Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)
1910-07-09 / 41. szám
14 DÉLMAGYARORSZÁGi 1910 július 10 ket, el akarta kergetni őket pilláiról és újra nézett s keserűen csóválva fejét, suttogta: — Gyermekeim, kedves kis galambjaim . . . Mikor a Szolovjevnek szóló levéllel elkészült, még egy ros;z gondolat zavarta meg Makszitnovics Sztepan reményeit. Egyszerre a fejébe vette, hogy azok a szülők, akiknek maguknak is vannak gyermekeik, soha sem fogják szeretni az idegeneket: s feltétlenül a magukéinak adják a legjobb íalatot,: a legjobb szót. Ez egészen természetesnek látszott előtte, de azért felfedezése mégis gyötörte. Ezenkívül egyszer az is eszébe jutott, hogy cimborája három és fél óv alatt nagyon megváltozhatott, büszkévé lehetett és a felesége Konstantínovna Jelcna is, az isten tudja mivé lett ... És elvégre is, bármily jók legyenek is az idegenek, vájjon becézgethetik-e ugy a kis gyerekeket, mint az apjuk, vagy az anyjuk? Képesek-e arra, hogy egész éjjeleken át ne aludjanak, kitalálják a kicsinyek gondolatát, figyeljenek a lélekzetükre, csendes danával altatgassák, cirógassák mint az apa és az anya, tanítsák, oktassák, neveljék, ápolják? Nem, erre nem képesek! Makszimovics Sztepan komoran nézte a levelet, majd hosszú és nehéz küzdelem után i eragasztotta a borítékot és ráírta a címet. — Legyen, aminek lennie kell . . . Gyermekeim, kedves kis galambjaim . . . Isten óvjon benneteket! Drága kincseim! Mi lesz veletek? Végre Makszimovics Sztepan levetkezett és lefeküdt az ágyára. El is aludt volna, de a sötét gondolatok még sokáig gyötörték ezt az elcsigázott, beteg embeit és a legkomorabb képeket rajzolgatták elé a jövőből. Mikor Makszimovics Sztepan lezárta fáradt és könyektől duzzadt szemeit, az abiakon már bekandikált a fehér téli reggel — napsugár nélkül szürke és unalmas tömeggé összetorlódott felhőkkel. Makszimovics Sztepan aludt, de ajkai akadozva suttogták : — Gyermekeim, kedveseim, kis galambjaim... Felelős szerkesztő: Róna Lajos. Lapkiadó-tulajdonos: Délmagyarország hlríap- és nyomciavállalat részvénytársaság. Nyomatott Szegeden a Délmagyarország hirlapés nyomdavállalat részvénytársaság körforgógépén. Szeged szab. kir. város tanácsától. 23517—1910. sz. feillÉffiÉ! MÉBi A Szegedi hus- és vásárpénztár részvénytársaság ipartelepének felállítása, nevezetesen: sertésaklok, nagy marhaistálló, bőrraktár, zsírolvasztó és raktárok építési, továbbá kövezés és feltöltési munkáknak vállalati uton leendő biztosítása iránt f. évi julius hó 19-én, délelőtt 1© órakor az I. tanácsi ügyosztályban (városi bérház, I. emelet) tanácsi jóváhagyás fentartása mellett, z,árt ajánlati versenytárgyalás fog tartatni, illetve az ajánlatok ugyanazon helyen és időben nyilvánosan felbontatni fognak. A szabályszerűen kiállított s pecséttel lezárt sértetlen borítékban elhelyezett s közvetlenül vagy pósta utján beadott ajánlatok a következő feliratú borítékban : „Ajánlat a 23517—1910. számú versenytárgyalási hirdetményben kiirt Hus- és Vásárpénztár részvénytársaság ipartelepének felállítására" az ajánlati összeg 5 százalékának megfelelő óvadékképes értéknek tanácsi letétbe helyezését igazoló letéti nyugtával látandók el s az árlejtés napjának délelőtti 10 órájáig a tanácsi iktató hivatalba (Városház, földszint) nyújtandók be. Az óvadékok Szeged város letétpénztáránál helyezendők el s az árlejtést megelőző nap déli 12 órájáig fogadtatnak el. Azon pályázók, kik ajánlatuk benyújtásakor Szeged szab. kir. város hatóságával üzleti összeköttetésben még nem állottak, illetőleg előtte ismeretlenek, tartoznak szállítóképességüket és megbízhatóságukat azon kereskedelmi és iparkamara bizonylatával igazolni, melyhez vállalatuk telepe szerint tartoznak. A versenytárgyalási hirdetmény, vállalati feltételek, költségvetések, tervek fenti ügyosztályban, a hivatalos órák alatt betekinthetők, illetve költségvetési űrlapok rendelkezésre állanak. Ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak. Végül a hatóság fenntartja azon jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között, az ajánlott árakra tekintet nélkül szabadon választhasson. Szeged szab. kir. város tanácsának 1910. évi julius hó 4-én tartott üléséből. Sr. Lázár György, polgármester. Sebők Mihály isteÉe! Szeged, Valéria-tér. hus- és paprikapiac. Előnyös bevásárlási forrás építőmester és építtetőknek mindennemű építkezési vasárukban, úgymint: vasgerenda, kötővas, kapcsok, szegek, vasalás, kályhák, tűzhelyek és mindennemű épitkezésikellékek; saját érdekükben kérem meggyőződést szerezni. Uraktól levetett ruhákat, fegyvereket, régiségeket, műtárgyakat és zálogjegyeket vesz legmagasabb árak mellett mer Kossuth Lajos-sugárut 10. sz. Meghívásra bárhol, a vidékre is, azonnal személyesen megjelenek. TelBfon-siám 773. m Ugyiüött lenti síé KnptiatöH. az a kérdés az úrhölgyek körében, hogy hol lehet kapni egy alak után szabott és kipróbált jő íüzöt. Nem kell többé az alakot rongálni és kínozni gondatlanul szabott gyári fűzővel, hanem tessék az alakja után Hoíferrtél szabatni, mely művészies szabásánál fogva a jelen kor szerint könnyű, kényelmes és tartósságánál fosva utolérhetetlen. 9 o ideiglenesen o Arany János-utca 18. o augusztustól o Tisza-száitó melleit. ugy világos mint sötét minőségben, a mindenkori legmagasabb napi árban vesz: az Első Szegedi Mezőgazdák Paprika és Egyéb Termények Ellátó és Kiviteli Szövetkezete Szeged, Petőö Sáiidor-sugárut 4. sz. Vidéki ajánlatoknál egy kis minta beküldését kérjük. UlTLT felvétetnek a DÉlupfors® részére 9 ÉHÉÉI JUlTLl fi nagyban és f .. I I i.gggjgigaH kicsinyben llifOJll ljy UlBlUtlIl ócska vasat, fémeket, posztohíilladékot, úgyszintén uraságoktól levetett ruhákat és bútorokat R aktáron fürtnk * Mindenféle szerszámoUhíUI llSI ¡111 lUíl , kat, fúrott és öntött csöveket, sinvasat, épületkapcsokat, mindenféle épület vasanyagot, gépeket, géprészeket Állandó raktár a legolcsóbb árban géptörloés politúr-rongyból. — A vett és eladott árukat saját kocsimon szállítom. Tisztelettel . SZ. elep Téglagyár-utca 4. Telefon 648. sasa Telefon 646. íakersskedése és építési anyagraktára SZEGED, Mars-tér 2-3. sz. Telefon 755. Telefon 765. A legolcsóbb és legjobb bevásárlási forrás ugy helyben, mint vidékre is. Tessék ajánlatot kérni és a :: raktárt megtekinteni! :: Különlegességem : Kiváló minőségű tölgyfa amerikai parketta és hajőpadozatok készítése! | f modern u^gy szállodája $ P | 0 elsőrendű berendezés- g | @ ® se! julius elsején megiiyilt ® ® BBSBOOCssnBBSBSBoasoaoaaSB ^ (T* f> A * * A ff A sO B B B V9PUVIZ a aiiiS lUlíiiuuttjssji! uutwij Bornak = fűszer :: Betegnek = gyógyszer Egészségnek = óvszer Ovülo B Q ú 0 föÄ: Kertész GvülQ Iüsze\t™S i ^ KELEMEN- ÉS KÖLCSEY-UTCA SAROK | bbbbbbobbbbbboobobbbbbbbbö e t fifiú Príma parkettet teljesen elkészít, álláspalSót olcsó árban szállít fakereskede cég, Mars-tér. Ugyanott olcsó épíiletfa és deszka Kapható