Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-04 / 11. szám

I. évfolyam, 11. szám Szombat, Junius 4 «70onti szerkesztőség és kiadóhivatal Sztjed, Korona-utca 15. szám c=i ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . ti \2\— n jgiwsti szerkesztőség és kiadóhiva'al IV., negyedévre. K 6 — egy hónapra R V— líi Városház-utca 3. szám ra Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre . R 28'— félévre . . . R 14-— negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fiitér ? TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 cn Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 í, ú Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Jeszenszky. Mámorosak vagyunk a diadaltól és háládatlanul majdnem elfeledkeztünk arról a férfiúról, akit az első babér illet. Jeszenszky Sándor ez, a miniszterelnökség államtitkára, a választások egyetlen, teljhatalmú intézője. Ő jó hadvezér módjára nem ünnepelteti magát, nem traflkál együtt az ujjongókkal, hanem még most is szerényen ott ül a vezéri sátorban, dolgozik, intézkedik, diktálja a taktikát, hogy betetőzhesse a győzedelmek fényes sorozatát. A gondolat Ivhuen-Héderváryé volt. Hosszú nógatás, kapacitálás után ő állt oda a király elé és a mélyrelátó, bölcs férfiú erős meggyőződésével azt tanácsolta a koronának : kergesse széjjel azt a koaliciós bandát, amely még a tolvajbecsületet is megszegte és apelláljon a nemzetre. Merésznek, sőt vakmerőnek látszott akkor ez a tanács. A gonosz koalíciós-álom még ott égett mindenkinek a szemében és nehéz volt elhinni, hogy hamar, egyetlen királyi szóra bekövetkezhet az ébredés. Héderváry mégis vállalkozott. Egy uj Bismarck félelmetes energiájával agyonzúzta a koalíció züllött parlamentjét és a nemzeti munka zászlójával csatába indult. Már folyt a harc, röpködtek a golyók, a koalíció banditái készen álltak mérgezett nyilakkal az élet-halálküzdelemre. De még nem volt vezér — még nem volt, aki taktikát parancsoljon, aki a veszedelmes helyzetben győzelemre vezesse az akkor még kicsi csapatot. Ebben a nehéz helyzetben, amely akkor tömérdek gondot okozott, keresték föl poros akták között, a szürke és előkelő közigazgatási bíróságon Jeszenszky Sándort. Régi tábornok volt, de „szolgálaton kívül". A melle tele érdemrendekkel, homloka övezve a legszebb koszorúval, amely valaha választási hadvezérnek jutott. A híres Bánffyválasztás szédületes sikere az ő nevéhez fűződik, ő pusztította ki a reakció irmagát, (amely azóta újra föltámadt) ő volt az első az elsők között Bánffy oldalán, aki azon a híres választáson a szabadelvüpárt neve mellé kiküzdötte az igazi szabadelvű politika diadalát. Háború előtt beszólítják a „szolgálatonkivülieket", hogy az aktivekkel együtt siessenek az ütközetbe. De hogy egy szolgálatonkivülit főfőhadvezéri helyre állítsanak, ahoz olyan fényes és rendkívüli talen -un kell, mint a Jeszenszkyé. Méltatni voltakép nem is kellene, hiszen a nagyszerű eredmény minden szónál ékesebben dicséri őt. De akik tudják, milyen emberfeletti munkát fejtett ki, nem haladhatnak el mellette a csodálat és hódolat érzése nélkül. Hónapokon át, amíg a választást előkészítette, reggel nyolc órakor munkába állt és szakadatlanul dolgozott délután ötig. Szakadatlanul, a sző legszorosabb értelmében. Étlen-szomjan, parányi pihenő nélkül végezte a robotok robotját. Tárgyalt főispánokkal, képviselőjelöltekkel, kertesekkel. Az országnak valamennyi kerületét végigstudirozta, olyan páratlan türelemmel és alapossággal, ahogy csak egy zseniális stratégától tellik. Meghallgatott mindenkit, elfogadta az utolsó falu utolsó szatócsát, mert soha se lehet tudni, kinek az igénytelen szavára lehet közelebb jutni a sikerhez. Elképzelhetetlen, hogy az emberek, a számok, az adatok ilyen óceánjában mekkora differenciáló talentumra és diplomáciai érzékre volt szüksége, hogy az utolsó hetekben, sőt akárhányszor az utolsó napokban mégis mindenkit a helyére állítson, hogy olyan kitűnően, olyan pompásan összehangoljon mindent a biztos sikerhez. A választások még folynak, de máris megelégedéssel konstatálhatja mindenki, hogy a parlament nívója nagyot nőtt. Az analfabéták rémuralma leáldozóban. Ezt is nagyrészt Jeszenszkynek köszönhetjük. Az ő páratlan tapintata ugy választotta meg a