Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-14 / 19. szám

1910 Junius 14 DÉL-MAGYARORSZÁG Ferenc, a sziklát magára és mostohatestvéreire rántja. Ez a szikla az emlékkő a sírján a halott és föltámaszthatatlan koalíciónak. Darányi !gnác Szegeden. — A díszpolgári oklevél átadása. — (Saját tudósítónktól.) Baráti látogatás céljából jött vasárnap Szegedre Darányi Ignác titkos tanácsos, a koalíciós kormány volt földmivelésügyi minisztere és a hatóság ezt a látogatást arra használta föl, hogy átadja neki a város díszpolgári oklevelét. Már pár éve díszpolgára Darányi Szegednek, amivel azért tüntette ki a város törvényhatósága, mert kétszeri földmivelésügyi minisztersége alatt Szeged igaz barátjának bizonyult és nagyon jelentékeny állami támogatással lehetővé tette a nagyhírű körtöltés teljes kiépítését. A tanyai gazdálkodás emelkedettsége is sokban érzi Darányi támogatását, úgyszintén a tájfajta lótenyésztés meghonosítása. Kállay Albert titkos tanácsos látogatására jött Szegedre a volt miniszter, barátai: Tarkovics József és Bernátli Géza titkos tanácsosok, Nagy Ödön nyugalmazott törvényszéki elnök és Sárközy Aurél nyugalmazott főispán társaságában. Vasárnap délben érkezett meg a vendég, akit a pályaudvaron Kállay Albert és Lázár György dr, a Tisza-szálló emeleti kistermében pedig a törvényhatóság szine-java várt. A város díszpolgárát harsány éljenzéssel köszöntötték az egybegyűltek, azután előlépett Lázár György dr polgármester és e szavakat intézte Darányihoz: — Kegyelmes Uram! Szeged város közönsége élve azon jogozattal, melylyel ősi törvényeink és jogszokásaink a szabad királyi városokat fölruházzák, Nagyméltóságodat mult év szeptember hó huszonkilencedik napján tartott rendszerinti közgyűlésében Szeged város díszpolgárává egyhangú lelkesedéssel megválasztotta s elrendelte, hogy a megválasztatásáról szóló okiratot Nagyméltóságodnak küldöttség utján nyújtsuk át. Szeged város közönségét akkor, amidőn Nagyméltóságodat e megtiszteltetésben részesíteni kívánta, kettős indok vezette. Elsősorban hódolni kívánt a szűnni nem tudó közéleti munkásság azon energiájának, mely Nagyméltóságodnak egész pályáján példaadólag arany fonálként vonul keresztül; másodsorban méltatni kívánta azon maradandó érdemeket, melyeket Nagyméltóságod mint földmivelési magyar királyi miniszter a város közgazdasági érdekei közül szerzett, azon állandó jóindulatot, amelyet e város közgazdásági érdekei iránt tanúsítani állandóan kegyes volt. (Éljenzés.) Akár e város belterületét tekintjük, akár annak sok mérföldre terjedő külhatárát vesszük figyelembe : mindenütt megtaláljuk Nagyméltóságod kormányzati működésének eltöröíhetetlen nyomait, élő bizonyságául annak, hogy Nagyméltóságod nemcsak szerette e várost, de országos szempontból komoly államférfiúi belátással mindig méltányolni is tudta azon helyzet fontosságát, melyet hazánk néprajzi viszonyai között itt az alvidéken elfoglal s mely hivatásává teszi azt, hogy a nemzetiséglakta délvidékkel szemben nagyságával, szépségével, berendezéseinek szolidságával és előkelőségével az államfenntartó magyarfaj bevehetetlen végvára s a magyar állameszme megtörhetetlen hirdetője legyen és maradjon örök időkig. Ezen eszmétől áthatott nemes és hazafias fölfogás jellemezte Nagyméltóságod kormányzati magatartását mindenkor Szeged városával szemben s e maradandó tettben megnyilvánult sublimis fölfogás jutalmát találja Nagyméltóságod Szeged város minden polgárainak soha nem szűnő hálájában, de azon öntudatban is, hogy Szeged város érdekeinek istápoiásával eminenter a hazának s a magyar fajnak tett szolgálatot. Mi a hála, szeretet és tisztelet lángbetüivel fogjuk sziveinkbe vésni Nagyméltóságod, most már szeretett polgártársunk tisztes nevét (Éljenzés) s bármit hozzon reánk a jövő, megőrizendjűnk azt ott s meg fogjuk tanítani utódainkat arra, hogyha a város történetének márványtábláján aranybetükkel fogják