Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)
1910-06-10 / 16. szám
10 DELMAGYARORSZAG 191U jumus 1U tási dajT-fizetésére ítélte az apóst, aki ekkor egyezkedni akart, közben Antal Gyula meghalt és az agyonzaklatott asszony pörujitás folytán végre hozzájutott az alaposan kiérdemelt garasokhoz. 9 Zsélyi nem szállhat 151 többé. A szerencsétlenül járt magyar aviatikus, Zsélyi Aladár állapota változatlanul rossz. Még mindig eszméletlenül fekszik ágyában. Az orvosok bíznak benne, hogy gondos ápolással megmenthetik. az életnek, de azt. hogy valamikor fölszállhatna, nem hiszik — Ötezer korona a levegőben. Budapestről jelentik: Macskást Sándor nevü magánzó semmi rosszat sem sejtve járt a Kossufh Lajos-utcában-és olvasgatta a pénzét. Elég tekintélyes összeg volt a kezében: 11.000 korona. Addig számlálgatott, amíg egyszerre csak észrevette, hogy egy darab ezressel kevesebb van a kezében: az értékes papírdarabot a szél elkapta és irgalmatlanul vitte tovább. Macskási megkezdte tehát nagy ijedten a hajszát az ezres után. Lihegve futott, mig végre csakugyan szerencsésen el tudta kapni. De oh jaj! Mialatt hajszolta az ezrest, addig még sokkal nagyobb baj esett meg vele: útközben kikapott a szél egy csomagot, melyben száz darab 50 koronás volt. De már ezt hiába hajszolta. Valaki, aki szerencsésebb és gyorsabb is volt nálánál, hamarabb kapta el és futásnak eredt vele. Minthogy pedig ötezer koronát szorított a markában, a rendesnél nagyobb erőt fejtett ki a futásban. És futott addig, mig el nem tünt egy mellékutcában. Most Macskási is, a rendőrség !s keres! a gyorsfutót. —.Tüdővész elől a halálba. Cherburgból jelentik: Diego Estrada Cabrera, guatemalai elnök fia, akit két orvos és egy ápolónő hozott ide, hogy egy német hajó fedélzetén hazájába visszatérjen, egy őrizetlen pillanatban öngyilkosságot akart elkövetni és üvegdarábókkal többször mélyen belevágott nyakába. A huszonkilencéves Diego, aki tüdősorvadásban szenved, azért akarta- elkövetni tettét, mert az orvosok gyógyíthatatlannak mondották. — Szabadlábra helyezett kereskedő. Szabadkáról jelentik: Á rendőrség nemrégen letartóztatta Lusztig Ignác bajai kereskedőt, aki azóta a szabadkai ügyészség fogházában volt és várta a vádtanács döntését, amelytől szabadulást remélt. A vádtanács azonban Lusztig fogvatartását rendelte el, mert alapos volt a gyanú, hogy a letartóztatott kereskedő, aki bor eladásával foglalkozott, több ügyfelét.megkárositotta. Egyezer már ajánlott föl a fogoly családja óvadékot, ha szabadlábra helyezik, de a vádtanács az összeget keveselte. Ma Lusztig egy rokona 17100 koronát helyezett letétbe és a vádtanács ennek ellenében ugy döntött, hogy Lusztig elhagyhatja a fogházat. A szabadonbocsájtott kereskedő ma már el is utazott Bajára. •— Szerelmi dráma. Öngyilkossággal összekötött kétszeres gyilkosság hirét kapjuk Nagyváradról. A Nagyvárad közelében fekvő Venter községben történt: Gálé Vazul éles fejszével meggyilkolta, azután