Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-15 / 20. szám

I. évfolyam, 20, szám Szerda, Jurtfirs t5 DÉLMAGYARORSZÁG ^••HMMMnBMI Központi szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, j-3 Korona-utca 15. szám 1—• Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., j-3 Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEK: egész évre . K 24-— félévre . . . K 12'—• negyedévre. K 6'— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre. K 28'— félévre , . . K 14'— negyedévre. K V— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 1=3 Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Ellenállás. Hiába, ezzel a Pestmegyével nem lehet birni. Ez a Pestmegye mindenáron ellenállni akar. Oka nincs rá semmi, mert minden j ómagyar boldog örömmel látja, hogy végre nyugodt mederbe terelődtek az államügyek és egy évtizedes nyomorult tétlenség után kezdetét veheti a hasznos alkotómunka. De Pestmegye azt hiszi, hogy akkor marad méltó az ősi erényekhez, há a sisakját teletűzdeli rikitó szóvirágokkal, összeüti a rézsarkantyüt és nagykurucosan belekurjantja a világba: ej haj, mulassunk, játszunk finom ellenállást, mert nem boldog a magyar. Pestmegye három határozatot hozott tegnap, de egyikről se lehet tudni, mire jó. Tolna vármegye körirattal hivta föl a törvényhatóságokat, hogy diszközgyiiléssel és alkalmi istentisztelettel ünnepeljék a nyolcvanesztendős uralkodót. Pestmegye nem rendez díszközgyűlést, mert minek az, mikor az alispán úgyis üdvözli az uralkodót és Pestmegye nem rendez istentiszteletet, mert ilyenkor úgyis van istentisztelet , elég. Mi akar ez lenni? Demonstráció a királylyal szemben, vagy az illojálitás fitogtatása? Az egyiknek szánalmas, a másiknak gyáva. Kiállni nyiltan a placcra és verni azt a horpadt mellet: én rebellis vagyok, én nem ünneplek, — ez magyaros dolog. Ettől esetleg ég felé állna a hajaszála valamelyik Burglakájnak. De szitkozódni befelé, jó halkan, mert jöhet a papa a nádpálcával és végigsuhinthat a nagyszájú gyerkőcön: ez a vásott kölyök tempója, amiért még a gyermektársadalomban is kicsufoltatás jár. Épen ilyen emeletes gunykacaj illeti azt a másik határozatot, amely szerint Pest vármegye nem ir föl a tettleges parlamenti merénylet ellen, mert ez az ügy tisztára a képviselőház „belügye." A nemes vármegye bizonyára vindikálja magának az alkotmányvédelem jussát, de nem akadt egyetlen ur a bizottságban, aki fölvilágosította volna az elvakult társaságot, hogy az alkotmánynak a parlament a legfőbb pillére és ha duhaj legények foltot ejtettek a magyar parlament tekintélyén, akkor az egész világ előtt a magyar alkotmányt tették csúffá. Micsoda ostoba gőg az és miféle goromba tudatlanság, amely ilyen elemi fogalmaknak egyszerűen hátat fordit és hangosan azt meri mondani: semmi közöm hozzá. Én a vármegye vagyok, a dicső, ősi vármegye, aki csak akkor sziszszenek föl, ha engem rugdosnak, de akkor is csak ugy, hogy tiltakozom ellene. A parlamentet elviheti az ördög, a parlamentet tönkrekompromittálhatják a duhaj korcsmalovagok, itt maradok én, aki majd vigyázok a hazára. Láttuk az úgynevezett nemzeti ellenállás idején, mit produkált a vármegyéken ez a nivótlan fönnhéjázás. Láttuk épen a pesti vármegyeházán, ahol napnap után a legmulattatóbb alkotmányosdit játszotta végig Prónay bácsi, ez az öreg és elszánt kabaré-lovag. Akkor is lármáztak, demonstráltak, hoztak határozatokat, hogy csak ugy nyekkent bele a jogérzet és a végén ezzel a hókuszpókuszszal nyakunkra sanzsirozták. a koalíciót, a jogföladás és az alkotmánytiprás lelketlen szerencselovagjait. A négy hosszú esztendő alatt, amig ez a koalíciós garázdálkodás folyt, Pestmegye egy szóval sem tiltakozott a nemzetnek szisztematikus tönkretétele ellen. Még az öreg Prónay bácsi pipaszárlábaiban is elaludt az ősi vér, a folyton sikongó hangszálai megereszkedtek a húsosfazék illatától. Poshadt csönd és jámbor béke honolt akkor a pesti megyeházán, pedig mindenki tudja, hogy Bécs a nemzeti elernyedésnek ebben a szégyenteljes korszakában se volt szelídebb semmivel, sőt kaptunk olyan hatalmas pofonokat, mint azelőtt soha. De Pestmegyében akkor hire sem volt az ellenállásnak. Pestmegye versenyt dőzsölt az ősi javak elprédál óival. A tegnapi közgyűlésnek, ahol újra föllobbant a