Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-10 / 42. szám

1910 július 10 Buzogányiné rohamai. A Stefánián. (Hat óra délután. Buzogányi és Buzogányiné d bérszékeken ülnek és makacsul hallgatnak, rjwanis most döntötték el a fürdő-kérdést és őnagysága dühöng, mert ismét Abbáziába kell mennie, holott ő Ostendét akarja, mert ez sokkal előkelőbb és a szőke hadnagy is ott lesz.) Buzogányiné (egy ujabb ostromot kezd): Nézd drágám, ezzel te engem teljesen lehetetlenné tennél. Barnánénak már rég elhencegtem, hogy Ostendébe megyek és ő megpukkadt irigygégében, mert ő csak Abbáziába mehet. Az egész város nevetni fog rajtam. Buzogányi (kegyetlenül): Nem bánom, nevessenek. Hadd tudják meg, hogy én vagyok az nr a házban, nem te. Buzogányiné: Ugy?! Hát akkor itthon maradok és uem megyek sehova sem. Buzogányi (a veszélyben forgó szalmaezvegvségre gondol): Hová gondolsz V Csak nem maradsz ebben a poros városban, amikor minden tisztességes ember nyaralni megy'?! Buzogányiné: Zum trucc is maradok. Buzogányi: De édesem, hát Abbázia nem jó neked ? Eddig mindig meg voltál vele elégedve és most egyszerre . . . Buzogányiné: Ostende, vagy semmi. Punktum. Buzogányi: Akkor maradsz, punktum ! (Hosszú hallgatás. Dühösen nézik a sétáló közönséget. Egyszerre megjelenik a szőke hadnagy. Buzogányiné arca felderül. Kacér pózba helyezkedik és várja, hogy elébük érjen és a iegszivélyesebben üdvözölhesse, mert tudja, hogy ezért Buzogányi dühöngeni fog. Ez meg is történik.) Buzogányi: Mi volt ez? Buzog ány iné: Semmi. Buzogányi (dühösen): Mondtam már elégszer, hogy ne kacérkodj ezzel a csupaszképü hadnagygyal. Buzogány iné: Még azt se? Talán azt akarnád, hogy veled kacérkodjak ? Mi ? Buzogányi: Semmiesetre sem. De ez igy egy lehetetlen állapot. Buzogányiné: Már pedig, ha itthon maradok, azt meg kell szoknod. Buzogányi: Ugyan ?! Buzogányiné: Meg fogom hivni hozzánk. Min" nél többször. Én szórakozni akarok. Buzogányi: Igazán? Buzogányiné: Igazán. Mindennap elmegyünk a kabaréba. Minden harmadik nap zsurt adunk. Minden vasárnap kirándulunk Palicsra és igy tovább. Buzogányi (hirtelen gondol egyet): Tudod mit? Ha csak hat hétig maradsz Ostendében, hát akkor elmehetsz. Jó? Buzogányiné (örömmel): Helyes, megegyeztünk. Látod, kellett ezért annyit veszekedned? Buzogányi (észreveszi a sétányon az egyik színésznőt, akivel — mellesleg megjegyezve — rcár jól összebarátkozott, természetesen Buzogányiné tudta nélkül): I . . . igen. Buzogányiné: Mit, igen? Mért vörösödtél ugy el? Buzogányi: É ... én? Dehogy; csak melegem van. Buzogányiné: Csodálom, hisz az előbb még sokkal melegebb volt és még sem izzadtál ?! (Odaér a színésznő. Buzogányi a legjobban szeretne elsülyedni. A színésznő odanéz. Buzogányi félszegen megemeli a kalapját és utána meréven a földre süti a szemeit.) ftuzogányiné: Mi volt ez? buzogányi. E . . . ez ? Buzogányiné: Honnan ismered te ezt a nőt? Buzogányi: É ... én? Nem is ismerem. Buzogányiné: Azt már hiába hazudod nekem. Most már tisztába vagyok veled. Hát ezért nem akarod, hogy itthon maradjak? Mi? Ilyeneket művelsz te a hátam mögött? És te mersz nekem egy szót is szólni, hogy D É L M A,Q Y A RORSZ AQ ne kacérkodjak a szőke hadnagygyal ? No megállj ! Ezért még számolunk. Buzogányi: Esküszöm édesem, hogy még csak egyszer beszéltem vele. A Barna mindennek az oka. ő mutatott be. Buzogányiné: Könnyű most ráfogni a Barnára. Buzogányi. Bocsáss meg, kérlek, ez egy óriási tévedés. Én igazán ártatlan vagyok ! Buzogányiné: Tudod mit? Én megbocsátok mindent, de csak egy föltétel mellett. Buzogányi (örömmel): És mi az a föltétel ? Buzogányiné: Hat héttel meghosszabbítód a fürdőzésemet. Buzogányi: Rendben van. (Fölkelnek és indulnak hazafelé. Útközben hozzájuk csatlakozik a szőke hadnagy.) A hadnagy : Búcsúznom1 kell nagyságos aszszonyom. Holnap már utazom Abbáziába, Buzogányiné (meglepetten) : Abbáziába? A hadnagy: Igen. Meggyőződtem, hogy Abbázia sokkal kellemesebb és olcsóbb, mint Ostende. Buzogányi (Buzogányinéhoz): Látod? Nem mondtam neked? Buzogányiné (hirtelen elhatározással): Tudod mit? Én is Abbáziába megyek. Buzogányi (meghatottan): Mégis csak te vagy a legdrágább asszony a világon. (Boldogan csevegve hazamennek.) Bog. (A paprikás csirke.) Egy volt szegedi szinházdirektorról, aki most egy másik színházat igazgat, ismeretes, hogy nagyon szereti a nőket. Különösképen szereti a színháza tagjainak — feleségeit. A szegény színészek féltik is az asszonyaikat a direktortól, de, amint az alábbi esetből is látszik, gyakran eredménytelenül. Volt a színháznál egy kedves színész, akinek feleségét nagyon kerülgette az igazgató. Az asszony maga is színésznő volt és a színház operett-primadonnája. Egy társaságban egyre ugratták a színészt és hogy féltékennyé tegyék, ilyeneket mondtak neki: — A feleséged épen most van a direktornál. — Semmi közöm hozzá, — mondta a színész. — Azt hiszitek, hogy én olyan harcias, kardos ember vagyok, aki megölné a direktort? Nem! És nyugodtan tovább ette az előtte lévő. paprikás csirkét. — Hát mit tennél? — kérdezték a kollégái. — Tudjátok gyerekek, — mondta a színész — hogy kétféle szinész van. Az egyik, ha megcsalja a felesége a direktorral, revolvert fog. A másik — és ilyen vagyok én is — nyugodtan tovább eszi a paprikás csirkét, sőt rendel a csirkékből még egy második adagot. A flegmatikus színésznek szerencséje volt, mert amivel kollégái fenyegették, as még nem történt meg. Néhány héttel később a szinész Budapestre utazott vendégszereplésre, a felesége azonban otthon maradt. Egyik napon, épen az előadás kezdete előtt, a szinész a kollégáitól táviratot kapott, amelyben csak ennyi volt: „Barátom paprikás megrendelheted már a második adag csirkét." » (Az ingyentemetés.) Egy nemrégen elhunyt kolozsvári színészről, az öreg Krasznai bácsiról mesélték holta után ezt a történetet. Az öreg színészt nagyon szerették a városban s mikor szinészi jubileumát ülte, tisztelői és barátai számtalan ajándékkal lepték meg. Az öreg barátai között volt egy temetkezési vállalkozó, aki kedves ajándékkal lepte meg az öreget. A jubileumáu átnyújtott neki egy irást, amelyben kötelezi magát, hogy Krasznainak, halála esetén elsó'osztályu, hatszázkoronás temetést rendez ingyen. I Krasznai bácsi boldogan mutogatta feleségé11 nek az irást s aztán eltette a tárcájába. Multak az évek és hat esztendő múlva Krasznai bácsi meghalt. A feleségének eszébe jutott a