Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-14 / 19. szám

19ÎCK évfolyam, 19, szám Kedd, Junius 14 DÉLMAGYARORSZAG Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 1 C3 Korona-utca 15. szám c=a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ca Városház-utca 3. szám ura ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN; egész évre . R 24'— félévre . . . K 12'— negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre. R 28'— félévre . . . K 14*— negyedévre. K V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 a Riadóhivatal 83S Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Sziklagördifök. Újra kezdjük, nem csüggedünk, — hirdeti Kossuth Ferenc és ismét fújja keservesen a meddő harcok repedt trombitáját. És a legördült sziklát emlegeti, amit nekik, már mint az ellenzéki pártoknak, újra fölfelé kell gurifcaniok, a riadó befejezéseül pedig kimondja a szentenciát, hogy az erőszak dacot szül. Ehhez még csak azt kell hozzászámítanunk, hogy egyidejűleg Kossuth a néppárt támogatására hívja föl mohácsi hiveit, aztán megállapíthatjuk, hogy Kossuth az ellenzéki pártok kooperációját szeretné összeénekelni. Dacot emleget, kacéran pislogva az obstrukcióra készülő Justh-párt felé, a függetlenségi párt ama Káinjaira, akik vádakat szórnak még ma is a fejére és akiknek gyilkoló dühétől csak ugy tudott megmenekülni, hogy a választási kampány idején sokhelyütt a Khuen-Héderváry - kormány gavalléros jóindulatára támaszkodott. Az állítólagos paktum azonban, a nemzeti munkapárt és Kossuthék között, soha komoly formában még csak szóba sem került. Épen ez fáj Kossuth Ferencnek. A függetlenségi törekvések hajlithatatlan harcosa szívesen lemondott volna annak a bizonyos sziklának a görgitgetéséről. Ő fölcsapott volna jóakaratú ellenzéknek. De mivel a kabinet a pártjának barátságára nem reflektált, most újra nekigyürkőzik, most újra dacos kuruccá maszkírozza ki magát a Lipót-rend frakkos lovagja. Sok abszurdumot produkált egykor a szétzüllött koalíció, hát kooperáció alakjában való korcs föltámadása sem ¿lehetetlen. Ámbár nem valószínű, hogy parányi ereje is lehessen a dacos együttműködésnek, mert hiszen a volt alkotmánypártnak most pártonkívüli programmal megválasztott néhány tagja aligha áll össze a rendbontókkal. Csupán annyi történhetik, hogy a nemzetnek kitagadott, vásott politikusai: a néppártiak, Justhék meg a Kossuth-párt abbanhagyják az egymással való marakodást és közös erővel igyekeznek sziklát gurítani a nemzeti munka diadalmas, nemes szándékokkal kirakott utja elé. Vájjon meg kell-e ijedni a Kossuth Ferenc, a Molnár János és a Justh Gyula sziklájától? Benne van-e az igazság szilárdsága és ahogy Kossuth hirdeti: az eszményi tartalom ? Egészen más anyagokból tapadt öszsze ez a lebukott szikla. Alkatrészei gyűlölet, politikai tudatlanság, beteg hatalomvágy. Maga az ujjákovácsolója, Kossuth Ferenc atyamestere a frontváltoztatásnak. Apponyi tanítványa ebben. Bármikor hajlandó, megfelelő kárpótlásért, a hatvanhetet támogatni a negyvennyolc cégére al^tt. Hogy pedig a hamisítatlan, az igazi hatvanhét nem kér az ő megbízhatatlan barátságából, hirtelen lesülyed az évszámokban, le egészen Justhékig, akiket nyugodtan lehet nevezni akár a huszonnyolcas politika ekszponenseinek. Kossuth tehát eljut odáig, hogy egy bolond napon titkos borzalommal bár, de keblére zárja a tőle irtózó Justh Gyulát, aztán közösen fogadják Molnár apát áldását. Az a kérdés most már, hogy ha csakugyan megszületik a dac kooperációja, mi lesz a programja? A bank? Az általános választójog? A szekulárizáció ? Hiszen a bankról hajlandó lemondani Kossuth, a választójogról Justhék és a szekulárizációt a néppárt igazán nem kívánja. Közös programpontot kell tehát találniok, olyant, amely mind a három pártfrakciót kielégíti. Ez pedig mi a csuda lehet ? Megmondjuk. Az elvesztett hatalomra való törekvés. A rend megbontása. A közvélemény tovább való bolonditása. Gáncsvetés a megizmosodott parlamentnek. Ilyen nóták zokognak ki a Kossuth Ferenc rosszhangu trombitájából. Ilyen célokat akar szolgálni az a szikla, amelyet a nemzet akarata az előrehaladás, a boldogulás útjából elrúgott. Hihető-e, hogy elég ereje lesz a rendbontóknak a szikla visszagörditésére ? Hogy akad egyetlen magyar ember is, aki támogatja őket áldatlan munkájukban? Nem. Hála a sorsnak, a készülő ellenzéki szövetkezés diadala immár