Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-26 / 30. szám

4 DÉLMAGYARORSZAG 1910 junlus 25 hitben volt a panaszos felől és tegnap, amikor a panaszos magaviselete tekintetében ép az ellenkezőről győződött meg, nem késett sajnál­kozásának férfiasan kifejezést adni. A királyi ügyész ezután rátért .annak az ecsetelésére, hogy milyen egy közhivatalnok­nak társadalmi tisztessége és modora és ha Makay Bélán valami kivetni valót talált volna e tekintetben, ő lenne az első, aki ezen a helyen kivégezné. Beszéde további folyamán kifejtette az ügyész, hogy Makayt nem leltet antiszemita érzelmekkel vádolni, mert inkább filoszemita volt. Tettei leg­alább erre engednek következtetni. Makay volt az, aki a hitközségi bekebelezési adót el­törölte és emiatt éles ellentétbe is került a miniszterrel. Ő tehát a zsidóság érdekében működött. Elégtételt kért a megrágalmazott tisztviselő­nek. Beszéde végén arra kérte az esküdteket, hogy ne tekintsék ezt az ügyet sem politikai, sem pedig felekezeti ügynek, hanem igazságos Ítéletet hozzanak és mondják ki a vádlottat bűnösnek. Az ügyész beszéde egynegyed egy órakor ért véget. Ekkor az elnök fölszólította Makay Béla osztálytanácsost, mint sértett felet, hogy kíván-e nyilatkozni. Makay kijelentette, hogy nem kíván. (A védelem.) Ezután Bródy Ernő dr kezdte meg védőbe­szédét. Abban megegyezik a királyi ügyészszel, — úgymond, — hogy a közhivatalnoknak tisz­tessége és bessülete az egyik legfontosabb kel­léke, mert ez ad diszt annak az állásnak, ame­lyet betölt. A második kérdésben is egyetért az ügyész­szel és pedig abban, hogy ez nem politikai és nem felekezeti pör, hanem egy közigazgatási kérdés. Mert ha énnekem egy gyermekem szü­letik, azt nekem be kell jelentenem a közigaz­gatási hatóságnál, az anyakönyvnél. Vagy ha lakást változtatok, ezt is be kell jelentenem. A bejelentést a hatóságnak tudomásul kell venni, ugyanígy az izraelita hitközségek alapszabály­jóváhagyási fölterjesztését is és ezeket, mint közigazgatási kérdéseket, a minisztériumnak minden akadékoskodás nélkül jóvá kellett volna hagynia, Azonban nem ez történt. Mint már a lefolytatott bizonyítás anyaga mutatja, sokszor négy-öt év is elmúlt, míg egy alapsza­Dályt a minisztérium jóváhagyott. (Felmentő verdikt.) A védő beszédét avval fejezte be, hogy a vádlott felmentését kéri. Az elnöki rezümé után íz esküdtek félóráig tanácskoztak, majd kihir­iették verdiktjüket. Mindkét kérdésre nem­mel feleltek. A bíróság erre fölmentette Szabolcsi Miksát a rágalmazás vétsége alól. Léghajón az Óceánon át. — öt utassal Londonból Newyorkba. — A levegő meghódításának uj szenzációi vannak. Ezek közül a legérdekesebb 1 Ville­mann Walter angol aviatikus terve, amely­ről londoni távirat ad hirt. Willemann augusztusban kormányozható léghajón Lon­donból Newyorkba akar repülni, öt utast visz magával. Az aviatikus drótnélküli tele­fon segítségével érintkezésben áll, majd azokkal a gőzhajókkal, amelyek az Óceánon lehetőleg nagyszámmal a léghajó utjának irányában fognak cirkálni. UJarchalowszky lezuhant. Ma délelőtt Warclialowszky Adolf azzal a szándékkal, hogy a budai vár kertjébe repül, Ferenc József előtt hódolni, fölszállott. Utat té­vesztett-e, vagy a szél vitte másfelé, vagy meg­gondolta magát, nem tudni, csak annyi bizo­nyos, hogy Soroksár felé repült és ott lezuhant. "Macher Rezső budapesti kereskedő, aki látta a lezuhanást, automobilján a balesfet helyére száguldott. De már csak a törött gépet találta att. Warchalowszky nem volt sehol. Késő dél­utánig a lezuhant aviatikus, aki valószínűleg gyalog ment be a fővárosba, nem került elő. Végre estefelé megkerült. Baja nem történt. Gépét vonaton