Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)
1910-06-16 / 21. szám
1910 június 12 DÉL MAGYARORSZÁGI 13 jetét nagyon enyhének találta, megsemmisítette azt és Koria Katona Józsefet hat hónapi börtönnel sújtotta. § Lerombolt kerítés. Alaposan lerombolták múlt év október havában az alsótanyai tanitólakásnak és iskolának kerítését. A barbár munkát Varga Imre -és hét husz-huszonnégy év közötti társa követték el. A másfél méter magas kerítést negyvenhárom méter hosszúságban teljesen lerombolták, szétszaggatták és azután szétszórták az utcán. Az iskola kapuját is levették és egy kilométer távolságra hurcolták el, ahol összerombolták. Ezért a szegedi királyi járásbíróság ingatlan vagyonrongálás vétségében valamennyi legényt bűnösnek mondta ki és egyenkint nyolc napi fogházra és liusz korona mellékbüntetésre ítélte a vádlottakat a különös kedvtelésért. Fölebbezés folytán ma került az ügy a törvényszék elé, amely helybenhagyta a járásbíróság ítéletét. § Tolvaj vonatfékez®. Bende Mátyás horgosi vonatfékezőnek a horgosi állomásfőnök egy lezárt postazsákot adott át azzal az utasítással, hogy azt éjjel tizenegy órakor a SzegedRókus felé érkező személyvonat postakezelőjének továbbítás végett adja át. Bende elrejtett helyen felnyitotta a zsákot s a benne lévő levélborítékot felszakította. A borítékból négyszáz koronát kilopott. A királyi törvényszék sikkasztás miatt négy hónapi • fogházra Ítélte Bendét. Felebbezés folytán a szegedi királyi Ítélőtábla elé került az ügy s a büntetőtanács csak annyiban módositotta a törvényszék Ítéletét, hogy a vádlott cselekményét lopásnak minősítette, a négy hónapi fogházat azonban helybenhagyta. Bende megnyugodott az ítéletben, a védő azonban semmiségi panaszt jelentett be a Kúriához. faszobrász ás interzia :: :: berakó üzlete :: :: Hál! Szeged, Párisi-körűt 34/a ajánlja minden e szakmába vágó munkáit, továbbá mindennemű funerokat eladásra, melyből állandóan :: :: :: nagy raktárt tart. — Olcsó árak. :: :: :: Ara 1 és 2 kor. HA OSZOL A HAJA használja a FRANKL-féle HAJIFJITÓT Ara 1 és 2 kor. FRANKI ANTAL símét ailja vissza. 0¥Ö0¥5ZBrtâriilian. Felsőváros, SZEGEDEN, Szt. György-tér. a legelőkelőbb magyar lovarda - vállalat Megnyitó dísz - előadás SZEGEDEN: B a Hunaária' timii lsko!a-utca 16. sz., az uduarban, fényképrendelésnél levoleíD-löp ingyen lesz Késziíve. A következő árjegyzék szerint: I. FOKOZAT: pár női fél ujas ajouros keztyü . pár női magas szárú cérnakeztyt pár női magasszáru selyemkeztyü pár kötött férfi zokni minden színben pár kötött női harisnya minden színben pár ajour harisnya .... pár selyem ajour harisnya . darab négyrétű férfigallér . pár fehér és szines kézelő . darab fehér vászon női ing . darab háló kabát szalagdiszsze darab fiutrikó szines ing . . darab úszónadrág . . ... darab férfi rövid zefir alsónadrág darab fiu és leány vászonruha darab férfi szalmakalap . . darab só és paprikatartó dupla lehajtóval darab cukor és borsszóró . darab tálca ....... darab kalapkefe II. FOKOZAT: méter madeira himzés . . . méter santung vászon divat szi nekben méter színtartó fél delain . méter jószinü kreton . . . méter csipkeszövet .... méter gyapjú delain ... méter törülköző darab nyári flaneltakaró . . tucat vászon női zsebkendő ajourral darab posztó asztalabrosz . posztó ágyterítő méter futó szőnyeg .... méter cérnakanavász . . vég 30 rőfös Ibolya vászon , méter 160 széles lepedővászon varrás nélkül drb briliántinpaplan 2 személyes darab gummi öv selyemből . darab fél mellény .... darab nadrágtartó .... darab selyem nyakkendő darab miedervédő .... darab fekete ridikül . . . pár evő eszköz pár férficipő pár női cipő pár gyermekcipő .... drb női és férfi eső és napernyő Előnyomatott kézimunkák 11 kr-tól kezdve darab gyermekzokni .... —.10 kr. méter luisin és tafft selyem minden színben —.59 „ hímzések és csipkék maradékokban 4 és 9 kr. méter plissé batiszt .... —.17 „ darab vikszes kefe —.19 „ darab hajkefe ....... —.19 „ darab körömtisztitó —.06 „ Suszter kötények —.39 „ Női szalmakalap-formák .... •—.79 „ Festő-kötények két zsebbel . . —.39 „ Panama szövésű fehér batisztok és zefirek ........ —.59 „ Zsabok minden kivitelben, szép díszítéssel. . —.39, —.49 és —.59 „ 1 kalaptü —.05 „ 1 pár kézelő-gomb —.10 „ 1 tucat kávés-szalvéta .... 1.— „ 1 darab kalotaszegi abrosz . . 1.31 „ 1 kis gyermek-ing —.39 „ 1 darab kályha-disz —.27 „ 1 darab gyermek-sapka .... —.23 „ 1 darab férfi-sapka —.39 „ —.19 kr. -.39 „ -.59 „ -.17 „ -.19 „ -.39 „ —.58 „ —10 „ -.21 „ -.87 „ 1.58 „ -.29 „ -.29 „ —49 „ -.99 „ -.49 „ -.39 „ -.39 „ -.17 „ -.29 „ —.39 kr. —39 —.26 —26 —39 —.53 —18 —97 1.28 1.28 1.78 —29 —23 5.95 —47 3.79 —58 —39 —39 —39 —39 —39 —38 3.78 2.49 1.39 1.87 KÖZGAZDASÁG mindezek csak = ÓDYNÁL Csekonics-és Kis-u. sarok (—) A balkáni szerződések. Az uj parlament első teendői közé sorozta a Romániával kötött kereskedelmi törvény beiktatását. A szerb szerződés ügyében újra megkezdték a tárgyalásokat, amelyek, hír szerint, eredménnyel kecsegtetnek. A Montenegróval és Argentínával szervezett szerződések ügyét a legutóbb tartott vámkonferencián intézték el. (—) A szegedi uj állatvásártér. Szeged város hatóságának régi terve, hogy az országos állatvásártér részére a vágóhíddal átellenes területet rendezi be. A terv most már annyira megérett, hogy a tanács a csütörtöki rendkívüli közgyűlés elé akarta vinni az ügyet. A mai előkészítő tanácsülés azonban levette a napirend_ rőt az országos állatvásártér áthelyezésének a kérdéséi, mert mielőtt ebben az ügyben érdemleges javaslatot tenne, tisztában akar lenni avval, hogy a vágóhíddal átellenes negyvenöt holdnyi területnek állatvásártérré való átalakítása és berendezése mennyi pénzbe kerül. Mai ülésében utasította tehát a tanács a mérnöksé. get, hogy a Jung Péter főállatorvos által beterjesztett javaslat alapulvételével készítsen tervet és költségvetést s azt a tanácsnak mutassa be. A tanács a terveket egy kiküldendő ad hoc-bizottsággal fogja fölülvizsgáltatni. A bizottság föladata lesz a vámellenőrzés, a kövezetvámmentesség és annak megállapítása, hogy a város egyes javadalmai szempontjából a terület megfelel-e a követelményeknek. Mindezek megállapítása, vagyis az uj állatvásártér ügyének teljes előkészítése után a tanács az őszi közgyűlésnek fog előterjesztést tenni a vásártér áthelyezésére vonatkozólag. (—) A bankszabadalom meghosszabbítása. Az Osztrák-Magyar Bank igazgatótanácsa folyó hó 23-án Budapesten tart ülést. Minden valószínűség szerint a magyar kormány illetékes tényezőivel tárgyalások fognak folyni a bankszabadalom meghosszabbítása iránt. (—) Mértékhitelesitési dijak leszállítása. Az aradi kereskedelmi és iparkamara ezúton hozza az érdekeltek tudomására, hogy a kereskedelemügyi miniszter legújabb rendeletében a kizárólag űrmértékeket használó feleknek: (kisiparosok, kiskereskedők, korcsmárosok, gazdálkodók stb.) az időszakos hitelesítésért fizetendő, két évre szóló díjátalányát, az illető községek nagysága szerint, az eddig fizetett 4—12 koronáról felére, 2—6 koronára szállította le. (—) Magyar államvasutak. Folyó hő 25-én az államvasút igazgatósága Marx János elnöklete alatt rendes igazgatósági ülést tart. Ezen az ülésen a többi között különböző személykérdést intéznek el, nevezetesen nagyszámú nyugdíjaztatást és sor önkivüli előléptetéseket. (—) A pénzpiacról. Tekintettel az emelkedett pénzkeresletre, a kamatláb Bécsben háromnegyed százalékra emelkedett. (—) A gabonapiacról. Az ország különböző vidékeiről érkezett jelentések szerint a viharos esőzések az ország különböző vidékein nagy károkat okoztak. Nevezetesen sok helyen rozsda lépett fel és azonkívül is a minőségben nagy károk estek. (-) A gőzgépkezeiők és kazánfűtők legközelebbi képesítő vizsgái Szegeden junius hó 26-án, délelőtt kilenc órakor a szegedi alsó szivattyútelepen fognak megtartatni. A vizsgálati kérvények kellően fölszerelve a magyar királyi kerületi iparfelügyelőséghez (Tisza Lajos-körut 61) küldendők. FelelSs szerkesztő: Róna Lajos. Lapkiadó-tulajdonos: Délmagyarország hirlap- és nyomdavállalat részvénytársaság. Nyomatott Szegeden a Délmagyarország hirlapés nyomdavállalat részvénytársaság körforgógépén.