka volt, az ő fitos felesége. Beszédes szemeivel mintha ^integetett volna: ssak dolgozz, táblabiróné ' akarok lenni. Az leszel, néhány hónap választ el tőle, felen! rá Ural és mosolygott belülről. Nem szól neki semmit sem, hadd tudja meg majd hivatalos uton a meglepetést. Imádta az asszonyt, ép ugy, mint a pályáját, amely naponta másmás érdekességgel, izgalmas újdonsággal szolgált neki. Olyan volt a nő is. Sohasem egyforma, mindennap más, sohasem megunható. A falonfüggő acélburkolatu belga óra nyolc órát ütött. A vizsgálóbíró összekötözte az iratokat. Ideges ajtócsapkodások jelezték az asszony megjöttét. Kapkodva dobta le kalapját és napernyőjét az ágyteritőre. A hálószoba kitárt ajtaján át meglátta a férjét íróasztalára hajolva. Egy pillanatra megállott és kis kezét összekulcsolva, hevesen dobogó szivére szorította. Meg akarta halkitani dobbanását Félt, hogy odahallik a dolgozószobába. Fölcsavarta a villamoscsillár gombját és hirtelen belepillantott a toalettasztalka tükrébe. Gyorsan átrizsporozta az arcát, nehogy az ura észrevegye kisirott szemelt. Ledobta selyemruháját és japán otthonkát vett föl a helyébe. Hullámokba sodort barna haját lebontotta, néhány hajtűvel görögösen összetűzte. Hosszat sóhajtott, megrázta magát, mintha más akarna lenni, mint ami hazatértéig volt. Bement a férjéhez. Ural az írásokba nézett ugyan, de nem a pör anyagával foglalkozott. Arra gondolt: hol leheteti az asszony ilyen sokáig. Okos asszonyismerő létére sohasem kérdezte meg a feleségét, hét évi házasélete alatt egyszer sem, merre járt, hol volt. Nem akarta az asszonyt hazugságba kényszeríteni. A tapasztalatok bizonysága szerint, amelyik aszszonynak mondani, vagy bevallani valója van, az a veleszületett közlékenység folytán nem állja meg, hogy el ne mondja. Faggatásra nem beszél, kitérő válaszokat ad és hazudni kénytelen, mert nyakas és szeszélyes. Ural nem kérdezett semmit sem. A felesége homlokon csókolta, amit ő udvarias kézcsókkal viszonzott. Az asszony kissé elégikus hangulatban látszott lenni, időnkint a fejéhez kapott. Átment a kis szalonon az ebédlőbe. Menetközben pongyolája nyílásán át megigazgatta a harisnyakötőjét. Eközben kis, összehajtott papírdarab hullott a szőnyegre. Uralt bántó sejtelmek fogták el, fölállott, a papir felé rontott s fölkapta. Közben kicsit szégyelte magát. Leselkedik a feleségére, nyomoz. Minden különösebb ok nélkül. Ezt eddigelé sohasem tette. Most valami különös előérzett dolgozott benne és nincs hamarjában súlyosabb csapás a szerető férfi számára, mintha a teremtés finom előérzettel veri meg. Az előérzet a féltékenység gyökere. Míg az utat a papir helyétől Íróasztaláig megtette, önkinzó kajánkodással gondolta el, hogy méltó büntetésképen megérdemelné. ha oktalan kiváncsiskodása egy titkos pipereszámlát juttatott volna a kezébe. A vörösernyős lámpa alá hajolt és bontogatni kezdte a papirost. Számla nem lehet, ilyesmi nem hulldogál ki pongyolák alól. Levél volt, férfiirás, a feleségének szólott. Kidülledt szemei fölszivták a sorokat. Rövid volt a levél, de sokatmondó.