Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-11 / 17. szám

1910. I. évfolyam, 17. szám Szombat, junlus 11 * Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 11 cz3 Rorona-utca 15. szám c=3 Budapesti szerkesztőség és Kiadóhivatal IV., c—i Városház-utca 3. szám c=j ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEK: egész évre . R 24'— félévre . . . K 12'— negyedévre R 6-— egy hónapra K 2'-Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN: egész évre , R 28'— félévre . . . R 14'-negvedévre . R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 a Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség tetefon-száma 128—12 Kezdődik a munka. A komoly, becsületes és önzetlen munka kezdetét jelenti az a hir, hogy a mai minisztertanács véglegesen megállapította a trónbeszéd szövegét, amelylyel az uj országgyűlést fogja megnyitni az uralkodó. Megnyugodva és bizalommal tekint az ország ez ünnepi aktus elé, mert az elközelgő ciklustól méltán várhatja ezernyi bajának orvoslását, áldásos alkotásokat, és a megérett nagy reformok, elsősorban az általános választójog törvénybeiktatását. A hazugságok és a meddő kuruckodás helyett elkövetkezett a munka és a szorgalom. A dologtalanság bukott hősei ugyan még kigyót-békát kiáltanak. Még nem tudnak beletörődni a nagyszerű, a számukra halálos szenzációba. Természetellenesnek hirdetik, hogy nem heréket, hanem legjobbjainak szinét-javát küldi diadalmas rajként a nemzet a parlamentbe. Erőszakról, törvénytelenségről óbégatnak, holott nem történt semmi egyéb, csak a fejlődés győzelme. Valóban kínálkozik a hasonlat: olyan volt nemrégiben a parlament, mint az elhanyagolt, fölfordult méhkas. Ahelyett, hogy az alkotmány szilárd kereteibe verejtékes küzdelemmel tartalmat hordott volna a kimúlt, koalíció —• fölfalta a kereteket. És most, hogy életerőtől, munkakedvtől duzzadva száll a friss raj a parlamentbe, mérgezett fulánkjaikat öltögetik, akik künnrekedtek. Sőt elrohannak idegen, becstelen segítségért. Az ausztriai szlávok gálád, alaptalan vádjai megegyeznek az övékével. Sőt, a magyarság ügyeibe belefecsegő Korosec azt meri állítani, hogy jó társaságban van: Kossuthtal, Molnár Jánossal, Batthyányval. Csakugyan kitűnő társaság. A Korosec. Hát. zümmögnek, átkozódnak a bukottak. Ám az ország nem hallgatja őket. A magyarság néma utálattal, flegmával nézi a lajtántuli szlávok handabandázását is. Mindez nem segit, a heréken, akiket paradicsomukhói kiűzött a népitélét. Lehullanak az erjedő, a megújhodott, igazi magyar politika uapjának sütésétől. A parlament pedig feszülő izmokkal dologhoz lát. A7. általános választójoggal meg fogja erősíteni az alkotmány szétrágott kereteit. .Tó eszmék, jóra törekvesek virágai nyílnak a letarolt magyar mezőkön. Azokban érik az áldás. Csak munka és önzetlenség kell hozzá, hogy az ország javára váljék a tudás és a nemes szándék, amelylyel az uj képviselők vonulnak a parlamentbe. Mert a király jóindulata bizonyosnak látszik. Értesülésünk szerint a trónbeszédben ki is fejezi szimpátiáját az uralkodó. Örömmel fog megemlékezni arról, hogy a parlament megbolygatott rendje helyreállt. De egyébről is megemlékezik majd a trónbeszéd. Olyan szükségessé vált állami kiadásokról, amelyek bizony meglehetős terheket rónak Magyarországra és amelyektől más viszonyok között okunk volna megijedni. Hanem most nem kedvezőtlen a helyzet. A politikai konjunktúrák és a nemzetgazdasági viszonyok ugy alakultak, hogy a kivánt áldozatok nem fogják az országot megviselni. Hiszen csak rend legyen, csak kezdődjék végre a munka és akkor szívesen, könnyen teljesíthetjük a ránk rótt kötelességeket. Viszonzásul pedig a jogtalan magyar milliók megkapják az általános választójogot, amely alapja a megelégedésnek és békés előrehaladásnak. Az élet leggyönyörűbb, legjóságosabb megnyilvánulása a munka. Cserbenhagyhatja mindenki ezt az országot, ha dolgozunk; ha verejtékezünk, a rég áhított boldogság megérkezik. Ezért jelent szokatlan örömet, hogy minden előkészület megtörtént az országgyűlés uj ciklusának megnyitására. A herék még siránkoznak. Még nem akarják elhinni, hogy rájuk alkony szállt, a nemzetre hajnal virradt. A dolgos kezek nyúlnak a kalapács után. irta Gallovich Jenő, 11 Legnagyobb sebet az ütheti szivünkön, aki legközelebb van lelkűnkhöz Éget, szúr, hasogat annak minden érintése és ez természetes