Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-13 / 44. szám

1910 julius 13 DÉLM AGYA ROR SZAG 7 futott, a csáklyával. keresgélte a gyermeket, de nem találta. Mi utcai ruhában voltunk, de ennek ellenére beültünk a tutajhoz kötött kis lyukas csónakba, de mentő- és kereső-eszközünk nem lévén, munkánk hiábavaló volt. A vizbe nem ugorhattunk bele, mert egyikünk sem tudott úszni, a viz nagyon megáradt volt, a godra rém sebes, az életünket kockáztattuk volna, ha a vizbe ugrunk. Itt emiitjük meg, hogy többen hallották, mikor a parton álló urak egyike azt mondta, hogy nem piszkítja be a ruháját. Az illető Tauber Ottó, akinek a posztoló rendőr föl is irta a nevét. Akármint is áll a dolog, a kis Kucsera Károlyt föltámasztani alig tudják. Pedig ez a gyermek tartotta el özvegy anyját és hat apró testvérét. A palicsi tónál. (Saját tudósítónktól.) Az ország két legnagyobb városa: Szeged és Szabadka között fekszik a nagy magyar Alföld különlegessége: Palics gyógyfürdő'. Mindkét helylyel közvetlen vasúti összeköttetésben áll, ezenkívül Szabadkáról negyedóránként villamosvasút közlekedik. Vasárnaponkint százával mennek Szegedről az egy órányira fekvő kies gyógyfürdőre, Szabadkáról pedig negyedóránként villamosvasút ontja a tömeges kirándulókat. Negyvenkét katasztrális hold park mellett fekszik az Alföld egyik legnagyobb szabad vize: a palicsi tó. A kilencszázharminc, hold területü tónak egyik partjáról alig láthatjuk a viz másik partját. A kitűnő gyógyerejü tó vonzza évenként a sok ezer fürdővendéget. A hasonló sósfürdők között nagyságra és berendezésre nézve kétségtelenül első helyen áll a palicsi tó, amelynek partja közelében mindnagyobb számban emelkednek a gyönyörű fürdőépületek, a csinos vendéglakások. Az idei szezonban már alig ismerünk rá a fürdőre. Pompás utak, újonnan épült gyógyterem. A pazar kényelemmel berendezett uj női fürdő kétségkívül legszebb fürdője a kontinensnek. A fürdőtulajdonos Szabadka város ugyancsak kitett magáértAz elmúlt év folyamán nem kevesebb mint hatszázezer korona befektetéssel két kilométer hosszban kövei kiépíttette a tó partját. Két mólót, uj szállodát, kávéházat, cukrászdát, vendéglőépületet emelt s a parkot egészen újra rendezte. Nagyban emeli a fényes berendezést, hogy az egész telep s a lakások villanynyal vannak világítva. A gyönyörű árnyas parkban ünnepnaponként ezrével tolong a sok kiránduló. Az idegenek között otthonosan sétálgatnak a fehérruhás fürdőző nők. A legtöbbnek raket van a kezében. Hat órakor kezdődik a térzene, amely egyszerre megváltoztatja a fürdő képét. A hatalmas területü vendéglői helyiség előtt, a szépen rendezett part mentén szines, tarka sokaság hullámzik. A kristálytiszta tóban játszadozva, versengve siklanak tovább a csinos csónakokEgyesek lejebb a parton nagy türelemmel horgásznak, míg mások vizi szárnyasokra vadászgatnak. Egyrészt az édes semmittevés, másrészt a kedves szórakozások uralják a helyzetet. Estefelé kigyuladnak a villamoslámpák s a pazarvilágitásu telepen kezdetét veszi az esti korzó. A gyönyörű tavon kigyózó, csillogó sávok húzódnak végig. Szerelmes párok csónakáznak, poétikus hangulat mindenütt. Egyrészről a távolabbról hallatszó énekszó, másrészről a víz csacsogásába olvadó suttogás velencei hangulatot teremt. Közben a sötét felhők mögül előbukkan a teli hold kerek pofája és pazar bőkezűséggel, csillogó ezüsttel hinti tele a sima tükröt. A Göncölszekér rúdja is magasabbra kezd emelkedni. A tavon míndritkábbak •esznek a csónakok, a csónakázó párok kiszállanak a partra, a sétáló közönség haza vonul s rövid idő múlva a palicsi tó környékén elfoglalja