Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-20 / 50. szám

19ÍÖ. 4 I. évfolyam, 50. szám Szerda, julius 20 KSzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 1' ca Korona-utca 15. szám a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ca Városház-utca 3. szám c=j ,, ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24 — félévre . . . R 12 — negyedévre. R 6-— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évrs . R 28— félévre . . . R Í4'— negyedévre. R 7— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség S35 cm Kiadóhivatal S3t Interurbán S35 Budapesti szerkesztőség telefon-száma (28—11 A bánválság. Tévedés azt hinni, hogy Tomasich lemondásával az egész horvát helyzet fölboralt és hogy a horvát-szerb koalíciónak a bán ellen való állásfoglalása egyszersmind azt jelenti, hogy a koalíció a magyar kormányt és a horvát országos kormányt nem fogja tovább támogatni. Egészen másként áll a dolog. Ez a váratlanul kitört válság, amelyet szándékosan nevezünk bánválságnak, tisztán és kizárólag személyi vonatkozású. Elveket és megállapodásokat nem érint. És ámbár Magyarország szempontjából rendkívül fontos, hogy ki tölti_ be a báni méltóságot és ámbár Tomasichnál alkalmasabb politikust erre a célra találni nehéz, a mostani válság, épen a horvátszerb koalíció józan magatartásából következőleg, nem éles, tehát nem is veszedelmes. Az ok, amelynek révén Tomasich meg a horvát-szerb koalíció ellentétbe kerültek, egyszerű és világos. A januárban kötött paktum föltételei szerint a bánnak bizonyos tisztviselőket állásuktól föl kellett volna mentenie, illetve át kellett volna helyeznie. így elsősorban Araniczky horvát igazságügyi osztályfőnököt, akit a horvát képviselők a zágrábi felség'áruiási pörrel kapcsolatos hajszák értelmi szerzőségével vádolnak. Araniczky ügyében csucsosodAz alkalom. irta Gábor József. L Péter segédtanító volt a fővárosban. A jövedelme bizony nem volt valami sok és ez okból olyan sovány volt, mint egy pipaszár. Péter máskülönben rendkívül pontos ember volt. Soha nem késett egy percet sem, ellenben pont nyolckor megjelent az iskolában. A ruhája olyan tiszta volt, mintha skatulyából vették volna ki. A cipője olyan fényes volt, mint egy lakkcipó', a kabátja pedig simára ki volt kefélve. Péter minden reggel görbén ráhajolt a szúette katedrára, megsuhogtatta a nádpálcát, aztán szigorúan elkezdett tanítani. A gyerekeknek meghúzta a fülét, miközben haragosan villámlottak a szemei. Néha az asztalt is csapkodta a pálcával. Közben délidő lett és Péter bement a szemközti korcsmába ebédelni. Itt már ismerték, mert előfizetésre evett. Mindennap ugyanahoz az asztalhoz ült, még a pecsét is ugyanaz volt mindig az asztalteritőn. Péter megivott egy korsó sört, elolvasta az újságot, aztán rágyújtott egy rossz ötfilléres szivarra. Ilyenkor urnák érezte magát, sőt a mellét is kidüllesztette. De egy félóra múlva kénytelen volt megint visszaballagni az iskolába. Két órakor már ismét ott gubbaszkodott a tintapöttyös katedra mellett, mialatt a pápaszeme mögül haragosan villogtak a szemei. Most már el is náspágolt egy-két rossz nebulót, akik ugrándoztak a padban. Négy órakor azonban vége volt a tanításnak. nak ki a személyi kérdések. Tomasich vállalta a dolgot. Kötelesség megállapítani, sőt a horvát-szerb koalíció tagjai is elismerik, hogy a bán több izben, a legbecsületesebb szándékkal megkísérelte a paktum e pontjának végrehajtását. Máról-holnapra azonban Araniczkyt nem menthette föl hivatalától. Végre is, olyan köztisztviselőt, aki politikai ellenfeleinek beismerése szerint is kiválóan, szorgalmasan és közmegelégedésre tölti be állását, nem lehet és nem észszerű csak ugy egyszerűen eltávolítani. Tomasich mindent megkísérelt, hogy az igazságügyi osztályfőnöknek más, alkalmas helyet csináljon. Nem sikerült. A körülmények olyanok voltak, hogy Araniczky nyugdij ctZciSct ¿1 szolgálat és az anyagi nézőpontok miatt egyre késett, áthelyezésére pedig gondolni sem lehetett. Jól tudta ezt a horvát-szerb koalíció is. És hallgatólag beleegyezett abba, hogy Araniczky továbbra hivatalában maradjon. Ezen a réven a januári paktumnak Araniczkyrevonatkozópontja természetszerűleg semmissé vált, hogy ugy fejezzük ki: a megszokás jogának alapján. Tomasichot annyival is inkább nem szabad paktumszegéssel