Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-03 / 10. szám

lfllfl: j»níUS 3 DÉLMAGYARORSZAG 3 jgjjön le Szegedre a mandátum átvé^'¡fvégett. Bánffy Dezső báró azonnal tudatta a° párttal, hogy örömmel tesz eleget a k'ia-zt.ók kívánságának, még ma délután hat V*a-Vor a gyorsvonattal Szegedre érkezik '•-"este nyolc órakor a Tisza-szálló kerthefVégeiben szifésen látja választóit a fehér ¿zíai .mellett; . Eánffy Szegeden. Bdnffy Dessö bárót egyhangú megválasztatásáról mindjárt a fél 'kilenc órás záróra után telefonon értesitette Vég mami Ferenc dr. pártelnök. Bánfíy ekkor abban állapodott meg a szegedi párt vezetőjével, hogy délután a hat órás gyorsvonattal Szegedre érkezik, hogy a megbízó-levelét átvegye. Az első kerületben most már negyedszer megválasztott Bánffy Szegedre jövetelének hire gyorsan elterjedt híveinek lelkes táborában és igy egész nap készültek; a fogadására. Háromnegyed hatkor már népes volt a Szeged központi állomás perronja. Sorban érkeztek a Bánffy-párt vezéremberei, de sokan jelentek meg a Választójogi Liga szegedi tagjai közül is. Néhány percnyi késéssel, körülbelül negyed hétkor érkezett be az a vonat, amely Bánffyt hozta. A várakozók ekkor már teljesen elhelyezkedtek. Elől öt zászlótartó ember. A nagy tolongásban a rend fentartásáról a díszruhás rendőrtisztek: Ferenczy Mátyás, Pottyondi Miklós tiszteletbeli alkapitányok és Sass Lajos rendőrbiztos gondoskodnak. Amikor Bánffy az étkezőkocsi mellett levő elsőosztályu kocsi lépcsőjén megjelenik, lelkes éljenzéssel üdvözlik. Bánffy jó színben van, láthatóan örül. Sorra kezet fog a körülötte álló emberekkel. Végmann pártelnök ezzel a beszéddel üdvözli: — Kegyelmes Uram! Szeged város első kerületének polgársága, közönsége nevében üdvözlöm Nagyméltóságodat. Azt a kapcsot, amely március hatodikán elszakadt, ismét összefűztük. Isten hozta Nagyméltóságodat. Kegyelmes Uram ismét Szegedé és Szeged ismét Kegyelmes Uramé. Isten éltesse sokáig. Az üd vözlést Bánffy az elnöknek szívélyes kézszorítással, a polgárságnak pedig ezzel a néhány szóval köszönte meg: — Mélyen tisztelt Uraim! Őszinte^ köszönettel fogadom szives üdvözletüket. Én is azt az álláspontot foglalom el, hogy én Szegedé vagyok és Szeged az enyém. Önök barátaim voltak hat éven keresztül és megmutatták nekem, hogy most is jóakaróim. Megjelentem az Önök körében szives meghívásukra, hogy a kialakult helyzet örömét Önökkel együtt élvezzem. Ezután Bánffyval az élén megindult az egész tömeg. Az állomás előtt kocsiba szálltak, hogy Bánffy lakásához, a Tisza-szállóhoz hajtassanak, ahol Ivánkovits Sándor dr, az első kerület választási elnöke átadja majd a mandátumot. Hosszú kocsisor kísérte Bánffyt, aki a város kocsiján hajtatott be. A menet élén lovasrendőrök haladtak, míg az első kocsiban rendőrtisztek ültek. A Boldogasszony-sugáruton, a Jókaiés Kárász-utcán és a Széchenyi-téren keresztül hajtattak a Tisza-szálló elé, ahol nagy tömeg ember várta az érkezőket. Útközben is mindenfelé emberek álltak éssiirün éljenezték Bánffyt. Bánffy a táborkarával fölment a szálló első emeletén levő lakosztályába, ahol fogadta a hívéit. A választók .tömege ezalatt a nagyteremben gyülekezett, hogy jelen legyenek, amikor Ivánkovits Sándor dr, az első kerület választási elnöke Bánffynak a megbízó-levelet átadja. Mikor Ivánkovits megérkezett, Bánffy a nagyterembe ment és a