kötelezvény s kikutatta rögtön az öreg összes hátrahagyott iratait, hátha megtalálja közöttük az ingyen temetésre jogositó írást. De sehol sem találta. Az özvegy ekkor elrohant a temetkezési vállalkozóhoz ós arra kérte, hogy bár a kötelezvény elveszett, váltsa be mégis igéretét. — Nagyon szívesen megtenném — mondta a vállalkozó — de nagyságos asszonyom, az ön férje még annak idején, a jubileum után néhány nappal eladta nekem a kötelezvényt és én visszavásároltam a hatszázkoronás temetést negyven forintért. * (Csak előkelően.) Egy kis vidéki város két helyi lapjának szerkesztője teljesen uj alapokra fektette a párbajozást. Föltalálták az egészségügyi párbajt, amelyet különben drótnélküli duellumnak is nevezhetünk. A párbajról két dokumentum jelent meg : az első az egyik, a második a másik helyi lapban. Az első számú dokumentum igy szól: „Uram! Úriember olyan pernahajderhez, mint amilyen ön, nem küld segédeket. Tekintse magát e soraim által fölpofozottnak. Ezennel aclok önnek jobbról egy pofont és balról egy pofont és adjon hálát az Istennek, hogy ez alkalommal nem nyúltam még a botomhoz ÍSj hogy önt megfenyítsem." Erre a másik szerkesztő a következőket válaszolta. „Kitűnő ellenfelem! Köszönöm önnek, hogy — bárcsak írásban — mindössze csak két pofont adott nekem és a botozásról lemondott. Engedje meg, hogy az inzultusra azzal válaszoljak, hogy ezennel hat revolver" lövést röpítek az ön koponyájába. Abban a pillanatban, mikor levelem e részét elolvasta; tekintse magát halott embernek. Üdvözlöm a hulláját." SZÍNHÁZMŰVÉSZET * Vigszinpad. Krémer Jenő, a szeg«dl kabaré igazgatója, állandóan dicséretes ambícióval dolgozik rajta, hogy minél előkelőbb nivóju előadásokat nyújtson annak az állandóan gyarapodó törzsközönségnek, amely a szellős vascsarnokot esténként megtölti. Ma este egy pompás muzsikáju, annakidején rendkívüli népszerűségre jutott egyfelvonásos operettet, Beinharclt Az édes grizettek című darabját mutatta be a társulat. A csillogó zenei bizsukkal telehintett bájos apróság, amelyet a budapesti Royal-Orfeum a bécsi Fledermaus-kabaró műsorából hódított el, a szegedi jóizlésü közönség előtt is nagy sikert aratott. Az ujdon. ság kitűnő voltán kivül döntő része volt ebben az elsőrendű előadásnak, amely bármely nagy színháznak díszére vált volna. K. Hegyi Lili, a szép direktorné játszotta a női főszerepet, gyönyörű hangjának pazar ragyogtatásával. Partnere a festő szerepében Földes Dezső volt s ennek a szimpátikus művésznek ismét alkalma nyilt tanújelét adni annak, hogy egyike az ország legkülönb énekes bonvivánjainak. Krémer igazgató, akié a jeles rendezés érdeme is, pompás személyesitője volt a bohém muzsikusnak és nemkevésbó jó volt Vándori, a Magyar Színháznak ez a tehetséges tagja, a harmadik bohém szerepében. A temperamentumos Somogyi Nusi játszotta az egyik grizettet, vidám ötletességgel, énekben és játékban egyaránt ízlésesen. A derék katonazenekart Kun, színházunk karmestere biztos kézzel vezényelte. Az operett-személyzet szép sikerében osztozik a kabaré bohózati ensembleja, amely Henri Lavedanncik, a francia akadémia tagjának Az ágy cimü sorozatából játszott egy briiliáns elmésségü apróságot, a Három az igaz-