Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-18 / 23. szám

6 DÉL-MAGYARORSZÁG 1910 junius 19 fölemelkedett és száznyolc métert repült. Ezzel eleget tett a feltételeknek és a nemzeti dijat, amelyet azt hitték, a sok balsiker után senkisem fog elvinni, Horváth megnyerte. A közönség lelkes ünnepléssel kisérte a bírói páholyhoz. A magyarok fölszállásának eredménye a kö­vetkező : Horváth 108, Adorján 85, Székely 68 méter. Ezután még Kinet végzett gyönyörű produk­ciókat. Mennyi a deficit? A csodálatos látványosságra eddigi számitások ízerint háromszázötvenezer koronát fognak rá­fizetni. Ebből kétszázötvenezret a főváros vál­lalt, a többi az áldozatkész vezetőség zsebeit terhelné. A fővárosnál azonban a jegykezelés­nél tudvalevően súlyos visszaélések történtek és minthogy a kár pontos összegét nem lehet megállapítani, kérdés, vájjon a főváros nem köteles-e viselni az egész deficitet. A tribün­és hangárépitkezésekre érkezett egy ajánlat, amely száztízezer koronáért fölépítette volna vasvázzal a nagytribünt és néhány hangárt, a többit pedig fából. Az építkezések aztán a klub tulajdonába mentek volna át. Ezzel szem­ben azonban egy másik vállalkozónak adtíjk ki az építkezést, aki csupán a bérletért száz­huszonhcdezer koronát kért, azzal, hogy ez a vállalkozó - megbízhatóbb. Megbízhatóságában azonban csalódtak. A százhuszonhatezer koro­nát még jó néhány ezerrel kellett megtoldani, mert a vállalkozó nem készült el a munkájá­val és egy másik vállalkozót kellett segitségül hívni. Apró leleplezések. Hogy a vállalkozás nem végződött fényes anyagi eredménynyel, annak egyik főoka az, hogy a budapesti közönség csodálatos szürke indolenciát tanúsított a páratlan látványosság­gal szemben és csak az utolsó napokban mele­gedett' föl valamelyest, másrészt azonban a verseny intézősége a legnagyobb jóakarat mellett hibákat követett el, a fővárosnál pedig érthe­tetlen szabálytalanságok történtek. A repülőverseny ötlete Bárczy István polgár­mestertől származik. Ő ajánlotta az autoinobil­klub aviatikai osztályának, hogy csináljanak repülő-meetinget Budapesten és a főváros haj­landó ötszázezer korona erejéig fedezni a defici­tet', olyan formában, hogy a dijakat ő adja. Ezzel az irott ajánlattal Tolnay Lajos kiment Párisba az aviatikus szövetséghez és meg­állapodott vele á budapesti meeting ide­jében. Visszatérve, a Cook és társa világ­cég, egy budapesti bankkal együtt ajánla­tot tett, hogy elvállalja a repülőverseny pénz­ügyi rendezését, 25 százalék nyereség-részese­dés fejében, amely azonban nem haladhatja tul a tízezer koronát. A Cook-cég a verseny terü­letére nagyszabású mulatóhelyet akart beren­dezni, kioszkokkal, vendéglőkkel, mutatványok­kal, kabarékkal, ugy hogy a versenynapok befe­jezése' után élénk éjjeli élet fejlődhetett volna ki a Rákoson. Ez az ajánlat a fővárosnál elsikkadt. Nem érkezett rá válasz. Ehelyett az Idegenforgalmi részvénytársasággal kötöttek szerződést, amely Í5 százalék nyereségrészesedést kötött ki, azon­kívül pedig 18 százalékot a viszontelárusitott legyekből. A mulatóhely ötletéről többé nem volt szó. A pénz nagyrészét aközben az auto­mpbilklub aviatikai bizottságából alakult Aero­klub adta. ¡Könnyelműséget követtek el azzal is, hogy a francia repülőknek előre kifizettek nagy össze­geket. Paulhannak, Rougíernek, Chaveznek, Lathamnak és De le Roche biirónőnek huszon­ötezer koronától ötvenezer koronáig terjedő össze­geket előre kifizettek. Ily összegek biztosítása re­pülőversenyeknél szokásos, de kikötve azt, hogy az aviatikus bizonyos rekordot elért. Ezek ítsonban előre kapták meg a pénzüket