vádolni, mert hasonló sors érte a januári megállapodás egyéb pontjait is. Maradt tehát minden a régiben. Már ugylátszott, hogy sem a paktum békés lebonyolítása, sem a bán csöndes korEkkor nekivágott Péter a városnak, mert magántanítványai is voltak. Egy kancsal fiiszerkereskedó'nek a fiát tanította. A füszeresnének udvariasan kezet csókolt, a gyerekkel mérgelődött egy kicsit, aztán tovább loholt lélekszakadva egy másik tanítványához. Péter zongorázni tanított ezen a másik helyen, még pedig egy fiatal leányt, aki nem volt több még, mint tizenhét éves. Klári — akit Péter zongorázni tanított, — nemcsak fiatal volt, hanem előkelő is. Az apja osztálytanácsos volt a minisztériumban, de általában az egész család roppant előkelő volt. A mama, aki a család feje volt, már kövéredésnek indult ugyan, de még mindig erősen fűzte magát. A tanítás ideje alatt állandóan bent ült a szobában, mint egy öreg sárkány, amely kincseket őriz a barlangjában. Kövér kezeivel kecsesen illesztgette a lorgnont a szeméhez, mialatt —• titokban — óriásikat ásított. Mindazonáltal türelmesen végighallgatta a leckéket, sőt időközönként — némely hamis hangnál — szigorú pillantást is vetett a leányára. Klára ilyenkor elpirult, ami még jobban kiemelte arcának hamvas fehérségét. Izgatottan az arcát rágcsálta, amely friss-piros volt, mint egy ketté harapott eper. Egyébként az egész ajka tiszta és üde volt. A szemei melegen, nedvesen csillogtak. Két oldalt, a halántékára volt fésülve egy-egy kagylószerű frizura. Mindezek fölé pedig — mint egy fényes korona borult az aranyosvörös konty. Péter önfeledten nézte. mányzása elé nem gördül akadály. Mégis, jött aztán váratlanul a horvátszerb koalíció ismeretes vasárnapi határozata, amely miatt Tomasich érthetőleg távozni akar. Bizonyos, hogy Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök nem szívesen válik meg Tomasichtól. Csakhogy politikai okokból mégis kénytelen a bán lemondását az uralkodó elé terjeszteni. Ennyivel tartozik a Magyarország és Horvátország között helyreállott jóviszonynak, ennyivel Tomasichnak és ennyivel a horvátszerb koalíciónak, amelynek tagjai el vannak szánva arra, hogy kormányát tovább támogatják. A válság kitörésével egyidejűleg határozták ugyanis el, hogy a fölirati vitában nem vesznek részt, ami annyit jelent, hogy a vita obstrukciós színezetű elnyujtását helytelenítik. A horvátországi képviselők és horvát lapok is kifejezik különben azt a megnyugtató igazságot, hogy politikai differenciákról szó sem lehet. Mivel pedig az egész bánválságnak ilyen békés az alaphangulata, az sem lehetetlen, hogy Tomasich távozása nélkül sikerül megoldani. A megértésre való törekvés mindkét részen mutatkozik. A horvát-szerb koalíció bizonyára talál is majd megfelelő formát arra, hogy inkonzekvencia elkövetése nélkül közeledjék a bánhoz, viszont Tomasichnak sincs súlyos oka arra, -Egyet-kettőt! —számolta automatikusan a taktust, miközben majdnem elnyelte szemeivel a leányt. Zavartan törülgette a szemüvegét, só't a füle is elpirosodott. Péternek valami álmos, me'ankólikus vágy lopódzkodott a szivébe. Szeretett volna hirtelen gazdag ember lenni, hogy, mint egy erős faun, fölkaphassa karjaiba a habtestü nimfát, aztán elszáguldjon vele hegyen-völgyön keresztül. Később arra gondolt Péter, hogy venne egy automobilt., azon mennének a nászutazásra. A fiatal asszony szemérmes pirulással nyújtaná oda az ajkát, amely sziizibb, mint a frissen leesett hó. 0 megcsókolná hófehér vállát, de a fiatal asszony húzódozna, erre ő átölelné a derekát, rászorítaná az ajkát az ajkára, mire az asszonyka — a bizalmas homályban — lángvörös arccal adná vissza a csókot . . . Péter hirtelen fölrettent álmodozásaiból. A mama, aki mindig bent ült a szobában, szigorúan nézett a lorgnon-ján keresztül. Klára csupa hamis hangot játszott. A kopott szürke tanitó rekedten mondta : — Hamis, hamis Klára kisasszony. Ön — ugylátszik — megint nem tanult semmit. Vigyázzon a taktusra. Egyet-kettőt . . . Péter kopogott egy ceruzával Az öreg Kovácsné helyeslően bólogatott a fejével, a fiatalember pedig rosszkedvűen iitenyezett tovább. Péternek különben rossz kedve volt az egész lecke alatt. Még akkor is borús volt a homloka, mikor fölvette a felöltőjét, az esernyőjét a hóna alá szorította és szomorúan ballagott hazafelé . . .