Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-18 / 23. szám

1910 junius 18 DELMAGYARORSZAG gyártás, úgyszintén az állam érdekében a gyújtó termelési és eladási monopóliumot ajánlja. A gyártás nyilvános számadásra kötelezett szindikátusra bizandó, amelylyel hosszú időre szóló szerződés kötendő." (—) Izgatás részvénytársasági alapon. jjlinka Andrásnak nem volt elég a két évi íesyhaz, amelyet nemzetiségi izgatásért töltött ki most ismét megkezdi tótmentő tevékenységét, még pedig részvénytársasági alapon. Könyves lapkiadó, könyvnyomda és könyvkereskedési egylet r.-t. cég alatt hatvanezer korona alaptőkével létesített Pozsonyban uj vállalatot, amely izgató tartalmú újságot, könyveket és egyéb nyomtatványokat fog előállítani és forgalomba hozni: A diszes nemzetiségi igazgatóságban Hlinkán kivül helyet foglal hírig a Nándor, Szkicsák Ferenc, mindkettő volt országgyűlési képviselő, továbbá Báth Ágoston dr, Vojtassák János és Bldhó Pál dr. (—) A makói vásár. A makói nyári országos vásár holnap, szombaton veszi, kezdetét. Az első nap lesz a baromvásár, vasárnap és hétfőn a kirakodó-vásár. (—) Mezőgazdasági kiállítás Temesváron. A Temesvármegyei Gazdasági Egyesület a legutóbbi igazgató-választmányi ülésen elhatározta, hogy' az idén október hó tizenötödikén, tizenhatodikán, tizenhetedikén és tizennyolcadikán az elmúlt évekhez hasonlóan Temesváron a polgári lövölde kerthelyiségében egy országos baromfi-, bor-, házinyúl-, galamb- és helyi jellegű bánáti tengeri-kiállitást rendez. Az egyesület a kiállítás előmunkálatait már is megkezdte és a kiállításnak tervezetét folyó évi augusztus hó elején fogja az érdeklődőknek szétküldeni. (—) Törvény a tisztességtelen verseny ellen. Az előző kormány idejében a tisztességtelen verseny méggátlására vonatkozó törvényjavaslat előkészítő munkálatait foganatba vették. A közbejött politikai válság azonban megakadályozta a .javaslat törvényerőre emelkedését. Ausztriában azonban már elkészült ugyané törvényjavaslat, de csak a bizottsági tárgyalásig jutott. Most az osztrák kormány felhívta a magyar kormányt, hogy a tisztességtelen versenyre vonatkozó törvényjavaslatot készíttesse el, mert különben tekintet nélkül arra, lesz-e Magyarországon hasonló törvény vagy sem, Ausztriában életbeléptetik a törvényt. (—) Nemzetközi kiállítás San-Franciskőtoan. A san-franciskói osztrák-magyar konzulátus jelentése szerint a San-Franciskóban 1915-re tervezett kiállítás gyors léptekkel halad a megvalósulás stádiuma felé. A kiállítás ügyeit egy harminctagból álló bizottság intézi, amely egymillió dollárból álló alaptőkét kíván összehozni. Ezenkívül a bizottság még öt-hatmillió dollár hozzájárulásra számit. Az utóbbi hónapokban New-Orleans városa is azzal a tervvel foglalkozik, hogy 1915-ben nemzetközi kiállítást rendez. (—) Rossz szüreti kilátások. Fehértemplomból jelentik, hogy a szőlőtermés-kilátások még a tavaszszal kitűnőek voltak, de most a helyzet teljesen megváltozott, mert a poronoszpora a reá nagyon kedvező időben úgyszólván feltartóztathatatlanul terjed. Ennek következtében most,már csak igen gyenge szüretre van kilátás. Általában áz egész Délvidéken a gyakori meleg esőzések, meleg borús napok a peronoszporának annyira kedveznek, hogy például Fehértemplomban egyik-másik ekszponált helyen fekvő szőlőben, ahol előbb holdankint negyven hektoliter mustra lehetett számítani, a peronoszpora pusztítása következtében semmi termés sem várható. Minthogy a mostani időjárás mellett más vidékeken is lehet hasonló hajoktól tartani, jó lesz, ha mindenütt résen lesznek a szőlőbirtokosok és azonnal teljes erővel hozzálátnak a peronoszpora ellen rézgálic-oldattal való permetezéshez s ezt a szükséghez képest ismételten és kellő gyorsasággal gyakorolják. legolcsóbb beszerzési forrása Jutkovics Géza és s'ánte|e°e K3HIH LUMH 11. • Mii: fii. REGÉNY. A MILLIOMOS BÜNTARSA. 