és ezért nem dolgoztak. Rafalovics, az imprezáriójuk( wgy beszélt a verseny vezetőségével, mint egy pasa. A másik imprezárió, Müller Charles em­berei, az osztrákok, akik nem kaptak előre pénzt, meglepetésszerűen kitűnőek voltak. Elővezetett auiatikusok. A X. kerületi rendőrkapitányság ma délelőtt detektivekkel előállította Jullerot és Frey Al­fréd aviatikusokat. A rendőrség vádja az volt, hogy Jullerot és Frey a közönség fölött re­pültek. Jullerot kihallgatásakor nem tagadta, hogy a közönség fölött repült, de védelmére azt hozta föl, hogy Efimoff gépe szorította ki a versenypályáról. A rendőrség ezt vis major­nak vette és Jullerot-t fölmentette. Frey Alfrédet hallgatták ki ezután, aki el­mondotta, hogy magassági rekordot akart el­érni, azonban a kijelölt terep erre kicsinek bi­zonyult és ezért kellett a közönség fölé re­pülnie. Igazolta, hogy több alkalommal a szél sodorta ki a pályából. A rendőrség Freyt föl­tétélesen 200 korona pénzbirságra ítélte, ame­lyet azonban csak ismétlés esetén kell meg­fizetnie. A detektívek jelentették még a kapitánysá­gon, hogy Latham, De la Roche bárónő és Paul­han elutaztak, Efimoffot pedig, bár Budapesten van, nem bírták megtalálni. BUM PESTI MOZGÓKÉPEL El az olyadó aszfaltról ? Teljesen szezonvégi már a hangulat a fővá­rosban. A kőszinházak üres nézőtér előtt ját­szanak, bár megfeszített munkával igyekeznek becsalogatni a közönséget. A publikum azon­ban szivesebben hallgatja végig a ligetben Duda kisasszony bájos melódiáit, Louis Forest­nek szellemes pikantériáját. És, uramisten, a nagy Zsazsa sem tudja már becsalni a Király­utcába a közönséget, akármennyire megbocsá­tott nekünk és mi is neki. Az Operának és a Nemzeti Színháznak megjelent már a zárszám­adása is és a színésznők lakásain a hatalmas utazóládák csak ugy nyelik magukba a selyem­pongyolákat. A városligetben — ujjé — már teljes egé­szében kirügyezett az élet. A Gerbauer, Vam­petics, Kovács előtt a katonazene hangjai mel­lett esténként ott tündökölnek az ujformáju hatalmas női panamák és messziről mint egy arany­bánya fénylik a sok sárga toalett, meg a most divatba jött aranyozott schawl. A kávéházak elé varázsolt kerteket keresi fel most legin­kább a budapesti ember. Ott mégis csak jobb meginni a feketét, mint az egészségtelen füstös levegőben. Legnagyobb szeretetnek örvend most a Riviéra­kávéház, melyet röviden csak Rivicseknek hív­nak, ahol a művészvilág találkozik, míg a ke­reskedö-osztály esténként az Upor terrasszán tárgyalja meg az emelkedő árfolyamot. Az uj, modern vurstli is megnyilt már. Egészen uj épületekben vannak elhelyezve a mozik, a körhinták, a lovarda, az egyes mutatványosok, ugy, hogy az előkelő magyar stílusban épült há­zakban egészen elvesztette régi jellegét, kedves közvetlenségét a ligeti vurstli. Még csak a vasárnap délutániak a régiek, amikor a Katik meg aJulcsák a hadsereg kísérete mellett szó­rakoznak. A Kossuth Lajos-utcai korzó is megérzi a nyár közeledtét. A politikai korzó most a Duna­partra vonult át. Ide járnak az uj képviselők. Nem érdektelen látvány, amikor Tisza István gróf kopottasnak látszó ruhája körül szalad­gálnak az élesre vasalt pepitanadrágok és fehérruhák. A robogó autók meg a gummitalpasok külön­ben már szállingóznak ki az állomásokra és a Nemzeti, Országos és a Lipótvárosi Kaszinók tagjai újra találkozni fognak valahol a tenger­partján. A mai napon véget értek a repülő­versenyek is és ezzel megkezdődött az ugorka­szezon. Budapest előkelői kirepülnek a zöldbe, meg a külföldbe. NAPIJjlREK — A király nyári programja. A király nyári programját nagy vonásokban