felírva látni Darányi Ignác nevét, tisztelettel hajoljanak meg előtte s tanulják meg munkáséletének példaadásából, miként kell élni és zajtalan munkássággal dolgozni a hazáért. Kegyelmes Uram ! Szeged város törvényhatósága nevében a díszpolgári oklevelet tisztelettel átnyújtom, azon óhajtással, hogy városunk díszére s a haza javára éljen sokáig és boldogul. (Lelkes éljenzés.) Az éljenzéssel fogadott beszéd után — átvévén a gyönyörű kiállítású díszpolgári oklevelet — Darányi igy válaszolt: — Hálás köszönettel veszem a nekem nagyon kedves kitüntetést és azokat a szavakat, miket az önök nagyérdemű, fáradhatatlan polgármestere, az én régi kedves és tisztelt barátom hozzám intézett. Mint most már az önök polgártársa (Éljenzés), együtt kívánok munkálkodni szeretett Szeged városunk éx-dekében. (Éljenzés.) Hosszura nyúlt közéleti tevékenységem megtanított arra, hogy megtanuljam becsülni egy nagy város törekvését «s hogy értékelni tudjam azt az emporiális jelleget, melylyel a mi szeretett városunk bir. Én már nem vagyok miniszter, részese sem az aktiv politikának, de azért biz« tosan megtalálom a módját mindig annak, hogy mint egyszerű tagja az országgyűlésnek, sikra szállhassak szeretett Szeged városunk érdekében. (Éljenzés.) Az önök bizalmának megnyílót, kozása kétszeres erőt ad ehez nekem s aiW kérem önöket, dolgozzunk együtt városunk ardekeinek előbbrevitelén. (Éljenzés.) Lázár polgármester ezután bemutatta a jeleavoltakat Darányinak, aki barátságosan kezet fogott mindenkivel és régi ismerőseivel elbeszél« getett. Az ünnepi aktus után a volt miniszter hosszabb látogatást tett Lázár György családjánál, majd az egész baráti társaság Kállay Albert vendége volt ebédre. Vasárnap délután az illusztris társaság kikocsizott a városból és Darányi Ignác nagy érdeklődéssel szemlélte meg a körtöltést s a város felső és alsó vízvédelmi vonalait, örömmel tapasztalva, hogy az általa adományozott kormánysegélyből mily üdvös alkotásokat létesített Szeged városa. Megtekintette Darányi Ignác a tiszai partmüveket, a körtöltés mellett levő népligetet, a tájfajta lótenyésztés apaállatait, a lóversenytér tribünjét, a közvágóhidat, az uj rókusi templomot, a zsinagógát, azután az ujszegedi faiskolát. Az ujszegedi hullámtérnek nemes fűzzel való beültetését ajánlotta Darányi, mert az a városnak nagy hasznot fog hajtani. Erre nézve a polgármester legközelebb tárgyalni fog a földmivelésügyi minisztérium illetékes osztályával. Hétfőn reggel az egész társaság kiutazott a felsőtanyai Csengelére. Itt Darányi Ignác nagy érdeklődéssel szemlélte meg a városi erdőket s a város gazdaságát. A társaságot valósággal elragadta a táj szépsége. Délben a várostanyán vendégül látta a polgármester az egész társaságot, mely este hét órakor jött vissza a városba. A város hatóságának azoknál a tagjainál, akik a díszoklevél átadásánál jelen voltak és régi barátjánál, Bósa Izsó dr-nál látogatást tett Darányi Ignác, aki barátaival kedden reggel a gyorsvonattal utazik vissza a fővárosba. Német vélemény a majjyar választásokról. Berlinből jelentik: A Norddeutsche Allgemeine Zeitung heti szemléjében a magyar választásokról a következőket irja: A kormánypártnak minden várakozást felülmúló győzelme Magyarországon, épugy mint Ausztriában, állandóan alkalmat ad ezen esemény és a további egyszerű külseje mellett sem volt érdekesség híján,- mert élénk szelleme volt és csak messze földön való utazásról és hősi kalandokról álmodozott. Minden héten egyszer ellátogatott az ujságárus boltba, hogy onnan a Journal des Voyages-t elvigye, amelynek érdekfeszítő elbeszélései és fantasztikus rajzolatai élénk érdeklődését nagyban izgatták. Ilyenek voltak például: „Az oroszlán harca a szarvorruval", „Hogyan nyelt el egy teljesen fölöltözött urat csizmástól, sisakostól és fegyverestől egy óriás kigyó." Mikor egy napon Az emberevő ebédjé-t megszerezte, kitárta szerelmét a bájos ujságárus