Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-12 / 18. szám

1910 junlusl2 DELMAGYARORSZAG o Érdekes különben, hogy a szerencsétlenül | ¡árt emberek közül egy sem kívánja az aviatlkusok megbüntetését, sőt valamennyien mentik l'rey-t. Egyértelműen vallották a sebesültek. ]l0cry Frey integetett lefelé, jelezte, hogy baj van és valamennyien ugy látták, hogy a szél sodorta a közönség közé. I A kihallgatás, amely későn kezdődött, crnct S minden tolmácsolt kihallgatás, igen lassan na- I lad és sokáig fog tartani. Tizenegy óra után lépett Frey André dr gecker asztalához és a következő vallomást tette: — Frey André vagyok, 24 éves, nőtlen, római katolikus aviatikus, vagyonom nincs, középiskolát végeztem, születésem helye Viroflay, Franciaország. . — Sommer-rendszerü 11-es biplánommal először szálltam fel azon a napon, amikor a baleset történt. A gép kifogástalanul működött és már 45 perce szálltam. Épen fordulni akartam, mikor az utolsó pilon és az indulási vonal kö•zött a gyorsabban röpülő Illner Tciube-gépe elért. Illner tiz métert fölöttem szállt és ahelyett, hogy jobbra került volna, balra fordult• így a gy°rs mozgás okozta légáramlat gépemet elsodorta abból az irányból, amelybe •hifiadni akartam. így jutottam a közönség fölé és gépemet a légáramlat lenyomta 8—10 méteres magasságból a közönségre. Nekem már lehetetlen volt a gépet a közönség felől elkormányozni és fölemelkednem se lehetett. A kormányom még a lezuhanás után is ép és tökéletes volt. A baj oka Illner, én semmiről se tehetek. Az első kártérítési pör. Egy konzorcium kibérelte a repülőtéren húszezer koronáért a fotografálás jogát és azután fotográfusoktól dijat szedett a fényképezésért. Amikor azonban tegnapelőtt a Quo Vadis katasztrófája történt és a fotográfusok mind odarohantak a véres sebesültekhez, hogy fölvételeket csináljanak róluk, Károlyi gróf annyira fölháborodott, hogy valamennyi fényképezőt kitiltotta a pályáról. A konzorcium most ötvenezer korona kártérítésért bepörölte az Aeroldubot. Efimoff állapota. Egy fővárosi lap irja: Az István-uti szanatóriumban fekszik a vakmerő orosz: Efimoff, és szó sincs róla, hogy fölszálljon. Sőt ebben a meetingben nem ülhet, már repülőgépre, az is kétséges, vájjon egyáltalán fog-e még repülni? Állapotáról az István-uti szanatórium operatőrje, Boross Ernő dr a következőket mondotta : — Efimoffon kicseréltük a kötést. Sebei meglehetős jól gyógyulnak, már a hámosodás is megindult. Az agyrázkódás tünetei tűnőben vannak, a bal veséje tájékát is kevésbé fájlalja. Ugylátszik vesevérzése, amely legsúlyosabb baja, szintén szünőben van. Érverése 56, hőmérséke 3ü'4. Hogy fog-e mostanában Budapesten repülni, az nem valószínű. Az orosz aviatikus következőképen van bejelentve a magyar szanatóriumban: Folyószám 203. — Felvétel napja: junius 7. — Neve: Efimoff Mihály. — Kora, vallása: 28, görögkatolikus. — Családi állapota: nőtlen. — foglalkozása: aviatikus. — Születési helye: iaskend (Oroszország.) — Lakhelye: Odessza. Utólag kiderült, hogy a szerencsétlenség pillanatában Efimoff nem volt ittas. Mint minden a<-iat.ikus, ő is alig evett valamit aznap a fölhallás előtt, hogy jobban uralkodjék idegrendszerén és könnyebben emelkedhessék a levegőbe. Az orvosok azt állítják, hogy nem volt ittas, hanem amikor a mentők fölemelték a földről, ahol eszméletlenül feküdt, konyakot öntöttek a s~cjába. Efimoff azután rögtön más orvosok kezébe került, akik érezték a száján az a'koholszagot. Innen eredt a hír Efimoff részegségéről. « A