Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-11 / 17. szám

1910 junius 11 DÉLMAGYARORSZAG h goru óvóintézkedések után semminemű veszedelem nem fenyegeti többé. A mai sajnálatos baleset áldozatai a verseny intézősége részéről megfelelő anyagi kártalanításban fognak részesülni. A sebesülteket sebesülésük mértékéhez képest kártalanítják, de a kártérítések egész őszszege nem lehet nagyobb háromszázezer koronánál. Mikszáth pályaválasztása, VI. A Selmecbányái líceum elvégzése után ott állott Mikszáth a pályaválasztás nehéz kérdése előtt. Azon a ponton, amikor a lélek hajlamainak alkura kell lépniök, sokszor meghátrálniok a józan ész tanácsa előtt. Ha benső ösztönét, szive sugallatát követhette volna, bizonyára már akkor is egészen a toll szolgálatának szenteli életét, de szülei kívánságának engedve, fölment Pestre és az 1866 őszén beiratkozott a jogra, Első évi — 1866—67. — jogászkodása tehát épen arra az időre esik, amikor oly fontos esemény, a nemzet és az uralkodóház kibéKülése a koronázás által jutott ünnepélyes kifejezésre. Az egész nemzet örömmámorban úszott. Ő rá ez azonban vajmi keveset hatott. Ha nem is volt meghasonlva, de mindenesetre elégedetlen volt önmagával, el volt keseredve. Vágyai egészen másnemüek voltak és nem tudott igazán belemelegedni a jogi tanulmányokba. Hazulról sem tudták kellően pénzzel ellátni. Csekély havi pénzéből annyival nehezebb volt a megélhetése, mivel a pénzzel gazdálkodni valójában sohasem tudott. Akkor sem, később sem igen. Meg volt benne a lángelmék — és sokszor nem lángelmék — közös tulajdonsága és jellemüknek mintegy kiegészítő vonása: az anyagiak kevésre, helyesebben meg nem becsülése. Jól csak akkor érezte magát, ha hazarándult. Ezt pedig szülőfalujának Pesthez való közelsége következtében gyakran tehette és tette meg. Mondhatni, hogy jogászkodási idejének legnagyobb részét otthon, semmittevéssel töltötte, így végezte a négy évi jogot, vizsgáit pedig Győrött tette le. Ügyvédi vizsgálatot azonban sohasem tett, bár atyjának ez lett volna leghőbb vágya. Ugy számított az öreg, hogy a kisbirtok jövedelméből, amelyet csak jóval későbben született öcscsével, Gyulával kellend megosztania, miután leánya, Mária ezidőben halt el, — meg abból a jövedelemből, mit egy ügyvédi iroda hajt, Kálmán majd pompásan megélhet Szklabonyán. A megyében kiterjedt rokonságnak, meg szülőfaluja lakosságának majd akad elég peres ügye a fia irodája számára. És hogy necsak a könyvekből szerezze meg a peres ügyek viteléhez szükséges tudományt, hanem hogy bele is élje magát e foglalkozásba és egyes fogásokat a gyakorlat révén sajátítson el, édesatyja kijárta, hogy fia még jogász korában, mikor az utolsó évi jogot magánúton végezte, Balázs József jónevü balassagyarmati ügyvéd irodájában nyerjen alkalmazást. Mikszáthnak e sok változatossággal járó foglalkozás tetszett is volna, de olymódon, ahogy ő szerette volna gyakorolni, még csak meg sem élhetett volna, mert bizony a „tót atyafiak" meg a „jó palócok" ügyes-baj<?s dolgaira még rá is fizetett volna. Ezzel tisztában lóvén, elhatározta, hogy majd a „tekintetes vármegyé"-nél vállal valami állást és 1871-ben tiszteletbeli esküdtségért folyamodott. A főispán, Forgách József gróf, hivatkozással arra, hogy a tisztújítás úgyis küszöbön áll, elutasította. Majd , mikor 1872-ben Ivánka György lemondása folytán megüresedett egy másod-aljegyzői állás, arra pályázott. Hasztalanul azonban, mert erre az állásra Jeszenszky Józsefet választották meg közfelkiáltással. Ez már a választás előtt kicsinált dolog volt. Jeszenszky ugyanis viselte már egyszer ezt a tisztséget. Ellenzékieskedése