Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-29 / 32. szám

* 8 DÉLMAGYARORSZÁG 1910 junius 29 Leányok és szinésznük. Szerelem az érettségi után. A korzón, a kemény, háromkrajcáros karosszékekben ül két fiu. Az egyik most érettségizett. A másik csak három év múlva fog. De azért jóbarátok. A nagyobb: Nézd, a Buzogányiné hogy néz ide! A kisebb: Könnyű neked. Te már visszanézhetsz rá. Te már érett vagy. (Lopva megnézi a Buzogányinét.) Istenem, ha én is már érett lennék! (Most elmegy előttük egy fiatal asszony és egy tanár ur.) A nagyobb: Látod, a szőrös latin tanár is udvarol. A kisebb: Nem értem, mért állnak vele szóba az asszonyok, olyan undok, szőrös keze van. És mindig hosszú a körme. A nagyobb: A felsőbb leányoknál is tanit. A kisebb: Azt mondják, hogy a fekete szemű leányoknak mindig egyest ad, mert szereti őket. (Ezután váratlanul megdöbbentő csönd lesz.) A nagyobb (majdnem sir): Te nyomorult! Te most bántani akarsz engem és féltékenynyé akarsz tenni. Hát tudd meg, hogy egy hálátlan, rongyos ötödista vagy, én nem bánom, én most a szemedbe mondom, egy iskolásgyerek vagy és sajnálom, hogy elmondtam neked ezt az egyetlen, szent szerelmemet. A kisebb: Hát sajnáld! Semmi közöm hozzá! Tudod, miért volt ez? Mert én irigy vagyok. És te buta vagy. Ha én már egy érettségizett ember lennék, akkor tudnám, hogy mit csináljak. Nem ugy, mint te. Hiszen te nem is mersz kapuzárás után hazamenni! Hiszen te nem is mersz a színésznőkkel sétálni! A nagyobb: Minek az? A kisebb: Ez a szerelemért kell. Ez fontos. Látod, ha most egy drága színésznő szóba állna veled, akkor te egy kész ember lennél, mert a leányok nagyobb tisztelettel néznének reád. De színésznők most nincsenek itt. Csak három nap múlva jönnek. És akkor sem állanak szóba veled. A nagyobb: Engem tisztelnek a leányok. A kisebb: De akkor szeretnének is. Van egy unokabátyám, az mindig azt mondja, hogy az asszonyokkal kell foglalkozni, akkor belénk szeretnek a leányok. Mert a leányok is irigyek. A nagyobb: Mi az, hogy foglalkozni? A kisebb: Nem tudom biztosan, hogyan gondolja, de azt hiszem, sétálni kell velük. De a színésznő, az még jobb. Az még több, mint egy asszony. És mikor sétálsz velük, mindigcigarettát tarts a szádban. És sétapálca is kell. És borotvált bajusz. Neked már szabad ! Te érett vagy. Csak nem tudod kihasználni. A nagyobb: Ha sértegetni akarsz, akkor megpofozlak ! A kisebb : Én nem sértegetlek, csak felvilágositlak, mert én egy felvilágosodott vagyok és én az iskolában, a pad alatt mindig könyveket olvastam a szerelemről. A nagyobb: Mégegyszer mondom, hogy ha hazafelé megyünk, a Könyök-utcában megpo fozlak és belerúgok a gyomrodba, ha sértegetsz! Engem nem kell tanítani! Tudod te, mi az a Katonazene ? A kisebb: Nem. A nagyobb: Az egy kupié. És a Béka is egy kupié. És a Spárga is. És a Mama levele a legszebb kupié. Meg a Négertánc! Ezt te mind nem tudod, de én tudom, mert tegnapelőtt a kabaréban voltam. Otthon kérdezték, hogy hova megyek. Azt mondtam, hogy az érettségi pótbankettre, mert az első banketten sokan hiányoztak, hát egy pótbankettet is kell rendezniA kisebb: Te, mond, mit láttál? A nagyobb: Láttam egy nőt, aki énekelt és táncolt ós akkor egész éjjel nem tudtam hazamenni, hanem itt sétáltam a sötétben, a nagy magányosságban és szomorú voltam, mert az az édes leány csak táncolt és énekelt, aztán felöltözött . . . A