birodalmát a csendes éjszaka . . . M befedi dráma. — Férj, feleség és sógor. — (Saját tudósítónktól.) Röviden hirt adtunk arról a rettenetes családi drámáról, amely Beled sopronmegyei községben történt. A hír szerint Horváth Ferenc beledi földbirtokos és téglagyáros vadászfegyverével agyonlőtte feleségét, azután a nála látogatóban lévő sógorát, Karsay Imre szílsárkányi ágostai evangélikus lelkészt, majd maga ellen fordította a fegyvert. Mindhárman azonnal meghaltak. A vizsgálatot megindították, de eddig nem sikerült megállapítani, hogy Horváth miért követte el tettét. Valószínű azonban, hogy a dráma oka családi viszálykodás. A véres családi drámáról, amely nemcsak a kis községben, hanem az egész megyében nagy izgatottságot keltett, a következőket jelentik Kapuvárról : Horváth Ferenc és Karsay Imre feleségei testvérek voltak. A két leány vagyonos volt s a téglagyár is inkább az asszonyoké volt. Horváth, aki negyvenöt éves ember, eleinte békességben élt öt évvel fiatalabb feleségével. Később azonban viszonyt kezdett a téglagyár egyik alkalmazottjának feleségével. A viszonyt besúgták az asszonynak, aki emiatt válópórt indított férje ellen. Férje most meggyanúsította a feleségót, hogy sógorába, Karsayba szerelmes és ezért akar tőle elválni. Nemcsak az asszony, hanem Karsay is megbotránkozva utasította vissza a gyanúsítást s szemébe vágták Horváthnak, hogy csak azért nem akar a válópörbe egyezni, mert az asszony pénzét, amelyet vissza kell majd fizetnie, sajnálja. Attól a perctől fogva, hogy az asszony beadta a válópört, áldatlan lett a viszony a házaspár között. A férfi, aki valóban félt a vagyon szétosztásától, mindent megkísérelt, hogy az asszonyt kibékítse. Az asszony azonban, a sógora biztatására, mit sem akart hallani a kibékülésről. Emiatt Horváth meggyűlölte a sógorát is és állandóan veszekedett vele. A folytonos perpatvarnak végre is dráma lett a vége. Horváth, aki amúgy is iszákos ember volt, az utóbbi időben nap-nap után leitta magát s ilyenkor mindig megfenyegette az asszonyt és a sógorát is, hogy katasztrófát fog fölidézni. Szavait azonban csak üres fenyegetőzésnek vették s gúnyosan az arcába nevettek. Ez végképen felbőszítette az ingerlékeny és lobbanó természetű embert s elhatározta, hogy most már komolyan megmutatja, hogy nem fogja tréfára a dolgot. Mielőtt azonban végzetes tettét elkövette volna, mégegyszer megkérte az asszonyt, hogy béküljön ki vele. Ez tegnap reggel történt. Az asszony azonban ridegen visszautasította, azután sógorával, aki épen akkor nála volt, kiment a mezőre a vetést megnézni. A férj ekkor elment a téglagyárral szemben levő korcsmába, ahol előbb megivott néhány liter bort, azután visszament a lakásba vadász. fegyveréért és azzal a korcsma ablakában, ahonnan mindenkit kellett látni, aki lakására ment, lesbe állt. Félóra múlva megjött a felesége. Karsay társaságában érkezett. Horváth megivott még egy liter bort, azután a lakásába ment. A verandán ült Karsay, háttal a lépcsőnek és újságot olvasott. Horváth a lépcső felső fokán megállott, levette válláról puskáját s lassan célozva, sógo. rát' hátidról főbety'tte, Karsay hang nélkül fordult le a székről és szörnyethalt. A jelenetet egy kis cselédleány nézte végig, aki jajgatva futott ki a konyhába, ahol Horyáthné foglalatoskodott, hogy asszonyát figyelmeztesse a veszedelemre. Rákiáltott az asszonyra: — Jézus Mária! Tessék vigyázni, jön az ur, meg akarja gyilkolni a nagyságát is! És amikor látta, hogy gazdája kezében a puskával követi, az asszonya elé állt, hogy testével védje. Horváth ellökte a kis leányt s ráfogta feleségére is a puskát, akit