király illner aviatikust Bécsújhelytől Bécsig tett gyönyörű útjáért ezer koronává! jutalmazta meg, Az aüensieini rejtély. — Egy álarc és egy leuél. — A tegnapi tárgyalással Schönebeck őrnagy özvegyének az ügye fordulóponthoz ért. Az elnök Goeben századosnak a gyilkosság utáni viselkedését ismerteti és elmondja, hogy az első vallomásai szerint Schönebecket egy betörő ölhette meg, vagy pedig az egyik alattvalója állott boszut, mert ismeretes, hogy velük mindég igen gorombán bánt és igy általánosan gyűlölték. Részletes tudósításunk a következő: (Schönebeckné levele.) Az^elnök: Az ön vallomásában, nagy általánosságban, szintén betörőről van szó, csakhogy megkülönböztetve, ön ékszertolvajt említ. Ez oly föltűnő egyezés., amely arra enged következtetni, hogy Goeben-nek tudomása volt az ön vallomásáról, sőt előzetes megegyezés is állott fenn önök között. A vádlott: Semmiféle megegyezés nem volt közöttünk. A vádlottnak erre felmutatnak egy levelet, melyet ö Goebennek irt és amely levél alapján őt le is tartóztatták. A levél eleje részvétet fejez ki, majd pedig önfeláldozásról szól, de ha jobban megfigyeljük, vonatkozással van az ő vallomására és ezzel végződik: „Bocsásson meg, ha egyes pontokban tévedtem volna." Erre a levélre támaszkodik a vád és az utolsó szavakra utalva, vitatja az államügyész, hogy kellett valami megegyezésnek lenni Goeben és Schönebeckné között. A vádlott most is hevesen tiltakozik ezen feltevés ellen. Szerinte ezzel a levéllel csak a női becsületét akarta megóvni. — Továbbá szóba kerül, hogy Goeben házkutatása alkalmával a szőnyeg alatt az ezerháromszáz márka mellett egy elégett álarcot is találtak. Mikor ezen bűnjeleket Schönebecknének megmutatták, a pénzre vonatkozólag egész nyugodtan felelt, de az álarcról zavartan és határozatlanul nyilatkozott. A levél és ezen bűnjelek alapján tartóztatták le Goebent. December harmincegyedikén tette Goeben százados az első öszszefüggő vallomását. Ebben a vallomásban elmondja, hogy ő Schönebeck őrnagynét az első pillanattól kezdve szerette, anélkül, hogy ezt tudta volna. Napról-napra nőtt ez a szerelme és elhatározta, hogy megszabadítja őt a gyötrő kötelékektől. Gyakran panaszkodott neki Schönebeckné, hogy kegyetlenül bánik vele a férje, amit ő szórói-szóra igaznak is hitt. Majd igy folytatja : Kilátásom volt arra, hogy Schönebecknét feleségül vehetem, ha elválik az urától. Jól tudtam, hogy ezzel a karriéremet elvágom, de ő azt mondta, ha ez sokáig tart, meg kell szöknie. Majdnem minden nap ismételgette ezt. Elhatároztam ekkor, hogy Schönebeck őrnagyot egy vadászat alkalmával fegyverrel a kézben párbajra kényszerítem, abban az esetben pedig, ha ő vonakodna, lelövöm. Schönebeckné tudott erről és bele is egyezett. Mindég panaszkodott, hogy ezt az állapotot nem bírja már ki. Később ugy beszéltük meg, hogy mindezt a lakásukon viszem majd végbe. Az utolsó tárgyalások erről néhány nappal karácsony előtt történtek közöttünk. (Hogy történt a gyilkosság?) Karácsony napján látogatóban voltam Schönebeckéknél. Schönebeckné egész éjszaka jelentőségteljesen nézett rám és én megértettem, hogy mit akar. Egy őrizetlen pillanatban igy szólt hozzám: „Tegyed azt, amit akarsz, de ugy, hogy én ne tudjak róla!" Ekkor végleg döntöttem abban, hogy az éjjel megölöm az őrnagyot. Az ablakot én nyitottam ki, hogy bejuthassak a lakásba. Azután hazamentem és még sokáig viaskodtam magamban. Ekkor ismét a szegény asszonyra gondoltam, az 5 kinos helyzetére és elhatároztam, hogy