Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-08 / 40. szám

1910 július 8 DÉL-MAGYARORSZÁG 13 Lukács Imre fogmüterme a borlini fogtachnikán oki. képesítve IManils-utCB í. Siée!ieí!?i-ter ssroK. Prosnili-iiói. A végrendelet Irta Jezsov Nikoláj. II. — Akaszd a nedves holmit a kályha elé, — szólt oda Makszimovics Sztepan a dajkának. — Maga nélkül is tudom, — felelt az orra alatt Afinya. — Csitt! Ne duzzogj! ... De ne ugy, ne ugy, ha mondom ! Vén asszony vagy, vén aszszony és mégis mindent rosszul csinálsz . . . így egy rakásban ... Ki látta a holmit igy felaggatni? Add ide . . . — Lehet is magát kielégíteni! . . . — Nem arról van szó, de ha istent ösmernól, akkor a gyermekek kedvéért megfeledkeznél a lustaságodról . . . — Ha nem kellek, fogadjon másikat . . . — Fogadok is . . . Ugy bánsz a gyerekekkel, mint a kis macskákkal . . . hogy ki nem ég a szemed! De végre is, amig itt vagy, hallgass, te vén bolond! B'eküdj le és aludj! Makszimovics Sztepan kiment; a dada tovább dunnyogva lefeküdt. Csakhamar elkezdett hortyogni és Makszimovics Sztepan egyszeriben megint ott termett a gyerekszobában. — Dada, tüstént ki innen! Ugy hortyogsz, felébreszted a gyerekeket . . . — De már uram holnap adja ki a könyvemet . . — Csitt ! Majd holnap beszélünk róla . . . Menj és hortyogj az ebédlőben. Haszontalan! A cselédekkel az ilyen jelenetek napirenden Voltak. Makszimovics Sztepan minden csekélységen felháborodott, de nem volt ideje más dadát keresni. Mindez annyira elcsigázta, hogy valósággal meggyülölte a bárgyú vénasszonyt és fogadást tett magában, hogy az első kedvező alkalommal elkergeti. De bizony bajosan is találhatott volna a gyerekei mellé olyat, akivel meg lett volna elégedve. Hiszen még ferde tekintetet se tűrt a cselédeitől, annál kevésbé felesolést, különösen ha Lizáról volt sző. Makszimovics Sztepan az anyát, egyedül az anyát szerette volna látni gyermekei bölcsőjénél és semmiféle más asszonyt nem talált a gyerekszobába valónak. Visszatérve a szobájába, újra leült a megkezdett levélhez, átolvasta vagy kétszer, néhol kitörült valamit s mást irt a helyébe, azután pedig igy folytatta: „Ezenkívül igen tisztelt és drága cimborám, olyan dolgokról kell még önnel értekeznem, melyek-engem a legközelebbről érintenek. Majd ha meghalok — elborzadok ettől a gondolattól és ettől a tudattól! — és majd ha ön és a felesége magukhoz veszik árvaságra jutott gyermekeimet, az istenért, nyugtassák meg, becézgessék okot és töröljék le, ¿menynyire lehet, könnyeiket. Az én Petyám már nagy, mindent megért: hogy 'a papája beteg volt, hogy meghalt s hogy többé nem látják az apjukat . . . azért csak legyen reá gondjuk. Félek, hogy bánatába bele betegszik. Ő én irántam csodálatosan engedelmes, minden sérelemre sokáig emlékszik s a legcsekélyebbet is nagyon a szivére veszi. Ebben hasonlít én hozzám. Félek, hogy az én beteges véremből nagyon sok van benne. Szánja meg hát őt, legyen rá gondja, hogy meg ne fázzék. Es ha valamikor önt, vagy Konstantin óvna Jelenát megharagítja — amit nem teszek fel róla — ne pirongassák meg, hanem próbálják vele komolyan megértetni, hogy viselkedése nem volt szép. Mondják meg neki, hogy ezt beteg apja kérte, akit ő nagyon szeret. Becézgessék, becézgessék az én kis vadócomat; a becézgetés iránt nagyon fogékony ós a jót sem felejti el soha. Ez már az anyjától van meg benne. „Most pedig még néhány szót Lizenkáról". „Istenem, milyen kedves egy gyerek ez! Milyen vidám, fürge, kacagó, csintalan kis kópé ; az apját és testvérét nagyon, de nagyon szereti, de a meleg tejecskét, — még jobban! Egész nap énekel, öltözteti vagy eteti a babát, sétál az udvarban, meséket mond a íaállatoknak, kukorikol mint a kakas s utánozza a kis