Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-07 / 13. szám

1, évfolyam, 13. szám Kedd, junlus 7 Központi szerkesztőség cs kiadóhivatal Szeged, j-—j Korona-utca 15. szám ü udapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ,--3' Városház-utca 3. szám errj ELUriill tM AH iiCUÍUER ! egész évre . R 24'— lélévre . . . K 12'— negyedévre. R 6-— egy hónapra R 2'.— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre . K 2S-— félévre ... . R 14-— negyedévre, R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér 11 TELEFON-SZÁM! Szerkesztőség S35 a Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 ,, Budapesti szerkesztőség teleíon-száma 128—12 Háború — rágalmakkal. Lassankint eszmél az ellenzéki vert sereg és az első sző, ami ajkáról tolul, a rágalomé. Ráfogják a kormányra, hogy vesztegetéssel, terrorral, presszióval nyerte a hatalmas többséget. Könnyű volt megjósolni, hogy mihelyt föltápászkodnak a porból, ahová lesújtotta őket az elkeseredett nép és újra fegyver után nyúlhatnak, ez lesz az első fegyverük. A koalíció még romjaiban sem tagadja meg magát. Mikor 'jött, gyűlöletet és átkot hirdetett, mikor pusztul, meghencsergeti összetört tagjait a rágalom pocsolyájában. Egyik jobban' prüszköl a másiknál. De legjobban mégis a szélsőbal hajótöröttjei. Odafönn a Royal-klubban nem tudják elviselni a szörnyű magányt. Félnek egymástól és irtóznak önmaguktól. Nem tudják, mit kezdjenek, mibe fogjanak, hol keressék népszerűségük foszlányait. Nem tudják, hogy most már, ilyen szörnyen megfogyva, mikép csoportosítsák még reménykedő kombinációikat Lukács László körül. (Mit kezdjenek az általános, egyenlő, titkos választójoggal, az önálló bankkal, a szerb radikálisokkal és a nemzetiségi demagógiával. Mit kezdjenek az egész függetlenségi frazeológiával, amely ép most a végleges bukásba sodorta őket. Ha rágondolnak, még az arcuk is ludbőrössé válik a szégyentől, nem tudnak egymás szemébe nézni. Mit tegyenek ilyenkor, a meghasonlás, a tépelődés keserves napjaiban 9 Kimennek az országba szitkozódni, gorombáskodni, rágalmazni. Batthyány Tivadar, a szakállas jakobinus, vasárnap Szekszárdon megüzente a rágalmi hadjáratot. A kormányt megvádolta, hogy erőszakos eszközökkel szerzett többséget. Nem dolgozott adatokkal, bizonyítékokkal, csak a karjával, a tenorjával és a rezgő szakállával. Mint törpe manó okádta a tüzet az óriás felé és nem látta, hogy ez a liliputi-erőlködés kacajt fakaszt. Hiszen lehet, hogy a nép erőszakos volt, terrorral és presszióval dolgozott. De várhattak-e tőle kíméletet? Hihették-e, hogy azok után, amiket ezzel a jámbor, türelmes, jóhiszemű néppel négy év alatt müveitek, újra barátságos társasjátékot játszhatnak. Csoda-e, ha elkergette őket, de előbb beléjük rúgott, mert ennyi elégtétellel csak igazán tartozott magának az illúzióiból kifosztott, megsarcolt, elbolonditott n«p. A szakáll-gróf azonban nemcsak káromkodni tud, de cirógatni is. Miután a kormányt óraszámra lehordta, a Végén, a legvégén elkezdte a bajadértáncot járni. A csábos tánc az elhagyott testvéreknek szólt. Kossuth Ferencet akarja Batthyány visszaédesgetni és e célból ugy megdicsérte, de ugy, hogy Kossuth nem kér mégegyszer belőle. Egyszerűen azt állította hajdani vezéréről, hogy megjavult és újra fölhúzta a piros kuruc csizmát. Ez a kétes értékű dicséret egyúttal fölhívás keringőre. A Justh-párt hajlandó volna egyesülni Kossuthékkal, akikre még pár nappal ezelőtt, a harc tüzében mérgezett nyilakkal lövöldözött. Ilyen ezeknek a jó uraknak a politikai erkölcse. És mert ilyen, foglalkozni kell az egyesülés gondolatával. Ha összeállanak, vannak együttvéve nyolcvanan é3 ez a szám édeskevés arra, hogy komoly harcot lehessen kezdeni vele. Amit az egyik akar, attól a másik irtózik. Kossuth ellensége az obstrukciónak, Justh az obstrukciótól remél mindent. A választójog kérdésében áthidalhatatlan ellentétek választják el őket. Kossuth a mérsékelt gazdasági önállóság híve, Justh a mértéktelené. Az egyesült párt az egyik orrlikán hideget, a másikon meleget fújna. A többit elvégezné aszemélyestorzsalkódás, az a dagadó hiúság, ami a két független« ségi ellenpápát . mozgatja. Hát igy egyesülni nehéz. De csoda történhetik. Ahogy hatalomféltésből, a koncért való elkeseredett versengésben széjjel tudtak válni, ugy most a teljes jelentéktelenségtől való félelem visszahajthatja őket a közös akolba. Ám akár egyesülnek, akár külön maradnak, az ő szerepüknek vége. Hazudozásaikkal, szélhámosságukkal lejáratták a függetlensoha