Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-24 / 28. szám

2 <i. 1 dalmát most észak felé és hü szolgája, Stolypin tegnap nagy beszédben igyekezett bebizonyítani, hogy atyuska jót cselekszik. A duma szavazni fog. Hiába a kívülről jövő tiltakozás. Hiába „figyelmeztetjük a cárt", mint néhai jó Szvoboda bácsi, a legelső magyar újságírók legelsőbbje, irta egyszer naiv fölháborodásában. Finnországot megmenteni nem lehet. A finnek államának vége. De marad mégis ábrándunk a jövendőről, a magyar-finn fajta szívósságáról és életerős voltáról. Egyszer elér a végzet minden Cézárt. II. Miklós trónja sem örök. És ahogy Alexándrowna cárné álmodja görcsökben vonagolva a kin rémes éjszakáin : összedől a téli palota. Akkor pedig, erről ábrándozunk : va^melyik finn testvérünk lesz az, aki kitűzi a szabadság zászlóját a mostani Oroszország véres romjaira. A Kurta az esküdtszék ellen. — Vélemény a Hauerda-íiéleíröi. — Jogász kézből vettük az alábbi érdekes sorokat. Az emberi igazság szempontjából nem tehetjük magunkévá a cikk érveléseit, de épen maga a cikkiró abból indul ki, hogy a Kúria nem űzhet „igazságügyi politikát", hanem a törvény szellemében kell kezelnie az esküdtbiróságok Ítéleteit. * Csodálatos a közönség hangulata. Ma még rokonszenvvel ölel körül és holnap sárba tipor. Szavunk sem lehet ehez akkor, ha egy, a közpályán forgó egyénnek közszereplése lesz e hangulatbullámzás áldozata. Mert itt ezzel a tényezővel számolni kell. De elrémítő sulyu az eset, ha az igazságszolgáltatás terén is szerepe jut ennek az illetéktelen faktornak, sőt ha a legfelsőbb bíróságunk egyenesen teret nyújt ennek a büntető igazságszolgáltatásban. Mért mi történt ezzel a lehetetlenül hurcolt Haverda-ügygyel kapcsolatban ?! Először Szabadkán folytatták le az ügy tárgyalását, de mert a szabadkai közönség pro és kontra túlságosan is állást foglalt már a A vemlég : Kinoztad ? A fiú: Igen. Akkor először életemben kínoztam. Mert mikor csókolóztunk, sohase kínoztuk egymást. Kínoztam mindakettőt. Azt a másikat is. Kicsit szégyeltem, mert gondoltam, hogy azt is mondhatnám neki: Ha meguntál, miért nem mondtad meg ? Miért nem mutattad, hogy elég volt és kell egy másik? Ez uri dolog lett volna és nem is fájt volna olyan nagyon. Ezt csak most gondolom, mert tudom, hogy akkor nagyon fájt volna és én titokban örültem, hogy nem mondta meg s hogy igy történt, mert igy még visszafordíthatom az egészet, csak el kellett volna menni és nem venni észre semmit. De nem mentem el, hanem kínoztam és azt is gondoltam, hogy nem bánom. A vendég-. És nem dobott ki? A fiu: Nem mert fölkelni, csak rám hallgatott és nem is tudta, hogy mit beszélek. Engem hallgatott a szemével és a fülével behallgatott a másik szobába, hogy nem őrül-e meg valaki odabenn kínjában, amiért egy helyben kell állnia félóra hosszáig íélekzetvétel nélkül. A sok csókos éjszakáról beszéltem, aztán a lázakról, amelyektől megbetegedtünk, azt akartam, hogy az a másik ott benn megtudjon minden boldogságot, amit ez a leány adhat és am\t ő még nem kapott meg. Azt akartam, hogy izgalmában dobogjon a szive, olyan hangosan, hogy én is meghalljam. A leány végigszenvedte a kínzást és én boldogan elmentem. Tudtam, hogy ma már nem lesz csók, nem lesá öröm, nem lesz semmi nevetés, csak hideg, búbánatos szomorúság, mert én DÉLMAGYARORSZAG szereplő személyekkel szemben, sőt a szakbiróság is túllépett már eljárása körében hatáskörén, a magyar királyi Kúria a szegedi esküdtbiróságot delegálta. Eddig rendjén is volt a