is, mert árulásával megölte egyszerre az egész lelkünket. Visszaélt őszinte bizalmunkkal,. összetaposta minden reményünket, széjjelüzte szines álmainkat, nyugalmunkat megzavarta és kétségbe döntött. Erö's férfi még csak elbírja az ilyen ökölcsapást, a lelke lesz nemesebb, edzettebb, mint sistergő lángban az acél Leány azonban gyönge gyámoltalanságában nyögve görnyed meg a csalódás nehéz súlya alatt, sóhajtása, sírása, zokogása, keserves jajdulása csak a lelkén könnyít, a szive azonban vérezni fog örökké. Meg lehet érteni azokat, akik épen gyermekük iránti végtelen, gyöngéd szeretetből nem akarják, hogy csókjaik tüzéből fakadó élet a tehetetlen, gyönge, hiszékeny, gyámoltalan leány legyen, akinek sorsa, boldogulása, gyönyörűsége állandóan egy másik ember egyéniségétől függ. Egyetlen emberétől, aki önzésében egyedül magát tekinti és mohósággal, szomjasan tördeli ki a szerencsétlenségében hozzátapadt asszony lelkének minden ragyogását, mindent, mindent és azután, amikor már teljesen kifosztotta, elveti vagy megunja, A gyári hivatal nem volt alkalmas hely arra. hogy ott kedvére kisírja magát Vágó Erzsi. Még az utcán is meg tudta őrizni lát® zólagos nyugalmát, önmérsékletét, hanem amint hazaért és érezte, hogy nincs körülötte senki, aki lelkébe láthatna és kíváncsian elhordhatná féltett, titkát: hang nélkül lebukott a földre és sírt, sírt keservesen. Szeretett volna meghalni és maga sem értette, hogy miért nem választotta ezt az utat a menekvésre a lelkére zudult, hullott fájdalom elől, amelyet e naptól kezdve állandóan magával hurcolt, vonszolt, akár egy nehéz megpróbáltatást, súlyos keresztet. Nagy, nehéz nyomorúsága kergette egy darab kenyérért abba az irodába, ahol nem is akarta észre venni, hogy rajta kivid más valaki is van. És máig sem tudta, hogy miképen történt, hogyan ismerkedett meg a gyárossal, csak azt vette észre, hogy egyszer boldogan, szivében sok gyönyörűséggel, szerelmes lázongással lelkében ölelte vissza annak ölelését és csókolta vissza csókjait. Most már tudta, érezte, hogy az az élet, amelynek keserű könnyekkel százszorosan kell megfizetni minden pillanatnyi örömért. Egy egész napon nem volt a gyárban, nem akart találkozni azzal a leánynyal. aki nagy és vak bizodalmában csillogó szemekkel beszélt neki nagy szerencséjéről. Aztán arra gondolt, hátha igaza van annak a másiknak, ami vele csak kegyetlen játék volt, annál talán valóság. Azt szereti az az ember odaadóan, forrón, minden csepp vérével. Délután látogatója akadt. Szeles Imre kereste fel, a gyár munkavezetője Talán egyszer találkozott ezzel az emberrel és épen ezért kíváncsi volt, hogy mit akarhat ez tőle. Szeles Imre ezt hamar elmondotta. A munkások lázonganak. A béremelést megtagadták, küldöttségüket nem is fogadta a gyáros. Elégedetlenségük most féktelen gyűlöletté fajult, napokon át forronganak és minden pillanatban kitörhet a véres zavargás, amelynek következményei beláthatatlanok. Csak egyetlen szikra kell és lángba borul az egész tömeg és recsegve, ropogva omlik össze a gyár, amely már napok óta inog alapjában. A munkások nevében jött és kéri a leányt, akit valamennyien annyira szeretnek, ne jöjjön egy ideig a gyárba, ahol nem akarják, hogy ártatlanok is szenvedjenek Lehunyt szemekkel hallgatta a leány a munkásvezér beszédét. És érezte, hogy annak hangjából kireszkető gyűlölet, belelopódzik az ő szivébe is a gyáros ellen. íme, itt a kínálkozó alkalom, kemény, igazságos boszut állani megaláztatásáért. Nem kell semmit sem tennie, csak hallgatnia és egy napon, talán már holnap, összeomlik a bagolyfészek, reászakad hitvány gazdájára, aki buta hivalkodásában fájó, sajgó sebet ejtett a lelkén. De csak egy pillanatra tartott ez a gondolata, aztán eltűnt hirtelen, ugy, amint keletkezett, ugy amint támadt, Az ijesztő csendben kiérezte sötétségét a közelgő nagy veszedelemnek, amely már itt van és zúgva, bőgve, sziláján csap a gyárra. És lassan, szeliden, mint. nyári alkonyatban feltűnő csíllagragyogás, felgyuladt lelkében újból ama ember iránt érzett, tiszta szeretet és minél közelebb hitte a veszélyt, az egyre erősebben égett, ragyogott, fénylett lobogva lánggal... Finom teste beleremegett a megsejtett gyász nagy szomorúságába és reszketve, ijedten csúszva, térdelve, riadtan könyörgött számára irgalomért. Emlegette az Istent, hízelkedett, kérlelt, fenyegetSdzött. Az ember