miatt azonban a főtepán kegyével együtt elvesztette kenyerét isNéhány év alatt azonban, miközben el is szegényedett, pártállást cserélt. Erre a főispán visszafogadta kegyeibe és igy mi sem állott útjában annak, hogy a megye urai, akiknek legtöbbjével atyafiságban is volt, ismét visszategyék „kenyerébe." A főispán azonban Mikszáthot is kárpótolta és kinevezte farkasfalvi Mauks Mátyás balassagyarmati szolgabíró mellé tiszteletbeli esküdtnek. Az esküdt ebben az időben közigazgatási és igazságszolgáltatási közeg volt. Alkalma volt tehát bepillantást nyerni a megyei élet adminisztrációjába s láthatta ennek a több évszázados intézménynek fény- és árnyoldalait egyaránt. De folytonos érintkezésben tarthatta magát a néppel is, amelyet peres ügyeiben ismerhetett meg. Azon a téren, ahol az egyszerű nép éleselméjü agyafúrtságának minden fegyverével száll sikra tényleges, vagy csak vélt igaza mellett. Csak természetes, hogy ő, a mintastiliszta, legelső kötelességének tartotta, hogy a hivatalos irályból minden idegenszerűséget, minden nyakatekert kifejezést kiküszöböljön s egyszerűen, világosan, érthetően és mindenképen magyarosan fogalmazza meg a különböző végzéseket és határozatokat. Ez az ujitás azonban leküzdhetetlen akadályokba ütközött. Ött volt a hivatalos stilus védelmezője és őrtállója, a principális, aki ezen a téren semmiféle ujitást nem engedett meg. Hisz megbotránkoznék az egész tekintetes vármegye, ha a hivatalos iratokból hiányoznék a sok -atik, -étik és miegymás stilisztikai csodabogár. Striegl F. József. Botrány Jókai szobra körül — Tiltakoznak a művészek. — (Saját tudósítónktól.) Néhai való Bodnár Zsigmond, a legnaivabb filozófus mondta, hogy a szobrot és egyéb köbe faragott emlékeket sohasem az elhunyt nagyoknak állítjuk, hanem — önmagunknak és utódainknak. Csakugyan igy van. Nem Jókai, de önmagunk ellen követünk el kimondhatatlan bűnt, amiért türjük, hogy Jókai szobráról megfeledkezzék az Akadémia, illetve, hogy botránynyá engedje fajulni a szobornak amúgy is botrányos ügyét. Igaz, hogy mindössze vagy kilencvenezer korona gyűlt csak össze a klasszikus, a kifejezhetetlenül nagy iró szobrára. Ez az összeg mégis elegendő volna arra, hogy Jókai szerény egyéniségéhez illő szerény emlékmű hirdesse legalább a halott halhatatlanságát. Hiába. Gyümölcsözetlenül hevert mostanáig ez a pénz, amit nagyobbrészt tisztalelkü ifjak és hamvasarcu lánykák gyűjtöttek össze. Az Akadémia a feje alá gyűrte és lomhán szundikált a kilencven darab ezresen. Végre, a sajtó ismételt sürgetésére, elhatározta a szoborbizottság, hogy föl fog ébredni. És itt kezdődik — a botrány folytatása. Aminthogy az Akadémia mindig botrányokkal küzködik, akár alszik, akár ébren van. Kimondta a szoborbizottság, hogy mivel kevés a pénz a Jókai szobrára, pályázat mellőzésével fog megbízni valakit a szobor elkészítésével. Ami pedig annyit jelent, hogy a kilencvenezer koronát beletömik valami tehetségtelen szobrászba, aki olyan szobrot fabrikál, amely még csak nem is fog hasonlítani Jókaihoz, A hivatott magyar szobrászok és építőművészek között óriási az elkeseredés a szoborbotrány miatt. Hír szerint küldöttségileg tisztelegni fognak Zichy János grófnál, arra kérve a kultuszminisztert, hogy a szoborbizottság szándékát akadályozza meg. Valószínűleg közbe is fognak lépni az illetékes körök. Mert attól is tartani lehet, hogy — Prém Józsefet bizza meg az Akadémia a szobor elkészítésével. Prém József tudniillik azt sem tudja, melyik fán terem a gipsz, Prém József annyit ért a szobrokhoz, mint az irodalomhoz. Tehát arra is képes volna, hogy a Jókai-szobrot elvállalja. Aztán