pedig darabokra vagdalta Gálé Jánosnét, elhalt unokatestvére özvegyét és hajadon lányát. Mindkettőjükbe szerelmes volt és az özvegyet el is akarta venni, de a lány erélyesen tiltakozott a házasság ellen. Ezért követte el borzalmas tettét. A gyilkosság után kiment a község határába és ott főbelőtte magát. Meghalt. — Öngyilkos szerelmespár. Resicabányáról iriák: Czunya Károly tizenkilenc éves lakatos régebben udvarolt Blagoc Tessa tizenhét éves leánynak. A'férfi fiatal kora akadálya volt egybekelésüknek és kétségbeesésükben elhatározták, hogy elemésztik magukat. Mult csütörtökön eltűntek hazulról és azóta nyomuk veszett. Tegnap találták meg oszlófélben lévő holttestüket Resicabányán a Berzava hidja alatt. — Rendőri krónika. A844-esszámu gyorstehervonat éjjel egy óra két perckor érkezett be Budapest felől a Szeged-állomásra. Jacaina Gábor és Hódi Imre postások a csomagokat akarták elhelyezni az odatolt kézitargoncára. Ekkor jött a vasúti híd felől az ötös. sínpáron egy tolatómenet. A ; targonca , oly közel állt az ötös sinpárhoz, hogy a tolatómenet ezt a targoncát meglökte és Jaczinát, aki a targonca és a gyorsvonat közé került, a vonathoz nyomta. A mellén és a hátán sérült meg nagyon súlyosan. A mentők a kórházba szállították. A rendőrség megállapitotta, hogy a balesetet Jaczina és Hódi vigyázatlansága idézte elő, mert egyik vasúti alkalmazott figyelmeztetése dacára a targoncát nem húzták beljebb az ötös sínpártól. — Dóka István negyvennyolc éves napszámost ma íeggel súlyos belső sérüléssel szállították a mentők a téglagyárból a kórházba. Dóka az egyik kubikgödörben dolgozott és munkaközben rászakadt a föld. A rendőrség nyomozást indított, hogy kit terhel a balesetért a felelősség. — Papp Demeter csaposnak szegődött el a Próféta-vendéglőbe, de két nappal ezelőtt megszökött. Az éjjel a rendőrőrjárat a Lechner-térről kísérte be, ahol a gyepen aludt. — A városban sokan járnak házról-házra könyöradományt gyűjteni. Akiknek a belügyminiszter az egész ország- területére a könyöradomány-gyiijtést megengedte, azoktól a rendőrség a város területén való gyűjtést meg nem tagadhatja. Tartozik azonban jelentkezni a gyűjtő a rendőrségnél s minthogy e tekintetben visszaélések is történnek, az adományozó jól teszi, ha a gyüjtökönyvböl előbb meggyőződik, hogy a rendőrségnél jelentkezett-e a gyűjtő és mennyi ideig szabad neki a városban gyűjteni. — Szenzáció a Kárász-utcán. A rohamosan fejlődő Szeged legnagyobb szenzációja Fischer testvérek két ékszerüzlete. — Mindenkinek érdeke, hogy e cégnél vásái-oljon. Régi ékszereket csak itt lehet átalakíttatni. Saját órajavitómühely. TŐZSDE. — A fosidapesti gabonatőzsde. A délelőtti gabona-határidőüzlet irányzata igen szilárd. Félkét órakor a következők voltak a záróárfolyamok: Buza októberre 9.52—9.53. Rozs októberre 7.17—7.18. Zab októberre 7.09—7.10. Tengeri juliusra 5.54—5.55. Tengeri májusra 5.81—5.82. Készáruüzlet: 5 fillérrel drágább áron elkelt (50 kílogramonkint) 14.000 mm. buza. Rozs szilárdan tartott, zab két és fél fillérrel drágább, tengeri változatlan. Busa. Tiszavidéki: 300 mm. 78.5 k. 23.20 K, 300 mm. 78 k. 23.20 K, 300 mm. 78.5 k. 23.30 K," 3Ó0 mm. 79 k. 23.30 K, 300 mm. 78 k. 23.10 K, 100 mm. 78 k. 23.20 K, 300 mm. 78 k. 23.10 K, felső. 