macskát, a medvét, a kis kutyát és mindenféle madarat is. Néha pöröl a bátyjával vagy az apjával, de már abban a pillanatban megbékül. Ha valamiért haragszik, nem kell csak kissé félrehúznom az arcomat és igy szólnom : „a papa sir!" — Tüstént elborul az arcocskája, köny csillog a szemében és már ott van mellettem, mindkét kezecskéjével átöleli a nyakamat és igy kérlel: „ne sírj, hiszen mindjárt megcsókollak!" Istenem! Ez a gyerek tartja bennem a lelket, mikor alig állva a lábamon haza jövök a hivatalból. Ránézek az arcára, — az édesanyja arcára, . . . és sirok a fájdalomtól, az örömtől, a gyönyörűségtől, a szeretettől és a gyötrelemtől.. . Kérem, térdeimen könyörgök, földre borulva rimánkodom Vaszilyevics Fedor, szeresse az én kis jószágomat, az én Lizámat ! Zokogok ön előtt ebben a levélben s ez legyen végső akaratom a gyermekeimről. Egyedül ön ós Konstantinovna Jelena előtt van bátorságom igy kitárni beteg lelkemet! S ha magához veszi régi cimborája gyermekeit, ne bántsa meg őket! „Nem tudom, vár-e jutalom a jó cselekedetekre, de ha igen, ugy ne ezért, hanem az én könyeimért legyen gyöngéd az én drága kicsinyeim iránt. Hiszen akkor én már ugy sem leszek a világon! Vájjon ki emlékezteti majd önt a? ő elhagyatottságukra ? Az ön jósága, amelyben én hiszek, majd emlékezteti. És majd ha megszereti Petyát és Lizát, vigyázzon reájuk, mint a saját édes gyermekeire ; óvja meg őket a cselédek vagy más műveletlen és durva emberek rossz társaságától. És ami a fő, betegség esetén ne kímélje pénzemet, adja el a sorsjegyeket és gyógyítsa a gyermekeket. Ez legfontosabb végső akaratom. Nem pénzre van az embernek szüksége, hanem a SZÍVÓS egészségre. A gyermek szervezete oly törékeny, az isten tudja, mi minden történhetik vele. Oh, mennyire szeretnék, drága barátom, személyesen találkozni önnel, sa ját kezeimmel rámutatni a gyermekeimre, szóval elmondani önnek, hogy mennyire szenvedek s hogy milyen szánalomraméltó és megtört vagyok. Egyébiránt én mindenesetre fogok találkozni önnel. Ha teljesen oda leszek, majd táviratozok önnek. S akkor kérem, siessen és jöjjön. Az ut oda-vissza az én költségemre megy ; ez is egyik feltétlen pontja végrendeletemnek. De különösen türelmetlenül fogom várni az ön válaszát erre a levelemre. „Az Isten szerelméért, ne teketóriázzék, hanem irjon teljesen őszintén: kisegithet-e a bajból vagy nem? Ha terhére lennének a gyermekeim, ne restelje ezt nekem megmondani. Ha az én kicsinyeim az ön családjában egy szerény kis zugot és egyszerű ellátást találnak, ez nem elég : ezenkívül részvét és szeretet a kis árvákhoz, ez az, amit leginkább óhajtok, ez a fő dolog. Ahol szereti;:, lakik, ott minden jól van! Felelős szerkesztő: Róna Lajos. Lapkiadó-tulajdonos: Délrsiaguarcrszág hírlap- és nyomdaváílalat részvénytársaság. Nyomatott Szegeden a Délmagyarország hirlapés nycmdavállalat részvénytársaság körforgógépén. Szállító és gazdasági kosarak, kocsiitlések mindenféle kivitelben, hántolt fűzvessző előnyös beszerzési forrása Óiloiií ¡1» R&BBBBBBBBRH88BBS9BBBBS88!3BBBBBBBB Horváth István faiskola-tulajdonos Újszeged, Vedres-utca 5. szám. Árjegyzék ingyen és bórmentve. TELEFON 747. SZÁM. BBBBBmBBBBBBBaaBBBBBBBBBBBBs .3SZO1039 II nőtlen, felvétetik a isagi es Peketesas-iifca 15. szám. szájpadlás nélküli fogak és fogsorok amerikai módszer szerint készülnek, úgyszintén aranykoronák is. ffiiLI« IMI (ílMiil SzöiyMér II. SL Szegeden a főraktár Mérey-itfca 3. sz. a. van Serfőzde Részuényíársaság Temesuár, az ország egyik legelőkelőbb sörgyára. Gyárt: Ászok, uduari, márciusi, dup!a márciusi, korona, bajor, szent Erzsébet és másfajta Söröket kiváló minőségben. • A sörök rendkívül jóizüek, zamatosak és ezért több kitünteti "t ia nyertek