23 - BŰNÜGYI REGÉNY. — A Wilmot-féle esetet olvastam, Austin ur, s énnek alapján a legszükségesebbnek vélem a tett színhelyét megtekinteni. Holnap reggel Winchesterbe utazom. — Önnel megyek, — mondta Clement határozottan. — Meglesz. — Ugy hát holnap reggel indulunk. Délben Winchesterbe érkeztek. Carter ajánlatára a „George"-szállodába mentek, melyben Dunbar a gyilkosság idejében tartózkodott. — Nem tehetünk okosabbat, mint ezt a vendégfogadót választani, hol a gyanús fél tartózkodott. Abban a házban, ha szétszórva is, de nyilván oly adatokat fogunk szerezhetni, mik egy vagy más tekintetben nyomra fognak vezérelni. Miután azonban magamra vállaltam a dolgot, lelkiismeretesen akarom azt kivinni és végig fejleszteni. Kész ön utasításom szerint cselekedni? —1 Természetesen, — válaszolt Clement. — Ugy hát köztünk mindent tisztába kell hozni. Mi Winchesterben olyan urak gyanánt fogunk szerepelni, akiknek több az idejük, mint amennyit elpazarolnak s több a pénzük, mint amennyit kiadni képesek. Sokat hallottunk a winchesteri halászatról és ide rándultunk, hogy egy hétig, vagy tán tovább is itt mulassunk. Ez a körülmény mindjárt kedvező helyzetet biztosit számunkra a pincéreknél, akiktől lassankint sok mindent megtudhatunk a gyilkosságról. Nem fogok példázó kérdéseket tenni, hanem türtőztetem magam mindaddig, mig Wilmot meggyilkoltatása ismét szőnyegre kerül. Azt hiszem, nem kell soká erre várnom. Az ön dolga könnyű lesz : ön csak leveleket fog irkálni s mihelyt észreveszi, hogy a pincérrel, vagy bárki mással a gyilkosságról beszélgetek. — jegyezni fog. Megértette? — Meg, Carter ur. , — Az én kérdéseimet nem kell jegyeznie, csupán a válaszokat; azt azonban lehetőleg szószerint. Mikor aztán mind meglesz, én csoportosítani fogom azokat. — Értem. Az ebédet hat órára rendelték. Ezen idő alatt, Carter többszöri unszolásaira Clement elbeszélte Margittal való ismerettséségét, amit a titkos rendőr feszült figyelemmel hallgatott. Midőn a történetet befejezte, Carter kérdést intézett Austinhoz. — S a maudesley-i találkozásig Wilmot kisasszony mindig abba a gondolatba kapaszkodott, hogy Dunbar Henry az apja gyilkosa? — Rögeszméjévé vált. — S ama párbeszéd után a fiatal hölgy azonnal megváltoztatta véleményét s bűntelennek nyilvánította a bankárt? — Igenis. Midőn Margit Maudesleyhől viszszatért, a legerősebb meggyőződés hangján vallotta be, hogy a milliomost teljesen ártatlannak hiszi. — És önnek a házasságra vonatkozó szavát megszegte ? — Meg. A titkos rendőr szürke haját kezdte vakargatni. — Dunbar igen gazdag ember s a pénz ilyen esetekben sokra képes. Valamelyik politikus azt mondja: „Mindenkinek megvan az ára". S most mondja nekem, képesnek tartja ön Wilmot kisasszonyt, hogy hallgatását meg lehessen vásárolni? — Nem, uram, ily aljasságra Margit képtelen. Ha Dunbar befolyást gyakorolt reá, ugy csak ráijeszthetett. Ki tudja, mivel fenyegetőzött ! — Pedig ön azt mondja, hogy Wilmot kisasszony bátor, elszánt és fenkölt lelkű. Valószinü-e, hogy Dunbar rémitése hatott reá? S mivel fenyegethette volna? Erre már semmit sem tudott Clement válaszolni. Egyszerre Carter felkiáltott: — Valami jut eszembe ! Ön a vonaton háromszor is elolvasott egy levelet. Összefügg ez a történettel? — Igen. Margit irta. Kér, hogy ne üldözzem Dunbart. — Kérem egy percre. Clement átnyújtotta a titkos rendőrnek, aki néhányszor figyelmesen átolvasta. Majd összeráncolta a homlokát. Később vékony ajkán derült mosoly lebbent el. — Nos? — kérdezte Clement türelmetlenül. — Hát uram, a fiatal hölgy nagy, mondhatnám magas komolysággal irta e sorokat. Ezt a levelet nem mondták elő s nem is fizették meg. A sziv hangja szól ez iratból; ha szabad így magamat kifejezni: a női sziv hangja szól ebből. Jó kedve a levél olvasása óta, láthatólag nagyot