hidegen tartott virtus, van egy mozzanata, amelyet külön föl kell jegyezni. Egy negatívum. Kossuth Ferenc távolmaradása. Ez a derék ur érezte, hogy kollizióba kerül a Lipótrend nagykeresztjével, amikor a király ünnepléséről kell határozni, hát elmenekült Dunavecsére és Kecelre menydörögni a lemondás politikája ellen. Hiveit azonban, a Ferenc-párti szépeWagner Richard és Cosima. — Weiszheimer Wendelin leleplezései. — A közönség tájékoztatása szempontjából i<5 megmondani, hogy a derék Weiszheimer Wenäelin ép ugy tipusa a német Wagner-utánzó zenetanároknak, mint legtöbb kortársa az Északi tengertől egész az Adriai tenger északi partjáig. Azzal a különbséggel, hogy a több mint hetven esztendős fakó komponista rég nem osztozik már abban a rajongásban, melylyel társai a bayreuthi nagymester emléke és családja iránt viseltetnek. Sőt ellenkezőleg! Az öreg úrban rengeteg harag és gyűlölet halmozódhatott föl, olyannyira, hogy most hetven éves korában kezd visszaemlékezni félszázad előtti dolgokra és a világ minden tájékára elküldött, jó pénzért kinált röpiratban idő és helybeli precizitással tud mesélni eseményekről és érzésekről. Elfogulatlansággal a legnagyobb jóakarat fellett sem lehet illetni a szerzőt, mert hiszen mindazok a leleplezések, amelyeket Wagnerről és a még élő Cosimáról ir, szoros összefüggésben vannak egy „Theodor Korner" cimü hazafias °Perával, melyet Weiszheimer Wendelin irt és •"ímelynek szomorúan viszontagságos sorsában állítólag Cosimának, Cosima irigységének szól a legtöbb szerep. „Beginn der Komplikation №eines persönlichen Verhältnisses zu Richard Wagner" . . . „Amikor 1868-ban teljesen kész operámmal Münchenbe érkeztem" . . . Ahá! Megkezdődnek a komplikációk és jönnek a leleplezések . .. Az események 1862-ben kezdenek érdekesek lenni. Wagner Richárd és a Bülow-házaspár Frankfurtban vannak és egy szállodában laknak. „Bülow és én — irja Wendelin — augusztus 20-án délután sétálni mentünk, Wagner és Bülow-Liszt Cosima fáradtság ürügye alatt otthon maradtak. Amikor ugy két óra múlva visszaérkeztünk a szállodába és Bülow szobájába mentünk, a szoba üres volt. Bülow egészen megdöbbenve állott ott! Hol van Cosima? . . . Gyorsan futni kezdett a folyosón át Wagner szobájába, ahol rá is akadt kettőjükre. Hogy ott mi történt, nem tudom. Csak amikor mindhárman együtt még aznap este visszautaztunk Biebriechbe, folytatódtak előttem is az események. Egy külön második osztályú szakaszba ültünk. A különben oly be" szédes társaság feltűnő hallgatásba merült. Én lehetőleg távol ültem tőlük, sajnos, csak a bal ablak melletti sarokülésig juthattam. Wagner velem szemközt ült az elülső ülésen és Bülow mellette a jobb ablaksarokban. Mellette állt felesége, aki egyáltalán nem foglalt helyet> hanem a jobb kupéablakon keresztül az egész uton kinézett a fekete sötétségbe! Még akkor sem fordult hátra, amikor a félelmetesen csendes kocsiban hirtelen a következő jelenet tört ki. Sohasem felejtem el Bülow görcsösen megmerevedett arcát, összeszorított ökleit és maga elé meredő szemét. Wagner néhány szót súgott fülébe, amelyet nem hallottam. De ekkor Bülow hevesen zokogni kezdett s egész Biebriechig hangosan sirt. Ezalatt Wagner mindenképen vigasztalni próbálta . . Wendelin elejétől végig ugy tünteti föl Bülownét, mint aki a könnyen befolyásolható mestert ravasz cselfogásokkal, kacérkodásokkal, szándékosan beállított komplikációkkal meg akarta szerezni magának, hálójába akarta fonni. „A világ már 1862-ben tanuja lehetett a kinos látványnak, hogy két jelentékeny, hires férfi egy uralkodni vágyó asszony hatalmában áll. Mindkettő csak kelletlenül vetette magát alá neki, mert féltek a botránytól, amely kikerülhetetlen az ilyen házasállapotok mellett. Az egyik válással menekült, a másik — házassággal. Bülow volt a megszabadult, Wagner a rabságba került Wotan. Mindjárt kényszerházassága első évében megbánást érzett a szerencsétlen lebilincselt Wagner és kínjait elpanaszolta egyik régi barátnőjének, Willenének, akivel Zürichben találkozott. Ki is jelentette, hogy Cosimától — most már Wagner Cosimától — el fog válni! Bülow ekkor már teljesen élvezte szabadságát és amikor megkérdeztem tőle: Kondoleáljak, vagy gratuláljak-e ? — kedélyesen a vállamra ütve, mondta: Gratuláljon! Gratulálionl..