egyetlen lö. véssél leterített. Ezután elszökött a háztól. Kifutott a határba, ahol egy füzesbokorban elrejtőzött. A csendőrök, akik mindjárt hírét vették a vérontásnak, keresésére indultak. El is mentek mellette kétszer, de nem vették észre. Mikor harmadszor is feléje tartottak, Horváth attól való félelmében, hogy mégis csak ráakadnak, vadászfegyverével fejbelotte magát. A csendőrök, akik a lövés zajára odamentek hozzá, holtan húzták ki a bokorból. Átnézték a zsebeit és két töltött revolvert és negyven töltést találtak nála. A két férfi, aki ebben a családi drámában elpusztult, nemcsak a községének volt számottevő alakja, hanem a vármegyei életben is szerepet játszott. Különösen Karsayt szerették mindenütt s szerepeltették szívesen. A legutóbbi képviselőválasztáson ő volt a csornai választókerület helyettes választási elnöke. Horváthnak nem volt gyermeke, de Karsayt feleségén kívül két leánya is siratja. A soproni királyi ügyészség elrendelte, hogy a holttesteket boncolás nélkül temessék el, mivel a halál okát a nélkül is meg lehet állapítani. A gyilkos gyermekek. * Két fiu, az egyik nyolc, a másik kilenc éves, ahogy mondják és irják: „meggyilkolt" egy leánykát, aki három és féléves volt. Kétségtelen, hogy szokatlan és különös dolog, az is lehet, hogy ehez hasonló eset nem fordult elő, amióta az emberi cselekedetekkel sokoldalúan, tudományosan és nagy apparátussal foglalkoznak. Lehet, hogy a fiukon eszközölt megfigye lések uj és súlyos érveket fognak adni az egyik vagy másik tudományos állásfoglalásnak. Csak az nagyon valószínűtlen, hogy ez az eset uj problémákat teremt a kutató ember számára a degenerált emberről. Sok tévedés csúszhat ebbe az Írásba, hiszen azok a kis legények messzire vannak, nem ismerjük életük egyéb körülményeit, vérmérsékletük más megnyilvánulását, azt a sok-sok apróságot, amelyek alapján a diagnózis megközelítő biztonsággal megállapítható. Szinte befejezett dolognak látszik azonban, hogy ebbe a tragikusan szenzációs és félelmetesen újszerű esetbe belejátszott az a nemi különbség, amely a „meggyilkolt" és a „gyilkosok" között volt. Aki az emberi abnormitásokat ismeri, annak ezt tudnia és hinnie kell. Az érdekesség hát ott kezdődik, és ennek fölkutatása, megállapítása a nagy feladat, hogy micsoda atavisztikus körülmények közrehatása és fizikai tulajdonságok végső kialakulása folytán fejlődhetett ki ilyen fiatal gyerekekben az emberi abnormitásoknak ez a nagy, riasztó és meredek szélsősége. Emellett számtalan érdekes megfigyelésre nyújt teret ez a nagy tragédia, amely elzsibbasztó perspektíváját mutatja azoknak a fizikai elváltozásoknak, amelyek a folyton degenerálódó ember történetébe a szomorú és véres esetek egyre nagyobbodó számát ékelik be. Itt ki kell térni arra a lassúságra, amely egyre késik a modern büntetőtörvénykönyv megalkotásával; arra az állami rendre, amely a párbajból gyílkolóknak kényelmes államfogházat, a betegségből gyilkolóknak sanyarú fegyházat ad; arra az elmaradottságra, amely a tudományos kutatás eredményeinek és nagyszerű vívmányainak a tételes törvényekben való alkalmazásáról úgyszólván hallani sem akar. Itt van most ez a két gyerek. Azt mondják, vagy javítóintézetbe, vagy elmegyógyintézetbe viszik őket. Én a kettőt összekapcsolnám és létesítenék olyan intézeteket, amelyek a megelőzés nagy elve alapján gyógyítják a szerencsétlen áldozatot és a beteg társadalmat. Miért? Mert ma már az emberi cselekedetre és fizikumra ható minden ok végső következtetésben társadalmi. Társadalmi tünet a nyomor és a fényűzés, társadalmi tünet a mai élet komplikáltsága mellett a betegség é&