Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-03 / 10. szám

1910. I, évfolyam 10. szám Péntek, junius 3 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. egész évre . K 24 — félévre . . . K negyedévre . K 6-— egy hónapra II Egyes szám ára 10 fillér 12-— 2"egész évre . fl 28-— félévre . . . R 14'— negyedévre. K V— egy hónapra 'A 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM Szerkesztőség 835 •• Riadóhivatal 836 Interurbán 835 A biztató előjelek hát nem csaltak. Magyarország népe öntudatra ébredt. A gonosz varázs megtört és a le tara-iáját) ól fölocsudott nemzet egyetlen, hatalmas erőfeszítéssel rázta le magáról ideig-óráig vállalt kártevő urait. A pünkösdi királyságnak vége. A nemzeti munkapárt óriási fölénynyel győzedelmeskedve került ki a választási harcból és a vert koalíciós pártok iigygyel-bajjal szedegethetik össze csapataik maradékait a csatamezőn. Az eddig beérkezett jelentések szerint a két nap alatt betöltésre került mintegy háromszázhetven mandátum közül hozzávetőleg vagy kétszázharminc van a nemzeti munkapárt kezében. És minthogy a hátralevő negyvenötven megbízólevél között is elégnek lesz munkapárti gazdája, immár minden kétségen felül áll, hogy a kormányzásrahivatott párt hatalmas többséggel vonul be az uj Házba, mig a koalíciós pártok megfogyva, szinte csak töredékeikben foglalják el a törvényhozás termében helyeiket. Az augurok tudománya tehát ezúttal csődöt mondott. Hiszen ez az impozáns, ez a teljes diadal még a legvérmesebb reménykedőket, a jó ügy legbuzgóbb hiveit is meglepi : a legyőzötteket pedig, akik ha másba nem, de legalább egy tisztes, félsikerszámba menő kudarcban biztak, ugy éri, mint egy váratlan, brutális ökölcsapás. Senki sem tudta, s ők gondolták leglcevésbbé, hogy ekkora a sáfárkodásuk okozta csömör. Ők, akik oly fennen dicsekedtek a nemzet törhetlen bizalmával, akik hazaárulásnak minősítettek minden félénk, halkszavu kritikát, akik nem tűrtek magukkal szemben ellenzéket : most megdöbbenve láthatják, hogy sorsuk betelt. Az ördögnek setn kellenek és diadalmas tömegben foglalják el helyeiket azok, akikre oly féktelenül szórták a darabontság, a hazaárulás, a nemzetrontás szennyes rágalmát. Megforditottan az ismétlődik most meg velük, ami négy esztendővel ezelőtt a szabadelvüpárttal. Akkor sikerült a gátat nem ismerő izgatás és lelkiismeretlen Ígérgetés céda eszközeivel elszédíteniük az országot. Váratlanul többségre jutottak és a király, alkotmányos érzése által vezetve, kezükre bizta az ország kormányradját. Ám a hatalom ugy illet a kezükbe, mint gyermekébe a kés. Biinlajstromukat nem kell összeállítani. A mostani népitélet mutatja legvilágosabban, hogy ismeri azt ebben az országban mindenki. Nemcsak nem hoztak semmi jót, de amit találtak, azt is széjjelrombolták. Néhány hasznavehetetlen szociálpolitikai törvény, egy pár reakciós intézmény, rossz adóreform, silány kiegyezés, felemelt kvóta, nagy deficit, üres államkassza. Ezek ütjük határkövei, ezek a vívmányok, amelyeket számunkra megszereztek. Négy esztendei uralmuk sebeit negyven esztendő munkája se fogja helyrehozni. És mégis váratlanul jött, hogy ilyen boszorkányos gyorsasággal megszabadultunk tőlük. „A nemzet nem fordulhat meg olyan hirtelen" — mondták a jósok. A régen kijózanodott magyar intelligencia aggódva nézett a döntő harc elé. Ismerte azt a szuggesztív erőt, amelyet az ellenfél ragyogó frázisai a magyar népre gyakorolnak ; tartott tőle, hogy az álapostolok ismét sikerrel fognak visszaélni azokkal a fenséges ideálokkal, amelyeket állandóan az ajkukon hordanak. Csak egy ember nézte csöndes mosolylyal az ellenfél elbízott lármáját és a hívek aggódó csüggedtségét. Ha kérdezték, mit tart a választás eredményéről, nyugodtan felelte: — Éu bizom a nemzet józanságában. Biztos vagyok benne, hogy győzni fogunk. Khuen gróf, a miniszterelnök volt ez a jámbor optimista. És az események, ime, igazat adtak neki. Ma ő, akit néhány hónap előtt mint hazaáruló darabontot, mint törvénytelen, alkotmányellenes kormányzót fogadtak, akit megakartak kövezni, akiről gúnyos ujjongással kiabálták, hogy egyetlen embere sincs a parlamentben: a magyar képviselőház impozáns többségének a vezére. Egy tömör, hatalmas