nem kérte táncra senki, mert rossz táncosnő volt; s szekrényébe csak elvétve került egy-egy névjegy, oly unalmas és érdektelen volt a társasága. Sclireiderling meg is mondta neki, hogy ha tudta volna, hogy asszonykorában ilyen madárijesztő lesz, sohasem vette volna feleségül. Mert ez a Schreiderling mindig büszke volt arra, hogy kereken kimondta véleményét. Egy augusztusi szép napon Simlában hagyta feleségét s lement ezredéhez. Az asszony kissé föllélekzett, de régi szinét sosem nyerte vissza. A klubban véletlenül meghallottam hogy „a másik" ide készült betegen, nagyon betegen, — gyógyulás reményében. Schreiderlingné is tudott erről, sőt ő azt is tudta, — ami engem már nem érdekelt, —- hogy mikor érkezik. Azt hiszem, „a másik" valakinek irt, hogy tudassák vele. Az esküvő előtt egy hónappal találkoztak utoljára. S most kezdődik a mese szomorú része. Egy este jó későig dolgom volt lent ir Dovedell szállóban. Schreiderlingné asszony az esőben egész délután fel-alá nyargalt a Mal.lon. Az országút mentén egy tonga hajtott el mellettem s lovacskám, belefáradva a hosszú várakozásba, kissé neki iramodott. Az országút mellett, lent a tonga-hivatalnál, ott várakozott a tongára Schreiderlingné asszony, bőrig ázva. Neki indultam a dombnak, mert a tongához semmi közöm sem volt; de e percben Schreiderlingné asszony sikoltozni kezdett. Azonnal visszasiettem s a hivatal lámpavilágánál Schreiderlingné aszszonyt az ép most jött tonga hátsó ülése mellett ott láttam térden állva a sáros or A másik. Irta Rudyard Kipling. Jó régen, a hetvenes években, mikor Simlában nem voltak még középületek s a Jakko körül vezető széles országút még csak papíron volt meg, történt, hogy Gaurey kis- , asszonyt szülei feleségül adták Sclireiderling ezredeshez, aki többel, mint 35 évvel aligha volt idősebb a kisasszonynál. Mivel havonként 200 rúpia fizetése s azonkívül saját vagyona Is volt, szívesen látták. Különben a jó emberek közül való volt s ha hideg idők jártak, tüdőhurutban szenvedett. Nagy melegben a guta környékezte; de sohasem ütötte meg egészen. Eszem ágában sincs Schreiderlinget szidalmazni. Amennyire egészségi állapota megengedte, jó férj volt; s lelki egyensúlyát csak akkor vesztette el, ha ápolásra szorult, ami havonként körülbelül tizenhét napon esett meg. Pénzügyekben csaknem bőkezű volt nejével szemben s ez mindenesetre sokat nyomott a latban. Mindazonáltal Schreiderlingné asszony nem volt boldog. Még busz esztendős sem volt, mikor férjhez adták 8 szegény kis szivecskéjét egy másik férfinak ajándékozta» A nevét már elfelejtettem, azért hát nevefezük csak őt „a másik'-nak. ^em pénze nem volt neki, sem biztató kilátásai. Valami nagyon csinos sem volt; s ha Jól tudom, az élelmezési vagy a kezelési szakban volt alkalmazva. De mindettől eltekintve, nagyon szerették egymást s valami eljegysésféle fűzte őket össze, mikor Sclireiderling megjelents Gaureyné asszonynak kijelentette, hogy feleségül szeretné venni a lányát. A másik viszony megszakadt, — elmosták Gaureyné asszony konyei, aki zokogással uralkodott házában a tekintélyének ártó engedetlenség fölött s zokogással érdemelte ki öreg napjaira a kellő tiszteletet ha az hiányzott. A lány nem ütött anyjára. Nem siránkozott soha. Még az esküvő napján sem. „A másik" nyugodtan viselte veszteségét, bár oly állomásra helyezték át, amelynél rosszabbat keresve sem találhatott volna. Talán az éghajlat vigasztalta meg. Váltóláz gyötörte s tán ez vonta el attól, hogy egyéb bajával foglalkozzék. Szívbajos is volt, mind a két értelemben. Szivtágulásban szenvedett s baját a láz csak súlyosbította. De ez csak később mutatkozott Hónapok multával Schreiderlingné asszony betegeskedni kezdett. Nem ugy sorvadozott, mint a regények hősei; hanem ugy látszott, végigpróbálja valamennyi betegséget, ami csak egy állomáson előfordulhat, az egyszerű lázon kezdve fölfelé. Legszebb napjaiban sem volt csinosabb a rendesnél; a betegség meg épenséggel elcsúfította. Maga Sclireiderling mondta igy, mert ő büszke volt arra, hogy mindig kereken kimondta véleményét. Mikor Schreiderlingné szépsége véget ért, férje saját találékonyságára bizta őt s visszatért agglegénysége szórakozásaihoz. Az aszszony fel-alá szokott nyargalni a Simla Mállón, egy elhagyott uton, fején jól hátracsapott szürke Terai-kalappal, botrányosan rossz nyeregben. Schreiderling bőkezűsége ugyanis a lónál véget ért. Az volt a véleménye, hogy az olyan ideges asszonynak, mint a felesége, minden nyereg jó. Schreiderlingné asszonyt