választási elnök üdvözlő szavai után tőle a mandátumot átvette, majd ezeket mondta: — Köszönettel veszem a megbizó-levelet. Az utóbbi időben túlságos mérvben lépett előtérbe az a fölfogás, hogy a magánérdekeket kell képviselni. A valódi alkotmányos fölfogás az kell, hogy legyen, hogy az állam érdekeit szolgáljuk. Szeged város első kerületének megválasztott képviselője lettem, mandátumot nyertem, ne • vegyék tőlem rossz néven, ha ldjelentem, hogy az érdekképviselet is kötelesség, de ez csak a második helyen áll, első helyen az ország érdekét kell szolgálni. Szivemen viselem Szeged város érdekeit is és törekedni fogok arra, hogy az egyes helyiérdekeket is szolgáljam. A beszéd után Bánfíy elbúcsúzott híveitől és visszavonult. * Este társasvacsorára jöttek össze Bánffy hívei a Tisza-szálló kerthelyiségében. Az asztalfőn Bánffy Dezső bároktőié jobbra-balra pedig szegedi úrasszonyok, majd a párt vezetősége foglalt helyet. Végmann Ferenc dr mondta aa első pohárköszöntőt, amelyben Bánffyt ünnepelte és éltette. Most Bánffy szólalt fel: — Hat éve van most annak, — mondta, — hogy Szeged város első kerülete képviselőjének megválasztott. Ez a mandátum tette lehetővé, hogy politikai visszavonultságom megszűnjön. Bármily megtisztelő volt rám nézve ez a politikai kapcsolat, a viszonyok alakulása lehetetlenné tette, hogy a politikai életben tényező lehessek. Utalok először a szerencsétlen november tiaennyolcadikára, majd a későbbi politikai alakulásokra, amelyeket elitéltem akkor is, elitélem most is. Most jött az a korszak, amelyet a munka korszakának neveznek. Magam is azok közé tartozom, akik egy ország érdekében dolgozni akarnak, de nem írom alá azt, hogy ennek a munkának a feltétele a lemondás jelszava legyen. A mai politikai viszonyok között, amelyeket igen komolyaknak tartok, azt gondolom, hogy jobban teszem, ha nem országos politikáról, hanem helyi szempontokról beszélek. Beismerem, hogy vannak ennek a városnak nagyon fontos érdekei és ezeknek az érdekeknek a támogatására hajlandó is vagyok minden körülmények között, ha erre az alkalmat a város vezetői megadják. A Szeged város ügyeit intézők bölcsesége vagy féltékenysége azt találta jónak, hogy soha semmi körülmények között az én közbelépésemet igénybe ne vegyék. Arra fog törekedni, hogy a képviselőházban azt az álláspontot képviseljem, amelyet az ország érdekében hasznosnak tartok. Munkás, békés tevékenységet akarok, de a jogok feladása nélkül. Köszönetet mondok Szeged közönségének, amely egyhangúlag választott meg. A választópolgárokra pártkülönbség nélkül ürítem poharamat. Bánffy beszédét a vacsora közönsége lelkesen megtapsolta. Felköszöntőt mondott még Bodnár Géza dr, Lövész Antal, Palócz László, Sebestyén József dr és mások. A társaság későig együtt maradt. pihentetgette a másikon (nagyon elfáradt útközben) megszólalt székében: — Azt álmodja, hogy férje és gyermekei vannak. Kezdődik az agónia. A két testvér még mindig nem. mozdult. Meglepetve, bután állottak ott. A kis szolgáló megkérdezte tőlük : — Nem- tetszik levetni a sált meg a kalapot? Méltóztassék átfáradni a. terembe. Szó nélkül mentek ki a szobából, Colombei sántikálva követte őket; a haldokló újra egyedül maradt. A hölgyek levetvén felső uti öltönyeiket, leültek. Eközben az egyik maGska leugrott az ablakpárkányról, egyet nyújtózkodott s besomfordált a terembe, ráugrott a