párt sorakozik a háta mögé, amely az ő elvei szerint igazodik, az ő programját vallja Hortense királyné. Irta Ghiy de Maupassmit. Argenteuilben csak Hortense királynénak hivták. Senki se tudta miért. Talán, mert kategorikusan, katonásan beszélt, mint egy vezénylő tiszt? Talán, mert nagy, csontos, parancsoló modorú volt? Talán, mert a házi állatok egész seregén uralkodott és csirkéi, kutyái, macskái, kanári madarai, meg papagályai, (a vén kisasszonyok e kedves állatai) közepett ugy járt-kelt, mint egy fejedelemnő? . . . Mert hát az állatjait épen nem dédelgette; nem hívogatta őket kényeztető szóval, s nem tanúsította irántuk azt a nevetséges gyöngédséget, amelylyel az asszonynép a bársonyszorü, doromboló macskával bánni szokott. Tekintélyt tartva kormányozta udvarát; uralkodott. . ^ én leány volt, egy ama nyershangu, mozdulatú vén leányok közül, akik az egész világ előtt keményszivüeknek tűnnek jel. Nem tört ellenmondást, feleselést, vonaodast; nem szenvedhette a hanyagságot, a lott -t' az ernyecltséget. Soha se hal'a senki se panaszkodni, se sajnálni vaannt, se irigykedni akárkire. A fatalisták meggyőződésével szokta mondogatni: „kinekn''neA a maga része." Nem járt a templomba, g m ^érette a papokat, nem hitt istenben, W V. ási dolgokról csak mint „a nyávogó ^mészetöek kedves beszédtárgyáról" szokott Harminc esztendő óta, mióta házikójában lakott, mely előtt az ut mentén kis kert terült el, soha se változtatott a szokásain, még kevésbbé a háza berendezésén. Csak a szolgálóit változtatgatta; mikor betöltötték a huszonegyedik életévöket, elküldte őket. Könnyezés, sajnálkozás nélkül helyettesitette kutyáit, macskáit és madarait másokkal, mikor a régiek a végső elgyengülés vagy valamely baleset következtében kimúltak; részvétlenül temetgette el az elhullott állatokat egy ásócska segítségével s közömbösen taposta el fölöttük a földet. Volt a városban néhány ismeretsége, hivatalnokcsaládok, melyeknek a férfitagjai mindennap bejártak Parisba. Koronkint megmeghivják ide vagy oda egy csésze teára. Ezekben az összejövetelekben mindannyiszor elaludt; ugy kellett felkölteni, ha a hazamenésre került a sor. Soha senkinek se engedte meg, hogy hazakísérje; nem félt se éjjel, se nappal. S ugy látszott, nem igen szerette a gyerekeket. Mindenféle férfias foglalkozással töltötte az idejét; furt, faragott, kertészkedett, fürészelt vagy fát hasogatott. Roskadozó házát kijavitgatta; sőt kőmives munkát is végzett rajta, mikor a szükség ugy hozta magával. Voltak rokonai, akik minden esztendőben kétszer meglátogatták: Cimme-ék és Colombel-ék. Két leánytestvére közül az egyik egy virágkereskedőhöz ment nőül, a másik pedig egy munkátlan polgáremberhez, aki a kis tőkéjéből éldegélt. Cimme-éknek nem voltak sarjadékaik; Colombeléknek ellenben három magzatjuk is volt; Henri, Pauline és Joseph. Henri husz, Pauline tizenhét, Joseph pedig csak három éves volt; Joseph tudniillik akkor jelent meg az árnyék-világon, mikor kedves mamájáról már nem igen lehetett föltenni, hogy méhe még gyümölcsözni fog. A vén leányt és rokonait a szeretetnek nem valami erős köteléke fűzte össze. 1882 tavaszán Hortense királyné hirtelen megbetegedett. Szomszédai orvost hivattak, akit a beteg elkergetett. Mikor a pap is elment hozzá, a vén leány félmeztelenül ugrott ki ágyából, hogy a szent embert kidobja az ajtón. Kis szolgálója szepegve s könyben uszó szemekkel nézegetve a fazékba, herbateát főzött neki. Mikor már vagy három napig feküdt, az állapota oly válságossá lett, hogy a szomszéd kádár, hallgatva az orvos tanácsára, aki a beteget makacskodása ellenére is meglátogatta, — a saját szakállára elküldött a két famíliáért. Ugyanazzal a vonattal érkeztek, reggel tíz óra tájban. Colombel-ék elhozták magukkal a kis Josephet is. Mikor a kertajtóhoz értek, legelsőbben is a kis szolgálót pillantották meg, aki a fal mellett egy széken sírdogált. A kutya a küszöb gyékényén feküdt; aludt, mint a bunda s nem vette észre, liogy a nap rátűzte legforróbb sugarát; a két macska a két ablakpárkányon hevert, szinte élettelenül, behunyt szemekkel, egész hosszúságában kinyújtózkodva. Egy kövér, kotyogó tyúk a kis kert hoszszába'n egy csapat csibét sétáltatott, melyekről