100 mm. 78 k. 23.10 K, 300 mm. '77.5 k. 22.80 K, 200 mm. 77 k. 23 K, 100 mm. 77 k. 22.90 K, 200 mm. 76.5 k. 22.10 K, felső, 650 mm. 76 k. 22.30 K, felső, 600 mm. 75.5 k. 21.50 K, felső, 100 mm 78 k. 21.50 K, felső. Pestvidéki: 200 mm. 78.5 k. 23 K, 100 mm. 78 k. 22.99 K, 100 mm. 76 k. 22.20 K. Bánsági: 5000 mm. 80 k. 24 K, 150 mm. 77 b. 22.80 K, 3000 mm. 76 k; 22.30 K. Törökbecsei: 290 mm. 78.5 k. 23.20 K. Fejérmegyei: 850 mm. 75.5 k. 22.05 K. Felsőinagyar: 500 mm. 76 k. 22 K, 450 mm. 76 k. 21.60 K. Baktár: 1000 mm. 76 k. 22.20 K. Rozs: 250 mm. 14.90 K, 200 mm. 15.— K, mind készpénzre, par. Téli árpa: 100 mm. 12.40 K, Kőbánya. Tengeri: 300 mm. 10.85 K, ab Budapest, 200 mm. 10.80 K, ab Budapest. A budapesti értéktőzsde. Az előtőzsde iránya nyugodt volt, bár a külföldi tőzsdékről szilárd jelentés érkezett, de a kedvezőtlen krétai jelentés tartózkodásra késztette a spekulációt. A vezető piacon alig volt változás, a zárlat csöndes maradt. A helyi piacon csekély üzlet mellett az értékek ára lemorzsolódott. A készárupiac tartott volt, a járadékpiac üzlettelen. Köttetett: Osztrák hitel 665.25—665.50. Magyar hitel 839.50—838.—. Leszámítoló bank 562.—. Jelzálogbank 484. 484.50. Rimamurányi 689.25. Városi villamos 378. 379.—. Közúti vasút 708,——709.—1 Kereskedelmi részvénytársaság 744. 745.—. Agrárbánk 486.50—487.—. Lipótvárosi takarékpénztár '208,— —210.—. Kereskedelmi bank 3815.—. Magyar jégbiztosítás 398.—. Schlick 500.—. Danubiusz 448.50—452.—. Athenaeum 300. 303.—. Budapesti villamos 554.— —555.—. Neuschloss-féle nasici tanningyár 560,— 570.—. Délben igen csöndes volt az üzlet iránya, mert a berlini jelentés nem elégített ki. A vezető piacon leginkább a magyar hitelrészvénynyel foglalkoztak, melynek ára helyi és bécsi vásárlás nyomán 1—2 koronával javult. A többi érték ára lemorzsolódott, a zárlat csöndes maradt. A készárupiac nyugodt. Köttetett: Osztrák hitel 665—664.75. Magyar hitel 837.50— 839.25. Koronajáradék 92.40. Leszámítoló bank 561.50. Jelzálogbank 484.25. Osztrák-magyar államvasút. 754— 753.75. Déli vasút 120.50. Városi villamos 377. Közúti vasút 706—708.50. Hazai sorsjegy 106. Hazai bank 299. Kereskedelmi részvénytársaság 743.25—744.50. Kereskedelmi bank 3815. Lipótvárosi takarékpénztár 208.50— 209. Danubiusz 448. Magyar vili. 429.50. Drasche 599—600. Schlick 498—500. Adria 488.50. Újlaki 389. A dijbiztositásért fizettek: A hitelrész vényért holnapra 3—4 korona, 8 napra 8—10 korona, junius hónapra 14—16 korona. A bécsi börze. A mai értéktőzsdén a kötések a következők voltak: Osztrák hítelrészvény 665.—. Magyar hitelrészvény 838.—. Anglo-bank 311.50. Banfeverein 543.