Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-12 / 18. szám

1910. I, évfolyam, 18, szám Vasárnap, Junius 12 .¿.ponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . K 12'— negyedévre. K 6'— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre. R 281— félévre . . . R 14-— negyedévre. K V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=i Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 11 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Mi kell az országnak? Kiszenvedett végleg és visszavonhatatlanul a koalíció meddő, korrumpált politikai rendszere. Az országos választások tegnap befejeződtek. Eltekintve attól, hogy a még hátralevő huszonegy pótválasztáson a munkapárti jelöltek mennek a legnagyobb reménynyel a küzdelembe, az eddig megválasztott képviselők közül kétszázharminchat nemzeti munkapárti és csak száznegyvenhat a különböző frakciókhoz tartozó. Abszolút és impozáns tehát a többség. És még hozzá olyan tartalmas, vezetője annyi kiváló politikus, hogy előrelátható: erejével visszaélni nem fog és gyönyörű győzelmétől meg nem kótyagosodik akként, amint azt négy évvel ezelőtt a koalíció tette. A békés fejlődés föltételei tehát megszülettek a nemzet termékenyítő, józan ítéletétől. Érezte az ország közvéleménye, hogy a megzavart rend siralmaira való tekintettel olyan többségre van szüksége, amely nem az egyéni hiúságok és önző érdekek kielégítésével, hanem az állam ügyeinek becsületes intézésével foglalkozik. A nagy válság betegségeiből most lábbadozó közélet fiatal és tapasztalt harcosokat egyaránt kapott. Hisszük és reméljük, hogy Magyarország végleges fölépülése elkövetkezik. Súlyos föladatok várnak a KhuenHéderváry-kormányra és a kormány híveinek hatalmas seregére. Meg kell ierősiteniök az alkotmány korhadásnak ndult fundamentumait. Friss mozgásra ösztökélniük a nemzet gazdaságának lanyha vérkeringését. Javitaniok a hitelünket, a financiális helyzetet és pótolniok ama kiszámithatatlan hiányokat, amiket az ismételt eksz-leksz-állapot okozott. Elintézésre vár a mezőgazdasági kérdések egész tömege és megújhodásra a sivár kultura. Aztán a komplikált és elhanyagolt nemzetközi kérdések, különösen pedig a rendkívül fontos Balkán-szerződések megkötése. Végül pedig valamennyi között a legsúlyosabb föladat: a hadsereg szükségleteinek kielégítése. E fölsorolt munka-program sürgős, komoly és alapos elintézése közben a kabinet bizonyára nem fog megfeledkezni arról sem, amit a koalíció vállalt kötelezettsége ellenére elmulasztott: az általános választójog törvényjavaslatának elkészítéséről és annak mihamar való letárgyalásáról. Kíváncsian várhatja most már a közvélemény, hogy a maroknyi Justh-pártnak lesz-e akkora bátorsága, hogy a nyugodt munkát megakadályozni merészkedjék. Mert lelkiismeretlensége van hozzá elegendő. Mert hiszen a konkolyhintés, a gyülöletszítás nagymesterei: Justh, Holló és Batthyány váltig döngetik a mellüket, hogy majd ők megmutatják, hogy majd ők boszut állnak. Magukra vessenek, ha a gyalázatot megkísérlik. A nemzet fölháborodása, amely most sem kímélte őket, akkor majd, hiszszük, végleg elsöpri a politikai küzdelmek szinteréről. Annál inkább is kötelessége a Justh-frakciónak a higgadt magatartás, mert hiszen a bankkérdés mellé programjába vette" az általános választójogot is. Kötelessége emiatt, hogy a parlament munkáját meg ne zavarja. Különben ki fog derülni, ami iránt úgyis alapos a gyanú, hogy Justhék nem akarják őszintén a reform megvalósítását. Tisztességes kritikára, a közügyek iránt jóakaratú ellenzékre szüksége van minden kormányzási rendszernek. Ám botrányokat, akadékoskodást, alaptalan vádakat, ok nélkül való lázitást nem szabad tűrnie pillanatra sem. Különösen pedig akkor nem, amikor annyi munka vár rá, mint most a mi országgyűlésünkre. A parlament többségének nem csak joga, de kötelessége, hogy a read megbontását teljes energiával megakadályozza. Nem lehetnek hát más kívánságaink: a többségtől munkát, a kisebbségtől békességét! Irta Gallovicli Jenő. III. Fekete koporsót szegeztek az udvaron. A sötét gyász borongó hangulata végig