nőtt. — A kulcs most kezében van, — monda Clement. — Ön világosságot lát derengeni. — Ugy van. S most fogadja ön el ajánlatomat. Tegyünk egy sétát a székesegyház és ama liget felé, melyben a gyilkosság történt és ahol a holttestet meglelték. Öt óra volt, mikor a két fáradhatatlan feutatŐ a gyilkosság színhelyéhez ért. Carter mindent, még a legcsekélyebbet is szemügyre vette, amit csak távolról is összefüggésben vélt lenni a Wilmoton elkövetett gyilkossággal. Megnézte az ajtót, melyen Dunbar a templomba lépett s ama ösvényre mutatott, melyen két ember a ligetbe tartott. Erre haladva, elérték azt a sötét helyet, melyet egy közelében horgászó fiu, mint a keresettet jelzett meg. Egy topoly s fenyő közt volt az. — Kevés a topolyfa ebben az erdőcskében, — mondta a fiu, — s ez valamennyi közt a legerősebb. Akkor augusztus utólján nagy szárazság volt s a víz felényire sem volt oly mély, mint most. Carter néhány darab apróprénzt adott a fiúnak, aztán Clementtel visszatért a „George"szállodába, ahová fél hétkor érkeztek meg. Az udvarias pincér „kimondhatlan fájdalmára" az ebéddel teljes fél óráig vártak az előkelő vendégekre. Midőn a pincér étkezés közben folytonosan körülöttük lézengett, Carter beszélgetésbe elegyeledett vele. Beszélt a városról, az esküdtszékről, az idei pisztrán-halászatról, csak a — gyilkosságról nem. Majd hirtelen Clementhez fordult: — Mikor akarja ön a leveleket Austin ur befejezni ? Ez volt a jeladás. Clement odaült a másik asztalhoz és papirt vett elő. Carter meg az imént behozott bort kóstolgatta. — Jó borocska, — mondá, — igen tisztességes borocska. Nem tudja, honnan szerezte gazdája ? Nem tudja ? Valószínűleg maga fejtette... Töltsön magának, pincér s tegye az üveget a tűz mellé, a bor kissé hideg. Most jut eszembe, hogy az önök borait egy igen előkelő úriember dicsérte előttem. — Valóban, uram? — mormogta a pinczér, ki szerény távolságban az asztaltól emberségtudó lassúsággal szürcsölte a borát. — Úgy van. Az önök szállodájáról Dunbar Henry ur, a híres bankár, dicsérőleg emlékezett meg. A pincér füleit hegyezte. — Az igaz, furcsa egy história volt, — mondá Carter. — Töltsön még egy pohárral, pincér. Az én barátom itt nem ól borral s ha ön nem segit, még be is találok csipni. A Wilmot-űgyben önt is kihallgatták? — Nem uram, válaszolta a pincér szolgálatkészen. — Az alkalmazottak közül csak Brigmal főpincért hallgatták ki. Mintha bizony ő többet tudott volna a dologról, mint én és Jane Örzse a szobaleány, akik a csarnokban voltunk, mikor a két úriember idejött. — Ön tehát mindkettőt látta? — Oly tisztán, mint önt uram. És nagyon csodálkoztam, midőn megtudtam, hogy akit meggyilkoltak, az szolga volt. — Miért csodálkozott ön ezen? — Mert igazi gentlemannek látszott s még Dunbar urnái is előkelőbben volt öltözve és olyan modorral birt, amely csak úriemberek sajátja. — Milyen volt a külseje? — Halványabb volt Dunbar urnái, karcsúbb és nem oly barna hajú. — Mást mit vett észre? — Azt, hogy mikor bejöttek a csarnokba, a meggyilkoltnak mellén hatalmas aranyláncot láttam ragyogni, mig Dunbar ur, akinek kabátja nyitva volt, nem hordott láncot. — Nos, mit akar ezzel mondani? — Azt uram, hogy mikor Dunbar ur a székesegyházból visszatért, a másiknak az aranylánca ő rajta volt. — Nem csalatkozik ön? — Nem uram, meg is esküszöm reá. Ugyanaz a sötét sárga szinii volt, amely a másikon olyannyira feltűnt nekem. Csak aztán jutottak e dolgok eszembe s megvallom, nagyon furcsáknak tartom azokat. — Tud-e még valamit? — Semmit. Kivéve, hogy Brigmal főpincér a kihallgatás után néhány héttel később kiszalasztotta, hogy Dunbar ur akkor, midőn Wilmot Józsefet oly soká várta, szekrényét ki akarta nyitni s akárhogy kereste is, az igazi kulcsra nem birt ráakadni. — Nyilván meg volt zavarodva és keze remegett ugy-e? — kérdezte Carter. \