már meg­állapították. Mint már ismeretes, e hó 21-ének délelőttjét Sanct-Pöltenben tölti a király és két órai ott tartózkodás után ismét Bécsbe utazik vissza, 22-én délután pedig Budapestre utazik, ahová aznap este érkezik meg és há­rom-négy napig fog tartózkodni. E hó 25-ének délelőttjén a király a budai királyi várlakbar trónbeszéddel megnyitja az uj országgyűlést f még ugyanazon a napon, vagy a legközelebbi napon Bécsbe utazik vissza. Előreláthatólag t hó 30 -án utazik az uralkodó több heti tartóz­kodásra Ischlbe, tisztán üdülés céljából. Ischli szobrának leleplezése alkalmával való jelenléte­ién kivül a király nem fog résztvenni a nyolc­vanadik születésnapja alkalmából rendezendő egyéb nagyobb ünnepélyeken. Szeptember elején Bécsbe tér vissza a király, 12-én pedig a felső­magyarországi nagy hadgyakorlatokra megy Szeptember 16-ának délelőttjén lefújják a had­gyakorlatokat és a király még e napnak dél­utánján Bécsbe érkezik, ahol néhány nap múlva valószínűleg Vilmos német császár látogatását fogadja. — A romín királyné beteg. Bukarestből jelentik : Erzsébet királyné könnyebb természetű vakbélgyuladásban megbetegedett. — Te íbisz Károly Szegeden. Telbíss Károly udvari tanácsos, temesvári polgármester, pén­teken reggel a gyorsvonattal Szegedre érkezett Ferenczy temesmegyei alispán, Várnay ügyvéd és Telbisz temesvári közjegyző társaságában. A vendégeket a Szeged-állomáson Lázár György dr polgármester várta és fogadta a város nevé­ben. A társaság mindjárt az állomáson a város két négyesfogatára szállt és kihajtatott Felső­tanyára. A polgármester a temesvári urakat elvezette Vetró Lajos, Vet ró Sándor, Tóth Antal. Karácsony Dili Gergely és Szél Gergely tanyá­jára, azután a Felsőközpontra. Itt Fajka János városi főszámvevő vendége volt a társaság, mely délután megszemlélte a felsőtanyai köz­legelöket. A temesvári vendégek az éjjeli vonat­tal visszautaztak Temesvárra. — Küldöttség Hieronyminél. A mezőká­szonyi kerület negyven tagu küldöttsége járt ma madarasi Beck Gyula báró országgyűlési képviselő' vezetésével Hieronymi Károly ke­reskedelemügyi miniszternél, akit arra kér­tek, hogy a törvényhatósági utaknak köz­ségi kezelés alatt való gondozását elrendelje. A miniszter jóakaratulag válaszolt és meg­ígérte, hogy a kérelmet megfontolás tár­gyává teszi. — Bánffy Pécseit. Bánffy Dezső báró, Sze­ged első kerületének országgyűlési képviselője, mint az országos választójogi liga elnöké, szom­baton este Pécsre érkezik, hogy ott elnököljön a liga pécsi fiókjának alakuló ülésén. Társasá­gában lesz Maiéter István dr, Fáber Oszkár és Blauner Mór dr ügyvéd. A gyűlés vasárnap délelőtt tíz órakor lesz a tornacsarnokban. Bánffy még vasárnap délután visszautazik Budapestre, — Az utászfó'paianrsnok Szegeden* Ber­nold Emil utászezredes, a hadsereg utászcsa­patainak főparancsnoka és főfelügyelője, ma Szegedre érkezett, hogy szemlét tartson a sze­gedi tizennegyedik utászzászlóalj fölött. — A szerajevői merénylet. Szerajevó­btíl jelentik: Veraic merénylő holttes­tének fölboncólásánál megállapították, hogy a golyó a halántékon át hatolt az agyba es rögtönös halált okozott. Veraic szervezett korához képest gyönge volt. ami idealista, bélső életet élő jellemre mutat- Ennek kö­vetkeztében azt hiszik, liogy Maljevics tu­dott a merényletről, sőt annak tulajdonke­peni szerzője. Még egy harmadik bűntárs után is kutatnak, akinek azonban eddig si­került kikerülnie a hatósági nyomozást; a nyomok Zimonyba és Belgrádba visznek. — A Selmecbányái diáksztrájk. A Selmec­bányái diáksztrájk ügyében egy újságíró ®a

Next

/
Thumbnails
Contents