jelölteket, hogy a tehetségtelen senkik még levegőhöz sem jutottak és a többségi párt az ország szellemi vezérkarából rekrutálódott. Elhibázott élet. Irta Sxomaházy István. Férj, feleség. A. Városliget egy villája. A terraszon vacsorázó asztal, amelynek fogásaihoz alig nyúlt valaki. A parkból az alvó fák édes virágillata suhan ide. Csillagos, májusi éjszaka. Az asztal körül ketten ülnek. Egy hatvanasnak látszó öreg ur, aki fekete selyemsapkát visel s a kezében egy felbontott táviratot tart. Jobbján egy körülbelül ötvenéves asszony, még mindig szép, a terniete — korához képest — r-iiuto tökéletes, Egészen közel hajol az v volo ca'yüíi oí,\~ a a táviratot. Az asszony: Szegény kis cicám ! Még Velencében is én voltam a legelső' gondolata, Erzsike, mint asszony, — az ember igazán sirni tudna! Az ur: Azt hiszem, hogy nincs miért siratnod. A házasságnál még nagyobb tragédiák is léteznek. Azok a könnyek, amelyeket a yasutnál hullatott, valószínűleg már Promontornál felszáradtak. Az asszon i): Szegényke oly gyönge, oly törékeny .. As ur: De veti az urát, — ós ez a fö'. Miska tetőtől-talpig becsületes ember. Az asszony (halkan): Te is az voltál! Az ur (szó nélkül bólintgat). Az asszony (sóhajtva): Remélem, hogy holtabbak lesznek, mint mi! Az ur (csöndesen): A jó Isten meg fogja óvni attól, hogy a mi sorsunkra jussanak ! Az asszony :Szegény kis bogaram! (A nyeit törli). Az ur: Mikor Erzsike még alig volt tízesztendős — akkor adtuk be a „Sacré coeur"-be — szent fogadást tettem, hogy életemnek a kis leány boldogsága lesz a célja. Megfogadtam, hogy szerelem nélkül nem adom férjhez ; a legszegényebb fickót is szívesen vömül fogadom, ha a leányom szereti... Az asszony (keserűen): A saját szerelme nem óvja meg attól, hogy boldogtalanná legyen ! Az ur (gépiesen bólint): Mindig a régi makacsság, mely mindkettőnk életét megmérgezte. Az asszony: Én is épp ugy szerettelek huszonöt évvel ezelőtt, ahogy Erzsike most a kétnapos férjét szereti. Az ur (szomorúan): Sohase szerettél. Férjhez mentél, mert ez minden leánynak közös célja; de a házasságban is csak az édesanyádat szeretted igazán. Én örökké idegen maradtam rád nézve. As asszony: Miért nem hódítottál magadhoz ? Miért nem pótoltad mindazokat, akiknek leányságom utolsó napján bucsut mondtam ? Miért nem neveltél, tanítottál, kényeztettél ? Miért nem édesgettél épp ugy magadhoz, mint az édesanyám kicsike lánykoromban ? As ur: Mert az első naptól fogva éreztem, hogy idegen vagy hozzám. A szerelem helyett hidegség és bizalmatlanság sugárzott belőled. Mikor szenvedélyem hevében a legelső :• hoz öleltelek . .. (keserít-—t nevet;. Az asszony (szelíden) : Mi kifogásod volt ellenem? Az ur: Oly ijedten néztél rám, mint Claire néz Derblay Fülöpre a Vasgyáros-ban ... Az asszony (lemondó hangon); Most is az a romantikus gyermek vagy, aki akkor a fiatal életemet boldogtalanná tette. Az ur (szomorú gunynyal): Romantika volt, hogy hasonló szenvedélyt vártam tőled. Az asszony: Hát mit kívántál volna a legelső napon'? Az ur (cinikusan): Te persze helyesebbnek tartottad volna, ha a nászutunkon a spanyol irodalomról, vagy a Pósa bácsi meséiről csevegtem volna veled. Szenvedély a ínézoshetekben, — nevetséges! Az asszony (nyugodtan): Akkor is önző voltál, mint mindig. A magad nevelése, múltja, érzései szerint ítéltél meg egy tizennyolcesztendős fiatal leányt, aki rajtad kívül sohase látott idegen férfit. Azt kívántad volna, hogy ón is mámorosan boruljak a legelső napon a nyakadba, mint azok a lányok, akikkel legénykorodban barátkoztál... Az ur: Azok a lányok tudnak valamit, amit sok tisztességes asszony nem tud: szeretni és szerelmet ébreszteni maguk iránt. Az asszony (keserűen): Miért nem vettél közülök egyet feleségül'? Az ur: Tudtam, hogy idejutunk, ahova huszonöt év alatt annyiszor eljutottunk: a haraghoz, a sértődéshez, az oktalan és együgyii szemrehányásokhoz. Sohase jutott eszedbe, hogy hozzám simulj, hogy panaszaimat jóindulattal meghallgasd; mindig a a megbántottat játsztad, amikor arról volt szó, hogy asszonyi kötelességeidet teljesítsd. Egy gyöngéd szavaddal középkori troubadourrá változtathattál volna, aki egész nap az imádott nő ablaka alatt gitároz. De ezt a szót sohase mondtad ki, nehogy a büszkeségeden csorba essék . . .