dolog. A büntető perrendtartás, mely elfogulatlan ítéletet vár, ezt igy rendeli. Ebben az alapjában véve közönséges bűncselekményben szereplő személyek érthetetlenül érdekessé tett alakjai kezdettől fogva izgatták a közönség fantáziáját. Lázas izgalommal, de ugy a tárgyalás előtt, mint a páratlanul pedáns szegedi tárgyalás alatt a közönség hangulata nyugalmat árult el; semmi, de semmi nem befolyásolhatta az esküdtek igazmondását. A vádlottakat fölmentették. Szegeden a csőcselék ovációt rendezett az esküdtek igazmondása szerint ártatlanul szenvedettek mellett, a budapesti közönség ellenben, bár a lapok közlése szerint úgyszólván csupa intelligens elemből állott a tömeg, nem tudott fölülemelkedni a tömeg erkölcsökön és meg akarta kövezni a vádlottakat. Nem tehetek róla, de a szegedi csőcselék tüntetése az én véleményem szerint törvénytisztelőbb. Mert nemcsak az a törvény, hogy, aki embert előre megfontolt szándékkal megöl, kötéláltali halállal büntetendő, hanem ép olyan törvény az is, hogy a fölmentett vádlottakat ártatlannak kell tekinteni. Ám, kijelentem, Wégty egyik tüntetés sem helyénvaló. Mindennek dacára a Kúria megsemmisítvén a szegedi esküdtbiróság Ítéletét, az ügy ujabbi tárgyalására épen a budapesti esküdtbiróságot delegálta. Azt a bíróságot, amelynek közönsége részben egyes vezetők spontán fölháborodása, részben a budapesti sajtó egyértelmű, valósággal a vádlottak ellen izgató támadásai folytán a lelke mélyéig részrehajlással van szaturálva. És tette ezt a magyar királyi Kúria a B. P. egyenes rendelkezése ellenére, amely törvény 29. §-a értelmében biróküldésnek van helye, ha az illetékes bíróságtól, vagy az e mellett működő esküdtektől részrehajlatlan eljárás és határozat nem várható. És miiyen anomália ennek a következménye ! A m. kir. Kúria mérlegelvén, ugy találta, hogy az esküdtbiróság megsértette a törvényt és igy a vád bizonyítékait nem tudta produkálni. Tanuk kihallgatását mellőzte, nem olvasta fel a memoárokat és igy az esküdtek Ítéleté kellően ki nem alakulhatott. Ha ezek a semmielrontottam afc első, szerelmes, meleg délutánjukat. Aztán eljött hozzám másnap a leány és akkor kidobtam. A vendég (érdeklődve feláll és járkál a szobában): Te miért nem mentél be akkor a másik szobába? rr-^ A fiu : Nem akartam ! Vagy, ha épen tudni akarod, nem mertem. Féltem annak a nyomorultnak az ijedt, sápadt arcától. A szeme olyan rémes lehetett. Nem mertem megnézni. És van valami büszkeség is abban, hogy az ember undorodik a vetélytársa arcától. Mert belenéznék a hunyorgató, utálatos szemébe és belemondanám minden megvetésemet, nem, nem, minden közönyösségemet, vagy . . . (ezt már egészen halkan mondja) minden irigységemet . . . annak a gyávának . . . (ügy húzza ezt a szót, annyi megvetéssel és utálattal, hogy a vendég macskamódra, talán ösztönszerűleg ráugrik és körmével beleváj a torkába. A fiu egyet hördül, aztán vasmarokkal lekapcsolja a vendég kezét a torkáról. Nagy, világos, lihegő pillanatok jönnek, mikor ketten, feketén egymás szemébe néznek, hosszasan, gyűlölettel és megértik egymást.) A fiu (egészen halkan mondja): Legalább nem kellett volna többet eljönnöd hozzám. A vendég (kinéz az ablakon, de látja, hogy most nem lehet közönyösséget színlelni, hát lassan visszafordul a fiu felé): Én sajnáltalak. És ne gondold, hogy remegtem akkor, amikor te a másik szobában kinoztad a leányt. A te hangod is ugy rezgett a szomorúságtól, hogy sajnáltalak. Akkor már megbántam, hogy elszerettem tőled. 