esetleg kiadná albérletbe. Lefokozott tartalékos tiszt. — Latkóczy agent prouokatőrje. — (Saját tudósítónktól.) A nagy port fölvert Latkóczy-botránynak elkövetkezett az epilógusa. Mig a polgári társadalom ítélkezése teljes szigorral csapott le a magasrangu államhivatalnokra, aki öngyilkosságával megelőzte a földi igazságszolgáltatást, most a katonai bíróság vett elégtételt Korbuly Ernő gyógyszerészen az agent provokatőrségért, amelylyel a katonai bíróság véleménye szerint sérelmet ejtett a tiszti kardbojton. Az egész országban megdöbbenést keltett, amikor 1908 decemberében a fővárosi rendőrség leleplezte Latkóczy Imrét. Hosszas utánjárás után sem sikerült megállapítani, hogy a budapesti nagystílű patikapanamák kinek a nevéhez és működéséhez fűződnek. A gyanú szálai többszörösen Latkóczy Imréhez vezettek, a rendőrségnek azonban sehogysem sikerült bebizonyítani, hogy Latkóczy a „patikajogok" körül való nagy kijáró. A gyanú mindazonáltal egyre erősebb lett, ugy, hogy a rendőrség agent provokatőr segítségét volt kénytelen felhasználni, hogy bizonyosságot derítsen a kinos ügyre. A megoldásnak más módot nem tudtak találni, minthogy magasrangu államhivatalnokról volt szó. Az agent provokátort megtalálták Korbuly Ernő gyógyszerészsegéd személyében, aki egy patikajog kijárása érdekében megkezdte a tárgyalásokat Latkóczyval. A végzetes útra tévedt ember akkor már nagyon biztos lehetett a dolgában, mert rövidesen megállapodott Korbuly Ernővel, hogy hatvanezer koronáért „kijár" a számára egy patikajogot. Megállapodtak arra nézve is, hogy Korbuly mikor és hol adja át a patika kijárásáért a pénzt. A veszélyes találkán Latkóczy Revicky-utca 4-ik szám alatti lakásában a megbeszéléshez képest Korbuly pontosan meg is jelent, csakhogy detektivekkel, akik nyomban leleplezték a veszélyes játékot minden elővigyázat nélkül üző magasrangu államhivatalnokot. Az általános elámulásból egy re» volvergolyó eldördülése ébresztette föl az egész közvéleményt. Ez a golyó Latkóczyt ölte meg, aki öngyilkosságával akart elégtételt szolgáltatni megszégyenített családjának és hivatala megbecstelenitett méltóságának. A megbotránkozásból hamarosan részvét vált ki, amely a szerencsétlen végű ember családjának a megengesztelődés balzsamát nyújtotta. Még egyszer napfényre került a Latkóczy-botrány akkor, amikor a szerencsétlen özvegye kegydijért folyamodott Azóta teljesen napirendre tértek a közélet e zavaros eseménye fölött, mig most a katonai bíróság azt ismét felszínre vetette. Korbuly Ernő gyógyszerészsegéd ugyanis, akit a rendőrség a hires Latkóczy-botrányban csalogatónak használt fel, tartalékos hadnagy, amiért a botrány kipattanása után vizsgálatot indított ellene a katonai hatóság. Hónapig tart már ez a vizsgálat. Nem lehetett befejezni, mert a kihallgatásra többször megidézett Korbuly egyszer sem jelent meg a katonai bíróság, előtt. Végül is türelmüket vesztették a katonáék és a hadbiróság tegnap Korbuly meghallgatása nélkül iléletet hozott. Az Ítélet föltétlenül olyan, amely a kinos ügy epilógusában ujabb szenzációval szolgál. A katonai bíróság ugyanis Korbuly Dezsőt megfosztotta a tiszti rangjától, azzal a megokolással, hogy olyan ember, aki az agent provokatőr szerepére vállalkozik, nem méltó a tiszti kardbojt viselésére. Azonkívül egy hónapi fogházra ítélték Korbulyt, mert az idézésre nem jelent meg, Fokozza a Latkóczy-botrány szenzációs befejezésének az érdekességét az is, hogy a katonai biróság gyakorlatában ez az Ítélet precedens. Első eset ugyanis, hogy tartalékos tisztet megfosztanak a kardbojtjától azért, mert a polgári életben az agent provokatőrnek — ka-