ömlött az egész gyárban. Egy munkást elkapott a gép és mielőtt társai segélyére mehettek volna, vértől lett piros a zakatoló, sistergő gép sok kereke. Ez a véletlenül bekövetkezett szerencsétlenség lett az a szikra, amelyet Szeles Imre munkavezető napokkal előbb emlegetett és amely lángba borította az egész gyárat. Reggel még forrt, zuhogott a gyárban az élet és egy órával a szerencsétlenség után már unalmas ásitással állott meg minden gép. A munkások ott vertek tábort a széles ndvaron, amelyen akkor már elolvadt a hó és amelynek rögei, kövei közül zöldülve, frissen hajtott ki a fü ós a sok kikerics. A gyári irodában nagy nyugtalanságot keltett a munkások hirtelen sztrájkba lépése. Az üzleti könyveket behordták a pénztarba, amelynek rácsait gondosan lecsukták. A gyakornok az ablakon át leste a munkasok ^ fenyegető mozdulatait, mig a pénztaros és a könyvelő bevonult a gyároshoz, b°gy megvigyék neki a megdöbbentő hirt. A két leányt cseppet sem érdekelte, ami az irodán kívül történt. Csendes elmeriiléssel végezték munkájukat, melyből csak akkor Pdlantottak fel, amikor a gyakornok is elment és látták, hogy magukra maradtak. Annyi idő után talán ma beszélgettek először egymással. Selamon ilma törte meg a csendet. — Ma egész délelőtt nem láttam a gyárost. — Reggel itt benn járt, — mondta szelíden a másik — és beszélt is velem. — Mondott valamit? — Panaszkodott a munkásokra, akiknek elégedetlensége nyugtalansággal töltötte el. Elmondta, hogy amint helyreáll a béke a gyárban, beváltja régi igéretét, megnősül és legalább fél évre pihenni megy külföldre. Újból munkába kezdett a két leány. Kivül egyre hangosabbakká váltak a munkások, szaggatott, heves kiáltás, elfojtott hang, szitok, lárma, zaj hallatszott be az irodába. — Rövid idő telt el csendességben, amikor egyszerre újból megszólalt a leány: — Tele van a lelkem boldogsággal. Egy év óta éjjel-nappal dolgozom a kelengyémen, Erzsim. Schuller menyasszonya én vagyok... Csendes szomorúsággal emelte fel a fejét a másik leány. Lerakta a tollat az asztalra és miközben elgondolkozott, megszólalt, hangja ugy hallatszott, mint halk suttogás. — Bizonyosan tudod te azt? Salamon Vilma elnevette magát. Oly csengő, tiszta volt a kacagása, hogy egy pillanatra sem lehetett volna kételkedni nagy boldogságában. — Már hogyne tudnám,hiszen ő mondotta... A leány hitetlenül rázta meg szép fejét. — Még sem tudom elhinni, engedj meg, édes Vilmám, de nekem is azt mondta. — Meg is esküdött. Nyugtalanság ömlött el a leányon és egész testében beleremegett abba, amit hallott. — Szótlan;;;, szomorúan bámult maga elé. — Megesküdött? — Elhiheted, ha mondom. — Hazudsz ! Hazudsz ! Oh, ne kinozz tovább, Vilma, Menj innét, hagyj magamra, hiszen úgyis oly szerencsétlen vagyok. — Menj te, neked n'jics itt semmi keresni valód, ő engem szere', Érted, engem szeret! Most is mondotta, sí előbb, az imént. — Esküdjél meg/ Esküdjél meg és akkor elhiszem, hogy igtf. minden szavad. Szeret, szeret... — Esküdjél! Salamon Vilma habozott, küzködött egy pillanatig. De csakis egy pillanatig. Aztán hirtelen eszébe jutott szomorú elhagyottsága; csillogva, bűbájosán tünt föl előtte a szebb jövő és egyszerre megszűnt tétovázása. — Esküszöm! — Óh, én édes Jézusom, — nyöszörgött a leány és botorkálva indult ki a szobából, de még mielőtt elérte volna az ajtót, erőszakkal, hevesen tépték ki azt előtte. Meleg, illatos friss levegő ömlött el a szobában, ahova zajongva, egymást lökdösve, taszigálva rontottak be a munkások. A munkavezető jött legelői, keze véres volt és kormos, izmos kezében súlyos vaskalapácsott tartott, amelyet fenyegetőleg forgatott meg a feje körül. Mellette és mögötte sápadt, beesett arcú munkások, rongyos, kiéhezett asszonyok és valamennyinek szeméből elszánt, sötét harag fénylett. — A gyárost keressük! — A gyárost... a gyárost! — ordítozta, kiabálta utána rekedt hangon a sok-sok ember, amely még egyre ömlött, tolakodott be az irodába. A két leány reszketve fogódzott össze. Egybe hajtotta őket a közös aggodalom és a félelem ott ült az arcukon. Kutatva, keresgélve járták körül a mun-