szállították vissza Budapestre. Egy főherceg léghajóbaiesete. Linzből érkezett távirat jelenti: A „Salzburg" nevü léghajóval tett tegnapi ballon-ut folyamán József Ferdinánd főherceg két úrral veszélyes helyzetbe került. Hogy az alpesi szél ne sodorja őket erős vidékre, megkísértették, hogy a Dunamenti Melk mellett kikössenek. Egy szél­roham azonban a léghajót egyenesen a Dunába szorította. A léghajó a ballaszt kidobása után ugyan ismét fölemelkedett, de ujabb szélroham ismét belesodorta a Dunába. Nagynehezen sikc­í ült a léghajó egy részét a viz színe felett tartani, mig a közelből többen kimentették a léghajót az idasokkal együtt. Az utasok mellü­kig át voltak ázva. A ballon 50 kilométer sebességet és 164© méter magasságot ért el. A kormány és a munkapárt végleg dön­tött a képviselőház elnökségének kérdésében. Az uj parlament három kiváló tudásu, súlyos tagja jut az elnöki székbe: Berzeviczy Albert elnök, Návay Lajos első-, Kabos Ferenc má­sodelnök lesz. A három kiváló politikus neve teljes garanciát nyújt a munka parlamentjé­nek sikerdus munkálkodásához. Az elnökök rövid politikai jellemzését itt adjuk: Berzeviczy Albert. Talán nem is kellene bemutatnunk az uj képviselőház elnökét. Berzeviczy Albert, a po­litikai életnek egyik legrégibb és legérdeme­sebb alakja most ötvenhét éves. 1881 óta áll a politikai élet előterében. Mint képviselőházi előadó több izben szerepelt. A delegációnak legszorgalmasabb tagja volt. Később mint ál lamtitkár a főiskolai osztályt vezette. Az egy­házpolitikai harcokat Csáky Albin gróf oldalán küzdötte végig, mint politikai államtitkár. 1895-ben választották meg a képviselőház al­elnökének s három évig viselte a tisztséget. Később egyik vezetője lett az interparla­mentáris konferencia magyar csoportjának. Ebben a minőségében 1896-ban Budapesten, 1900-ban Párisban jelentékeny szerepet játszott. 1903-ban Tisza István gróf miniszterelnöksége elatt vette át a közoktatásügyi tárca vezeté­sét. Politikai tevékenységével párhuzamosan irodalmilag is működött. Nemcsak politikai és államtudományi cikkeket irt, hanem főleg mű­vészettörténeti tanulmányokkal is foglalkozott. Ekkor irta meg „Itália" cimii müvét, amelyet németre is fordítottak. Az Akadémia ezért a müvéért tagjául választotta, három évvel ez­előtt pedig elnökéül. Berzeviczy, mint a képviselőház alelnöke, ki­tűnően kezelte a házszabályokat. Nyugodtsága, hidegvére a legviharosabb ülések vezetésére is alkalmassá tették őt. Náuay Lajos. Návay Lajos, a képviselőház első alelnöke, is­mert kiváló egyénisége a magyar politikai élet­nek. Unokája a nagy Eötvös Lóránt bárónak. Návay még fiatal ember, alig negyven éves. Csak 1905-ben került a képviselőházba Csanádmegye alispáni székéből. A megyei közigazgatási élet­ben is kitűnt demokratikus gondolkodásával. Mint szociálpolitikus nemcsak kiváló tudásával, de liberális szellemével is kitűnt. Nagyatyja ki­váló tradíciói szerint működött, ehez maradt hü képviselőházi szereplése alatt is. Az alkot­mánypártban gyorsan fölismerték kiváló képes­ségeit és rövid idő alatt vezetőszerephez jut­tatták. Jelentékeny része volt Bárányi cse­lédtörvénye ellen indított akcióban és épen az ő indítványára változtatták azt meg. Mint alelnök energikus volt, nemcsak a horvát obstrukció meg­fékezése idején, amikor Justh Gyulával, a képvise­lőház elnökével is konfliktusba keveredett, hanem később is, amikor a függetlenségi párt frontot változtatott. Nagy szolgálatot tett az ország­nak azzal, hogy az alkotmánypártiak közül ő volt az első, aki a kormány mellé állt. Ujabb, diszes méltóságában pártkülönbség nélkül öröm­mel üdvözlik a kiváló politikust. Kabos Ferenc. Kabos Ferencnek