Cimme-né asszony térdére, aki cirógatni kezdte. A másik szobából behallatszott a haldoklónak a hangja, a haldoklóé, aki ebben az utolsó órában azt az életet élte, melyet egykor hiába remélt s aki íme kimerítette álmait abban a pillanatban, mikor már minden elvégződik neki. < 'inime a kertben a kis Joséph-fel és a kutyával játszott ; nagyon jól mulatott, mint »karmelyik kövér és vidám természetű em, er, aki egyszer valahára kikerül a szajj^a; tökéletesen megfeledkezett a halDé egyszerre csak visszatért s megszóliot i a a szolgálót: , Hallod-e leányom, csinálj nekünk egy « vulásreggelit. Mit akarnak enni, hölgyeim ? Megegyeztek, hogy előbb omelette lesz ti!}es herbes", azután filét uj burgonyáéi 8 v%ül egy kis sajt. Majd azután egy »esze fekfitpirá™5fr ie^üTJilr o /"1 m i nor.ro S minthogy Colombelné asszony a pénztárcáját keresgélte, Cimme megfogta a karját. Aztán a szolgáló felé fordulva, igy szólt: — Nálad bizonyosan van pénz. Ugy-e, leányom? — Igen, uram — felelt a leány. —- Mennyi? — Tizenöt frank. — Az elég. Siess, leányom, mert kezdek éhes lenni. Cimmené asszony kinézett az ablakon. Tekintete rátévedt a napfényben fürdő, délignyiló virágokra, meg .a szemközti tetőn szeretkező galambokra. S bánatos hangon szólt: — Kár, hogy ilyen szomorú alkalommal jöttünk ide. Olyan jó volna ma a szabadban járni-kelni. Testvére, felelet helyett, egyet sohajtott, s Colonbei, akit valószinüleg a járás-kelés gondolata hatott meg, dörmögve jegyezte meg: — Kutyául fáj a lábam. A kis Joseph meg a kutya iszonyú lármát csaptak: az egyik örömében sikoltozott, a másik meg rémtelenül ugatott. Bújósdit játszottak a három virágágy körül s ugy kergetőztek, mint két bolond. A haldokló még mindig gyermekeit szólítgatta, elbeszélgetve mindegyikkel, azt képzelve, hogy öltözteti, simogatja, meg olvasni tanitja őket: — Ugyan, Simon, mondd még egyszer: A, B, C, D. Nem jól mondod, édes. D, D, D, érted ? No, mondd még egyszer... Cimme ezt a megjegyzést tette: — Különös, mit beszél az ember ezekben a pillanatokban. Colombelné asszonyban kétség támadt: —- Talán jobb volna visszatérni ágya mellé. De Cimme mindjárt lebeszélte: ' , — Ugyan minek, mikor ugy sem változtathatunk az állapotán. Elég jól vagyunk itt. Senki sem erősködött a Colombelné ötlete mellett. Cimmené a madár házaspárt nézegette, a két zöld tollú madarat, amelyeket a nép elválhatatlanoknak mond. Néhány dicsérő szóval emlékezett meg erről a csodálatos hűségről s gáncsolta a férfiakat, amiért nem vesznek példát ezektől az állatoktól. Cimme nevetni kezdett, ránézett a feleségére s hamiskásan dúdolgatott: „Tra-la-la. Trala-la-la", ami világosan azt jelentette, hogy bizony hűség dolgában lehetne egyet-mást mondani róla, Cimmeről. Colombei, akit most már gyomorgörcs fogott el, a padlót verdeste botjával. A másik macska is beosont, nagyban csóválgatta a farkát. Csak egy óra tájban ültek az asztalhoz. Colombei, akinek csak finomabb bordeauxit. volt szabad innia, mihelyt megkóstolta a bort, a szolgáló után kiáltott: — Mondd csak, leányom, nincs valami jobb bor a pincében? — De igen, uram, van lenn finomabb bor is, amelyikből csak akkor szolgáltunk föl, amikor látogatóba tetszett jönni. — No hát hozz abból vagy három palackkal. Megkóstolták a finomabb bort s kitűnőnek találták. Nem mintha valami különös jó fajtájú lett volna, de már vagy tizenöt éves volt.