kisebb: Hát le volt vetkőzve? A nagyobb: Nem. Csak átöltözködött, aztán beült egy kocsiba és elment haza, mert ő egy tisztességes, egy előkelő színésznő és nekem egyedül kellett sétálni itt a magányos korzón és dúdolni a Katonazenét. De egyszeri hallásra nem tudtam jól megtanulni. A kisebb: Látod, hogy igazam van. És te ezért a Könyök-utcában a gyomromba akartál rúgni. A nagyobb: Neked igazad van, de te nem is tudod, hogy miért van igazad. Csak én tudom. Most megyek, mert ott jönnek. (Egy széleskalapos, nagyszemü, elegáns kis lány feltűnik a láthatáron. Körülötte hét darab gimnazista forgolódik. A kis lány nagyon szép és okos ós mind a héttel egyszerre kacérkodik.) A nagyobb (feláll, odamegy, megemeli a kalapját és busán beáll a kísérők közé nyolcadiknak. Aztán jön egy fiatal, elegáns ember; egy szemvillanással elkergeti mind a nyolcat és egyedül kiséri tovább a kis leányt.) A nagyobb (amint hátul megy, magában mor" mogja): Ennek joga van elkergetni minket. Ez imponál. Mert ez még tegnap egy színésznővel sétált. Annak a nyomorult ötödistának mégis igaza van. (Hazamegy és útközben kifőzi a nőhóditásra vonatkozó legújabb haditervet.) —lassa. Inzultált szegedi papok. — fi póruljárt főkolompos. — (Saját tudósítónktól.) A rókusi plébánia papjainak különös panaszuk van. Esténkint, amikor rendes sétájukat akarják megtenni, munkáskülsejü emberek állandóan inzultálják őket. A papokat szidják, gorombáskodnak velük, sőt nem egyszer botot is emelnek rájuk. Természetesen ilyenkor félbehagyják sétáikat és hazamenekülnek a plébániára. Hogy mi az oka ezeknek az inzultusoknak, erre maguk a megbántott papok sem tudnak választ adni. Valószínűleg csak éretlen emberek suhanckodásai, akik igy szórakoznak esténkint a rókusi plébánia környékén. A napokban aztán az egyik főinzultáló nagyon megjárta. A plébánia előtt sétált egy fiatal káplán egy tisztviselő-barátjával. Több ember' csoportosult köréjük és újra elkezdték a régi nótát: — A papoknak otthon a helyük! — Le a reverendával! — Üssük agyon őket! A káplán haza akart térni, de a barátja unszolására folytatta sétáját. Amikor a támadók látták, hogy a pap nem reagál a piszkolódásokra, elszéledtek. Csak egy, a főkolompos maradt ott és ottmaradásra biztatta társait is, ezzel a mondással: — Ma még papi pecsenyét fogunk vacsorázni! A sétálókat aztán tovább molesztálta. Végre a tisztviselő megunta a dolgot és a nála lévő bottal alaposan elverte a tolakodó embert, aki aztán sirt, könyörgött, hogy hagyják békében, sohasem fog többet a rókusi plébánia tájékára jönni. El is engedték,, de nem valószínű, hogy a verés használni fog. Azóta ugyanis többször megismétlődtek az utcai inzultusok, amelyek a járókelő embereket is megbotránkoztatták. A papok természetesen nem tudnak védekezni és igy néhány nap óta, amikor sétálni akarnak, levetik a reverendájukat és civilruhában mutatkoznak az utcán. Ez az egyetlen mód, mert cgak igy tudják elejét venni a támadásoknak. De az inzultusokon kivül még azzal is szórakoznak a suhancok, hogy a plébánia falaira különböző piszkolódásokat firkálnak, amit naponta le kell vakarni. Ez ugyan nem nagyon használ, mert másnap ujakat irnak. A rendőrségnél most följelentést fognak tenni a papok. Esetleg igy meg lehet akadályozni az ilyen inzultusokat. A legmagyarabb magyar. Látogatás Bek Pistánál. Írók és újságírók világában Bek Pistát már husz esztendővel