alelnökké választásával a munkapárt a régi tradíciónak hódol, amely csak a koalíció uralma alatt szünetelt, hogy a kép. viselőház egyik alelnöke mindig erdélyi kép. viselő legyen. Kabos Ferenc ötvenegy éves s 1892 óta tagja a parlamentnek. Energikus, de amellett nyugodt, méltóságteljesen hidegvérű a képviselőház uagytudásu másodelnöke. Isme­retes, hogy Héclerváry gróf miniszterelnök a kabinet megalakításakor a földmivelésügyi tár­cával kínálta meg Kabost, aki ezt nem fogadta el. Most a munkapárt bizalmából alelnöke lesz a képviselőháznak. A vérbaj gyógyítása. — Ehrlich tanár sikere. — Az egész világsajtót bejárta az a hir és mi is megemlékeztünk róla, hogy Ehrlich frankfurti tanár olyan arzénpreparátumot készített, amely a fertőző vérbajt rövid idő alatt gyökeresen meggyógyítja. Mérhetetlen nagy dologról van szó, ha elgondoljuk, hogy az emberiség horribilis százalékát támadta meg évezredek óta a rendkívül ragályos lues. Ehrlich tanár nemrégiben hozta nyilvá­nosságra kísérleteinek eredményét és szerét a legutóbbi hetekben kipróbálták a bécsi kórházakban. A kísérletek teljes eredmény­nyel jártak. Ehrlich szere csodálatos gyor­san és alaposan gyógyított ki szifilitikus betegeket s még a legsúlyosabb «setekben is föltétlen gyógyulást okozott. A bécsi orvostársaság tegnapi ülésén először Pick dr magántanár számolt be az Ehrlich-féle szerrel tett tapasztalatairól. Pick dr a bécsi Rudolf-kórház bujakóros osztályában kezelt egy idősebb asszonyt, akinél a szifilisz súlyos esetét konstatálta. Beoltotta az Ehrlich-féle diodix-díamido arzenóbenzol-lal és három nap­pal a befecskendezés után az asszony kiütései feltűnően elhalványodtak, a további öt nap múlva pedig teljesen eltűntek. Ezenkívül har­minc esetben kísérletezett. Mindjárt az első eset eloszlatta azt a pesszimizmust, melylyel az orvosok minden uj szer elé néznek. A pre­parátum a legtöbb esetben oly gyorsan tüntette el a szifilisz látható jelenségeit, amint azt az orvosok egyetlen szer után sem tapasztalták. Különösen áll ez a súlyosabb esetekben, ahol a higanynyal és a jóddal már semmi eredményt nem értek el. Egy vagy két testrészbe befecs­kendezett. A befecskendezés eleinte heves fáj­dalmakat okozott, melyek négy napig is eltar­tottak. Néhány esetben lázjelenségek is mutat­koztak. A beteg kiütése közvetlenül a befecs­kendezés után még feltűnőbb lett, de azután hamarosan halványult, hogy végül teljesen el­tűnjék. A szer a befecskendezés utáni fájdalma­kon kiviil semmi zavart nem okoz. A fájdalma­kat is csillapítani lehet azáltal, hogy a szert egy vaena-ba fecskendezik be. A súlyos esetek­ben mint rendkívül kedvező hatás tünt fel az, hogy a betegek súlyban rohamosan növeked. nek. Néhány napon belül négy és fél kilogramm hizást lehetett konstatálni. Pick dr előadását igy végezte : Ehrlich tanár gyógyszere a szifilisz látható tüneteinek leküz­désében eddig el nem ért eredményeket mutat­Az a kérdés, hogy vájjon teljesen orvosolja-e a szifiliszt, még egyelőre nem dönthető el, mert ehez még nagyon rövid az idő, amely óta ért a szert nálunk és Németországban használják. Hosszabb megfigyelési idő kell ahoz, hogy a szer gyógyító erejét teljesen kifogástalan má­don állapíthassuk meg. A tudomány legújabb diadalmas szerével a bécsi katonai kórházakban is kísérleteztek, hasonlóan kitűnő eredménynyel. Egy agybeteg katona például, aki elvesztette irásképességét, egyetlen befecskendezés után újra írni tudott. Itt említjük meg, hogy Ehrlich tanár szerével már a legközelebbi napokban Budapesten is kísérletezni fognak, sőt egyik-másik szanató­riumban bejáró betegek részére külön anibu" latóríumot fognak berendezni.

Next

/
Thumbnails
Contents