—. Unio-bank 601.50. Lander-bank 499.25. Osztrák államvasút 754.75. Déli vasút 119.50. Rimamurányi 688.—. Alpesi bányarészvény 725.—. Májusi járadék 94.75. Magyar koronajáradék 92.35. Márka készpénzért 117.56. Ultimóra 117.54. i (Bismarck, a kancellár.) A vidéki zárdák általában híresek túlzásba menő erkölcsösségükről. Félreértések elkerülése végett meg kell jegyezni, hogy ez az erkölcsösség különösen a tananyag és az irodalmi olvasmányok megválogatásában nyilvánul meg. Egy ilyen vidéki zárdában történt például, pogy az egész Toldi-t egy tanárnő átdolgozta s Toldi Miklós helyébe mindenütt Toldi Margitot irt. A szegény kis lányoknak igy kellett megtanulniok a Toldit, csak azért, mert a zárdafőnöknő attól félt,, hogy Toldi Miklós férfiúi hőstettei esetleg nagyon megzavarnák a tizenöt éves leányok éjszakai álmát. Ugyanezt a zárdát nemrégen meglátogatta az egyházmegyei főtanfelügyelő ur. -Persze bevezették a legfelsőbb osztályba, ahol a növendékek a feltett kérdésekre egymásután adták a legpompásabb feléleteket. Külföldi nagy hadvezérekről, császárokról és egyházférfiakról esett épen szó, amikor a tanfelügyelő ur egy csinos kisasszonytól megkérdezte: — Ki volt Bismarck? . A kisasszony egy pillanatig gondolkodott. A három tanárnőnek fönt a katedrán elállt a lélekzete. Istenem, hogyan is tehet egy ' tanfelügyelő ur ilyen tapintatlan kérdést. — Hát nem tudja, ki volt'Bismarck? —kérdezte csodálkozva a tanfelügyelőd. — Tudom, tudom, — felelte gyorsan a kisasszony. — Bismarck Németország férficellárja volt. * (Újházi a járásbíróságon.) Újházi Ede, a marha szó közmondásos népszerűsítője állt nemrégen vádlottként a büntető járásbíróság előtt A közönség soraiban ott ültek a Nemzeti Színház művészei és a mester barátai, akik élvezettel szerették volna látni, hogyan Ítélik el a nagy művészt egy „marha" szó miatt. A városligeti „Wampetics"-vendéglő ugyanis uj főpincért kapott. Újházi Ede pedig, aki ott vacsorázik, mindjárt az első estén barátságával akarta kitüntetni az uj főpincért és azt mondta neki: — Nézze, kedves kis marhám, küldjön nekem egy őzgerincet makarónival. A főpincér, aki nem ismerte még Ujházibeperelte őt erre becsületsértés miatt. — Kérjen bocsánatot, — mondta a biró.a tárgyaláson, mire Újházi, akit nagyon mulattatott az eset, sietett megjegyezni: — Nagyon szívesen, ha szabad élőbb fölten* nem egy kérdést. — Tessék kérdezni, — mondta a biró, — Hát csak azt akarom kérdezni, • mondta Újházi, — sértés-e egy marhára az, ha főpincér urnák titulálják ? — Az nem sértés! — Hát akkor rendben van, — folytatta Uj "házi. — Kedves főpincér ur, bocsánatot kérek! NYOMTATVÁNYOKAT1 ÍZLÉSES KIVITELBEN KÉSZÍT GYORSAN A i .DÉLMflOYARORSZflB' 1 HÍRLAP- ÉS NYOMDARÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 SZEGED, KORONA-UTCA 15. | $ I 0! 9 Ш 6 £ w 0 Ф Ш •0 g' & Ф И $ í KOSZORÚ- ÉS CSOKOR-SZALAG FELÍRATOK 1 ARANYOZÁSÁT GYORSAN és OLCSÓN KÉSZÍT 1 KÖNYVKÖTÉSZETE. — TELEFONSZÁM 503. §