ezelőtt is azzal a jelzővel illették, hogy saját személyében egy élő történeti regényt képvisel az 1830-as esztendőkből. Ezt a sokatjelentő meghatározást ki kell bővítenünk még azzal, hogy benne az igazi, tősgyökeres magyar nép kedélyes történeteinek eseményszálai bogozódnak egybe. Ő maga ezt azonban csak szűkebb, inkább lokális vonatkozásban szándékozik elismerni és hangoztatja, hogy csak szegedi magyar. A magyar nemzeti szellem istápolói közé kijelentése szerint — igy került akaratlanul Bek Pista is, akiben talán — amint ezt Malonyai Dezső is kijelentette — az országban egyedül egyesül a magyar néplélek minden jellemző faji vonása. Most, hogy nyugalomba vonul és megválik a hivatali munkától, benne megfogyatkozik azoknak a száma, akik a magyar nép életével forrottak össze; akik egész életük munkásságában csak akkor találtak örömet, ha a minden akadályt legyűrő fajszeretet megcsillogtathatta azokat a kincseket, amelyek a magyar nép lelke mélyén rejtőzködnek. Volt és van még egynéhány írónk, aki kutat ezek után a kincsek után. Kutatás közben bukkantak rá Bek Pistára is és akik fölismerték benne a nyers, de magyar erőtől duzzadó anyagot, csakhamar kiapadhatatlan forrást födöztek föl benne. Az egyik iró után jött a másik, sorra valamennyi fölkereste őt, hogy általa és benne ismerje meg a legigazibb magyart: a kurucot. * Látogatásom alkalmával legelőször is arra tereltem a beszéd fonalát, hogy a nyugalomba vonulása után vannak-e valamelyes tervei, szándékozik-e valami produktív munkával foglalkozni. Tarka és zamatos anekdoták közben, boldog, szinte tüzes visszaemlékezéssel kalandozott el a mult idők szárnyán, amikor beszélt. Ivözbe-közbe egyet füstölgetett kiszivott barna, bojtos pipájából és még ennek is elmondta a történetét. A régi, jó öreg karosszékben ült, zsinórokkal ellátott kék sapkájában, aprógombos, sujtásos mentében, hegyesorruban. Még a karosszék is magyar faragásokkal van diszitve. Jobbra ettől áll a karospad, amelyről megjegyezte előttem, hogy egy tanyai magyar munkája is tartósabban, kényelmesebben van kipárnázva, mint a legfinomabb kárpitos-munka. Balra két turbángombos ágy van, festett tulipán-virágokkal. Ebben a magyar stílben van berendezve az egész szoba. A sok közül ebben tartózkodik legszívesebben. Minden kis zugban van valami eredeti magyar tárgy, amelyhez a reminiszcenciák, anekdoták, vagy, komoly etnográfiai ismeretek egész sora fűződik. A falakon karabélyok, mordályok, fokosok, csákányok, kerékrejáró puskák, görbe és egyenes kardok, csákók, csalmák, katonasapkák; egy kis asztalkán kis kulacsok, parittyák, tarsolyok, vitézkötések, paszomány-munkák; ar" rább a falakon korhű festmények katonákról, a nemzetőrségről, a magyar lakodalomról, csárdáról, a magyar pincérlányról és a magyar „kernyel'-ről. Erre-arra röpködtek a gondolatok, a szavak, amelyeknek súlya és értéke volt. Egyetmást megpróbálok idejegyezni a szegedi Eötvös Károly kijelentéseiből. * — Most, hogy nyugalomba vonultam, meg fogom irni Szeged kedélyes történeteit az igazi magyar időkből. Az igazi magyar Szeged nem a mai, mert ma már „modern" minden. Szeged valódi magyarságát én képviselem, pedig tudom, hogy a hátam mögött kigúnyolnak a modern fiatal emberek, ha magyar ruhában látnak az utcán. De én nem voltam és nem is leszek hajlandó cilindert a fejemre tenni és frakkban járni. Sokan valósággal boldognak érzik magu-