lehetetlen. A munka útját el nem állithatják. És ha nem vigyáz Kossuth Csöndes szerelem. Irta Français Coppée. A külváros egyik legnépesebb és legzajosabb utcájában, ahol a terhes szekerek és omnibuszok zörgése reggeltől estig rezegteti az ablaktáblákat, volt egy kis papir- és ujságárus bolt. Mindenki ösmerte és becsülte tulajdonosnó'jét, a bájos szőke nőt, a jóállásu fekete ruhában. Dus haja, mely sima haj disz iránt igen makrancosnak látszott, voltaképen inkább vöröses volt és a szép arcból, amelynek rózsás szine csak néhány szeplőtől volt megtörve, két gyönyörű szem tündökölt. Mindent a legnagyobb rendben tartott kicsiny körében és gyönyörűség volt elnézni, amint ügyesen és fürgén összerakosgatta az újságokat, amelyeknek nyomdafestékéből barátságos szag áradt ki. A jó boltosnőnek mintaképe volt, mindig szeretetreméltó, szolgálatkész, engedékeny, merészség nyoma nélkül; tartózkodása elárulta első tekintetre a tisztességes leányt. Szóval, ez a kis ujságárus kisasszony valósággal angyal volt. Ha más városrészben laknátok, a hivatalba vagy a műhelybe való utatok alkalmával bizonyára nem sajnáltatok volna egy kis kerülőt tenni, hogy hírlapjaitokat ő nála vegyétek meg. Arról is bizonyossá tehetlek benneteket, hogy a kedves gyermek tisztelőknek nem volt híjával; voltak leginkább irók, vagy kereskedősegédek, amolyan ezermesterek, akiknek ámbár folyvást a legteljesebb apálv uralkodott a tárcájukban, mégis mindig uj, modern inggallérjuk volt. Senki sem mert a fiatal boltosnő előtt csak egy szemtelen szót is kiejteni a, száján — az ő egész lénye imponált. Ő valóban nagyon tisztességesnek látszott. Aztán meg ott volt mindig a papa is közvetlen közelben, a bolti asztal mögött. Egy félig megbénult, reszkető kezű aggastyán volt, aki fehér pof:.3zakállával, görög sapkájával és kötött mellényével valamely nagyúri palota házmesterének külsejét viselte. A külvárosban tudták, hogy az öreg egy bankház egykori kihordója, mióta szélütés érte, nagyon szerény nyugdijat húzott ésigy az ő derék, dolgos leánya nélkül kórházba kellett volna mennie. Az gondoskodott életföntartásáról és ápolta apját gyöngéd gyermeki ' szeretettel. Minden reggel csinosan és tisztán felöltöztette s egy nagy karosszékben megimádkoztatta és igy élvezte az öreg a tehetős polgár illúzióját, vagy legalább a gondtalan emberét. És noha a jó lélek minden munkát maga végzett, mégis azt mondogatta sokszor a szomszédasszonyoknak: „Ha tudnátok, mennyit segit a papa, milyen nélkülözhetetlen ő én nekem!" Valóságban pedig az öreg majdnem mindig a hüvelykujjait forgatta; csak hogyha olyan vásárlók jöttek, akiknek nem volt sietős a dolguk, iskolás gyermekek, akik egy pár fillérért acéltollat akartak vásárolni, vagy a szemközt levő ház vendéglősnö'je, egy-egy fecsegő nőszemély, akinek félóra kellett ahoz, hogy egy kalendáriumot kikeressen: akkor a fiatal leány a papával szolgáltatta ki őket, aki lassan és ügyetlenül tett-vett, amennyiben minden mozdulatnál a bútorra támaszkodott. A jé leány ugy tetette magát, mintha apja gyámoltalanságát észre nem venné, mintha nagyon el volna foglalva és mondta is némelykor a vásárlóknak: „Látják önök, hogy a papa nekem még sokat segit . . . azt hiszem, hogy talán el se készülhetnék a dolgommal nála nélkül, különösen ma, mikor a nyugtatványokat a heti előfizetők számára el kell készítenem . . ." Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy az ilyen imádásra méltó teremtés, aki huszadik tavaszának utolsó virágzó korát ünnepelte, vőlegény dolgában nem igen lett volna zavarban, hogyha akart volna rá szert tenni. De az ő szerény viszonyai mellett is nagyon müveit kisasszony volt és sokkal finomabb érzésű, hogysem az ő külvárosának, amelyből soha nem ment ki, többnyire közönséges férfiaival beérhette volna. Egy mészároslegény, aki naponkint nála a La Laterne-t vásárolta, komoly ajánlatot tett neki, de ő elutasította, jóllehet derék ifjú volt, némi vagyonnal, aki arra gondolt, hogy legközelebb üzletet nyit. Talán a vérfoltos köténye volt az, ami a leányt visszariasztotta . . . Csakugyan ahoz volt szokva, hogy mindig csak fehér papírlapokkal és más apró, tiszta tárgyakkal foglalkozzék. A leány, noha nyájasan, mégis határozottan elutasította a 24-ik szám alatti kereskedő fiának bátortalan kéréseit is, aki tisztelettel teljes szerelemre lobbant iránta. Az ifiut Anatolnak hivták és pisze orra s