megszabadítom ettől. Óriási kétség között indultam útnak. Egy jó ideig fel-alá jártam az őrnagy háza előtt. Majd elmentem onnan. A gondolat, hogy másnap ugy kell Schönebeckné szemei öle kerülnöm, hogy nem mertem véghezvinni a tettet, visszavezetett. Amikor behatoltam a lakásba, az őrnagy tudomást szerezve a jelenlétemről, rám irányzott fegyverrel jött elő a hálószobából. Láttam az arcáról, hogy el akarja rántani a kakast. Abban a pillanatban, amikor kimondtam ezt a szót: „Őrnagy ur !" — elsütöttem a revolveremet. Az őrnagy hirtelen összerogyott és én láttam, hogy vége van. Ez körülbelől három és fél, négy óra körül történhetett. Schönebeckné nem tudta, hogy azon éjjel végzek az őrnagygyal, de sejthette azt. Az én véleményem szerint hallotta a lövést, mert másnap azt mondta uekem, hogy négy óra óta szenved. Az elnök: Ez Goebennek az első vallomása. Ezután Goeben százados, valamint a vádlott a kórtani elmegyógyintézetbe került megfigyelés végett. Ott szintén nyilatkozott a gyilkosságról. Mit szól mindezekhez? A vádlott (izgatottan, hosszas megfontolás után): Amig figyelemmel kisérhettem a vallomást, az a megjegyzésem, hogy egyrésse igaz, másrésze valótlanság. Az elnök kijelenti, hogy Goeben vallomásának a fontossága és a vádlott magatartására való tekintettel, a tárgyalást péntek reggelig elhalasztja. Hajsza egy betörő után. — A szombathelyi börtön szökevénye. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi rendőrségnek már napok óta tudomása van arról, hogy a városban egy igen veszedelmes betörő tartózkodik. Több betörés, lopás és fosztogatás történt, de azt, hogy ezeket ki követte el, eddig nem sikerült kinyomozni. Napok óta szüntelenül fölkutatták az összes gyanús szállodákat, végighajszoltak kétszázötvenhét rendőri fölügyelet alatt álló lakást, de egy ideig eredménytelenül. Később egyik helyen azonban fölhívták a rendőrség figyelmét egy fiatal paprikakofa lakására. A detektívek azonnal hozzáláttak a legszorgosabb nyomozáshoz. Álruhát öltöttek, fölismerhetetlenné tették magukat s ennek köszönhették, hogy biztos tudomásukra jutott a kofaasszony neve és lakása. Nyári Rozál ez a tüzes menyecske, a Katona-utca 58-ik szám alatt lakik. Csakhamar kitudódott, hogy a kofa valakit a lakásában rejteget. Ez avalaki azonban — természetesen férfiú az illető — nagyon titokzatos utakon jelenik meg a pásztorórákon. A menyecskénél csak minden negyedik, ötödik napon fordul meg, akkor is késő este jön és az első kakasszóra távozik is. A titokzatos és mértéktartó szeladon személyéről, foglalkozásáról, lakásáról azonban nem tud senki semmit. Az éjszaka félkettőkor két egyenruhás rendőr és néhány detektív fölkereste Nyári Rozál lakását. Körülzárták az egész udvart, minden ajtót egy-egy rendőr őrzött. Ezután bekopogtattak Nyári Rozál udvari lakásának ablakán. Észrevették, hogy az asszony még ébren van, azonban az ajtót a kopogás után csak jóval később nyitotta ki. A rendőrség behatolt a lakásba, egy pillanat alatt felkutatott mindent, de nem talált benn senkit. Nyomban látták azonban, hogy az egyik mellékhelyiség vasrácsos ablaka, amely a szomszédos udvar sürü növényzetű kertjére nyilik, ki van feszítve. A vasrostélyokat csak annyira feszitették föl, amilyen nyíláson egy ember kifér. Bizonyos volt tehát, hogy valaki ezen az ablakon keresztül ugrott ki a kertbe. Bapkó detektív keresztülbujt a nyíláson, két másik rendőr pedig az utcán állt őrt. Ekkor jelentette Vecsernyés polgári rendőrnek Gárgyán rendőr, hogy azon a helyen, t