1910 juniua 24 ségi okok alaposak is lennének Haverda Mária és Vojtha Antallal szemben, mi a következménye ez Ítéletnek Jánossyra nézve? Jánossy teljes beismerésben volt. Tagadta ugyan ez előre megfontolt szándékot, de az emberölést beismerte. Ha tehát az esküdtbiróság büntetendőnek találta volna, módjában állott volna őt legalább a szándékos emberölésben bűnösnek kimondani. Az esküdtek azonban még az alól az enyhébb cselekmény vádja alól is felmentették. Nyilvánvaló, hogy a vádhatóság által bejelentett semmiségi okok az ő perbeli helyzetét nem érinthették. Előrebocsátva azt, hogy a magyar királyt Kúriának épen az esküdtszéki intézménynél fogva az esküdtszék elé tartozó ügyekben nem áll módjában a vádlottak bűnösségét mérlegelni, csupán a semmiségi okok elbírálása a föladata, a fölmerült semmiségi okok miatt megsemmisítvén a szegedi esküdtszék Ítéletét, Jánossyt ismét birák elé állítja. És amikor tizenkét esküdtpolgár nem bűnösnek mondotta ki, ítéletet kór másik, a sors által kiválasztott tizenkét esküdtpolgártól, akik az erkölcsi érzékében csodálatosan megváltozott közvélemény hatása alatt minden valószínűség szerint bűnösnek fogják kimondani. Hol van itt az annyira áhítozott jogbiztonság? És hol az igazságszolgáltatáshoz nélkülözhetetlen megnyugvás? Mennyivel lesz igazságosabb tizenkét más esküdtnek a marasztaló ítélete? Mert nem az én és nem a te impressziód, még csak nem is a meggyőződésünk az anyagi igazság, hanem a materiális és formális jog együttvéve. Tizenkét esküdtpolgár semmiségi ok híján mondja ki az anyagi igazságot. Majd másik tizenkettő másként formulázza . . . Megállapíthatjuk, hogy a Kúria túllépte hatáskörét és az erőszakos törvénymagyarázattal közelebb iparkodott hozni az esküdtek határozatát az általa, a bűnösség kérdésében ületéktelenül elfoglalt álláspontjához. És bár annyi nagyképzettségü jogász magánvéleménye előtt ez esetben is tisztelettel kell meghajolnunk, ez ellen az igazságügyi politika nevében kell óvást emelnünk, mert ez az esküdtszéki intézmény kijátszására vezet. Ilyen körülmények között nem az esküdtek, hanem a Kúria fog határozni a bűnösség kérdésében. Mert a jogászközönség általános véleménye szerint A fiu (akiben föltámad a férfibüszkeség mert tudja, hogy nincs megalázőbb, mint mikor a szerelemben győztes férfi szemébe hazudja a legyőzöttnek, hogy sajnállak): Sajnálsz? Hát vidd a leányt! Nekem már nem kell! A tied! Most, hogy tudom, ki vette el tőlem, nem is fáj! (Mintha saját magát akarná meggyőzni.) Nem fáj. Mert már nem olyan titokzatos. (Ülnek és a szavakat keresik. A kályha kialudt, szürke sötétség van a szobában és megenyhíti a szótlanságukat. Fönt a sarokban zümmög egy légy, hallgatják és a lelkük lassan megtelik valami magányos, csöndes békével.) A vendég (tompa, engesztelő hangon): Ilyenkor szokott jönni hozzám. Olyan szépen élünk. A kapuban vár reám, aztán együtt fölmegyünk. Ma is jön. Már vár a kapuban. Izgatott és örül, hogy nemsokára jövök. A fiu (csöndes, jóságos szomorúsággal beszél): Hát menj hozzá, Ne várjon. A vendég (nagyot lélegzik, aztán erős, gőgös elhatározással ezt mondja): Nem megyek! (Ezután hosszú csönd lesz. Künn esni kezd a hó. Nagy, idomtalan pelyhekben hull, vastagon lerakódik az utcára és megfehéríti egy kicsit a sötét szobát. A fiu fát rak a tűzre, a vendég a karosszékben keresztbe rakja a lábait és mindketten kéjesen örülnek annak, hogy valahol, valamelyik utcában egy kapu előtt a hóban áll egy leány, aki vár és dobog a lábával, hogy ne fázzon és sokáig vár és hiába vár ..,)