kisaszszony előtt. Mint már említettük, közömbös maradt kérése iránt és Anatolnak most, az ő nagy szomorúságára, meg kellett elégednie a néma csodálkozással, mikor másnap „A rozmárvadászat" és az „Emberáldozat Kongóban" cimü olvasmányokat átnyújtotta neki. Szóval, a szeretetreméltó gyermek szive még nem mondott semmit, amikor egy reggel belépett a boltba egy magas, sovány ifjú, akinek hosszú haja, fekete villogó szeme és ajkán mosoly volt. A leány az ifjú sötét, kopottas öltözetét és pajzán magatartását nem látszott észrevenni ; csak a fekete szem varázsa kötötte Se, és amint a kivánt napilapot átadta, egyezerre csak a jövendő szenvedésnek valami sejtelmes előérzete nyomakodott reá . . . Minden nap megjelent azután az ifjú, odavetett egy sou-t a bolt asztalára s egy tekintetet a leányra ; ez azonban érezte jól, hogy közömbös tekintet volt. Most tudni akarta, az ifjú kicsoda és tudakozódott a szomszédos gyümölcsárusnőnél. Nem volt nehéz megtudni, hogy a „fiatal ur" egyik szomszédos házban — ahol nagyon sokat tartanak a csöndre, következőleg nem szenvednek meg sem gyermeket, sem kutyát, sem pedig zongorát •— az egyik padlásszobát bérelte s hogy immár föl is mondottak neki, még pedig „csöndháboritás" miatt, mivel fél éjszakákon át verset szavalva, sokszor inkább ordítva, a szobában föl-alá járkált. Tehát költő! A háziúr jövőre az ilyen bérlőkkel szemben is résen áll. Idáig a kis boltosnő csak kevéssé érdeklődött irodalom iránt; hiszen a cukrász is csak kevés inycsiklandoztatót talál a saját édességeiben! De mióta szerelmes volt, nem mulasztotta el, hogy naponkint minden hírlapot átnézzen, abban a reményben, hogy valahol a kedves nevére rátalál, arra az égő szemű férfiéra, aki naponkint a boltjába jött, anélkül, hogy egy udvarias mosolynál egyebet szentelt volna neki... És rá is talált... annak a büszke, rátartó embernek a nevére, aki az ő szivét annyira megzavarta. Minden reggel olvasta egy regény folytatása alatt, amelyet egy jelentéktelen párisi lap közölt. De ez neki inkább bánatot, mint örömet okozott. Maga előtt látta a szegény ördögöt, kopottas kabátjában, — őt, akinek szelleme olyan magasságban jár és az égiekkel társalog ... Napról-napra boldogtalanabb lett most a szegény leány, amint az ifjút a boltba lépni látta. Alig merte rávetni a tekintetét, vagy azt kívánni, hogy figyelmére méltassa, attól való félelmében, hogy hátha visszatetszik. így folyt ez hónapokon át. Mert a költő még mindig ott lakott a szomszédságban. Szerény kerti házba költözködött, ahol nem hallják szavalni s az előházban lakó tulajdonos megtűri ott, mint ahogy egy másik lakónak talán megengedné, hogy a pincelakásban klarinétot fújjon. Csaknem egy álló esztendeig álmodozott a boltoskisasszony a feketeszemű múzsák fiáról, sokszor sóhajtozott titkon és vizesedett el éjjelente kisirt könyeitől a vánkosa. Egy napon költőnk egyszerre csak elutazott és soha nem tért vissza többé. A leány súlyos bánatával magára maradt. Az idő mult és — mint mindig — kevés balzsamot csepegtetett a leány sajgó sebére. Atyja, aki közeledni érezte végét, tanácsolta neki, hogy menjen férjhez. De azok között, akik kérték, egyikhez sem vonzódott a szive. Ekkor meghalt az aggastyán és a leány egyedül maradt szomorúságában. Mint a legtöbb szőke nőnél, igen finom bőrén ő nála is hamar jelentkezett a hervadás és csakhamar nyomokat hagyott szép arcán . . • Tizenöt esztendő mult el. Akkor egyszerre a szivében még lappangva égő szikra ismét föléledt. Olvasta az újságokban, hogy az ő hajdani rendes vevője, az ő imádottja, nagy sikert aratott épen most a Théâtre Français-ban egy nagy drámájával s hogy ezután híres és gazdag lesz. Jó ^ szivet kimondhatatlan öröm töltötte el és nnkor a képes újságban megpillantotta a poétája arcképét, akkor látta csak: mennyire megfiatalodott a dicsőségtől s mennyire megszépült és megférfiasódott ! Bánatos örömmel nézegette a képet, mai